Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő azt mondta TV2 Tények hírműsorának pénteken, hogy Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, a Civil közoktatási platform egyik tagja korábban barátja, harcostársa volt – tudósít az MTI Andy Vajna csatornájának műsoráról.

A bűnszervezetben elkövetett csalásért hat év börtönre ítélt volt politikus a hírműsorban elmondta, hogy – mint a szervezet országos ügyvezetője – ott volt, amikor Pukli István megalapította az Ifjú Szocialisták szekszárdi alapszervezetét. Hangsúlyozta: a mozgalomban mindenki barátként, családtagként, harcostársként tekintett a másikra.

Zuschlag János a műsorban kijelentette: a szervezetben mindenki tisztában volt azzal, hogy milyen pénzekből finanszírozzák az ifjúsági mozgalmat, hiszen hivatalosan nem kaptak támogatást, nem volt pénzük, minden pénzt "a civil szervezetek különböző módon elcsalt pénzeiből" kellett, hogy kifizessenek.

A hírműsorban elhangzott: Zuschlag János szerint erről bizonyára a vezetők is tudtak.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pestilence
Na és? A fidesz csak három dologhoz ért: a gyurcsányozáshoz, az elmúlt8évezéshez és a mocskolódáshoz.
Ja, bocsi, kifelejtettem a lopást, csalást és hazudozást. A rendszerük pont annyira fenntartható, mint a szocializmus.
Most még megyünk benzingőzön, de előbb-utóbb meg fogjuk érezni, hogy kiszivták a tankból az üzemanyagot. Aztán tolhatjuk.
Mármint azok, akiknek ehhez van kedve.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coni
Gondolom azért nem barátok már mert különböző irányba indultak Zuschlag a börtönbe, majd a celeb világba, Pukli pedig jobbra. Ma nem jobboldallal szimpatizálót nem neveznek ki iskolaigazgatónak. Persze a jobboldal is megoszlik: posztkommunistákra (volt KISZ titkárokra) és valódi jobboldalra.
szaboria1
@hetöndöe: Jó a kérdés ez most már azt a bizonyos kutyát is 2.-ft-ér megdugná.
Lepényleső
Először is,mit mond a másik fél? Aztán majd a hiteles bíróság ítél,-el?
szép új világ
@Levendula: A mondás nem mai keletű, de a "A kommunizmus 7 csodája"-t a korrektség kedvéért illik kiegészíteni annyival, hogy mindenki egyenlő volt (legalábbis 95 %-ban)
A liberalizmus 8 csodája az illiberalizmusra helytálló, de arra is csak részben. Összességében ez utóbbi egy összefüggéstelen katyvasz, a 4. pontja meg egyenesen ostobaság.
human
"Tisztelt bíróság! Módosítani kívánom a vallomásomat. Pelikán is spicli volt, tőlem kapta a fizetését." /A tanú című filmből/
magyarbakancs
Az illetőnek talán nincs munkája?
A riportért menyi apanázst kapott?
Barátja volt a Pukli István és együtt kavartak a pályázati pénzekkel akkor mért nem vallotta be ezt 7 évvel ezelőtt?
Mért pont most jut az eszébe a barátság és mocskolódik?
JAJMÁR
Nahát, Zucslag önként vállalja, hogy negatív, és azt is, ha a barátjának mond valakit, azt akkor jól elítéli a közvélemény.
Nagyon mélyre süllyedt a politika, sőt, megérett a pusztulásra, ha ennyire lealjasult embereket használ, ha semmitől sem riad vissza és karaktergyilkossággal akar túlélni!
wagabund
..."Zuschlag: "Pukli István a barátom volt"...

Valami ilyesmit mondhatott Jézus, ha jól figyeltem az órán: a barátaimtól ments meg Uram, az ellenségeimmel elbírok magam is...

lejáratás felsőfokon.
Fradigege
Jó, oké. Mi a fsz köze van ezek után a "cusi-"hoz. Ez két külön történet... Meséljünk orbánviktór liberális fideszes és a Soros-alapítvány kötődéséről egy bizalmas regényt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ha már eddig legörgetett...