Április elsejétől módosult a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szabályzata. Eszerint a tíz év alatti gyerekek az olvasójegyükkel kizárólag gyermekkönyveket kölcsönözhetnek – írja a Népszabadság.

Az új rendelkezés többek közt azt is jelenti, hogy a tíz éves korhatárt még be nem töltött gyerekek nem olvashatnak például Rejtőt, csupán a korosztályuk érdeklődésének megfelelő könyveket. Ilyenek például a Grimm-mesék is, melyek azért valljuk be, nem szűkölködnek az agresszív jelenetekben. Az ezzel kapcsolatos türelmi időszak szerdán járt le.

A rendelettel kapcsolatban Szakmári Klára, a Könyvtárostanárok Egyesületének elnöke a lapnak azt nyilatkozta, hogy bár bizonyos fokig az ötletet jónak tartja, viszont véleménye szerint a gyerekeket a tiltás helyet pedagógiai eszközökkel és az olvasás fejlesztésével kellene terelgetni.

Szakmári szerint sajnálatos módon kevesen tudnak arról, hogy a helyben olvasás joga uniós alapjog, vagyis se felnőtt, se gyerek számára nem lehet megtiltani a könyvekhez való hozzáférést. Eszerint, aki a könyvtárban olvasni szeretne, az olvashat is, amit megkíván.

Misley Judit iskolai könyvtáros (AKG) a lapnak elmondta, véleménye szerint az lenne az ideális, ha nem rendeletekkel szabályoznának, hanem maguk a szülők döntenék el, hogy gyermeküknek mit szabad olvasnia és mit nem.

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Bravó, bravisszimó!!! A gyerekek olvassák a csúti hippopotamusz írásait és a költészet gyöngyszemeit pedig L. Simon versein keresztül ismerjék meg! Istenem, még mi a francot találnak ki!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
Bravó, bravisszimó!!! A gyerekek olvassák a csúti hippopotamusz írásait és a költészet gyöngyszemeit pedig L. Simon versein keresztül ismerjék meg! Istenem, még mi a francot találnak ki!
vonotok
Akik ilyen ötletel állnak azok NEM normálisak. Senki nincs a magyar írói társadalomban , az úgy nevezett " ÉRTELMISÉG " között aki bele üvöltené a képükbe, MOST MÁR ELÉG !!! Tisztelt magyar tanárnő, tanár úr, hogy mernek a katedrára fel állni és magyar irodalmat tani. Van önökben önbecsülés.??Meddig tűrik még a zsarnok uralkodását? Mért nem fognak össze, ki az utcára, és ménének a szülök, a diákok. Itt lesz a lehetőség 11-én mutassuk meg ennek a korrupt, hazug rezsimnek" ha bár felül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr".
voltam
Azt hiszem, nincs is olyan 10 éven aluli, aki Rejtőt akarna olvasni. Ha mégis, hozzájut a könyvhöz máshogy. Ezen kár szörnyülködni, mint ahogy annyi sok minden máson, ami személy szerint semmilyen formában nem érint minket.
darwin
@voltam: Hogyne érintene!
Sorban hozzák a hülyénél hülyébb szabályokat,a mi ,a gyerekeink,az unokáink ellenében.Jogokat vesznek el tőlünk,szerzett jogokat!Én 14 éves koromra kiolvastam a helyi könyvtár minden olvasható könyvét,Rejtőtől Voltairig.A szobafestésről és a deriválásról szóló könyveket kihagytam.Örülök,hogy hozzájuthattam a könyvekhez,így tanultam meg sakkozni és horgolni is.Az,hogy én a gyerekemnek megszerzem azt a könyvet,amit el akar olvasni,az egy dolog,/némelyik számítógépes szakkönyv tizen-ezerbe kerül/,de vannak olyanok,akik csak könyvtárból juthatnak hozzá a kultúrához.Azok maradjanak hülyék ?Jók lesznek Orbánnak jobbágynak?
Csizmás Kond
..ezzel nincs is semmi gond, ugyanis a mai gyerekek egyre kevesebbet olvasnak...
Bercifiu
@lópicigáspár: A Balog tiszteletlen, a bandájával együtt elmeháborodott.
Ha így haladunk, még az étrendünket is ezes a seggfejek határozzák meg.
Inkább magukon kellene uralkodni, hogy ne hazudjanak, ne lopjanak, ne csaljanak.
silber13
És sajna, de szánalmasan kevesen tudnak olvasni normálisan. Meg igazán nem is érdekli őket, inkább nyomogatják a klaviatúrát, meg az egyéb elektronikus kütyük gombjait, de majd később fognak rájönni a veszteségre!
