Ha a kormánypártok nem segítik a Quaestor-ügy károsultjait, az az ellenzék számára akár százezres nagyságrendű erősödést jelentene, viszont ha megmentik az adófizetőket, abból hatalmas előnyt tudnának maguknak kovácsolni – írja az Origo.

Az ellenzék szerint mindenkinek tudnia kellett, hogy a piaci átlaghoz képest magasabb hozamok nagyobb kockázatot jelentenek, viszont az is meglehet, hogy a politikai szempontok felülírják ezeket az érveket.

Orbánéknak számos előnnyel járhat az emberek kisegítése. Egy jól kitalált akcióval például országszerte elérhetik, hogy kevesebb választást veszítsenek, valamint az április 12-i tapolcai időközi országgyűlési választásra is kihatással lehetne, mely jelenleg kifejezetten fontos a kormánypártnak.

A Fidesznek azt is figyelembe kell venni, ha nem mentik meg a károsultakat, akkor azt közel 100 ezer ember, akit közvetlenül érint az ügy, nagy eséllyel átpártolhat a Jobbikhoz, vagy egyéb ellenzéki pártokhoz. Még a mentéssel sem biztos, hogy visszacsábítaná ezeket a választókat, de ellenkező esetben a cserbenhagyottak kiábrándulásával komoly veszteséget szenvedhetne a párt.

Annak idején a devizahiteleseket segítő akciójuk miatt sikerült elérniük, hogy a megemelkedő törlesztőrészletek miatt ne kerüljenek még mélyebb gödörbe az érintett emberek. Többek közt ezért is, valamint természetesen a rezsicsökkentésnek köszönhetően sikerült megnyerniük a 2014-es választáson.

