Bevált az Országgyűlés új ülésezési rendje: valamelyest bővültek a kormány ellenőrzésének eszközei és kiszámíthatóbb lett a törvényhozás működése – erről Kövér László házelnök pénteken este beszélt az M1 aktuális csatorna műsorában. 

A 2010-2014-es ciklus során "meglehetősen feszített tempóval" több mint 800 törvényt fogadott el a parlament, ehhez pedig kellett egy olyan sebesség, "amire korábban még a rendszerváltozás első négy esztendejében sem volt példa" – mondta.

Hozzátette, koránt sincs olyan nyomás ma már a képviselőkön és a bizottságokon, mint korábban, és az előző ciklusbelinél kevesebb és kisebb terjedelmű indítvánnyal kellett foglalkoznia a törvényhozásnak az elmúlt egy évben.

Az új parlamenti munkarend szerint két hétre fogadják el a napirendet a képviselők, szavazások és viták azonban csak az első héten vannak.

Kövér László arról is beszélt, hogy a parlament működését nem érintette, a kormányoldal mozgásterét viszont szűkítette a kétharmados többség megszűnése; megesett, hogy az ellenzék azért nem szavazott meg egy amúgy érdemben nem kifogásolt előterjesztést, hogy megleckéztesse a kormányt, de az is, hogy szakmai alapon támogattak egy indítványt.

A Fidesz kilencvenes évekbeli és az ellenzéki erők mostani parlamenti fellépése közötti különbségről szólva a házelnök kijelentette, "kétségkívül feszegettük a meglévő kereteket, de azokat nem akartuk lebontani, ledönteni, áthágni". Hozzátette, "nem minden megmozdulásomra, gesztusomra vagyok én sem büszke".

Saját önreflexiós készségükre utalva arról beszélt, "nem is mondhatja senki, hogy az elmúlt 24 évből az a 12, amikor a Fidesz ellenzékben volt, botránypolitizálással telt volna el az ellenzék részéről, vagy az ellenzék, amiben a Fidesz (...) egy idő után meghatározó erő volt, azzal töltötte volna az idejét, hogy ellehetetlenítse a kormánykoalíció működését".

Az általa inváziónak nevezett tömeges illegális határátlépésekről szólva Kövér László kijelentette, "nem a magyar polgári berendezkedés, nem a magyar polgári társadalom van veszélyben, hanem annak az európai keresztény civilizációs kerete; egész Európa van veszélyben, és annak részeként van veszélyben Magyarország is".

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, az elmúlt negyedszázadban nem érezte, hogy "a baloldalban valóságos igény lett volna arra, hogy feladja a '90 előtt illegitim módon megszerzett hegemón pozícióit".

Kitért arra is, hogy "Magyarországon a Jobbik nem valós alternatíva, egy valóságos lehetőség az emberek számára, hogy az elégedetlenségüket kifejezzék a fennállóval szemben (...), de abban a tekintetben nem valóságos alternatíva, hogy bárki ettől a párttól Magyarország jövőjére vonatkozó értelmes elképzeléseket, pláne majd egy gyakorlatba átültethető kormányzást várhatna".

