Szél Bernadett szerint Gyurcsány Ferencnek köszönhetjük Orbán Viktort. Az LMP társelnöke úgy véli, a DK elnökének jelenléte a magyar... „A Gyurcsány-kormány Magyarországon olyan sebet okozott, ami által megkaptuk Orbán Viktort kétharmaddal” „Gyurcsány Ferenc jelenléte a magyar politikában egy nagyon komoly probléma. Régi teóriám, hogy Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egyszerre fog elmenni a magyar politikából. Szerintem, amíg Gyurcsány politizál, addig Orbánnak könnyű helyzete van”

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

102 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Az LMP most is a gerinchibás Schifferhez méltóan akadályoz meg bármilyen ellenzéki összefogást. Képtelenek felfogni, hogy ők, maguk bizonyítottan gyengék és az orbáncsürhe nem tart tőlük. A minidiktátor-jelöltet személy szerint csak Gyurcsány politikai és biológiai léte aggasztja. Amíg bármelyik párt ki akar zárni másik demokratikus ellenzéki párt- vezetőt az összefogásból és ezt ráadásul nyilvánosan, zsarolásgyanúsan teszi, addig esély sem lesz a felcsúti banda eltakarítására..Gyurcsány aktív részvétele a rezsim lebontásában egyáltalán nem jelenti azt, hogy neki kell vagy ő akar az ellenzék fő vezéralakja lenni, de neki kell az egyik zászlóvivőnek lennie. Mellesleg az összeadást és arányítást is ismernie kellene annak, aki pártvezér.. Inkább olyan közös program "rapid" kialakításán kellene - egymás nyílt szini piszkálása helyett - dolgozni, amelyet a több milliónyi lecsúszott és alsó-középosztálybeli valamint nyugdíjas és ifjú magyar ember a magáénak tekint.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Az LMP most is a gerinchibás Schifferhez méltóan akadályoz meg bármilyen ellenzéki összefogást. Képtelenek felfogni, hogy ők, maguk bizonyítottan gyengék és az orbáncsürhe nem tart tőlük. A minidiktátor-jelöltet személy szerint csak Gyurcsány politikai és biológiai léte aggasztja. Amíg bármelyik párt ki akar zárni másik demokratikus ellenzéki párt- vezetőt az összefogásból és ezt ráadásul nyilvánosan, zsarolásgyanúsan teszi, addig esély sem lesz a felcsúti banda eltakarítására..Gyurcsány aktív részvétele a rezsim lebontásában egyáltalán nem jelenti azt, hogy neki kell vagy ő akar az ellenzék fő vezéralakja lenni, de neki kell az egyik zászlóvivőnek lennie. Mellesleg az összeadást és arányítást is ismernie kellene annak, aki pártvezér.. Inkább olyan közös program "rapid" kialakításán kellene - egymás nyílt szini piszkálása helyett - dolgozni, amelyet a több milliónyi lecsúszott és alsó-középosztálybeli valamint nyugdíjas és ifjú magyar ember a magáénak tekint.
Rockxy
Beleszállt gyurcsányba?
Komolyan mondom, egyre hülyébbek a firkászok.
Eddig az vót a divatos szójárásuk hogy "nekiment"!
Dehát újítani kell, mert lankad a figyelem. :)
Bringás
Nem gondoltam, hogy eljön ez az idő, de Bernikének igazat adok!
Fletó nélkül nem lenne a Fidesznek ekkora hatalma!
CHEWBACCA
Na, de drága Besszike! Ön az irgalmas szamaritánus?!
bencemacska
Szél Bernadett megjelenése az LMP-ben nem tette őket szimpatikusabbá.
Hadházyt sajnálom. Jobb sorsra érdemes!!!
Béla333
Az önmagukat "demokratikus"-nak nevező ellenzéknek senki nem tiltja meg, hogy bizalmat építsen ki saját maguk politikájáért.
Az LMP ugyanezt teszi: nem akar azokkal szövetséget, akik részt vettek az ország szétlopásában és azok szimpátiájáért harcol, akik ezt látták az elmúlt évtizedekben, látták a Fidesszel való szemét, alattomos háttér mutyikat!
Látták, hogy a régió vezető állama pozícióból a Fidesz-MSZP és csatlósaik 1994 óta tartó tevékenységének köszönhetően mára a sereghajtó pozícióba küzdöttük le magunkat.
Lássuk ki az aki meggyőzi az igazáról az embereket!
Én az LMP-nek szurkolok!
Béla333
Egyébként meg mit kell azon vitatni, hogy Gyurcsányék kormányzásának köszönhetjük a Fidesz 2010-es 2/3-os győzelmét?
Hát így történt, nem?
papa.49
Én ezt a hölgyet EDDIG tiszteltem a politikájáért, de csak EDDIG, sajna nem érdemelte ki!!!
A Gyurcsány rengeteget hibázott, sok hülye dolgot mondott, amit nem lehetett magvalósítani ez igaz, de ehhez kellett az mszp. mamelukjainak intenzív ellenállása, amivel ki is csinálták rendesen, de az lmp. megjelenése pont a demokratikus balközépről szívta el a választókat, az erőt, és mit tud felmutatni semmit, ill. annyit, hogy a házelnök jóváhagyásával mégis lehet frakciója a létszám hiány ellenére!!!
Köszönöm de ez nálam NEM JÖN BE, a fütyisz baloldali segédcsapata vagytok csupán, nem egyéb!!!
Peller Anikó
Csak így tovább bernike, előre a sikeres 1 % összegereblézése felé. Jaa, hogy 5% a küszöb?

