Végre a propagandaminiszter is megszólalt a Kovács Ákos-Telekom-kormány ügyben. Rogán szerint a Telekom visszaélt azzal a lehetőséggel, hogy van pénze, nagy cég, nagy befolyással rendelkezik. 

Ezt a TV2 Mokka című műsorában mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője ma reggel.

Rogán szerint fuj, csúnya Telekom, a kormány pedig pont hogy a nőket segíti

Rogán Antal szerint a kormány válaszul szimbolikus lépést tett, így kívánták minden magyar polgár nevében jelezni, hogy nem lehet bármit megtenni, egy ilyen intézkedést annak meghozatala előtt alaposan végig kell gondolni.

Szerinte a Telekom megsértette az alaptörvényt, amely világosan kimondja, hogy Magyarországon szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van. Szerinte, ha ezt valaki úgy korlátozza, hogy "ad pénzt akkor, ha tetszik a vélemény, és nem ad pénzt, ha nem tetszik a vélemény, függetlenül attól, hogy ott érvényes polgárjogi szerződés van (…), akkor azt gondolom, egy szimbolikus lépéssel nekünk is jelezni kell, nem értünk egyet azzal, ha valaki nem tartja be a magyar alkotmányt és korlátozza a szólásszabadságot”.

A szerződésbontást az énekessel Rogán Antal úgy értékelte, hogy ilyen lépést egyetlen multi nem engedheti meg magának egy “médiahisztéria” miatt. Szerinte Magyarországon a magyar sajtó egy része “médiahisztériát folytat”, különösen a Fidesz kongresszusa után, “alig várták, hogy valamibe beleköthessenek, nem tudtak másba, hát belekötöttek ebbe”.

Szerinte ha valaki kicsit nyitott, akkor láthatja, hogy a jelenlegi magyar alkotmány az első Magyarországon, amely kimondja, hogy a nőket tisztelni kell, és pozitívan is lehet őket diszkriminálni. Emellett a kormány családpolitikája is jól mutatja, minden eszközzel segíti a nők munkáját, hogy akár szülés előtt, akár utána könnyen és gyorsan munkába állhassanak, ehhez a munkáltatóknak is kedvezményeket biztosítanak.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
Csak annyit kellett volna, kellene mondani, hogy "bocsánat, nem volt szándékunkban megsérteni a nőket", a kövérlacával kezdődően, az ákoskának és ennek a rogánkának is, de képtelenek rá. Inkább forduljon fel az ország!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
JAJMÁR
Csak annyit kellett volna, kellene mondani, hogy "bocsánat, nem volt szándékunkban megsérteni a nőket", a kövérlacával kezdődően, az ákoskának és ennek a rogánkának is, de képtelenek rá. Inkább forduljon fel az ország!
zöldszem
Ne hazudj, hogy "minden magyar nevében jelzed"!!!
Kíváncsi lennék, hogy ha egy ellenzéki énekessel történik mind ez mit nyilatkoznátok???
Egyébként, siralmas, ahogy véditek ezt a majmot!
Ennyire nincs a valóság talaján a kormány, hogy egy lapra (Ákos lapjára) teszi fel az országot, ki fog ezek után idejönni befektetni, egy ilyen dedós módszer után, még azt is elveszíthetjük, amink van. Igaz ez benneteket kevésbé érdekel, neked magátol is képes nőlni a lakásod. kepkezelo.com/images/hb80tj7kcgh0w36s9c2f.jpg
Aki Én
@zöldszem: 10:04 Nézd meg Dopemant. Nem csípem a palit, de ő a véleményéért tárgyalásokra jár. Vagy a siófoki rabosítást, ahol szintén véleményekért rabosítottak sok embert. Vagy az ex szerelmüket, Simicskát, akit szintén a véleményéért száműznek. Vagy a sok közösségi oldalon alkotott vélemény utáni feljelentések... Millió olyan eset van, ahol a kormány nem hogy nem állt ki az emberi jogokért, hanem egyenesen ők vagy cöfös csicskáik tiporták azokat.
Ha a Telekom valóban alkotmányellenesen cselekedett, akkor van törvényes módja a számonkérésnek, nem pedig a nyílt, erőfitogtató, hatalommal visszaélő bosszú. Jó, hogy nem a katonaságot vezényelték ki rájuk megtorlásul.
papa.49
A minigöbbels ha kinyitja a pofáját csupán a szar ömlik ki rajta...
pbalage
@zöldszem: ez szerintem megint olyan "Mi magyarok eldöntöttem" megoldás a fidesz részéről.
Valóságalap = 0 pont
Párhuzamos világegyetem, Pataki Attilaság = 100 pont
Idiotizmus = 100 pont
Nem hagyunk az út szélén = 88 pont
Dögöljön meg mindenki, aki nem maffiózó = 100 pont
Kukoricacsutkafej ideológia (ez nagyon fontos, ezzel tudnak azonosulni a mimagyarok) = 100 pont
zöldszem
@Aki Én: A kivezénylésre is van példa, Norvég alap!
Aki Őfényessége és udvari zenésze (bohóca) seggét nem nyalja így jár!
Ebben az országban, az úgy nevezett demokratikus jogrend, már régen csirájában el van taposva, minden alárendelve egy önös diktatórikus rendszernek!
zöldszem
@pbalage: Te tudod amúgy, hogy mi köze van egy kormánynak, hogy egy magán cég szponzorál egy énekest vagy nem?
nyanya001
Rogán szerint a Telekom megsértette az alaptörvényt, azaz a szólás szabadságot.
Akkor a kormány is megsértette mert a Telekomnak is van szólásszabadsága és joga
ahhoz, hogy kit szponzoráljon !
nyanya001
Ja, és a siófokiakat miért is rabosították ?
Mert merészeltek egy cikket megosztani ?
Mi van Rogán ?
Hol van az alaptörvényetek ?
zöldszem
@nyanya001: Mert ezeket, csak a liberálisból kivetkezett, illiberális keresztényeknek lehet megtennie!
libellle
@zöldszem: Egy kormánynak más a feladata. Persze nem a magyar kormánynak.
eugen4402
Szúrj egy gombostűt a földgömbbe!
Ezután szúrj egy gombostűt egy felfújt lufiba...!
Rogánék ezért nem mondják soha azt, hogy "bocsánat, tévedtem."
zöldszem
@libellle: Elkeserítő!!!Ennyire nincs a valóság talaján a kormány?! Az hogy egy lapra (Ákos lapjára) teszi fel az országot, ki fog ezek után idejönni befektetni? Ilyen dedós módon viselkedni.! Ezek után félő hogy, még azt is elveszíthetjük, amink van.
solidedge
Az, hogy a Telekom kit szponzorál, a Telekom dolga. Hogy az állam kivel köt szerződést, az állam dolga. Az, hogy a tenyészkancává leminősített nők, hogyan nyílvánulnak meg, az ő dolguk. Az pedig, hogy egy országban ne fordulhasson elő ilyen helyzet a mi dolgunk lenne.
varrólány
Mostanában illik mindenért megsértődni meg közösségeket alkotni, ez már olyan karácsony előtti szeretetdömping! :-))
libellle
@zöldszem: A félemed olyan irányban, hogy minden veszik, attól tartok nagyon megalapozott.
Főlökött
Magyarországon szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van ??? :)

