A 444.hu olvasója szúrta ki, hogy Földi László abonyi KDNP-s országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozata komoly laptop-mániáról árulkodik.

Földi 2006 és 2014 között Cegléd polgármestere volt, 2010 óta pedig a térség országgyűlési képviselője a parlamentben.

A vagyonnyilatkozatát böngészve kiderül, 2014 óta megsokasodhattak a teendői, mert hirtelen négy laptopra is szüksége lett. 

1,6 millió forint közpénzből négy laptopot vett magának (?) egy KDNP-s képviselő

Az elsőt mindjárt a választások után néhány héttel, 2014 májusában vette 700 ezerért. Az ára alapján a gép valószínűleg egy csúcskategóriás Lenovo lehetett. 

Októberben Földi újabb Lenovo notebookokat shoppingolt további 900 ezerért. De ez még nem volt elég, természetesen nem hagyta ki a képviselőségéből adódó egyéb lehetőségeket sem:

igényelt iroda- és lakáshasználatra is támogatást, üzemanyagkártyát, vásárolt egy 105 ezer forintos nyomtatót, routert, dokkolót és görgős széket is.

Pedig Földi László a vagyonnyilatkozata alapján nem tűnik szegénynek: ceglédi családi háza mellett a város környékén három nagyobb teleknek is a tulajdonosa, 66 ezer négyzetméter alapterületű szántót és gyümölcsöst művel, mellette pedig 11 milliós banki hitele és 6,7 millió forintos betéti megtakarítása is van.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Na, ezekre a cuccokra kell majd ráállni az akasztófa alatt!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
A legdrágább Lenovo laptop amit jelenleg találtam:
www.laptop.hu/lenovo-yoga-900-13isk-80mk00e4hv-silver-w10-o365
460e HUF
Eddig is csalás szaga volt de most már tuti az.
human
Aki soknak tartja a 700 ezres laptopot azt emlékeztetném, hogy Orbán jobbkeze, Farkas Flóri 3 milliós számítógépeket vásárolt és rögtön 7 db-ot, azaz 21 millió forint értékben. Őszintén szólva én rohadtul kíváncsi lennék rá hogy néz ki egy 3 milliós irodai munkaállomás.
Hellcat
@human: Megmondom, hogy néz ki...SEHOGY...Szerintem a ma összerakható legdrágább számítógép 1,5 milliónál.
nyanya001
@human: A Flórika 1 milliós mikrót is vett !
human
@nyanya001: Az amelyik kombinált fajta, tudod. 1-esen szauna, 5-ösön ökörsütő.
human
@Hellcat: Ezek szerintem úgy kamuzták a számlákat, hogy lövésük nem volt az informatikához. Gondolták egy számítógép biztos drága, hát írjunk be rá 3 milliót darabonként. A hülyék még csak nem is gondoltak rá, hogy ennyire feltűnően nagyot hazudtak be.
Toby
Na, ezekre a cuccokra kell majd ráállni az akasztófa alatt!
Hellcat
@human: Áh...fideszhez képest ez feltűnően kevés :) egy sima duplázás ot ahol 10 meg 100x os túlárazások vannak ...ugyan már :)
nmi74
@human: Hehh!Az ökrök má' meg is vannak hozzája...
sziha
hat... Az en asztali gepem nem er, csak 600E kornyeki osszeget, pedig ha bekapcsolom, meg Pakson is megcsuszik az ekszij. Ugy, hogy UK-ben vagyok. Kell egy olyan laptop.
volvós
KDNP-s csuhás ! Lövése sincs a laptop müködéséhez...
Lehet, hogy az NDK-s lehajtható tetövel vette meg...
Ja, az a menö !!! De minek neki 4 ???
Vagy a rokona a kereskedö ???
volvós
..." mellette pedig 11 milliós banki hitele és 6,7 millió forintos betéti megtakarítása is van."..

