Tizenöt, de akár húsz százalékkal is nőhetett a 2013-ra 3 millió alá csökkent sertésszám – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium kormánybiztosa. A biztos úgy véli: az egyedi kocanyilvántartás és az áfa-csökkentések miatt csak azoknak lesz érdemes gazdálkodni, akik átláthatóan termelnek.

A bevezetett intézkedések hatására mintegy 15-20 százalékkal nőtt a 2013-ra 3 millió alá csökkent sertésszám – mondta a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt programokért felelős kormánybiztosa hétfőn az MTI-nek a Bács-Kiskun megyei Fülöpjakabon.

Horváth István közölte, pontos adatokat azután tud mondani, miután 2016-ban felmenő rendszerben a tenyészkocáknál bevezetik az egyedi nyilvántartást. Ettől kezdve a kocák tenyésztési adatai követhetőkké válnak, ezzel tovább csökken majd a sertéságazatban a feketegazdaság aránya, amely a becslések szerint 2013-ban 40 százalék körül volt – mondta a kormánybiztos azon az eseményen, amelyen a Bonafarm-csoporthoz tartozó Pick Szeged Zrt.-nek átadták a Kiváló minőségű sertéshús védjegyet. Megfogalmazása szerint a sertéságazatban támogatásokhoz csak az juthat, aki az egyedi nyilvántartás rendszerében is benne van.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Én is ismerek jó néhányat név szerint a Kossuth térről.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Azért még ,,kapaszkodhattok fiúk,, mikor lesz minden családi házban hízó, mint volt úgy 40 éve???Amit így karácsony körül levágtunk, és eltartott egy darabig a húsa...Sőt mikor a fiaim olyan kamaszkorban voltak a 80 évek derekán volt év hogy 4-5 hízót is vágtam egy télen, na akkor volt a háztájiban disznó...
simmering73
Én is ismerek jó néhányat név szerint a Kossuth térről.
Csizmás Kond
Az állattenyésztés átláthatósága a tápvásárlási bizonylat alapján történik.
Bercifiu
N@papa.49: Na most a kormányban van, de nem érdemes levágni.
papa.49
@Csizmás Kond: Az édeskevés, és aki otthon keveri a kaját a disznóinak,. mint tettem én is annak idején, premiszet vettünk, árpát, búzát szemesen vettük, kukorica az termett, hereföldet béreltem kaszáltuk, szecskavágóval leszecskáztuk, darálóban a kukoricával, az árpával, búzával ledaráltuk...Az anyadisznóknak tésztalével moslékot csináltunk, a hízóknak szárazabb állapotban adtuk...Így érte meg, ja és alomnak aratáskor szalmát bálázva vettünk a helyi tsz. től...Ezt a háztáji lehetőséget verte legelőször szét a profi történelem profokból álló első elkurmány...
papa.49
@Bercifiu: Dehogy nem a hídról a Dunába))))))))
Lepényleső
...a legtöbbnek még pártkönyve is van.
Csizmás Kond
@papa.49: " az egyedi kocanyilvántartás és az áfa-csökkentések miatt csak azoknak lesz érdemes gazdálkodni, akik átláthatóan termelnek."
..itt azokról van szó akik nagyban termelnek...azok pedig nem kapálják a kukoricát...
papa.49
@Csizmás Kond: A nemzeti gázcsővezető, meg a nemzeti bankár, ugye rájuk gondoltál???
qxy
Egyre több a disznó Magyarországon??
Mi nem akartunk ennyi politikust.De látjátok " szapora egy jószág"
papa.49
@Csizmás Kond: Ők az igazi ,,nagyhalak,,))))))))))
verum
Hát, ami azt illeti, ez nem éppen azt jelzi, hogy tárt karokkal fogadjuk az iszlám vallásúakat... ;-)
Csizmás Kond
@papa.49: Arra próbáltam rávilágítani, hogy mit eszünk...mert a sertésgazdálkodásnak nevezett valami is egy globális recept szerinti műlószar ami lassan elfelejteti még a disznóhús ízét is.
papa.49
@Csizmás Kond: Ebben egyet értünk...
feleselek
A legnagyobb probléma, hogy nagy részük a parlamentben, a többiek a települések vezetői között találhatók...!
kakaósbögre
ha a Parlamentet kinevezzük ólnak akkor mindenféleképp.
enslaved
@papa.49: Azért mindenki nem szeretne disznókat tartani otthon. A másik meg, hogy tőlünk elég messze van egy család, ahol vannak, és olykor elviselhetetlen bűz árad arról. Nem lehet azt valahogy megoldani, hogy ne legyen szag? Ehhez még én sem értek...
enslaved
Gratula azoknak, akik ebből a hírből is politikát kreáltak, és kiélhették mértéktelen gyűlölködésük utáni vágyaikat...
papa.49
@enslaved: Egyszerű a dolog tisztán kell tartani az állatokat, és a környezetüket is, nekem mielőtt építkezni kezdtünk 3 anyakocám volt, meg a kismalacaik, meg hízók, mégse panaszkodtak a szomszédok hogy büdös van, pedig tőlem nagyon messze állt a disznó tenyésztés, hizlalás, meg az egész vele kapcsolatos munkák, de így bírtam összerakni a pénzt hogy építkezni kezdhessünk...
justhpeter
Nem véletlen, hogy ha a legnagyobb disznóólra gondolunk, mindenki a parlamentre gondol.
enslaved
@papa.49: Köszönöm a választ. Gondolkoztam már rajta, hogy ez így mégse normális, és az önkormányzatnál kellene valamit lépnem, mert mindenki csak szidja őket a bűzért, de senki nem tesz semmit. Én már meguntam, főleg az a legkeményebb, ha eső jön, na akkor elszabadul a pokol:-)
Macskaszem
Sok a disznó, így igaz, és minél többet zabálnak, annál éhesebbek lesznek. Ideje lenne a disznóvágásnak.
kamazuka
Igazi ,remek töltelékárút 2-3x ellett,kocából kell készíteni.
Vágást követően 24 órára fatknőben kell pihentetni,hogy a vizet úgymond kidobja magából.
Ma a sok vákuum csomagolt hulladékot éppen a vákum segítségével adják el vizesen,mert így többet nyom a mérlegen.A könnyfekasztó gyorsérlelés és hitvány fűszerezésről nem szólanék.
papa.49
@kamazuka: Annak már ,,érett a húsa,, azért, nem olyan mint a táppal 6-8 hónap alatt ,,felfújt,, hízóé...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.