Mészáros Lőrinc esetében gond nélkül hosszabbították meg a pályázat nélkül birtokába került földjeire szóló szerződéseket – tudta meg a Blikk.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tájékoztatása szerint a Mészáros érdekeltségébe tartozó céggel november 4-én kötöttek megbízási szerződést egy évre a Székesfehérvár külterületén fekvő összesen 5 hektárnyi területre.

Mészáros Lőrincék korábban az állami földpályázatokon sem jártak rosszul. Fejér megyében több mint 800 hektárnyi földet nyertek el a helyi gazdák elől, Simicska cégei pedig mind a 61 birtokukat bukták.

Mészáros Lőrinc egy hete vetélytárs nélkül vitt el egy nettó 10 milliárdos megbízást gáterősítésre Békés megyében, miközben Simicskáék már hónapok óta nem nyertek semmit, noha korábban ahol csak elindultak, azt elvitték.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Azért a mészáros nem a saját eszétől tart ott, ahol tart, a Simicskának pedig van némi sütnivalója! És ha jobban belegondolunk a Simicska nélkül a fidesz most nem tartana ott ahol van és arra is kíváncsi vagyok, hogy nélküle hol fogja végezni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verum
Pontos a cím, mert kedvencből bármikor válhat ellenség.
Diktátornak nem csak az ellensége van veszélyben, de a barátai is.
lópicigáspár
Azért a mészáros nem a saját eszétől tart ott, ahol tart, a Simicskának pedig van némi sütnivalója! És ha jobban belegondolunk a Simicska nélkül a fidesz most nem tartana ott ahol van és arra is kíváncsi vagyok, hogy nélküle hol fogja végezni!
karma1
@lópicigáspár: meszaros megelegszik orban eszevel is, ha mar a penzet kezeli stromankent...:o))))
verum
@lópicigáspár: - van, amikor a gátlástalanság legalább olyan hatékony, mint az ész. :-(
dr. prédikátor
@lópicigáspár: Hogy hol fogja végezni??? Hát a pöcegödörben!!!A csuti gázszerelőnek meg sose lesz annyi esze mint a Simlicskának!!!Az legalább az eszével érte el a gazdagodást.A csuti mészárost meg a viktor szopkin tömi,pénzzel is.
karma1
@verum: Na, most aztan jo kis hasonlatot dobtal be, miben egyforma Einstein es az uthenger,...:o))))))
Kulonben Neked is, meg lopicinek is nagyon igaza van...:o))))
Most mar csak azert ragom a kormom, hogy vajon mire jut a Simicska a rengeteg eszevel: alig varom, hogy dontse ki a bilit!
verum
@karma1: - ahogy föntebb írtam, a gátlástalanság szerintem ha a hatalommal szövetkezik, veszélyesebb, mint az ész hatalom nélkül.
karma1
@verum: Na, ez felelmetesen igy van...:o)))
joopapa
Mielőtt a simlicska pénztalicska lajost az egekig magasztalnánk, hogy milyen faxa egy gyerek, meg hogy milyen nagyon okos! De nagyon nagy része van abban hogy ez a banda hatalmon van és szétlophatja az országot, és a milliárdjait se egészen tisztességesen szerezte! A lajos gyerek nem azért balhézott össze a csutival mert az rosszul kurmányoz, hanem a mocskos pénz miatt! Az is érdekes hogy ez a pasas elmondhatja felcsuti maradonáról hogy egy férfi nemi szervből előtörő fehér folyadék és erre semmi érdemi hatalmas felháborodás, obégatás vagy feljelentés a kurmány vagy a csuti géniusz részéről! Mert ha a lajos elkezdene énekelni, maga is bukna! A mészáros agyi képességeiről meg annyit, hogy ez annyira ostoba hogy azt se tudja mennyi a pénze meg hogy milyen cégekben tag vagy rész tulajdonos! Elfelejtette bevallani az 1 milliárdot, meg a ruszki cégben fele részben tulajdonos! A mészáros löci élvezi a csuti bizalmát, tárolja a lóvét, a többi kint van Svájcban! A neveket szándékosan írtam kisbetűvel!!!
verum
@joopapa: szerintem senki nem magasztalja egekig Simicskát. Sőt, tanulságos, hogy barátból bármikor lehet ellenség, ha a kényúr érdekei úgy kívánják.
Január
