Egy svájci repülési szakportál szerint felfegyverzett orosz harci gépek repültek át Magyarország fölött - hívta fel a figyelmet a Párbeszéd Magyarországért közleményében.

A párt az alábbit írta:

Bizonyított tény, hogy az orosz gépek Szíriában nem(csak) az embertelen Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet hadseregét, hanem a velük szembenálló csapatokat is bombázzák, így hozzájárulva az Iszlám Állam sikereihez.

Ha az oroszoknak valóban légtérhasználati hozzájárulást adtak, akkor Orbánék közvetve a világ legveszélyesebb terrorszervezetét támogatják. Ha pedig a putyini légierő engedély nélkül használja egy NATO-tagállam légterét, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

A PM felszólítja Orbán Viktort és Simicskó István honvédelmi minisztert, hogy azonnal adjanak teljes körű tájékoztatást és magyarázatot, hogy az orosz hadsereghez tartozó légi járművek, mennyi időre és milyen hadművelethez kaptak légtérhasználati engedélyt.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Butautáló
Magyarország tökre útba esik Szíria felé! A környező NATO tagállamok területén meg vakond üzemmódban, a föld alatt repültek és így nem használták a légterüket! Boldogságos Frottírköntös az Égben! Honnan ez a sok hülye?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Butautáló
Magyarország tökre útba esik Szíria felé! A környező NATO tagállamok területén meg vakond üzemmódban, a föld alatt repültek és így nem használták a légterüket! Boldogságos Frottírköntös az Égben! Honnan ez a sok hülye?
perfekt
Anno--még a Feri -hegyi reptéren-egy-két Izraeli gép átstartolást hajtott végre, légtéri engedély nélkül.Nagy csend volt! Nem gondolnám,hogy az Oroszok-csak úgy "átsétáltak" fölöttünk.Amennyiben igen,az bizony nemzetbiztonsági ügy--mellette a NATO ,és ezen belül a honi légvédelem csődje! Volt már ilyen,máskor is-és akkor fejek hullottak.1952-53' valamelyik év, május elsején,egy B57-es bombázó tele bombákkal, Dunaújváros fölött fordulva ,sértette meg légterünket ,oda-vissza!.És Moszkvában a Vörös téren landolt kis gépével egy német diák--átrepülvén a közbeeső-Varsói Szerződés országait-és a Szovjet légvédelmen is.Ez bizony nem az " Und was dann"?-kategória!
hetöndöe
Ez is úgy baromság,ahogy van.Annyira igaz,mint Szaniszló kartárs agymenései.:-)
Bercifiu
Ezt is KGB Béla intézte, vagy csak Orsós egyedül.
verum
@Butautáló: - megnézted a térképet, amit a svájciak készítettek? Ha Ukrajnát és Törökországot ki akarják kerülni, akkor bizony kell tenni kitérőt.
Nézd meg a térképet!
Butautáló
@verum: Nem nézem meg. Egyszerűen egy eleve halva született baromságnak tartom, hogy szíriai bombázásra orosz területről induljanak el!
verum
@Butautáló: - szerinted honnan kellene?
Butautáló
@verum: Jaj nemá'! Ahonnan csinálják most is! Szír bázisokról!
verum
@Butautáló: - és oda hogy viszik a muníciót?
Eriksson
Jól nézünk ki! Az égen orosz gépek, a földön amcsi harci eszközök, gyalogosan meg a migránsok hada bitorolják kis hazánkat.
papa.49
Na de kifizetett a ,,svájci repülési portálnak, a kutatásért,,???
Butautáló
@verum: Hajóval vitték oda! Nem emlékszel, én itt olvastam!
papa.49
@Butautáló: A Fekete tengeri flottájuk ott horgonyoz a szír partoknál...
Butautáló
@papa.49: Köszönöm! Már azt hittem álmodtam azt a hírt! :))
verum
@Butautáló: - ettől még nem hiszem, hogy a légtereket ne használnák. Picivel talán gyorsabb, mint hajóval.
Butautáló
Bakker, sosem néztél a Discoveryn repülős-háborús dokumentumfilmet?
papa.49