Mézike
mek.oszk.hu/10100/10149/10149.htm
jaj de jó! tiszta horror! :-) Ez kell a gyereknek nem Rejtő. mellesleg mi a bajuk rejtővel?
darwin
@Mézike: Mekkora állatság!
Egyébként Rejtőnek ez a legjobb reklám.Most megint levettem a polcról,jókat röhögök!
Mézike
@darwin: hamvas gyermekként olvastam pár Rejtő könyvet. Nem hinném hogy értana a mai gyerekeknek.
voltam
@darwin: Nem érzem jogelvonásnak az ilyesmit, mert maga a szabályozás nyugodtan figyelmen kívül hagyható. Ha valamelyik koraérett gyerek olyasmit szeretne olvasni, ami egy 8-10 évesnek még nem is értelmezhető, nyugodtan menjen el valamelyik szülőjével a könyvtárba.
Gondolom e szabályozás előtt sem adott a könyvtáros a csemete kezébe olyan könyvet, ami nem neki való.
darwin
@voltam: Ha egy tízévestől a pultnál elveszik a könyvet,hogy ezt te nem olvashatod,nem viheted ki,úgy elszégyelli magát,hogy többet be sem megy a könyvtárba.
A szabály egyébként nem hagyható figyelmen kívül még akkor sem,ha hülyeség.
human
De a kormányablakot éltető szöveget be lehet tanítani a gyerekeknek.
voltam
@darwin: Helyes, vegyék el. Ez is hozzátartozik a neveléshez, hogy ami nem a korosztályának való, ahhoz ne is férjen hozzá.
Feltételezem, hogy te mint könyvtáros nem adnál kölcsönbe a kiscsávónak egy Dekameront vagy a Kámaszútrát. Pedig ott is csak az értelmezéssel volna gond.
Mézike
@voltam: Kölön van a könyvtárakban a gyerek rész és a felnőtt. A gyerekeknél ilyen könyv nincs.
Khm...izé..., mostanában a szexuális felvilágosítás a templomban folyik.
voltam
@Mézike: Erről van szó, a könyvtári részlegekben a 10 éven aluliaknak ajánlottak között eddig sem volt Rejtő könyv, függetlenül az új törvénytől.
Az utolsó mondatod szuperlájk! :-))
ila51
Szerintem aki ezt kiagyalta nincs humorérzéke , de már nem is lesz .
Mézike
@voltam: Szoktam járni a gyermekkönyvtárban.:-9 Nem is gondolnátok milyen könyveket lehet olvasni gyerekeknek. Démonok, szellemek, visszatérő halottak, varázslók és egyéb csodalények mai megfogalmazásban. ezt a lavinát a Harry Potter inditotta el. Ezekhez képest rejtő lányregény.
Nil
Ha nagyon rosszindlatú lennék akkor azt godolnám, az egyik émet a másik zsidó. Na melyiket nem szabad olvasni?
de
arra nem gondoltak hogy esetleg a családnak nincs annyi pénze hogy a szülő is belépjen és a gyerek veszi ki a felnőtteknek is a könyveket?
arról már nem is beszélve hogy a mai tizenéves nem Grimm-meséket olvas. Láttam már hétévest akit csak a tudományos könyvek foglaltak le..
és megint egy olyan rendelet ami korlátoz - akkor minek tanulnak a könyvtárosok annyit? minek a szülő? bár kormányunk törvényei szerint a nő csak szüjlön, aztán majd az állam felneveli a kis robotot
Lendkerék
"...módosult a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szabályzata"
A bejegyzés finoman hallgat arról, hogy ez az újabb baromság vajon a könyvtár szakemberei megvilágosulásának és NEResedésének eredménye, vagy leszóltak az emberminisztériumból, hogy ugyan már mi ez a liberális fertő, amiben minden taknyos gyerek cenzúra nélkül válogathat könyveket.
Ha ez utóbbi, akkor egy újabb neves intézménnyel gyarapodott azoknak a sora, amelyek egy szól ellenvetés nélkül buktak le saját nyelveikkel fényezni a diktátor és csicskásai talpát, ha az első, akkor már az agyelhalás előrehaladott stádiumában van egy újabb tiszteletre méltó szakma krémje.
Toby
Ge**tán = gulag átnevelő tábor, uniós kiadásban !
