Nem tudjuk, mit mondott egészen pontosan Göncz Árpád a végakaratában, de azt biztosan nem mondta, hogy Orbán Viktor nem lehet ott a temetésén, esetleg nem ülhet ki a pódiumra, ahol volt elnökök, miniszterelnökök és házelnökök garmadája ül. Még egy nem állami temetésen is arra tartják a pódiumot, hogy a fontos magánemberek ott tegyék le magukat.

Magánemberként tehát Orbán Viktor igenis megjelenhetett volna az első sorban, hogy tiszteletét tegye a kisgazda 56-os hős, az egykori rendszerváltó- és képviselőtárs előtt. Az előtt az ember előtt, aki nem megveszekedett liberális volt, hanem olyan demokrata, akit a konzervatív-jobboldali Antall József olyannyira alkalmasnak gondolt a köztársasági elnöki pozícióra, hogy minden további nélkül támogatta, sőt, szorgalmazta elnökké választását.

Ám Orbán Viktor tegnap úgy döntött, nem méltó a pódiumra. A tömeg mögött megbújva, settenkedve, felesége kezét szorongatva, mégis magányosan ácsorgott a parcella hátuljában. Közelről láthatta, ahogy a tömeg Koncz Zsuzsa Ha én rózsa volnék-dalát hallgatva magasba emelte a virágokat. Talán megértette: a gesztus neki szólt. Mert az Orbán-kormányzás a kádárizmus legrosszabb hagyományait éleszti újra, azokat, amelyekről a dal szól, és amelyek ellen Göncz és a fiatal Orbán, valamikor nagyon régen, még együtt harcoltak.

Ám mára Orbán elárulta azokat az eszméket, amelyeket a rendszerváltáskor képviselt. Mára nem hisz a szabadságban, nem hisz a szociális piacgazdaságban és nem hisz a szolidaritásban.  Ott rombolja ezeket az értékeket, ahol nem szégyelli.

De legalább jól érezte, hogy ezzel a teljesítménnyel valóban nem méltó a pódiumra.

November 6. talán egyszer majd történelmi napként vonul be a magyar történelembe. Jegyezzük hát fel a napot, amikor Orbán Viktor akarva-akaratlanul is elismerte, elárulta a rendszerváltozást és a demokratikus magyar köztársaságot. Göncz Árpád köztársaságát.

108 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Nagyon nehéz helyzetbe került a temetéssel, az biztos. Miután nincs állami temetés, nem vehette át az egyszemélyi irányítást, és nem mondhatott Göncz elnök úr temetésén önfényező beszédet!
Innen kezdve nem tudott jól lépni. Bár a helyében én "fontos állami érdekből" való külföldi elfoglaltságot jelentettem volna! ( Mint már több esetben megtette!)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@sokanvagyunk: :(
Na de az elég nehéz dolog. Ott van például a Szolidaritás, akik alulról építkeztek, és mindenki azt mondta, nehogy párttá alakuljanak. Nem is tették.
Toby
Én is el fogok menni orbánc temetésére ! Az a biztos, amit a saját szememmel látok !
Türelmetlen vagyok !
Desischado
@Toby: Akkor már ketten vagyunk! Nekem az a nap azontúl piros betűs ünnepnap lesz! Csak már ott tartanánk!
magyarbakancs
@nemkati: Igazad van nem ér annyit, hogy az ember vérnyomása felmenjen.
Meglátok, a díszpéldány Fideszest ne tud meg milyen kusza gondolataim támadnak.
Mit tudnák velük kezdeni és tenni úgy isten igazából.
nemkati
@magyarbakancs: Sajnos ezzel én is, és nagyon sokan így vagyunk. De ez egy óriási szerencsétlenség, nekünk is, és az egész népnek is. :(

propeller.hu/itthon/3169961-pinter-sandor-fodor-gabor-egymas-kezet#v1464908
Papuska1
Nem értem, hogy a cikket jegyző személy a tájékozatlan, vagy szándékos a csúsztatás? Gondolom mindenki tudta, hogy a jelzett napon Orbánnak időre Szlovéniába kellett utaznia. Ennek ellenére a lehetőségein belül tiszteletét tette a temetésen is. Nem csinált feltűnést, nem állt fel az első sorból, hogy mindenki lássa, hogy fontos ember és el kell mennie. Szépen hátra állt, és mikor mennie kellett, csendben, hogy ne zavarja a szertartást kiosont. Miért, mit kellett volna tennie? Ön mit tenne, ha a tisztelt ismerőse temetése lenne, és közben el kellene mennie. Sajnos jó pár szoci politikus a hasonló szituációban nem ilyen diszkrét! Elég szégyen! Ráadásul van aki pont ezt veti fel Orbán ellen. Ez is eléggé siralmas!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.