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Szerinted minden rendben, kommcsi-ivadék ???
Mert Pintérsanyibá is azt mondta, hogy az
országban rend és biztonság van ...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
Azt mondja bevált, tehát valójában nem vált be.
papa.49
A ,,pápai kanász,, monológja, de kifigyel oda???
zöldszem
Bevált... ha nem, ott a sokkoló, csend, rend, fegyelem...
volvós
Szerinted minden rendben, kommcsi-ivadék ???
Mert Pintérsanyibá is azt mondta, hogy az
országban rend és biztonság van ...
bakegya
Szuverén-diktál a fideSS-A JOBBIK oldalborda is nyomja a gombot-mert kell-még akkor is ha semmire se képes a jövőt illetően.Kiteljesedett a diktatúra-HAJRÁ QUAESTORBÁNIA...D
Hellcat
Ha kövér mondja akkor pont az ellenkezője lesz az igaz.
DR Eric CARTMEN
Kövér modorával , a lapaj paraszt kinézetével, a világ legszalonképtelenebb parlamenti elnöke. egy sárgarézkampóval a kézében subában,egy birkanyájat legeltetve a Hortobágy legszebb idegen forgalmi látványossága lenne. A stílusa megjelenése erre teszi alkalmassá, de csak erre. Jelleme az arcáról leolvasható.Orbán azzá vált, ami, Kövér viszont eleve ilyennek született, komcsi család komcsi gyereke. Az az ország szegénységi bizonyítványa, hogy egy ilyen alak házelnök lehet, de egyáltalán beteheti a lábát az ország házába.
Hari
1./ Öndicséret büdös.
2./ Nekik biztos, ilyen kis munkával ennyi pénzt zsebretenni, ügyes. De kíváncsi vagyok, mi lenne azzal, aki a munkahelyén bejelenti, hogy ezentúl háromhetente dolgozik, mert úgy sokkal hatékonyabb.
simmering73
Bréking nyúz!
Másfélhavi csúcson a forint - tömjénez az m1. 10 ft-ot erősödött az euróval szemben és így 309ft. Siker.
B+. Május elején 297ft körül volt. Ez nektek siker? QA
Bercifiu
Lacika! a karikás ostor mellé tetted az MSZMP belépődet a vitrinbe?
sentinel216
"Hozzátette, koránt sincs olyan nyomás ma már a képviselőkön és a bizottságokon, mint korábban, és az előző ciklusbelinél kevesebb és kisebb terjedelmű indítvánnyal kellett foglalkoznia a törvényhozásnak az elmúlt egy évben."

Tehát a köpcös vezér az ország ügyeire vonatkozó lázálmait, a szűk bandájának meséli el. Azok valahogy formába öntik, sms - t küldenek az évekig meg sem szólaló (500 millát kereső) gügye gombnyomogatóknak, hogy lehet befáradni bólogatni és ha kövér pedellus bácsi felemeli a kalapácsát, akkor igen gombot nyomni. Minek ide bizottság, szakvélemény, társadalmi egyeztetés? A gépezet szuperál. "A MAGYAR REFORMOK MŰKÖDNEK!"
bakegya
@sentinel216: bevált az orbándiktatúra-ami a fideSS NYIKHAJOK-ÉS NYIKITYINÁK HONORÁRIUMÁT ILLETI MINDENKÉPPEN...
mariaberta
Jellemző! Ennek legfőbb gondja az ülésezési rend.
Lepényleső
Alapelv; én beszélek mindenki másnak hallgass,vagy dá-dá.
Egy maffiózókról szóló film "végszava" mutat hasonlóságot; - "Maffia már pedig nem létezik,
aki mást mond,azt megöljük!"
justhpeter
A kun paraszt megváltja a világot ! Mit nem mondjak, nem ez a kedvenc mesém. Nem elég, hogy aljas, de még szörnyen butul is. Sose lesz belőle népszerű mesehős.
justhpeter
@iskolakerülő: Igen. Még mindig van lefelé.
nemjoezigy
A KÖCSÖG fideSSkdnp bagázs tagjainak minden szava hazugság!
Annak, hogy csak itt tart ez az ország a lopásaik, a hazugságaik és a ritka rossz kommunikációjuk az oka!
Vegyük csak a bevándorlást: azért mert kifele (külföldre) is azt kommunikálják, hogy milyen nagyon jól megy az országnak, csökken/nincs szegénység, nincs éhezés, ezért nem is segít az EU anyagilag (jobban) a bevándorlás problémájában.
Vagy itt van a gyermek éhezés, nélkülözés, abszolút esélyegyenlőtlenség. Erre a b balog itt mondja: "Balog megígérte, hogy szeptembertől minden gyerek napi háromszor fog étkezni" persze ezt nem lehet se mérni, se ellenőrizni!
DE most itt a lehetőség a kormánynak egy kis igazságosságot tenni: Minden iskolásgyerek megkaphatná az iskolakezdési támogatást! Azoknak a gyerekeknek is, akiknek a szülei nem tudnak dolgozni, -akármilyen ok miatt-, vagy a munkaadójuk nem adja nekik a kedvezményes adózással utalvány formájában adható 30 450 Ft/fő/gyermek értékig."
Na itt lehetne valami jót cselekedniük!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.