Mikortól lesz kötelező év 3 ( azaz három ) A/4 oldalterjedelmű magasztaló versecskéket írni a Nagy Felcsúti Idiót-basihoz ?
szaboria1
Azzal a gyerekkel meg mit csinálnak akinek otthon van meg a Rejtő összes kötete? Megint vissza fele haladunk.
voltam
@szaboria1: Egy gyerek azt olvas amit akar, csak nem kölcsönözhet. Kocsmában sem szolgálnak ki 18.-on alulit..
varrólány
Inkább a képes könyvek érdeklik még a kisebbeket és az nagy szerencse hogyha még szeret is olvasni.
De minden jó családban van könyvespolc vagy több is, aki gyerekkönyvtárba megy nyilván nem regényt akar olvasgatni.Hiszen azok otthon is vannak , ha a szülők is könyv szeretők!
voltam
A legidősebb unokám az idén lesz 10, de azt se tudja, hogy létezik Rejtő Jenő. Jobban érdeklik az ismeretterjesztő és történelmi képeskönyvek.
Dr plágium
Megy a népbutítás, illetve ez a kezdet a felnövekvő generáció korlátozásához... megszokják, hogy csak ahhoz férhetnek hozzá amit a mindenkori hatalom engedélyez. Így tenyésztik ki az igazi birkákat :(
varrólány
@voltam: Én nem szerettem olvasni Rejtőt , nem tudom miért inkább a Verne könyveket olvastam meg Fekete Istvánt .
Az ja ha érdekli az unokát a tudálékos könyv , itt is az volt az érdekes a képeskönyvek. Pl az Akadémiai kislexikon is!
szaboria1
@voltam: Bár igaz lenne, hogy a kocsmában nem szolgálnak ki 18 alulit.
micfild
@voltam: Baromság! Azért mert Te nem olvastál Rejtőt, más még olvashat.. 10 éves kora alatt is. Én kb 8 éves voltam amikor rákaptam.
DE!! eleve a tiltás ami kiveri a biztositékot. MAJD a szülő eldönti mit ad a gyerek kezébe... és nem pedig az idióta hatalom.
egyébiránt inkább az összes Piszkos Fred mint egyszer egy Grimm- horror.
szaboria1
Több mint 30 évig jártunk a Szabó E. könyvtárba a fiam a gyerekbe mi meg a felnőttbe. Akkor 14 korig gyerekbe járhatott csak.
voltam
@micfild: Nem vitatkozom, éppen azt mondom, hogy minden gyerek azt olvas amit akar, vagy amit a szülője megenged neki. A jogszabály ellenére.
Csak könyvtárból nem kölcsönözhet olyasmit, ami nem a korának megfelelő.
micfild
@voltam: Szerintem meg a Grimm- horror ami nem való gyereknek.
akkor inkább Piszkos Fred vagy Gorcsev Iván.
Tképpen mi is a baj Rejtővel?
pl a Western- történetekben mi az amit ne olvashatna el egy gyerek?
Vagy megrémül Fülig Jimmytől és a pofonjától?
Esetleg Tuskó Hopkins figurája az ijesztő??
Hogy mi a korának megfelelő... nos.. majd azt is eldönti a szülő.
varrólány
@micfild: 17.52 De mennyi mai felnőtt ember a régi meséken nőtt fel mondjuk azért némelyiken érezhető is az agresszivitás , nem is kell messzire menni!
De a mostani gyerekfilmek sokkal ártalmasabbak mint a régi mesék !
KERKA
Nem hiszem, hogy egy 10 éven aluli gyerek Rejtőt hozna ki elolvasni, mert az igaz, hogy humoros, de azoknak olyan sajátságos stílusa van, hogy azt még nem érti egy kisgyerek.
A nyelvezete pesties, sokszor szlenges, ez is nehéz. Rejtő történetei olyan helyszínen játszódnak, hogy ezt még nem ismeri a gyerek.
A legfontosabb a humora. Nos ez mögött sokszor olyan mély társadalmi ellentmondások, kritika, bírálat van, ami szintén nem kisgyereknek való.
Biztos vagyok benne, hogy nem értené meg a CSontbrigád gyilkos hátterét, mármint a haláltáborok előrevetítését. Ez a hír csak el van túlozva.
agnes200
Végülis a hatalom jobban tudja, hogy nekem és a gyerekemnek mi a jó, én hülye vagyok, hogy eldöntsem. Minden szülőt gyámság alá kéne helyezni, nem?