@karma1: Ma Magyarországon politikai hátszél nélkül az ész kevés. Láthatjuk, hogy mi van most.
Simicska kegyvesztett nem is nyer semmit, lehet neki akármilyen esze, ha csak falakba ütközik itthon. Nem véletlen a mondás, hogy senki sem lesz próféta a saját hazájában, mert olyan a világ, hogy kell a széljárás támogatása is.
karma1
@Január: Sztem Simicskanak meg fog maradni annyi penze, amibol tud majd egy uj egzisztenciat venni maganak valami nyugis orszagban, akivel nincsen Ma.o.-nak kiadatasi egyezmenye, de en meg mindig ugy erzem, hogy nem merte volna azt mondani orbanrol, amit, ha nem lenne oriasi aduasz a kezeben. Persze, ha egyszer terit, akkor esetleg o is bukik, ezert kell egy uj hatorszag neki. De attol en is ledermedtem, hogy orban nem merte azonnal kikerni maganak, es mondjuk minimum letartoztatni Simicskat ezert a sulyos ragalmazasert, tehat IGAZAT mondott Lajos...
Január
@karma1: Lehet egy olyan is Orbán részéről, hogy egyszerűen nem veszi figyelembe, levegőnek nézi a volt Barátját. Valószínű ennek már volt előzménye. Orbán pedig megelégszik azzal, hogy Simicska cégeit távol tartja a pénzosztástól. Már nincs szüksége Simicskára. A mór megtette kötelességét a mór mehet, mert Orbánt körülvették mára olyan "barátok", akik a hatalmát már tudják tovább biztosítani, ő pedig a barátoknak a zsét biztosítja.
Tehát pótolhatatlan ember nincs, legfeljebb ideig-óráig nehezen pótolható van.
Simicskának is van annyi vagyona, hogy életében már el sem tudja költeni. Ő miért is terítene, működik az élni és élni hagyni. Egyszerűen nem vesznek egymásról tudomást.
karma1
@Január: Hmmmm, ez is egy nagyon valos lehetoseg,...:o))
sentinel216
Egyre mélyebbre süllyed a köpcös kun és bandája. Egy elsőosztályú, éles eszű gazembert, mint simicska, lecseréli a falusi gázszerelőre. Olyan médiumokban kezdi osztani az észt - echo tv -, ahol egy kimondottan uszító szaniszló f. tolja az okosságokat. Van még lejjebb?
Toby
A földekre adott unós támogatás megy az új robánc hírharangoknak !
Hofipisti
Azért azt ne feledjétek, hogy Lajos a ruszkik csókolgatása miatt rágott be eredetileg gyerekkori haverjára, s ő nyilván tudja, hogy ezek a puszik mit hoztak a konyhára a Kisputyinnak. Ugyanakkor én Lajosnak elhiszem, hogy nem ez a lóvé, hanem az "orosz szál" az, ami miatt Lajos kiakadt, mert neki az elrettentőbb, mint amennyire a pénz gyógyír lenne.
Desischado
@karma1: Hinnye, ezek szerint nem vagyok hülye, mert pontosan ezt gondolom én is! Ahogy orbánt lehet ismerni, nyomban megtoroltavolna, hacsak simicskának nem volna a tarsolyában adu ellene! Sokat tud,ezért hallgat a csuti rém! De az is biztos, hogy simicska nem hülye, és szerintem is csak azért nem borította még ki a bilit, mert ő is bukna. Viszont neki van esze, és nyilván van valami terve arra, hogy mit tegyen. szerintem az alkalmas pillanatra vár, és gondolom, addig készíti elő a terepet, hogy neki ne legyen semmi baja, ha mégis borítja a bilit!
De azért a másik lehetőség is adott, amit Január vázolt fel. Félek, hogy ez a reális, de azért én mégis az első verziót akarom elhinni! ami mészárost illeti, megéri neki orbánnal tartani, olyan apróságokkal, mint a becsület, gerincesség, tolerancia, nem foglalkozik! Undorító egy lény ő is, annyi szent! De a lajos is, mert javarészt neki köszönhető a fidesz és orbán "felemelkedése"! Zsák meg a foltja!
mate03
@Január: Tévedsz barátom! Simicska csak a párt kasszába adott pénzt!Mészáros Viktorral fele-fele arányban részesül az ebül szerzett vagyonból!
Rumcájsz
Nyugalom... Kialakulóban van a polgári Magyarország!
25 éve várunk rá, de ma Vitya megmondta a frnkót...

Majd ha a kecske legel a sírján,,,,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.