Sebaj, 2038-ban majd ismét próbálkozhattok ketten. De csak külön külön.
Manhattan
@Horizont: Fel kellene ismerni, hogy most nem a finyáskodás időszaka van, hanem a söprésé, amihez és amiben Gyurcsány MA a legfélelmetesebb a FIDESZnek és MA a legjobb ebben a jelenlegi ellenzékből! A változtatáshoz még az ördöggel is szövetkezni kell, ha valaki tényleg váltani akar, persze az LMP-nél ez kétséges?! Azt gondoltam, hogy végre eltűnik Schiffer és jön valami más, bár Hadházy nagyon jó, de lerontják őt is, mint a fentiekből jól látszik!
papa.49
@Manhattan: A ,,régi,, elnök most is ráhatással van a pártocskára!!!
quadrocopter
Mi váltotta ki Bettikéből ezt a rohamot, talán Gy. nem állt meg nelki?
Csak azért, mert a szocik bukásában jelentősen közrehatott az a sunyi, mocskos, hazug terjesztés is, amire Budai-Mélynovésű Gyula volt a legalkalmasabb a kitalált 1242 szoci sárral és melyekből talán 8-10 került bíróság elé, pár megszüntetéssel! Ezek mellett persze Gy.nak is voltak hibái a kormányzásban, de negyed ennyi mocskos lopás, lenyulás, hűtlen kezelés nem volt az idejébe, mint a "soha nem hazudott" uralkodása alatt! Nem nyultak a megtakarításokhoz, aljas zsarolásokkal, nem csináltak gázszerelőből milliárdost, közpénzen, nem nyomatták az elmehibbant, kutyának sem kell stadionokat .
Béla333
@papa.49: 20.53
Miért kellene most bárkinek mérlegelni, hogy az MSZP elmúlt 26 éves ténykedéséből mi volt ami az MSZP disznósága és mi volt ami megtörtént, de annak nem felelőse a párt volt vezetője:Gyurcsány?!
Gyurcsány és az MSZP története 2011-ig közös történet! A hibáik közös hibák, a lopásaik, korrupcióik, a Fidesszel való háttér alkuk mind-mind közös ügy, pláne hogy senki (még Gyurcsány sem!) lépett fel ezek ellen. Hogy házon belül mit tett vagy mit nem tett azt majd játszák le a volt MSZP-s haverokkal!
Egyébként meg a Fidesz mutyik ellen az LMP/Hadházy lép fel a leginkább, nem is értem miért akarod rátolni az LMP-t a Fideszre?
Inkább szólj a többieknek, hogy egymagában Hadházy kevés az összes Fideszes disznóság felderítéséhez, be lehetne szállni kicsit segíteni a többieknek is!
Béla333
@Manhattan: 20.54
Az nem hiszem hogy finnyáskodás lenne, hogy ha valaki nem akar semmiféle szövetséget egy bűnözővel.
Márpedig ami itt az elmúlt évtizedekben a Fidesz és az MSZP tett a közvagyonnal azt nyugodtan nevezhetjük lopásnak, korrupciónak, sikkasztásnak.
Te a magánéletedben kötnél szövetséget ilyen múltú alakokkal?
Ha nem, akkor miért gondolod, hogy a politikában kellene ilyenekkel szövetkezni?
Manhattan
@Béla333: Én arra gondoltam, hogy rájönnek okosnak vélt emberek, hogy az első kapavágást csak együtt lehet eredményesen megcsinálni és ráérnek utána marakodni.
papa.49
