Augusztus közepe óta a Fidesz-KDNP népszerűsége öt százalékponttal, 34 százalékra erősödött, a kormánypártok tábora a legutóbb egy éve volt ilyen nagy – derül ki a Nézőpont Intézet – a Magyar Idők napilap megrendelésére készül – közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit hétfőn juttatták el az MTI-hez.

A közlemény szerint az illegális bevándorlás elutasítása és a kormányzati bevándorláspolitika támogatása június óta egyre inkább pártkötődéseken átívelő üggyé vált, "a tartós stabilizáció után vélhetően ennek is köszönhető" a Fidesz-KDNP táborának szeptemberi erősödése.

A kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében az augusztus közepi 29 százalékról szeptember végére 34 százalékra erősödött. A szeptember 19. és 24. között, ezer ember részvételével készült reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a Fidesz-KDNP tábora tavaly szeptemberben, a tervezett internetadó bejelentése előtt volt a legutóbb ilyen erős.

A felmérés szerint a Jobbikkal 17 százalék szimpatizál, ami – mint írták – statisztikailag megegyezik az augusztusi 15 százalékkal. Az MSZP, a DK és az LMP támogatottsága egyaránt a statisztikai hibahatáron belül, egy-egy százalékponttal csökkent. A szocialistákkal így a teljes népesség 8, a DK-val 5, míg az LMP-vel 4 százaléka szimpatizál. Az Együtt támogatottsága ezúttal is egy százalékos, míg az egyéb pártot támogatók aránya összesen 3 százalék.

A rejtőzködők és nem szavazók összességében az augusztusi 34 százalék után most a teljes népesség 28 százalékát teszik ki, a Fidesz-KDNP így vélhetően innen erősödött – áll az összegzésben.

A várható választási eredményhez legközelebbi adatok (potenciális szavazók) alapján a pártok támogatottsága a következő: a Fidesz-KDNP 44, a Jobbik 26, az MSZP 9, a DK 8, az LMP 6, az Együtt 2, a Liberálisok 1, az egyéb pártok potenciális szavazói tábora pedig 4 százalékos.

A Fidesz-KDNP ezzel a potenciális szavazók között is erősített, a migránskérdés ugyanis tartósan aktivizálta a kormánypártok szimpatizánsi táborát. Ezzel szemben a DK-támogatókat elbizonytalanította a bevándorlási helyzet: a párt potenciális szavazótábora 5 százalékponttal csökkent – írták.

