13 órára beharangozott (valójában negyedórát késő) sajtótájékoztatóján Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett a kormányülés szünetében.

Ezen a miniszterelnök azt közölte, népszavazást kezdeményeznek a betelepítési kvótáról, vagyis arról kérdeznék az embereket, hogy

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

A bejelentés után csak a lakájmédia képviselői kérdezhették a miniszterelnököt.

A közmédia fullajtárjának "kérdésére" Orbán kifejtette, a közhangulatnak engedtek, amikor a népszavazás kiírása mellett döntött a kormány.

Itt van Orbán nagy bejelentése

A nemrég Andy Vajna által megvásárolt TV2 munkatársa a tegnapi Nemzeti Választási Irodnál történt incidenssel kapcsolatban érdeklődött. Kitérő választ kapott: a vasárnapi boltzárról szóló "életmódbeli" kérdést nem keverném a betelepítési kvótával kapcsolatos népszavazáshoz - mondta a kormányfő.

A "tülekedéssel" kapcsolatban szerinte le kell vonni a következtetést, hogy ilyen helyzeteket a "szerencsétlen" jogszabályok tesznek lehetővé, ezért kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság elemezze a helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok megváltoztatására. 

A Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe került Origo munktársa azt kérdezte még Orbántól, hogy ha nem lesz sikeres a betelepítés kvótával kapcsolatos népszavazás (nem mennek el elegen), lemond-e a kormány? Ezt a miniszterelnök szerint még nem vitatták meg.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Nem tudom erre a kérdésre mi lenne a válasz: Akarja e, hogy az EU, az OGY hozzájárulása nélkül megvonja az összes kifizetést, amíg ez a kormány ellopja azt is, amit még nem is folyósítottak!?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pbalage
@Desischado: azt hiszem, ezek az egyének éppen megfelelőek is lesznek a tervemhez.
egyvandor
Na ilyen egy igazi suttyó. Megszavazza a menekült kvótát, majd itthon eladja magát a világ megmentőjeként. Ekkor hazudozót még nem hordott ilyen sokáig hátán a föld.
Desischado
@pbalage: Sok sikert! De engem se hagyjál ki, jövök én is!
vadsanca
Vikike! Beléptünk egy közösségbe! Az örömben és a bánatban is osztozni kell! Különben mi értelme az egésznek?
evacica
Orbán biztos nem tudja, hogy a pontosság a királyok udvariassága! Igaz ő nem az csak egy "kis király" A kérdés olyan mint maga Orbán, én biztos nem megyek szavazni! Orbán cirkuszában nem kívánok részt venni, már mrgint csak a pénzünket herdálja és rossz hírünket kelti! na ehhez fene mód ért.:
evacica
@vadsanca: Orrbán csak a pénzt akarja, amit lenyúlnak a haverokkal, ő úgy gondolja a pénz jár neki a kötelesség meg az áldozat hozatal az a többiek dolga!Ez Orbán, korrekt tisztességes ember!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.