Lényeges, hogy a közbeszéd része legyen a demográfiai helyzet, hiszen az életünkről, a jövőnkről van szó – mondta az Országgyűlés elnöke kedden az InfoRádió Aréna című műsorában.

Kövér László kifejtette: az európai országokban belátható időn belül az a helyzet jön létre, hogy nem lehet megállni a demográfiai lejtőn, ezért a kormány minden lehetséges eszközzel segíteni akarja a gyermekvállalást, amit az elmúlt huszonöt évben nem mindig tettek meg a kormányok. Ebben nagyobb szerepet kellene vállalnia a médiának, az egyházaknak és a civil társadalomnak is – vélekedett.

Úgy látja, miközben nő a Föld lakossága, Európában a népességfogyás a jellemző, ezért előbb-utóbb "beözönlenek" ide azok, akik "életteret látnak itt maguknak", a korábbi otthonukban már nem tudnak vagy nem akarnak élni, és elfoglalják, letarolják azt a civilizációt, amely többi között "a mi ezeréves küzdelmünk árán is felépült".

Ha azok, akik legalább elméletben egyetértenek azzal, hogy "az a dolgunk a világban nemzetként is, hogy megmaradjunk", megfelelő mintát mutatnak, akkor előrébb jutnánk, és talán nem azoknak a hangja lenne látszólag erősebb, akik "a halál kultúrájának a harsonásai", azt hirdetve, hogy nincs holnap, "csak a ma van, és abban szabad élni" – jelentette ki.

Az Országgyűlés elnöke szerint az, hogy a hagyományos női és férfi szerepek fontosságát hangsúlyozzák, nem azt jelenti, hogy a nőket "vissza akarjuk zárni a konyhába".

A házelnök közölte: a lakásépítések áfájának csökkentése is a családokat segíti, és a cél további hatósági bürokratikus eljárások egyszerűsítése.

Kövér László arról is beszélt, hogy a régi tagállamoknak kicsit nagyobb tisztelettel kellene tekinteniük az új tagállamokra, mert nem azért vették fel őket az unióba, hogy jótékonykodjanak velük, vagy mert lelkiismeret-furdalásuk volt azért az ötven évért, amelyet ezek az országok a "Szovjetunió börtöneiben" töltöttek, hanem mert ez volt az érdekük, például a gazdasági érdekük. Helytelen és erkölcstelen az a beállítás, hogy kegyet gyakorolnának azzal, amiért "némi pénzt visszafolyatnak fejlesztési források formájában" ide – mondta.

Véleménye szerint ha nem Magyarország lép fel egyedül, akkor nem lehet a problémákat a szőnyeg alá söpörni, és együtt beszélhetik meg, mi legyen Európával, ha már közös Európáról beszélnek. Ma ha valaki nem ért egyet a régi, nagy tagállamokkal, egységbontóként bélyegzik meg, és először igyekeznek erkölcsileg ellehetetleníteni, majd megfenyegetik az anyagi ellehetetlenítéssel – magyarázta. Hozzáfűzte: ugyanakkor sokan vannak, akik egyetértenek a magyar állásponttal, de nem mernek "kilógni a sorból", konfliktusba keveredni.

A házelnök arra is kitért, hogy a Fidesz "a nép pártja, az emberek pártja, a polgárok pártja", és olyan politikát akarnak folytatni, amely a "társadalmi optimumot" valósítja meg. A választások azt mutatják, hogy nem követtek el alapvető hibát, abba az irányba mennek, amerre az emberek szerint mennie kell az országnak – közölte.

Azt is mondta, a kormány soha nem azon az alapon döntött egy társadalompolitikai kérdésben, hogy az jó-e valakinek, aki közel áll a kormányhoz, hanem hogy a szélesebb társadalmi csoportoknak hasznos-e, és ha igen, meghozták a szükséges döntést akkor is, ha az a hozzájuk közel állóknak rossz volt.

Kövér László a többi pártot értékelve kifejtette: a Jobbik és az LMP "rendszerellenes pártoknak mondhatók", a Jobbik sem a belpolitikai rendszert, sem a Magyarországot körülvevő világrendszert nem fogadja el, más helyet képzel el Magyarországnak. Az LMP egyfajta antikapitalista pártként az egész tőkés világrendszert kérdőjelezi meg. E két pártnak van "koherensnek mondható gondolkodásmódja", a baloldal viszont jelenleg kiismerhetetlen, "sötét káosz", és nem tudni, lesz-e belőle még egyszer ütőképes alternatíva – vélekedett.