A kutatásból az is kiderül, hogy a teljes népesség körében egy hét alatt 18 százalékponttal, 55 százalékról 73 százalékra nőtt a magyar-szerb zöldhatáron létesített biztonsági határzár támogatottsága. Hozzátették: a határvédelemmel való elégedettséget mutatja az is, hogy a kerítés román és horvát határszakaszok irányába való bővítését csaknem azonos mértékben, 71 százalékban támogatják.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Végül is megoldotta a Fidesz a menekültügyet ?
Nem !
Viszont az összes mutyiját sikerült eltakarni ezzel különösen
ami most folyik a földingatlanok körül !
Amire kellene nincs pénz, a stadionokat tovább építi újabb hereverő minisztériumot
létesített !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Freewolf
naná, hogy erősödött a Fidesz! Egyedül a bevándorló problémát Orbán kezelte a helyén! Most derül ki, hogy a sógorék és a németek mennyire voltak hülyék!
wagabund
persze hogy bukott a DK...ha egyszer masszívan ragaszkodnak a hülye menekültpolitikájukhoz, akkor ne csodálkozzanak az ekkora méretű arcvesztésen...persze ellenzékben, hatalom-pénz nélkül szinte lehetetlen bármit okosat tenni, de a ..."szeressük a migránsokat!"... jelszóról le kellene cuppanni...nagyon izzadtságszagú lett ez a történet.
Freewolf
@wagabund: A DK bizonyította, hogy nem populista, vagyis soha nem azt akarja, amit a többség!
cs.n.
Nálam a menekültügyhöz való hozzáállás az utolsó utáni szempont lenne szavazáskor, a legkevésbé sem ez befolyásolna, hogy hova tegyem az x-et.
Hellcat
A fitymasz gyorsan meglépte a jobbik lépéseit nehogy ez miatt a jobbikhoz pártoljanak el tőlük...Egyébként meg nem tudják kezelni a helyzetet szóval max a gyülőletkampány és a propaganda hozott nekik szavazókat.
Macskaszem
Jól jött orbinak a menekültügy, nem is engedi kihülni, míg csak egyetlen egy is lesz itt belőlük. Kiválóan eltakarják a a botrányokat, közpénzlopásokat. A hülye Zemberek elfelejtik a trafik, föld, és egyéb mutyikat, Endy vajdát, Tiborcz vőt, Questor botrányt, amerikai kitiltást, Arrogáns tóni ingatlanmutyiját, a szégyenteljes közmunkabért, az államadósság növekedést, a rokkantak és más elesettek kifosztását, egészségügy lepukkanását, felsőfokú oktatás elsorvasztását, a stadiondömpinget, még Erdélynek is, Mészároslőrincet, Habony jövedelemnélküli milliomost, és lehetne még oldalakon át sorolni az ország előre megfontolt módszeres kifosztásáról szóló történeteket, de mindezt elsöpörte a menekültáradat. Hülye ez a nép, most már egészen biztos.
Éhendöglik, de örül, mert kifosztója megnyerte a szabadságharcot, és a fanatizálható idiótáknak ennyi elég.
nyanya001
Végül is megoldotta a Fidesz a menekültügyet ?
Nem !
Viszont az összes mutyiját sikerült eltakarni ezzel különösen
ami most folyik a földingatlanok körül !
Amire kellene nincs pénz, a stadionokat tovább építi újabb hereverő minisztériumot
létesített !
IEN
Orbán elérte célját! Az embereknagy része ellenségként kezeli a migránsokat. A gyűlölettől elvakulva nem látják,hogy a kormány tovább mutyizza szét az országot. Most éppen a földmutyi van soron. Elfelejtődtek az eddigi mutyik,a fideszes pénzbotrányok,az eltűnt százmilliárdok!
Mézike
@Hellcat: Jól szóltál.
Merre kódorogtál ember?
bundi
@Freewolf: gondolom azért ujjongtok, mert a nagy menekültezés közben fel sem tűnik, hogy lassan a gatyából is kilóg a seggetek...
444.hu/2015/09/28/974-milliard-forintnyi-unios-tamogatas-van-veszelyben/
azt a fejenként közel 100 000 forintot amit meg az ország bukik közben...az meg sem kottyan...mert a kerítés a helyén...igaz amióta ott van, háromszor annyian mennek be az országba...de nem számít...
bundi
@Macskaszem: csak egy apró hír a háttérből...amiről senki sem beszél...
444.hu/2015/09/28/974-milliard-forintnyi-unios-tamogatas-van-veszelyben/
közel 100 000 fejenként minden magyar állampolgárnak...
Hellcat
@Mézike: Hétvégente nem vagyok gépközelben. Ettől függetlenül sem járok ide túl sokat...amilyen "jól" alakul kis hazánk helyzete próbálom nem túlstresszelni magam. Nem telik el nap fideszes mutyi nélkül...ezt tudom akár itt vagyok akár nem :D
bundi
@Macskaszem: ja és közben arról sem beszél senki, hogy az utolsó rögöt is eladják az országból...haveroknak...és nem a gyurcsánybajnai vagy a libsibolsi szocik...
Mézike
@Hellcat: Hát na. Kapóra jött nekik a menekült ügyeskedés.
Közben szétmutyizzák a földeket. Most kaptam meg a nemzeti füzetecskéjüket.
Rosszul vagyok...:-(
De leszek még rosszabbul is.
Mézike
@bundi: Dehogynem beszél! Mi is azt papoljuk @nyanya001: -val.
Hellcat
@Mézike: Leszünk bizony...semmi jóra nem számítok.
bundi
@Mézike: te...meg a nyanya...meg a tóthottó...meg a totya...hát ne haragudj, de a tízmilliós merítésből...nem túl sok...tehát a menekültezés célt ért
bundi
@Mézike: mennyivel?...ne légy optimista...
Mézike
@Hellcat: Ma az egyik kollegínámat próbáltam okosítani. Ájuldozik a szentem, hogy neki mennyi pénze megmarad a rezsicsökkentéssel, és hogy 3 ezerrel többet kap , mert megemelték az adójóváírást.
Mondom neki, és azt tudod hogy aki 30 ezres számlákat fizet luxus lakása után az mennyit spórol meg?
Aki 300 fölött keres annál mennyit hagynak a gyerekek után?
Aszonnya. Az nem számít, mert ő nem irígy.
Hát nem is szánalmas hülye , de nem mondtam meg neki.
Mikor kérdeztem a Gyurcsány kormány alatt mennyi fütést fizettél? merthogy akkor a szegényebbeknek, nagycsaládosoknak jóval több járt, a módosabbaknak semmi, csak nézett.
Olyan bírka hogy arra már nem emlékszik.
Mézike
@bundi: Jóval többen. Monnyuk te is. Nem vagyok optimista.
Ez betudható annak is, hogy csemetém szülői értekezletére megyek. Nyomatékosan felhívták a figyelmemet hogy legyek szíves megjelenni.

Ez azt jelenti, hogy csemetém feje lágya nem akar benőni...:-)))
Hellcat
@Mézike: Ilyen sok van nagyon...A közfoglalkoztatásban ami megy az is botrány, csak nem beszélnek róla mert kirúgják őket...borzalmas...utat tör a megtévesztő propaganda és a sok barom tapsikol a rendszervisszaváltásnak.
bundi
@Mézike: ne haragudj...én nem ...nem vagyok ott...csak kibicként kotyogok közbe...mert vissza szerettem volna menni...de most már csak ha kell...akkor megyek arra...
Mézike
@Hellcat: Hogy a közfoglalkoztatásban mi megy arról én szoktam itt mesélni. Majd mesélek neked is. De most mennem kell.
@bundi: ???
Na mentem szülőire.
Sziasztok mindenki! :-))
Hellcat
@Mézike: Van családtagom ott nekem is szóval... :) Kitartás a szlőihez!
Desischado
@Macskaszem: Ez az én véleményem is. Már látom, hogy 2018 sem hogy változást, legfeljebb még rosszabb lesz. Megérdemli ez a nép a maga sorsát, csak azt nem értem, miért kell nekem és a hozzám hasonlóan normális embereknek is fizetniük?!

@Horizont: Drága barátném, neked sem kell aggódnod a vakság miatt. Tökéletesen tisztán látod a helyzetet! Erről van szó! Már torkig vagyok vele, hogy ennek a zsírmorénak milyen szerencséje van mindenben! De meddig még?! Jól látod, sz@rik ő mindenre, a hatalom és az ezzel járó lopás/gazdagodás neki a lényeg! Nem bírom megérteni, te látod, én is látom, sokan vannak itt akik világosan látjuk, mindezt, akkor a nagy többség miért nem?!
vitriol
amit a fidesz a menekültüggyel nyert, azt a mindennapok problémái miatt duplán el fogja veszíteni. Egyre rosszabbul működik a rablóbanda.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.