Amúgy ilyen alapon azt is meg kéne tiltani, hogy gyereknek nyalókát, cukorkát vegyenek. És a csokiról is le kéne tiltani a gyerekeket. Csak 18 éven felüliek vásárolhassanak egészségtelen élelmiszert!!! (Ehelyett csokit oszt az önkormányzat az ovodában Mikuláskor...) Ez utóbbi szerintem nagyobb baj, bár igazából tényleg elég diktatúrára emlékeztető megoldás, ahogy próbálkoznak. Nevetséges.
darwin
@agnes200: Legalább ennyire felháborodtam a menzák "reformján" is.Nem elég hogy sz@rt adnak,még meg sem sózhatják és nem tartalmazhat cukrot.
Ez az egész valóban a diktatúra felé megy,csak nem vesszük észre a kis lépéseket.
Ruby
Erre már nincs mit mondani!Bár a többi hír felett is csak ülök, nincs rá szavam vagy túl sok lenne.Csak kapkodok levegő után amíg adómentes.
kkalman
@Dr plágium: ma, 21:30 Akkor nem csak a Winettou, hanem Tokei tho is tiltólistára kerül a Bőrharisnyával együtt. Pedig milyen jó kis skalpolások vannak bennük.
Vizual
De mi ezen a csoda ? Semmi. Ha jól tudom a Rejtő könyvek már voltak indexen, azt hiszem az 50-s években. Ponyvának minősültek. Aki nem érti az nem fogja elolvasni. Minden esetre ponyva formában megszakadtam a röhögéstől. Én mondjuk imádtam a Grimm meséket is, A Világszép Nádszál kisasszonyt, a Seherezádét, a Háború és Békét, a Boccacciot,ja, hogy ezek már nem oda tartoznak ? De az olvasás volt a lényeg. És szórakozva tanultunk meg olvasni, megérteni amit olvasunk és már tudtam mi az a fülemüle. És azóta tudom tudom én is megkülönböztetni a Köztársaságot a diktatúrától.
Vizual
Ja igen. Valaki azt mondta, a legvéresebb krimi a Biblia. Árulások, cselvetések, gyilkosságok. Hát mit mondjak.?
Juhász István
Általam ajánlott olvasmányok : A. H. : Mein Kampf...V. I. Lenin : Empiriokriticizmus...
Anna Mária
Muszáj ezeknek az élet minden területét rendeletekkel szabályozniuk? Miféle kényszer csináltatja ezt velük? A félelem? Félelem a tudástól, a gondolkodástól? Félnek már attól a néhány tízéves gyerektől is, aki értelmes könyveket olvas? Nincsenek ám sokan! Olvasni manapság nem divat!
voltam
Okos szülőnek okos, kevésbé okosnak hülyegyereke lesz. Bármit is ír elő a törvény.
Tibor43
Ez is egy hülye ötlet.
Ha egyáltalán könyvtárba mennek a gyerekek és nem adják oda a Rejtő könyveket,kiröhögi a könyvtárost-aki nem tehet erről és letölti az internetről...
Ingyen.
silber13
@Anna Mária: Bizony igazad van. A félelem a pallérozott elméktől, majré a tudástól, mely sok esetben nagyobb, mint az ő sekélyes, jószerivel semmire sem jó tudásuk, de elsősorban rettegés, hogy egyszer, nem is olyan sokára megszűnik a Kánaán, eltűnik a megszokott bőségszaru, mert jönnek az újak, akik mindezt elszedik előlük, tőlük. És ezért rühellik őket, miként a cethal is rühellé Jónást és igyekeznek ott betartani nekik, ahol csak tudnak.
voltam
@Anna Mária: Milyen értelmes könyvek valóak a 10 éveseknek szerinted? Mik azok a témák, amelyeket 10 évesen olvasva veszélyesek a társadalomra?
Ez az "Olvasni manapság nem divat!" megjegyzést nem tudom értelmezni.
Bizonyos körökben mindig divat volt és mostanság is az, bizonyos körökben meg a betűt is alig ismerik és ha véletlenül át is rágnák magukat valamely íráson, az értelmét nem fogják fel. Legfeljebb azt, hogy lehet-e rajta röhögni vagy se.
voltam
Vannak családok ahol kezébe adják a könyvet a gyereknek és visszakérdezik, hogy mit olvasott. Vannak családok, ahol kiveszik a kezéből, hogy ne rontsa olvasással a szemét.
Egy gyerek műveltsége elsősorban a szülők felelőssége.
iteo
Gyerek letölti MEK-ről. Nem hülye!
KERKA
Egy tíz éves gyerek kedvenc olvasmánya Rumini a kalóz egér, A holdbéli csónakos( Weöre Sándor átdolgozás), valamint Geronimo Stilton az értelmiségi egér. Ez kb 30 kötetből áll.