Mint mondta, ellenzéknek lennie kell egy demokráciában. Azt is közölte, hogy "bizonyos értelemben" sajnálja, hogy nincs "egy intellektuálisan is bennünket inspiráló politikai erő az ellenzéki oldalon".

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
@Peller Anikó: Csupán beszélni róla nem más,mint fingfürészelés.Ráadásul egy olyan őstulok értekezik erről,aki megosztó, gyűlölködő,faragatlan modorával naponta sért meg milliókat és a pártja olyan nyomorba taszította az országot,melynek eredménye a kivándorlás meredek emelkedése.Közben ők fürdenek a közpénzben,tömködik a haverjaik zsebeit törvényi segédlettel megtámogatva.Az ilyen tolvaj, bukott komcsi jobban teszi,ha nem osztja az észt,mert egyszer valaki őt is jól pofán bassza egy péklapáttal,addig osztogatja a "bölcsességeit".Nem szülnek gyereket?Ide?Minek?A nyomorba?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
glorianna
Valaki árulja már Kövérnek, hogy születnek magyar gyerekek - csak nem itthon.
Clavigo
Ezt a b@rmot hogy lehet ""intellektuálisan inspirálni " ??
Yoda69
Legyen kozbeszed resze az is, hogy kozel 1 millio ember hagyta el a hazat kurmanyzasotok alatt. 99%-kuk haza sem fog jonni tobbe.
Errol is beszelj te geci
Fradigege
Esetleg törhetnék a fejűket, hogy ne húzzanak el az országból a fiatalok és a dokik, nővérek, stb. Persze nem lehet minimálbért emelni vagy európai béreket adni, de ha lenne annyi nemesi gesztus a seggfejekben, mint például a legnagyobb magyarnak volt(Széchenyi), akkor önkéntességből és együttérzésből nem vennék fel a saját honoráriumukat, vagy szőőőr harrachpéter nem igényelne nyugdíjat a fizetése mellé. Hozzáállás és igényesség kérdése. Semmi jó példával nem járnak elől, inkább basszák bele az ideget társadalmunkba, hogy így nem lesz nyugdíj.
Butautáló
És nem tud leakadni a témáról!! Így is hülyének tartja mindenki de ő maximalista! Ennyi nem elég!
Peller Anikó
Igaza van, fontos, sőt nagyon nagyon fontos beszélni róla, ha már megoldani nem tudjuk.

A világ elsődleges problémája a túlnépesedés. Ez a valóban megoldásra váró kérdés.
hetöndöe
@Peller Anikó: Csupán beszélni róla nem más,mint fingfürészelés.Ráadásul egy olyan őstulok értekezik erről,aki megosztó, gyűlölködő,faragatlan modorával naponta sért meg milliókat és a pártja olyan nyomorba taszította az országot,melynek eredménye a kivándorlás meredek emelkedése.Közben ők fürdenek a közpénzben,tömködik a haverjaik zsebeit törvényi segédlettel megtámogatva.Az ilyen tolvaj, bukott komcsi jobban teszi,ha nem osztja az észt,mert egyszer valaki őt is jól pofán bassza egy péklapáttal,addig osztogatja a "bölcsességeit".Nem szülnek gyereket?Ide?Minek?A nyomorba?
Butautáló
@Peller Anikó: Te melyik tér-idő kontinuumban leledzel Emőke? A világ túlnépesedéséről melyik bekezdésben volt szó?
pbalage
@Butautáló: ne húzd fel magad, csak a szokásos.
kkalman
"...meghozták a szükséges döntést akkor is, ha az a hozzájuk közel állóknak rossz volt."
Na, igen! Persze, persze! Mindig így csináltatok mindent. Kezdve a 16 %-os szja-tól, a manyup lenyúlásán, a rezsicsökkentésen át a legújabb kori földosztásig minden csak nektek volt "rosszabb". A végén még sajnállak is benneteket, majd ha ráérek.
falling skies
Kövér "faszarcú" Lászlóval kapcsolatban:
Semmi nem fontos, amiről te - harcsabajszú, faszarcú - beszélsz.
A gyakorlatban:
Kövér L: gyanúsított megszólal - mond valami szarságot.
De senkit nem érdekel, te köcsög!