@Béla333: Én azt megértem és el is fogadom, hogy te bennük látod azt aki helyreteszi a országot, csak én enged meg ezt nem hiszem, és tudod miért mert azonkívül, hogy távol tartotta magát minden ellenzéki párttól az lmp. semmi érdemlegest nem tudnak felmutatni!!!
Széllel szemben ők se tudnak pisálni, ahogyan a Gyurcsány se tudott, és miért mert a ,,középszer,, ami minden pártban van, nem állt mellé!!!
Miért nem állt mellé mert csak a suska volt a fontos, ne legyenek kétségeid ez az lmp.ben sincs másként, a volt elnök cimboráskodik a jobbikkal, a fütyisszel!!!
Akkor én miért higgyek neki???
Itt a legnagyobb baj az, hogy akárhány pártocska van mind magának vindikálja a jogot, hogy ő mondja meg ki legyen a ME. na ez az igazi baj, amíg ezt be nem látják a résztvevők, a hazugovics nyugodtan alhat az ellenzék nem veszélyezteti a hatalmát!!!
Teljesen mindegy ki mit mond, ez van...
Béla333
@papa.49: 21.17
Ha másban látsz megoldást, nem az LMP-ben az a te dolgod!
Az LMP már 2010-ben azt mondta a szövetségi politikájáról, hogy azokkal a pártokkal, azokkal a poliotikusokkal tud elképzelni együttműködést, akik tisztázzák a szerepüket az elmúlt évtizedek korrupcióiban, illetve hogy mi a szerepük abban, hogy a Fidesz 2010-ben 2/3-ot szerzett! Tehát nem elzárkózás volt, hanem egy minimum elvárás a becsületesség irányába!
Hogy nem tett senki semmit, az nem az LMP hibája.
A középszerűségért meg örülök hogy nem adta lejjebb az erkölcsi mértékét az LMP!
A sunyi célozgatásodat a suskáról meg jó lenne ha bármivel alá tudnád támasztani, mert így csak egy szemét kis próbálkozásnak tűnik!
Nem az eddigi tolvajokat kell támogatni, bizalmat szavazni nekik újra (tiszta röhej egyáltalán, hogy bűnözőknek, bennünket meglopó valakiknek újra bizalmat szavazzunk!), hanem akiknek olyan terve van, amelyik ki tudja húzni az országot abból a zsákutcából, ahová az elmúlt 26 év politikája vezetett minket!
Ilyet jelenleg az LMP-től láttam!
papa.49
@Béla333: Te még hiszel a politikusoknak, csak azért mert abban a pártban van, hát barátom csalódtam benned, ezt meg kell mondanom!!!
Én nem hiszek egyiknek se, és miért mert nem látom, hogy a saját, vagy a pártja boldogulásán kívül bármi érdekelné, és tudod ez nem sunyiság, már láthattad nem szoktam véka alá rejteni a véleményem, de ha te így érzed akkor maradjunk egymástól távol, és ne csesztessük egymást...
Manhattan
@papa.49: Bernike 2018-ban bent szeretne ülni majd a bársonyszékben, ha másképp nem hát akkor a fidessben. Mint szilikati. )
bencemacska
@papa.49: Igazad van! Én nem láttam az LMP programját.
Volt elnökükről meg megvan a különbejáratú véleményem.
Hadházyt nagyrabecsülöm, Még azt sem rovom fel neki, hogy a közelmúltig Fidesz képviselő volt, nekik dolgozott!
Szókrakész
Végre!!!
Fent már kezdik megérteni, amit már hosszú ideje mondogatok.

