Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint már május óta figyelmeztet a kormány, hogy a menekülthelyzet napról napra romlik és a belügyminiszterek múlt keddi csúcstalálkozója után nyilvánvaló lett, hogy fellépésre van szükség – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

Kovács elismerte, a határzár nem szünteti meg a problémát, ahhoz valóban közös fellépés szükséges, de a jelenlegi helyzet kezelésére „nem volt más választásuk” és folyamatosan egyeztetnek a szerb vezetéssel. A kormányszóvivő úgy véli, a kerítést heteken belül sikerül majd megépíteni.

Arra a felvetésre pedig, hogy lesz-e tűzparancs, azt felelete "szó sincs ilyesmiről", ez "alaptalan és rosszindulatú spekuláció".

Kovács a nemzeti konzultációról pedig azt mondta: már 750 ezren küldték vissza eddig és 30 ezer online válasz született. Miután a visszaküldés határideje július elseje, ezért újabb óriásplakátokat már nem terveznek.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
ide is beírom:
Édesapám teherautó söfőr...szombaton ért haza angliából. Hát csak annyit üzennék nektek akik bevándorló fóbiás elvakult hülyék vagytok...A fele sem igaz annak amivel idehaza riogatják az embereket. Persze megpróbálnak a "bevándorlók" bejutni, de ha kiszállsz a járműből és szólsz nekik akkor békénhagynak vagy szépen kimászank a raktérből és eltakarodnak...ők sem hülyék. Szóval ne tessék elhinni a sok szart amit a fidesz meg a jobbik meg a többi fóbiás megpróbál megetetni veletek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kamazuka
De mégis?
Az milyen hatással lehet egy kormányra,ha az adott állampolgárai vonúlnak a helyszínre ,lebontani a kerítést?

Ettől a mai ellenzékből ennek megszervezését és kivitelezését,ki is nézem!
magyarbakancs
"Kovács Zoltán: nem lesz tűzparancs a magyar-szerb kerítésnél."
Ez is felmerült a hülye agyatokban?
Strong
Tűzparancs nem kell, de őrizni viszont igen...több tonna vas...

Viccet félretéve: Megoldásra akkor is szükség van...mert ez így nem mehet tovább...
Természetesen a menekülteket segíteni kell. (persze csak úgy, ahogyan megengedhetjük magunknak - ezt rákényszeríteni senkire nem lehet)
Ebben az ügyben Európának egységes álláspontot kellene képviselni, és közösen megoldani a helyzetet...
gazdag dezső
Nos én nem értem ezt a bal oldali nagy felháborodást!! Amikor rebben még tűzparancs is volt valójában ! Aztán meg miért kellene nekünk segíteni az emigránsokat ?? Miért ? Szerintem jöjjön aki akar,és tud hivatalosan útlevéllel,aki meg csak úgy a tilos helyeken ,azt jogosan vissza lehet toloncolni !!De egy piilanatra gondolja már át minden ellenző a dolgot ! Melyik ország az amelyik ezt tolerálja,és engedi az országába a tilos határátkelést,és engedi be országába a jogtalan belépést ? Szerbia,Horvátország igen ,de azonnal küldi is át hozzánk!! Hát ez a nem tisztességes dolog!!Ha arról van szó,hogy ezek az emberek az életükért küzdenek,éls veszélyben vannak odahaza,hát akkor fel kell lépni az UNIO-nak közösen ,de nem így ,hogy szabadon vándorolhatnak emberek! Mi tartsuk el őket hónapokig??Alamizsna az KVÓTA ! NEM ELÉG !!Különben pedig egy nagyváros lakosságának létszámával egyenlő emberről beszélünk havi viszonylatban !! Nem lehetséges normálisan megoldani ezt a problémát egyedül az ország !!
wagabund
..."nem lesz tűzparancs"... baszki, itt tartunk 2015 ben? Jééézusom...

...nos, ha lenne is, megnézném azt a széplelkű katonát, aki lőne...mert ugyan balkáni országnak számítunk, de még vannak érző emberek...