Ezeket olvassuk, ezek a könyvek valók ennek a korosztálynak.
Szerintem a Rejtő neve el sem hangzott, csak valaki bedobta, hogy nagyobb legyen a felháborodás.
Én azzal értek egyet, hogy a gyerekek olvasását nem korlátozni kell, hanem nagyon odafigyelve terelgetni kell, irányítani. Ha a szülő nem ismeri a mostani gyermekirodalmat, akkor fogadják el a könyvtáros útmutatásait.
A Grimm meséket is alaposan át kell szűrni, mert vannak benne horrorisztikus elemek.
Az én gyerekeim, sírva fakadtak, amikor a szülők az erdőbe hagyták a gyerekeiket, Jancsit és Juliskát. A nagymama és a farkas jelenet meg egyszerűen idióta.
verum
Inkább azt vizsgálják, hányan vannak, akik még végzett iskolásként sem tudnak olvasni, írni!
KERKA
@Mézike: 12.17 Ha hamvas gyermekkorodban olvastad Rejtőt, melyik kötete tetszett a legjobban? Ez a hamvas gyermekkor melyik korosztályod volt?
varrólány
Letölteni az olvasnivalót , vagy könyvben elolvasni azért az nem ugyanaz. A betűk ugyanazok de az olvasás mégis más , de aki ezt nem érzi annak hiába minden szó!
Mézike
@KERKA: Na várjál mán hagy számoljam ki...:-)
Mézike
@KERKA: Megvan! Ollan huszonizé..., volt benne kés + tengerész + Piszkos Fred. .
Anna Mária
@voltam: Tökmindegy, hogy szerintem mi való a tízéveseknek.
Senki ne próbálja szabályozni azt se, hogy egy tízéves mit olvasson. Nem egyformák a gyerekek sem, van, aki tízévesen élvezi Rejtőt, van a családjában olyan, aki a felmerülő kérdéseire válaszol, és van olyan - sajnos nagyon sok - aki tízévesen nem képes még egy tőmondat értelmezésére sem.
Hülyeségekkel senki ne foglalkozzon, még akkor se, ha a NER urainál óhajt benyalni.
Anna Mária
@verum: Magyarországon sajnos nagyon sokan hagyják el örökre úgy az iskolát, hogy nem képesek sem írni, sem értőn olvasni. Szép lassan alakul a funkcionális analfabéták társadalma, akik néhány piktogrammon kívül semmit nem tudnak értelmezni.
Talán ideje lenne azon gondolkodni, hogy lehetne végre hatékonnyá tenni az oktatást, mert ostoba, semmihez nem értő tömegekkel nem megyünk semmire.
Dr plágium
Itt a link, ahonnan ingyen letölthető néhány Rejtő klasszikus :)
konyvtaros.tumblr.com/post/71966679527/itt-a-listazott-digitalis-rejto-jeno

Jó szórakozást mindenkinek!
KERKA
@Mézike: 14.02 Látod-látod Mézike, hamvas 22 volt az a gyermekkor:))
Mézike
@KERKA: belelapoztál egy mai "gyermekregénybe"?
Most mi van? A Jancsi és Juliska kész horror, és azt 3-4 évesek hallgatják esti meseként. :-)
KERKA
@Mézike: az is hülye, aki Jancsit mesél 3-4 éves gyereknek.
Én kizárólag magyar népmese párti vagyok, abból is a Bukovinai népmeséket kedvelem. Úgyis, mint szülő és úgyis, mint pedagógus.Illyés Gyula, Benedek Elek, Kriza János meséit szeretem.
A Grimm testvérek eredetileg nem népmeséket akartak írni, hanem összegyűjtötték a német mondákat, történeteket. Valamelyik marha mesét csinált belőle.
Mézike
@KERKA: A magyar népmesék, és egyéb mesék verhetetlenek.:-)
zsenge utódaimnak megvettem akkor még DVD az összes magyar népmesét Szabó Gyula tolmácsolásában. Mit mondjak én is szájtátva néztem. De verhetetlen a Vuk és a többi is.
KERKA
@Mézike: Így van, pontosan, a magyar mesék verhetetlenek a világirodalomban. Már régen ki kellene tenni a Grimm meséket az óvodai mesélésből. Amelyik szalonképes, az meg olyan hosszú, hogy nem tudják végigülni a gyerekek.
Mézike
@KERKA: Most így hirtelen a Frakk jut még eszembe amit annak idején imádtam. :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.