@verum: Nem Oroszországból szállnak fel bombázni Szíriában van támaszpontjuk, azt használják, máshol olvastam, hogy az amcsiknak leesett az álla mikor meglátták a műhold képeken az oroszok felvonulását, a technikájukat!!!
verum
@papa.49: ezt értem, de ettől még szállítani lehet repülővel bármit. Nem hiszem, hogy ne használnák ki ezt a lehetőséget is.
gulyasgyula
@verum: Elférnek ..Had repüljenek , az USA /NATO / már mióta röpköd az eredményt minden nap látjuk ..
verum
@gulyasgyula: - nem erről van szó. A politikai helyzet miatt kényes kérdés, hogy tudtunk róla, vagy sem.
hetöndöe
Ezért kellett nekik a Krím félsziget többek közt.Nincs szükségük a magyar légtérre.
papa.49
@verum: Ha repülnek akkor a Fekete tenger felett teszik, így csak a törökökkel egyezkedniük, hogy átrepülhessenek az ország felett...Különben se életszerű hogy a vadászbombázógép oda,vissza repül 3-4 ezer km. t!!!Hajón elvitték oda a madarakat, és összeszerelték, oszt. már bombázhatnak is
verum
@papa.49: - és tudod, hogy a törökökkel hogy vannak ezügyben?
verum
@papa.49: - a térkép szerint az ukránok és a törökök vannak kikerülve, szerintem ez nem véletlen.
Feltéve persze, ha igaz a hír.
papa.49
@verum: Hát ez az én nem hiszem ezt a hírt el, a ruszkik se hülyék, a NATO se hülye tudod mi lenne ha engedély nélkül röpködnének a ruszkik madarai...Az ukránokat már nem kell kerülni mióta betette a mancsát az orosz medve a Krím félszigetre...
verum
@papa.49: - én bármit hihetőnek tartok és semmit sem tartok hihetőnek.
A sok hazugság között egyedül Isten tudja, mi az igazság...
papa.49
@verum: Látod ebben egyetértünk, maradék nélkül!!!
Villon
@hetöndöe: Nézz rá a térképre. Látni fogod, hogy nem ezért kell nekik Krím. Nem beszélve arról, hogy pár évvel ezelőtt Ők sem azért szállták meg, hogy majd három év múlva onnan indítsanak bombázást Szíriába.
eugen4402
@papa.49: Ha érdekel, kattints az Aerotech portálra, van egy cikk, "A nagy orosz Szíriába-lopakodó hadművelet" címmel. Meg egyéb adalékok is...
A svájci hír hangosan hápog.
magyarbakancs
@Butautáló: Lehet, hogy Orbán nosztalgiázott fel elevenítette a Varsói szerződést
Ez ért engedte be a Orosz repülőket nem?
.
papa.49
@eugen4402: Hát én nem is hittem hogy felettünk repkednének...
eugen4402
@papa.49: Tudom, hogy nem hitted, de azt a cikket azért javasoltam, mert szakmailag egy "kicsit" hitelesebb, mint az a svájci bulvárlap.
papa.49
@eugen4402: A Putyin se nem hülye annyira hogy egy ilyen lépéssel reszkírozza a háborút...
Butautáló
@papa.49: És annyira sem hülye, hogy ekkora logisztikai hibát vétsen! A németek azért vesztették el az angliai csatát mert a gépeiknek oda-vissza át kellett repülniük a csatornát. A maradék üzemanyag erejéig volt idejük a harcra. Ha Göringnek lett volna egy reptere Angliában akkor lehet, hogy most a puliszka legújabb áremelése miatt hőbörögnénk az Ural mögött!
papa.49
@Butautáló: Jól látod, a Putyin elég jó stratéga, kibrusztolta az ukrán balhét is, pedig nem volt könnyű, tulajdonképp most hogy néhány év alatt megreformálta a haderőt, már nem az a ,,szétesett,, hadsereg ami volt kb. 10 éve, és jelentős technikájuk is van már, nem sokban maradnak el az élvonaltól, sőt van olyan egységük is ami mögött mindenki,még az amcsik le vannak maradva...
magyarbakancs
@Butautáló: Vicnek szántam .
Néha nem tudom megállni a kis csipkelődő iróniát.
Butautáló
@magyarbakancs: Értettem az iróniát, helyénvalónak is találom! :))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.