Világméretű offshore botrány robbantott ki egy német lap,  melyben érintett Putyin, a kínai elnök, Lionel Messi, a marokkói és a szaúdi király, és nem utolsósorban Horváth Zsolt, korábbi fideszes képviselő.

Horváthnak hivatalos bevallása szerint sem komoly üzleti tevékenysége, sem megtakarításai nem voltak, 2013-ban mégis tulajdonosa lett egy Seychelle-szigeteken bejegyzett cégnek. A következő évben egy újabb cég került a neve mellé.

Ahogy az várható volt, a téma a parlament hétfői ülésén is előkerült. A jobbikos Szilágyi György Horváth Zsolt volt fideszes képviselő offshore-ügyéről kérdezte a kormányt parlamentben. Dömötör Csaba államtitkár érdemi választ nem adott, helyette az "elmúlt nyolc évet" vette elő.

Dömötör szerint az előző MSZP-s kormányok alatt

mindennapos gyakorlat volt, hogy közpénzeket visznek ki offshore cégeken keresztül az országból.

Horváth Zsoltról, illetve az offshore cégéről egy szót sem ejtett. Tehát nem tudhattuk meg, hogy ha a kormány mit szól ahhoz, hogy egy volt fideszes képviselő is érintett az offshore-botrányban. A parlamenti szabályok miatt Szilágyi nem tudott erre reagálni, és a szocialisták sem kaphattak szót – tudósított az Index.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
A kaszinók nyereségért átpasszolták Vajnának
A MET nyereségét Garancsinak
A letelepedési-kötvények bevételét sem az állam kapja, hanem Rogán egyik haverjának az offshore cége.(i Svájcban offshore céghálózatot tart fenn...)
A gázszerelő felvásárolja a "fél megyét" (1400 hektár)6 év alatt milliárdossá vált Tiborc úgy szintén. Az iskolapadból kiesett Rahel, egy hotelt is megtud venni magának, úgy hogy egy napot nem dolgozott. Kuszaszem a MNB tulajdonát kezeli magán vagyonként, Lázár a szemük láttára talicskázza a milliókat Svájcba.
És mit csinál a Fidesz mindezek után ???
Gyurcsányozik! Bexarás!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ezek a jópofa Fidesz-barmok...
Olyanok, mint a Móricka, csak ezeknek nem a p..a, hanem a Gyurcsány jut mindenről eszükbe.
zöldszem
A kaszinók nyereségért átpasszolták Vajnának
A MET nyereségét Garancsinak
A letelepedési-kötvények bevételét sem az állam kapja, hanem Rogán egyik haverjának az offshore cége.(i Svájcban offshore céghálózatot tart fenn...)
A gázszerelő felvásárolja a "fél megyét" (1400 hektár)6 év alatt milliárdossá vált Tiborc úgy szintén. Az iskolapadból kiesett Rahel, egy hotelt is megtud venni magának, úgy hogy egy napot nem dolgozott. Kuszaszem a MNB tulajdonát kezeli magán vagyonként, Lázár a szemük láttára talicskázza a milliókat Svájcba.
És mit csinál a Fidesz mindezek után ???
Gyurcsányozik! Bexarás!!!
pbalage
nyátokpi
uzifid
affiózó
armok.
megazösszes szavazótoknak is ófas a alagáb.
zöldszem
@pbalage: Mi történt veled, betörtek az informatikai rendszeredbe és ellopták a betűidet?-:)))kepkezelo.com/images/x72sg4dhedn77w600tf4.jpg
eugen4402
@pbalage: Gratula! Ennél tömörebb ó-asszíriai nyelvemléket még nem olvastam! :-)))
papa.49
Mindig mindenben csak a GYURCSÁNY lehet a hibás, az picit se zavarja az elmeháborodottat, hogy a Gyurcsány már 7 éve még a hatalom közelében sincs, akkor is ő a hibás)))))))))))
Hellcat
Az remélem mindenkinek feltűnt, hogy a fidesz nem tagad már semmit. bármivel vádolják őket mindenre az a válasz, hogy de hát a szocik alatt is ez ment. A "másik is lop" pedig nem ment fel senkit a bűnösség alól.
Slade
Kőbányába, sóbányába kényszermunkára az összes mocskos gátlástalan rohadékkal.
desert
@papa.49: Most ugye viccelsz? Ha rossz az idő, az is az ő hibája...A fidesz nemsoká bejelenti, mint a világ nyolcadik csodáját... Olyan nincs, amit nem a Gyurcsány k*rt el, amióta a világrajött... Csak tudnám miért rettegnek ennyire ettől a palitól.
Slade
@desert: nem rettegnek ezek Gyurcsánytól. Úgy kell nekik mint egy falat kenyér. Segít fenntartani a demokrácia látszatát és van az agymosott elmebeteg híveiknek kit gyűlölni, van ki ellen harcolni.
papa.49
@desert: Akkor félreértettél engem, nem vagyok ugyan Gyurcsány imádó, de az igazság az hogy amihez köti a fütyisz a Gyurcsányt annak az 1 % se igaz, ez a véleményem...
desert
@papa.49: Persze, nekem sincs kinn a fényképe a szobám falán, de ahogy Te is említetted, amit a fityesz művel a nevével az már a vicc kategória.
prime777