Csak még a libsi népnek kéne egy alapos agyátültetés, a fej légtelenűítése, hogy ők is ráébredjenek.

De ez is csak egy merész álom a részemről.
Mert még nem tart ott az orvostudomány, hogy libsiből gondolkodó embert "faragjon".
Hellcat
A fidesz kétharmad az annak a rengeteg embernek az érdeme aki nem ment el szavazni se 2010 ben se 2014 ben.
karma1
@Hellcat: Mar Bernike is a baromsagot szajkozza? O tenyleg elhiszi, hogy a fidesz 2/3-dal nyert 2010-ben? Ez is valami jo kis feher port hasznal, vagy mi van?
quadrocopter
@Manhattan: Schiffer sem véletlenül taposott le.
Béla333
Egy szó mint száz, szerintem sem az MSZP-nek, sem a Gyurcsány féle DK-nak semmi keresnivalója nincs a politikában.
Amit tettek az elmúlt 22 évben az csak lejtőre állította az országot, ahol azóta is csak csúszunk lefelé. Természetesen ehhez kellett a mutyi partner Fidesz hathatós közreműködése is.
Addig nem lesz esély a felemelkedésre, amíg ezek az elmúlt évtizedekben "már bizonyított" politikusok a párjaikkal nem kerülnek oda, ahová valók: a történelem szemétdombjára!
Manhattan
@Béla333: Olyan opció nincs, hogy a többiek kizárását követeljük egy futóversenyről, mert miattuk nem tudunk elsőként célba érni. Ez a diktatúra logikája és nem a demokratikus pártversenyé!
Hellcat
@Szókrakész: @bencemacska: @karma1: Azért tisztázzunk valamit...Azt amit a cikk említ nem tagadom...a szocik masszív inkompetenciája is kellett ahhoz, hogy a fidesz ekkora teret nyerhessen...viszont a kis részvételi arány mellett eldöntött parlamenti arány az lófasz. Főleg amit ezután még inkább magára igazított a fitymasz.
sokanvagyunk
Ne reménykedjen ezek után, hogy Ferenc még egyszer elkapja... :)
Sziszifusz
Na az ilyen hozzáállás miatt nem lesz a Fidesz leváltva 2018-ban !
Amíg az ilyen pártok egymással "birkóznak", addig Orbán Viktor röhög a markában. Bevált a stratégiája.
Béla333
@Manhattan: 08.20
Nem követeltem a kizárásukat, ne ijedj már meg ennyire.
Ott van a beírásomban, hogy "szerintem!"
Nekem az a véleményem, hogy nem jó, ha bűnözők nyomulnak a politikai palettán!
Te azért még szimpatizálhatsz velük! Szíved joga!
Béla333
@Manhattan: 08.20
Ugyanis ha a magyaroknak megfelel az az erkölcsi szint, amit az MSZP/DK-Gyurcsányék mutattak fel az elmúlt évtizedekben a Fidesszel a hátunk mögött összejátszva, akkor jöjjenek ők!
Az LMP megy, mehet a süllyesztőbe, én megy családostól megyek külföldre!
Ha ez kell, ez lesz! Ne aggódj!
Peller Anikó
@mániásbéla: béluka fogd már fel, hogy a politika nem a tisztaság és becsületesség terepe az élő példa rá Gyurcsány Ferenc a tisztességes politikus aki nem lopott. Mit kapott érte a naiva? Teljes letámadás az ork cibántól, mert az egyetlen dolog amitől a figess tart az a tisztesség.

Az egész figes a korrupcióval van összetartva, mindenki sáros, senki nem bukhat, nem engedik el a kezét senkinek mert ha elkezd valaki teregetni az már nagyon kényelmetlen lehet.

Hazudni, hazudni, hazudni. Hazudni olyan hatékonyan, hogy még tíz évvel később is néhányan csak gyurcsányozni tudnak, itt vagy pl te is.

Te nem elempés vagy hanem fideszes ha nem fogtad volna még fel tisztesség szobra.

Nem a Gyurcsány lopta el a túlárazott támogatásokat, ő nem a politikából gazdagodott meg, ellentétben a mostani rendszerrel.

Az elempé rendkívül kártékony párt aki az álláspontjával a figesst segíti és tartja hatalomban az ellenzék megosztásával, a cibán röhög a markába.
dr. prédikátor
Szeles berni!!!Mi a bánatos lószart keresel te a politikában???megint össze vissza hablatyolsz!!!talán azért mert a Fletó nem döntött meg???Ti csak a pofátokat jártatjátok de érdemleges dolgot még nem tettetek le.Ti vagytok a leg megosztóbb pártocska avval a párszáz taggal.De remélem a következő választáskor még takarítók se lesztek a parlamentben.
De mikor fogjátok már fel ésszel hogy amig egymás ellen áskálódtok addig a fütyisz röhög a markába.
Béla333
@Peller Anikó: 10.24
Te így látod, én másként!
A végeredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy Gyurcsány személyében lopott-e a közösből, vagy csak az általa vezetett párt lopott! (Egyébként azt sem tudhatjuk, hogy Gyurcsány kezéhez tapad-e valami, hiszen korrekt vizsgálat sem ezt, sem azt nem bizonyítja, hiszen ilyen nem volt!) Hagyjuk is Gyurcsányt, hiszen ő "csak" a vezetője volt a lopós csapatnak! Sokkal nagyobb baj hogy ez nálatok DK-soknál megbocsájtható bűn, amolyan nem gond, hiszen a másik is lop - történet.
Neked lehet hogy jó így, nekem nem!
Azt is számos alkalommal leírtam már, hogy a véleményem az én véleményem, nem az LMP-é! Én nem LMP-s vagyok, hanem maximum a jelenlegi felhozatalból őket tudom nyugodt lelkiismerettel támogatni.
Ők azok egyedül, akik tenni is szeretnének a tiszta közéletért, értünk, hogy egy élhetőbb országunk legyen.
Ez neked úgy néz ki nem fontos!
Kamcsatka
@Hellcat: Meg az illiberális választási rendszernek.
Peller Anikó
@béla: tudod van egy fontossági sorrend. Ez minden. Csak ezt az egyet kell megértened.