Tóni, mond ezt azoknak a facebook megosztóknak is, melyeket már rabosítottak és gyanúsítottként kihallgattak.
Fradigege
Ha pozitívan diszkriminálnák, akkor a dolgozó nőket, akik gyerek mellett melóznak, megilletné a nyugat-európai bérszínvonal, te kis köcsög! Bele se gondol a szrházi, hogy esetleg több gyerek születne. Direkt csinálják! Különbenis egy kormány nem csinálhatná azt, hogy strómanokat tart fenn. Miért nem én kaptam a sertéstelepet?! Miért nem én csinálhattam a Várkert bazárt vagy a település világításokat? KIEZASZR???!!! Hanukagyertyás. Idén nem volt a Nyugatinál.
Fradigege
Miért nem voltál a Nyugatinál? Nem mersz a néped szemébe nézni.
glorianna
"ad pénzt akkor, ha tetszik a vélemény, és nem ad pénzt, ha nem tetszik a vélemény, függetlenül attól, hogy ott érvényes polgárjogi szerződés van (…), akkor azt gondolom, egy szimbolikus lépéssel nekünk is jelezni kell, nem értünk egyet azzal, ha valaki nem tartja be a magyar alkotmányt és korlátozza a szólásszabadságot”

Ez elég bornírtnak tűnik, Kishantos, trafikok, manyup, stb. után.
Toby
Tró-gánka ! Te csak markolászd az asszony seggét, legalább addig se lopsz !
Desischado
rogán mer beszélni?4 Hol van itt szólásszabadság, és demokrácia?! Már előttem felsorolták a lényeget, de engem is érdekelne, hogy ők milyen alapon merik eldönteni, hogy egy magáncég kivel szerződjön?! Hazug tróger vagy tonyó a bandáddal együtt!
Kamcsatka
Jó, jó! Köszönjük szépen az aggódását.De azért továbbra is kíváncsiak lennénk a fizika azon törvényszerűségére, amikor hőre tágul a lakása, illetve zsugorodik az ötödik kerület ingatlan állománya.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.