@Slade: "Kőbányába, sóbányába kényszermunkára az összes mocskos gátlástalan rohadékkal."
És a híveiket se felejtsd ki.
Mocskos egy társaság a sleppjükkel meg a támogatóikkal együtt.
Slade
@prime777: ahogy mondod. Pöcegödörbe való az összes.
vonotok
Dömötör Úr ! Ónék a felvonultatott " marhák " között lené a helye.
Ha netán rajtakapnának egy " terroristát " miképpen pukizik egyet azt is fogják rá
Gyurcsányra és Bajnaira . Ők a hibásak. Barom ember!!!
papa.49
@desert: Az igazság az hogy nagyon ráhagyta a Gyurcsány a fütyiszre a piszkoskodást, sokkal erélyesebben kellett fellépnie, az ,,óvodások,, ellen, mert azért szálltak rá, mert nem vágott vissza!!!
Tisztára mint az oviban mikor csúfolni kezdenek egy gyereket, úgy viselkednek, miközben ha őket vakargatná meg valaki százezerszer több disznóság derülne ki róluk!!!
Toby
Ezek a megélhetési, harácsbajnok nyomoroncok, még talán a Blahás ingyenkajánál is sorbanállnak, álruhában.
RonaGyuri
@Toby: Álruhában??? Tévedsz, büszkén emelt fővel, mert ami jár az jár! =))
Toby
@papa.49: Most mondd ! Idióta maflákkal érdemes szócsatát vívni, amikor Gyurcsány lassan már olyan a fidesznél, mint a szünetjel !
kukac50
Orbán és Vajna is a névsorba szerepel.
világlátó
Ugyan kérem! Itt háborog néhány kommentelő, miközben a nagy többség, még itt lent az alsó négy millióban is meghunyászkodva azt lesi mikor tud kiszakítani valami koncot magának. Végignéztem a Sándor Máriával készült interjút..Nagyon szégyelltem magam. Ez az emberke, magára maradt. Kiállt a pedagógusokért is, a saját szakmabelijei mellett, de ahogy ez már látszik, a pedagógusok már nagyon szeretnének kiszállni ebből a hajóból. Úgy gondolom, de adja a sors hogy ne legyen igazam, a magyar pedagógus , hogy - hogy nem mindig a vallásos, konzervatív, polgári réteghez tartozott, tartozik ma is, de holnap sem lesz másként. Sajnálom hogy ezt kellett leszűrnöm az eddig látottakból.Sajnálom, mert magam is pedagógus oklevéllel és pedagógiából egyetemi oklevéllel rendelkezem.Mégis ez a véleményem. Ezzel persze nem ez a baj. Hanem a szolidaritás, a következetes kiállás, a kitartó elkötelezettség és az elvhűség hiányával. Nem értem , miért nem látják be hogy ha egy is kilép ebből a masszív tömegből, alapot ad a hatalomnak arra, hogy hivatkozzon erre. kihangsúlyozva, hogy egyesek, a félrevezetett kisebbség szembefordúlt a megegyezést kínáló szakmai hatalmasságokkal, nehezítve a szakmai kerekasztalnál a megállapodást.
Sándor Mária rámegy erre a rendkívüli tiszteletet kiváltó magatartásra, a saját szakmai közössége, a felvállalt társ szakmák közösségei szeme láttára fog " megsemmisülni "
Ha ez megtörténik, csak egyet kívánhatok ezeknek. Viseljék tovább megaláztatásaikat, mélységes szégyenben szolgálják tovább az őket megnyomorítókat, ne panaszkodjanak, tűrjenek, amíg ki nem nyílik a szemük, a fülük és azt nem mondják hogy most már tényleg elég, menjünk ki az utcára de mindahányan.Aki pedig nem akarja ezt, azt kiközösítjük, megakadályozzuk hogy megzavarja az egységet. A pedagógusok még egy kockázatot is felvállalnak, jó ha ezt is számításba veszik. Ez pedig a diáktársadalom megvetése.Hát tessék ezen elgondolkodni minden opportunista kétkedőnek.
Desischado
Megvallom, a fenti kommenteken szénné röhögtem magam! Ez szánalmas, mindenért a Gyurcsány a felelős! Azt hallottam, jövő héten hidegfront lesz, ez is a Gyurcsány bűne! Tisztára szánalmas, meg nevetséges, amit ez a nyomoronc banda művel! Lassan hat éve ők vannak hatalmon, de még mindig Gyurcsányoznak, Bajnaiznak. Persze, az agymosott birkáknak ez a jó, mert
t van kit szidni!

@világlátó: A te komid meg elkeserített, mert sajnos, igazad van!
Pálinkafőző Rézüst
@Desischado: nem vagyok Fletó hívő. Inkább Bajnai. Jobbközepes, szoc.érzékeny pali. ( na ezt ne lássa meg Vukkocska...:)) ) De igazad van! Ezeknek a birgéknek ellenségkép kell, és mennek a kolomp, meg a főszamár után, bármiért is, tök mindegy mi az...
pbalage
@zöldszem: arról lehet tudnu, hogy mit mond erre szandokán, a mélylengyelcigány idióta?
Pálinkafőző Rézüst
@pbalage: nem lengyel! Román! És nem szandokán, (korábbi entero, stb.. ) hanem enslaved! Volt utoljára. Remélem, hogy legutoljára! Kb. 25 névvel szemétkedett már itt...:(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.