Persze a katonákat nem széplélekre képzik, úgyhogy minden előfordulhat...remélni lehet csak, hogy a parancskiadásra jogosult nem egy zavaros elme...mert van...
Anna Mária
Még csak az hiányozna, hogy Európa közepén tűzparancs legyen.
volvós
Zoli cucuska !!!
Ezt kellett felolvasnod ??
Nincs a fejedben egy értelmes
saját gondolat...
Freewolf
A kerítést őrizni kell, mert le fogja bontani a beáramló tömeg. Védje rendőr, vagy katona, vagy olyan hivatalos személy, aki fel tud lépni hatékonyan a vandalizmus ellen. Ha másképp nem megy, akár fegyverrel!
soljanka
Mondta Kovács Zoltán.
Ennyi elég is.
Hellcat
ide is beírom:
Édesapám teherautó söfőr...szombaton ért haza angliából. Hát csak annyit üzennék nektek akik bevándorló fóbiás elvakult hülyék vagytok...A fele sem igaz annak amivel idehaza riogatják az embereket. Persze megpróbálnak a "bevándorlók" bejutni, de ha kiszállsz a járműből és szólsz nekik akkor békénhagynak vagy szépen kimászank a raktérből és eltakarodnak...ők sem hülyék. Szóval ne tessék elhinni a sok szart amit a fidesz meg a jobbik meg a többi fóbiás megpróbál megetetni veletek.
Anna Mária
@Hellcat: Kösz, nagyon jó olvasni a józan szavaidat ebben a megveszekedetten idióta országban.
Hellcat
@Anna Mária:Igazán nincs mit. :) Ez az igazság. Pont ez volt otthon is a téma, hogy mennyire hülyítik az embereket idehaza, meg mindenféle kamu videókkal riogatják a fóbiásokat.
Fradigege
Mi van most? Mi az, hogy nem lesz tűzparancs?! Berezeltél Kovács?! Nyuszi vagy?! Nyuszíííí!!!
Anna Mária
@Freewolf: Azért nem kell kerítést építeni, hogy ne legyen mit lebontani.
A lövöldözésről pedig álmodozz a monitor előtt: játssz videójátékokat.
wagabund
@Freewolf: 10.15... hátrább az agarakkal... azért a fegyver kicsit erős...már az is megbotránkoztatja a jobb érzésűeket, ha vaktölténnyel lőnek a levegőbe...
továbbgondolva: ha csak vaktölténnyel puffogtatnak a kerítés mellett, az a legkevesebb, hogy a gyerekek, nők pánikba esnek, amit aztán felvesznek néhány telefonnal. ezek a felvételek azonnal mennek keletre az isishez, olyan szóbeli kommentárral, hogy itt halomra lövik a menekülőket...
...mint tudjuk az isis pillanatok alatt profi filmet fog feltenni a netre a halomra lőtt gyerekeről, valamint azonnal közli az al dzsazira is hozzátéve, hogy mind ártatlan, éhező muzulmán volt...

...aztán nézhetünk, mert magunkra rántottuk a poklot...

szóval csínnyán azzal a fegyverrel...mert eb ura fakó...
Freewolf
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Toby
Ez kovács maga a megtestesült depresszió, ezt a verebet még nem láttam mosolyogni, nyilván ismerheti az igazságot !
glorianna
Nincs még három hete, hogy azt "jelentette be", h nem lesz kerítés. Úgyhogy csak óvatosan.
wagabund
@Freewolf: 13.08... értem én, de talán nem kell ez az arzenál sem...maradjon a kerítés, és a szigorú tekintetű kutyás őr(had)...
most hallom a német tv-ből, hogy a művelt nyugat kimutatta a fogafehérjét, érthetőbben: kitört a pánik...