Mondjál még valamit, ami senkit nem érdekel.
Gondoltam biztatlak egy kicsit, hogy ki tudj teljesedni, te agyhalott nyomorult béna kacsa!

Kérdezz valamit tőlem.
Elhiszed, hogy nem hiszem al még azt sem amit kérdezel?

A terror háza.
Pár év múlva.
Ott leszel, mit üveg(es szemű) golyó.
A nácik, a kommunisták, és a fineszesek terror házában!!!

Bennetek nincs semmi jó.
Titeket csak gyűlölni lehet.
Sok pénzetek van?
És?
Ki a faszt érdekel, amíg agyhalottak, vérgecik, végtelenül gonosz gazemberek vagytok?
Egy petákot sem sajnálok tőletek.
Legyen minden a tiétek, de amikor fuldokoltok, és segítségért kiáltotok, nem lesz senki, aki segítsen rajtatok, ti Nyomorultak!
silber13
@Peller Anikó: A világ túlnépesedési problémáját nem te dofod megoldani, te hajbókoló ostoba liba! A bajszos zsánered megint ontotta magából a zagyva ghülyeségeit, amire te rajongó vevő vagy! Taalán jobb lenne, ha saját országodban szólalnál meg! Vagy országod sincs Emőke??
amaramaistanna
Nincs mit finomítani! Schilling Árpád megállapítása a FIDESZ kongresszusról pontos:"Egy rakás kulturálatlan és erőszakos férfi összegyűlt, és egyetértettek abban, hogy az ostobaság, a gyávaság és a lustaság tiszteletre méltó."
papa.49
Hiába ez a mondás is igaz... ,,Borzalom mikor a tehetségtelenség, szorgalommal párosul,,)))))))
kukac50
Kövér arról is beszéljen miből tartsák el a gyerekeket? Nincs munka biztos megélhetés akkor miből? Közmunkából 70 80 ezer forintos fizetésből?
Szüljenek a politikusokhoz közel állók! Nekik van miből eltartani a családot!
magyarbakancs
"Kövér: Fontos, hogy a demográfiai helyzet a közbeszéd része legyen."
Egyet szeretnék a közbeszédben arról beszéljenek ,hogy mely börtön pricsen héderezél.
karma1
@kukac50: Azer en nem szaporitanam oket, vannak mar eppen elegen...:o)
karma1
@Peller Anikó: Mivel kover a magyarok kihalasarol szol, mit segit az Magyarorszagon, ha Indiaban szuletik 280 millio indiai, Kinaban meg 500 millio egy evben? A 10 millio magyar kihalasarol beszel, de mint minden impotens ferfi, o is csak a nyelvet hasznalja, mert dugni valoszinuleg mar nem tud...

Egyebkent meg mondja meg a kedves felesegenek, hogy ne zarja ossze a labat, mert este korabban jon haza, es dolgoznak a demografian...
Ne azzal foglalkozzon, hogy Kis Pista meg a Szabo Juliska mit csinalnak a fejenkent 47 ezer forintjukbol, bar ugy tudom, 2 kozmunkas egy csaladban nem lehet, mert az mar dozs, maga a Kanaan...
Peller Anikó
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
hetöndöe
@Peller Anikó: Oszt szerinted talán a migránsok a hibásak azért,mert nem szülnek a nyomorba a magyarok?Vagy azért,mert menekülnek az emberek ebből az országból egy jobb megélhetés felé?Nyugi,ha majd összeomlik a kártyavár ,a kedvenceid fogják legelsőnek felvenni a nyúlcipőt.Mikor te már legelni fogsz,ők már rég egy szigeten fogják süttetni a hasukat.Te meg mantrázhatod majd,hogy mocskos Gyurcsány ezt is elbaszta.:-)
Peller Anikó
@hetöntőde: te a nyúlcipőt olvasod, vagy a hócipőt? Mert veszettül félre vagy tájékoztatva, figyelj én ezt írtam:

A világ elsődleges problémája a túlnépesedés. Ez a valóban megoldásra váró kérdés.

Ezért "előbb-utóbb beözönlenek ide azok, akik életteret látnak itt maguknak, a korábbi otthonukban már nem tudnak vagy nem akarnak élni, és elfoglalják, letarolják ezt a civilizációt.."

Na most erre írtad azt a hülyeséget amit írtál itt előbb 19.02 ? Vagy csak úgy szórakozásból..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.