A mentőakció arra is kifejezetten hasznos lehet, hogy eltereljék a figyelmet a Quaestor-üggyel kapcsolatos esetleges érintettségükről, hiszen az elmúlt időszakban több, egymással ütköző nyilatkozatot is tettek. A kártérítéssel viszont nagy valószínűség szerint el lehetne terelni a kínos ügyekről az emberek figyelmét. Az országban egyébként mindig népszerűségnek örvendett a károsultak kisegítése, ennek hagyománya a rendszerváltásig nyúlik vissza.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Akár a Postabank annak idején! Minden kormánynak van egy "titkos" anyagi bázisa...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
Megmentik...Hát hogyne! Majd egyszer ha a cirkusznak vége lesz...Akkor talán!
Feltéve persze, ha lesz rá keret, ami nem biztos!
Mobil123
Miért is kellene az adófizetők pénzén kártalanítani ???
TASzSz
Akár a Postabank annak idején! Minden kormánynak van egy "titkos" anyagi bázisa...
Levendula
Én ezt éppen fordítva látom.
Kinek a kárára akarja a fidesz megmenteni a Quaestor károsultakat? Az adófizetők pénzén?
A Quaestor befektetők nem éppen a szegényebb rétegből valók. Ismeretségi körömben csak a nagyon gazdagok fektették be a pénzüket a Quaestorba és hasonló pénzügyi "tanácsadó" cégekbe.
Meglátásom szerint az a több millió ember fog a "quaestorkárosultakmegmentése" ellen tiltakozni, akik nem ennek a bandának a károsultjai, hanem egyéb olyan problémája van, ahol az állam léphetne az érdekében, de nem teszi...
Aki Én
Még a végén kiderül, hogy az egész pontosan volt időzítve, és miután a saját pénzeik megfialtak és ki is vették biztonságban, még a végén a megmentő szerepében is tetszeleghetnek. Plusz beterelik a befektetéseket egy államilag felügyelt rendszerbe, mert mint láthatjuk a bróker biznisz nem biztonságos. Na de az állami, na az biztonságos lesz.
Az más kérdés, hogy akkor ők a közvagyont miért itt tartották?
Itt több legyet üthetnek egyszerre, ráadásul a társadalmi elbutulást és közönyt tekintve meg is lehet úszni. Mit megúszni, sokat nyerni vele. De hát messze nincs még vége, tartogat még meglepetéseket ez az ügy, ami egyre kevésbé tűnik baloldalinak.
verőce21
Nagyon kár lenne megmenteni a Q...-kötvénybefektetőket! Aztán majd jönnek a tőzsdén derivatívákkal kereskedők...? (- hogy azok se veszítsenek?)
alterego56
Rossz üzenete van a mentő akciónak. Nyugodtan kockáztassál csak az állam majd kiránt a szarból. Kiránt azoknak a pénzéből akik mellőzték a hasonló játékokat. A devizahitelnél is hasonló a helyzet. Ameddig alacsony volt a CHF árfolyam addig nyert az üzleten a delikvens. Ha bukta van akkor meg fizessenek azok is akiknek semmi közük hozzá. Jó lenne ha a pénzügyi kultúra hiányát nem másoknak kellene megfizetni. Tudomásul kell venni hogy a saját döntéseinkért mi vagyunk a felelősek.
human
A tőzsde rendkívül kockázatos. Aki ott befektet nagy bukást is be kell vállalnia. Ez az eset annyiban viszont más, hogy szándékos csalás áldozatai voltak a befektetők. A minimum az, hogy a felügyeletnél (ami nem működik) ez személyi felelősségre vonással járjon.
keresztapa
A tőzsde csak azoknak kockázatos, akik nem rendelkeznek zsidó logikával!
Manhattan
A kormány és a Fidesz vezetői az első perctől kezdve hazugságokkal próbálták félrevezetni a közvéleményt a Quaestor-csoport botrányában. Orbán, Lázár, Rogán, Szijjártó, Giró-Szász egymásnak ellentmondó nyilatkozataiból kitűnik, hogy a Fidesz kormány folyamatosan hazudott. Úgy tűnik az egészhez a főügyész és a fővárosi főügyész is asszisztál, akiknek emiatt a kormány érintett tagjaival, a jegybank vezetőivel együtt azonnal távozniuk kell hivatalukból!
csapnivalo
@keresztapa: És vajon ezt milyen logika mondatja? :)
bakegya
@keresztapa: hát jó hogy mondod ,most ismét egy marha jó-vagy csakkk nem egy marha szar tulajdonságomra ébresztettél rá???-!!!-DDDddddd
bakegya
@human: ha csakkk nem történetesen a főcsalafinta a BRÓKER!-rogán tóni se véletlenül fenyegetett újra be elszámoltatással-ez fidess ékeknél eddig nyerő volt(saját bróker,teszem azt felesbe-az alatt nem igen,ja és állampénzen mint a mellékelt ábra is mutatja ,röhögve!!!)
Ugyan miből nőhettek volna olyan minőségben és mértékben a négyzetméterek.
bakegya
Ez párt és kormánybukta bárhol a világon!-mentés itt nem jöhet szóba-ez köztörvényes bűncselekmény-állampénzen tőzsdézni???-nem véletlenül nyíreta ki magát a külügyes ,belügyes kézpénzfelvétel és értékpapír kezelője a felvételezés másnapján...
human
@bakegya: Kazahsztánban szerintem szintén nem mondana le a kormány. Orbán biztos jegyzetel is, mikor a kazah vezető sorolja a hatalommegtartás 1001 módját.
Bercifiu
@alterego56: Igazad van! Kockáztattál + 4 - 5 % többlethasznot, hát rábasztál. A hülyék helyett miért mi fizessünk?
keresztapa
@Manhattan: Kettős látással rendelkező zsidó= C =csahos, - V= vitatott,- R= régebbi. A zsidóság bomlasztó tevékenysége politikai, gazdasági, és szellemi téren egyaránt sohasem jutott jobban és leplezetlenebbül kifejezésre mint a mostani rendszerváltástól. Kezébe kerítette a magyar gazdasági életet . a bankokat, a pénzintézeteket, árú beszerzést és közvetítést, Szellemi irányítást a médiában, az újságoknál. Remélhetőleg nem kell ovis szájbarágós mondatokat kiegészítésként igényelni.
dömdödöm
Nem azé de én ide egy megveszekedett fillért sem vittem volna be . :-(
Ez mi ??? :-((((( buszvégállomás ?
kep.cdn.index.hu/1/0/780/7808/78087/7808707_9f6017ebac4d983aec8ce3b06b569cab_wm.jpg
dömdödöm
@human: fő kéne pakolni kamionra és lerakni feltsúton ,megállhatna előtte a kisvasút :-)
dömdödöm
FCS --ACS kisvasút megállói .
p aréna ,
miin elnök kurja
1 edzőpálya
2edzőpálya
3edzőpálya
4edzőpálya
5 edzőpálya
csónakázó tav
al quaestor emlékpark
nemzeti dohánybót
piramis játszóház ,szórakozópark
Acs arborétum
seuso kincs italozó
b cash brokerház végállomás :-)
Főlökött
Ez a cikk egy akkora marhaság, hogy tényleg megkönnyeztem a nevetéstől !

Hölgyek - Urak, mi mozgatja a világot ? A sex és a pénz! Ebből jelen esetben az első nem dominál, de a második...annál inkább.

Tehát a saját felelősségük és a kifizetendő károk megelőzése érdekében, kreálni kell egy olyan utat, melyben a károsultakat nagy vonalakban kártalanítják / így szájukat befogják / és a keletkező cehhet nem Ők fizetik majd, hanem a köz - azaz mi fogjuk ! Jelenleg ez a játék van folyamatban, ha nem tetszettünk volna észrevenni !
Ha valaki számára ez nem alátámasztott tény, javaslom olvasgatásra :
Csányi Sándor nyilatkozatát, Lázárról, a kialakult helyzetről, OBA helyzetéről, annak finanszírozásáról - 'az általa felvett hitel ' - ami igaz a kormányt és a felügyeletet terhelné, de azt átpasszolják azoknak, akik ezen szakmában becsületesen - lelkiismeretesen dolgoznak, és tényleges nyereségük kárára, próbálják Őket lenyúlni nemkevés összeggel, kártérítési címszóval.