ezek a fínom nyugati országok, akik a magyarokat ekézik, egyszerűen kitették a megtelt táblát és lezárták a határaikat...
úgyhogy akik lepattantak ott, azok is erre jönnek...hosszú tömött sorokban.
nezelodo
Remélni merem, hogy a "rendkívül szimpatikus" Kovács Úr szavai most talán ugyanazt jelentik, amit gondolt (a főnöke), és nem fordul visszájára az állítása, mint ahogy korában többször megtörtént, hogy a szép szavairól sorra derült ki, hogy tudatos megvezetésnek szánták.
volvós
@Freewolf: 10:15 Szerencsétlen ! Ugye arra is emlékszel, amikor a zorbán istened a Parlament köré épitett rendörkordont eröszakkal bontotta...Vagy neki szabad??? A rendör pedig ott állt mellette és Viktorka azt merte mondani, hogy lemond a mentelmi jogáról...Na, akkor kellett volna kattanni a bilincsnek, több százezer fül és szemtanu jelenlétében...Rossz a memóriád, farkaska !
Freewolf
@volvós: Rajtam kéred számon, hogy a rendőr miért nem intézkedett Orbánnal szemben? Nagyon eltévesztetted a házszámot!
Freewolf
@wagabund: Bizony, bizony! Liberálfasisztáék ekkor meg se mukkannak, csak ha a magyarságot kell szidni!
Anna Mária
@wagabund: Nem, egyik ország sem zárta le a határait. Teljesen fölösleges ilyesmit terjeszteni, hiszen szemenszedett hazugság.
Anna Mária
@Freewolf: Téged, kutyus, téged kell szidni, aki a magyarság legalját képviseled: a sunyi kis fideszjobbik-rollt.
JAJMÁR
Van egy trükköm a kormányszóvivők agymosástörekvése ellen. Minden állításuk ellenkezőjét veszem igaznak.
Eddig nem tévedtem.
Abzug62
@Freewolf: A liberálfasisztázással megint sikerült beállítania a saját hülyeség-rekordját, coyote.
Abzug62
@Anna Mária: Azért ez a "kutyus" nem illik a coyote-hoz!
Anna Mária
@Abzug62: Dehogynem, ez csak egy hosszú nyelvű kis csahonc.
paolo006
@Anna Mária: a legrosszabb fajtából.
vitriol
@JAJMÁR: ugyanez jutott eszembe: ha kovács zoltán azt mondja, hogy "nem lesz tűzparancs a kerítésnél" akkor gyanakodni kell, hogy ezt tervezik, mert minden amit nyilatkoznak az színtiszta hazugság!
Tekla
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
soljanka
@JAJMÁR: Anna Mária nagy kedvence Giró-Szász a legtökéletesebb. Kovácson látszik a frusztráció, rejtett agresszió, meg valami utálkozás féle, hogy neki beszélnie kell, meg válaszolnia.
Giró meg tökéletes mimikával, hihetetlen hatásszünetekkel, gondolkodni látszó szemekkel, laza testtartásban löki a hazugságot.
Eszméletlen jól csinálja. Kár, hogy az eszét ott kamatoztatja, ahol.
mate03
@Anna Mária: ! Ne dicsérd,mert a kutyák meg sértődnek!
JAJMÁR
@soljanka: 13:06 Nekem ellenszenves kezdetektől mind a kettő. A Giró is, bár vitathatatlan a szellemi fölénye, ő nem az a lakájtípus, mint a Kovács. Engem pontosan a nagyon minimális mimika zavar a Giróban, és a kiszámított hatásszünetek. Álságos volt kezdetektől fogva, és lenéző az emberek felé. Ellenszenves a hangszíne is. Az biztos, hogy őt rugdosni nem lehet, nem az a típus, aki felfelé liheg bármi is történik. Igen, okos és ezt magasabb körökben is tudják róla. Ebből kifolyólag sajnos, sokan hitelesnek találják amiket mond.
Anna Mária
@JAJMÁR: Alapjában békés lény vagyok, de a Giró az, akinek minden további nélkül lekevernék egy hatalmas frászt.
Anna Mária
@Tekla: Tudtad magadról, hogy egy szabályos őrült vagy?
Na, ha eddig nem volt világos, akkor mostantól.
evacica
Na ne már, tényleg nem fognak lőni a nyomorult menekülőkre, meg a gyerekekre se? Hát ez óriási! Hogy mi milyen humánusak vagyunk, az ember esze megáll! Szörnyű, hogy ez az ország hova tudott jutni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.