Na ez amit soha a büdös életben nem fogok megérteni !!!
Van 20 HUF hitelem, és a zsebemben 10 HUF megtakaritásom.. ( képletesen )
A Bank ennyire hülye ???
sziha
@volvós: nem. A bank egy olyan intezmeny, amelyik akkor ad kolcson, ha bebizonyitod, hogy nincs ra szukseged.
Toby
@volvós: Neeeeem ! A bank ennyire hawer!
sokanvagyunk
Bizonyára beosztottjaival is ilyen nagyvonalú... - ha meg nem, rajtuk keresztül lesz még több is a megtakarítása.
papa.49
Kicsit megvakargatva a pacákot még érdekes dolgok derülhetnek ki!!!
justhpeter
@papa.49: Drága öreg barátom ! Most megnevettettél. A vakargatáshoz mondjuk minima egy valamirevaló adóhivatal is kell. A Tállai mekkmester által gründolt szervezet max kollektív disznóölésre alkalmas.
namihami
Vajon milyen nyomtatót vehetett 105.000 Ft-ért? És ugyanez a kérdés áll a 49.240 Ft-os routerre is.
Egy szuper lézernyomtató se több, mint 30.000-35.000 Ft-nál. És ahhoz, amit neki a munkájához nyomtatni kell, még ez is több, mint szükséges. Router dettó.
Az már csak hab a tortán, hogy mi indokol egy hónapon belül két felsőkategóriás notebookot? Csak nem tetszett meg a gyereknek vagy az asszonynak is? Esetleg valamelyik családtag mindig játszott a gépen és nem adta oda neki?
Veleda
Persze, hogy négyet vett. Egyet magának egyet az asszonynak, és kapott a két gyerek. Abony pedig olyan messze van pesttől, hogy ehhez a teljes törvény által meghatározott összegű üzemanyag kártya is kellett. Meg lakástámogatás Pesten. Ja és még külön irodahelység is. Vagyis minden.
Mert a törvény ezt biztosítja. És ami jár, az jár:))
papa.49
@justhpeter: Nem is bíznám a ,,vakargatás a hájastálasra,, hanem úgy népi úton kollektíve megvakargatni, mondjuk szőlőkaróval, vagy hasonlóval, érdekes dolgokat mondana el az biztos!!!
Veleda
na most nem azér, de ez a fószer tudja egyáltalán kezelni a számítógépet, nyomtatót, meg minden kütyüt. Apóca vajon be tudja kapcsolni???
justhpeter
@papa.49: Ha nem lesz kormányzatilag megvakarva, a sok megnyomorított a "rendszerváltáskor" majd vakargatni kezdi és én nem szeretnék a helyébe lenni. Azoknak, akiknek már nincs vesztenivalójuk ritkán kíméletesek.
Szókrakész
Biztos 4 gépes vírusirtó progija van.
Ahhoz kellett a 4 laptop.
Desischado
Na kérem, így kell urizálni közpénzből! Derék fideszes, annyi szent!
wpym
A Lenovo Yoga-nál van lényegesen drágább is:
www.laptopszalon.hu/laptop_notebook/lenovo/Lenovo_IdeaPad_Y900_Intel_Core_i7_Quad_Core_6820HK_64GB_1TB_NVIDIA_Windows_10_Fekete_80Q1002GHV_22090.html

Ezen sem lehet csodálkozni, mivel ezek úgy gondolják, hogy az ország van értük és nem fordítva.
papa.49
@justhpeter: Tudod azt a pénzt lehetett volna költeni Cegléd szépítésére, vagy a ceglédi kórházra, vagy a Cegléden működő sérült személyiségű gyermekek iskolájára, ahová már a szülők hordják évek óta a pénzt hogy valahogy talpon tudjon maradni az intézmény, mert az állam pont leszarja ezt az iskolát, de ez eszébe se jutott a tetűnek!!!
nusika
...végig kellene nézegetni az összes, az adófizetők pénzéből élősködök bevallásait és kikürtölni ezeket csalásokat is!! Ezek még a fogvájót is felszámolják! A törvényeket kellene megváltoztatni, hogy a fizetésüket, ami nem kicsi, ugyanarra használják, mint az egyszerű adófizető polgár, mert MI FIZETJÜK ŐKET!!
karma1
En meg ezt a Lenovo-t talaltam, ami a leghiper-szuperebb, plusz Office program van rajta,
Lenovo Miix 700 12" FHD 4G Tablet + Folio Keyboard + MS Office 365
80QL00AXAUBUN
$ 2499.00
BUY
Add to wishlist
Noel Leeming Electronics