A lényeg, felpumpálni az OBA.-t és az rendezze a károsultak jogos igényeit, majd a keletkezett összeget / ami hitel is/, a tagokon behajtani, követelni kell. Magyarán, mással fizettetik a cehhet és mentesülnének a felelősség alol is. Érdekes, furmányos játékot játszanak...
csa-csa
mindegy miért! egyesen KUTYA KÖTELESSÉGÜK az emberek kínkeservesen összespórolt pénzüket visszaadni!
Főlökött
@nyanya001: Nem Panamában voltak azok necces Offshore cégek, melyek teljes anyagát megszerezte egy bizonyos személy, az összes érdemi adattal ? Nevezetesen Welsz Tamás -ra gondoltam ! :) Mily véletlen...az egész előjáték lett volna egy orális előjátékhoz ?:)) Azt a több irodányi anyagot, mily véletlen/:)/, gyorsabban sikerült lefoglalni, mint a Quaestor ügyben szereplő okiratokat, mivel ahhoz kellet ugye 2,5 hét, mivel az nem volt ennyire rázós anyag - már...mivel a 'felérítő' csodákra képes...szerintem is :)
Halálozási rovatba utána gyorsan be is került szentem ...teljesen véletlenül és számára meggondolatlanul is...illetve igen érdekes előadásban és mint tény.

Még a nyomozó hatóság sem talált olyan nyomot, mely a bűncselekmény árnyékát is felvetné, még véletlenül sem volt ilyen, egy előállítás során bekövetkezett - 'váratlan' 'hirtelen halál' során, ami viszont - számukra megnyugtató megállapítás lett és ügy lezárását eszközölték ezen fenomenális lépéssel, amit senki sem panaszolt meg, mily vélatlen...és az Ők szerencséjére !
És számunkra mi a helyzet ??? Egy 'közszolgától', közpénzből dotálva, jobb - szélesebbkörűbb tájékoztatás - magyarázat is elvárható lett volna(!), azok felé, akik ténylegesen fizetnek ezen szolgáltatásért :) Mivel Ők úgy tudják, hogy a törvény felett állnak, így számukra ezen ténykedés hanyagolható is, a tapasztalatok alapján.
A TEK. pedig csak védje Polt-ot is, nagyon rá is fér már...és nem a TEK.-re...mármint a védelem...Van, kelettkezett 1-2 dolog már a füle mögött Neki is, amitől így van - lenne félnivalója.
Ha tényleg annyit prezentál munkája során az érdekünkben, mint amit a Parlamentben előadott jogászkodás gyanánt, akkor 'csak' azt nem tudom mondani - kérdezni, miért is veszi fel a fizetését (?), mert akkor az ecserin sikerült összeszedni az okmányokat ahhoz, hogy ezen feladatát ellássa.
Így akkor a többi, észre nem vett, de hivatalból üldözendő bűncselekményhalom, melyel az Ügyészség eddig...
Főlökött
...Így akkor a többi, észre nem vett, de hivatalból üldözendő bűncselekmény halom, mellyel az Ügyészség eddig nem is foglalkozott, is értelmet kap, hogy miért nem foglalkoznak vele.
Lassan de biztosan kezdem érteni...:) De csak kapargatom a fenszínt :) azt viszont nagy hévvel teszem :)))
Főlökött
@Főlökött: ui.: 'felérítő' = 'fehérítő' elgépeltem...
Toby
Ugye tudjuk, hogy a Kvesztor-veszteseket sem Csányi pénzéből fogják kárpótolni ! De nem is orbáncéból !
kkalman
@dömdödöm: ma, 15:58 Inkább repvez toronynak vélhető, holott csak egy csaló tanya.
verőce21
Az állam közbenjárásával természetesen kártalanítják a "kötvénybefektetőket" amennyire majd futja a törmelékből!
@csa-csa: (17:23) De az ostobaság amit követelsz, mert pl. ha valaki vesz egy ártéren épült családi házat jó áron, hogy majd később nagy haszonnal eladja, de időközben az árvíz összedönti, még a biztosító sem fizet neki, nemhogy haszonnal eladja!
Valahogy ehhez hasonló ez az eset is! Az építési törmeléket elszállíthatja majd a tulajdonos!
karma1
Erdekes, milyen gyorsan reagalt a kormany a quaestorosok megmentesevel - pedig nem kene, hisz valoban nem a legszegenyebbek tozsdeztek arrafele.

Ha mar ennyire igazsagosak vagyunk , akkor viszont elvarhatjuk - joggal - a Quaestor-ba befektetoktol, hogy amikor a penzuk eszmeletlen nagy hozamot hoznak, akkor azt osszak vissza az adofizetokhoz, nemdebar? (Mert csak igy lenne fair...:o))
Dr. Felipe
Csak hát a mentést azoknak a keményen dolgozó kisembereknek a pénzéből valósítják meg akik nem is érintettjei az ügynek. Úgyhogy ez kétélű fegyver mert lehet hogy hoz 100 ezer főt a fideSSnek de visz 300 ezret.
Nil
Amennyiben a magánvagyonukból kártalanítanak- minden rendben
de ha a befolyt adókból akkor semmi sincs rendben

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.