1 ujzelandi dollar = 200 HUF-fal, vagyis ez a gep a 2016.juniusi aron 500.000 HUF

Cannon scanner+printer+copy $ 59.00 = 11.800 HUF
Hiaba, ha kozvetiton keresztul, csokosok zsebes penzet is beleszamitva vasarol a kozszolga, akkor az akar extra 200.000 forintot is jelenthet egy-egy tetelen...:o((((
karma1
@Veleda: Tedd a tudodre a kezed: ha a torveny engedi, hogy legyen benzinkartyad, pesti lakasod videki irodad, es erre mindent fizet, a villanyszamlatol a takaritonoig, akkor hulye lennel otthagyni, mert akkor azt mondanak Rad, hogy nyamnyila, elhetetlen vagy, majd hozunk egy olyan cimbit, aki kihasznalja az osszes torvenyadta lehetoseget...
Hat eppen ez a borzalmas: mindent beleirtak az alapkatyvaszba, a mentesseguk moge bujva lopnak-csalnak-hazudnak, mert a fenti muveletek TORVENYBE VANNAK IKTATVA! Igy lehet azt mondaniuk, hogy torvenyesen jarunk el, nincs korrupcio! Es ez ordogi!
sokanvagyunk
@nusika: "A törvényeket kellene megváltoztatni..." - nagy egyetértésben mindahányan ők hozzák meg ezeket a kiváltságokat.
nyanya001
Ezk a gyalázatosak költik mindenre a közpénzt
erre meg nincs és elönti a településeket a kost, itt van a nyár, a kánikula,
jöhet dögvész, fertőzés, ezeket semmi nem érdekli, lényeg, hogy ők jól élnek.
Gémesi György: azonnali előlegre van szükség a szemétszállítás fenntartásához

Ha nem kapja meg sürgősen a működéshez szükséges forrást a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-től a gödöllői központú Zöld Híd Régió Nonprofit Kft., július 1-jétől a katasztrófavédelem veheti át a szemétszállítási kötelezettséget, mert a kft.-nek elfogyott a pénze - mondta egy sajtóbeszélgetésen Gémesi György, az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató társulás elnöke, Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub).
www.pestmegyei-hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=gemesi-gyorgy-azonnali-elolegre-van-szukseg-a-szemetszallitas-fenntartasahoz

Mert ennek a degeneráltnak ezt is államosítani kellett !
Ja, persze a papa a szemétbizniszben látja a még jobban meggazdagodás lehetőségét.
Veleda
@karma1: 10.00.Igazad van, csak én vagyok ennyire értetlen, hogy mi a f@sznak valakinek pesti lakás, amikor a lakása és a fogadó irodája Abonyban van.
karma1
@Veleda: A titok ecceru: mert penzt lehet lenyulni erte! Te is becsuletes vagy, azert nem ugrik be elsore ez Neked, de en mar elegge kivulrol, jol ralatok ezekre a dolgokra...:o)))
Csodálkozó
KDNP = NNNP = Nemkeresztény Nemdemokrata Nemnép- Pszeudopárt.
Tagjai: kapzsi megélhetési műájtatos álkeresztények, akik vizet prédikálnak, bort vedelnek.
Dőzsölnek a közpénzből, a népet sanyargatják.
Emlékezetem szerint Krisztus - akire oly gyakran hivatkoznak - nem pont ezt hirdette.
Korbáccsal verné ki őket ma a templomból és a parlamentből!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.