És ha tényleg ejteni tudnád Gyurcsányt végre akkor sokmindenben egyet is tudnánk érteni, de a Gyurcsányra kihegyezni a dolgot olyan mértékű tévedés ami megkérdőjelezi a hozzáállásodat.
Béla333
@Peller Anikó: 11.48
Tehát az a bajod, hogy Gyurcsány van nevesítve, mint az elmúlt MSZP-s kormányzat vezetője amikor lopkodták a közpénzt és azt elosztották a Fidesszel?!
Ha Gipsz Jakab lenne az illető, akkor semmi gond, igazam is van, de Gyurcsánynak még a nevét se említsük ilyen bűncselekmények kapcsán?!
Szép kis demokrácia felfogás!
bencemacska
@Hellcat: Szvsz az az igazság, hogy az MSZP-ben nem volt és nincs "összetartás", azért tudta őket a Fidesz ellenzékből teljesen szétzilálni!!! Ha valaha kitartanak egy vezető mellett, akkor nem ott tartanának, ahol!
Persze, ha náluk is olyan egyszemélyi vezetés lenne, mint a Fidesznél (pl. képviselőjelölteket csak OV jelölhet!), akkor viszont nem lenne demokratikus párt!!!
Hellcat
@bencemacska: Elég lett volna ha kicsit a sarkukra állnak nem csak hagyják hogy a fideszes okádék propaganda a szarba tiporja őket.
bencemacska
@Hellcat: Az az igazság, hogy én nem ismerem őket jól, de amit látok, az az önzés és a közös érdek fel nem ismerése.
Ugyanez vitte szét az SZDSZ-t és az MDF-et is!!!
quadrocopter
@Béla333: Túl sokat merengsz a múlton, amitől az még nem fog megváltozni. Itt van hamarosan 2018 és az Lmp még mindig finnyáskodik a sarkon!
Béla333
@quadrocopter: 18.04
Az eddig ellopott milliárdokat tekintsük a dolgozó kisemberek ajándékát a politikusi "elit"-nek?
Az nem merengés, hogy az ember nem felejti el, hogy hogyan és mennyivel károsították meg a mindkét oldali politikusok Magyarországot!
Tudod mennyivel? Ennyivel:

"Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba, amivel hazánk a világon a 12. legtöbb pénzt vesztett állam, megelőzve nálunk sokkal nagyobb és korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt – állítja a nemzetközi jelentés. A kutatást vezető közgazdász, John Christensen szerint szinte példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik. A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek."
www.hirarena.com/a-teljes-allamadossag-ket-es-felszereset-tuntettek-el_626

Szerinted ez merengés a múlton? Milyen erkölcsi értékkel rendelkezel te, ha erre csak legyintesz?
Szókrakész
@Hellcat: De miért nekem magyarázod?!?!?!
Béla333
@Horizont: 18.18
Nem kellene minősítgetni itt egymást!
Én sem kételkedem a te erkölcsi szintedben akkor, amikor fanatizmusnak nevezed azt, ha a tőlünk, a zsebünkből a politikusok által kilopott 100/1000 milliárdokat valaki szóvá teszi?!
Hogy ki és miben hisz (vagy fanatikusan vagy nem) azt én is kérdezhetném tőled: hogyan hihetsz abban, hogy ilyen bűnöző, tolvaj, korrupt múlttal a választók valaha is visszahelyezik a múlt bűnöző politikusait a hatalomba?!
Persze hogy hiszek abban, hogy az LMP jár a jó úton, mint ahogy meg te azt hiszed, hogy Gyurcsány teszi ugyanezt.
Én elfogadom a véleményed, te is tedd minősítgetés nélkül ugyanezt! (Tudod: ez a demokrata hozzáállás! Ugye tudod?)
Jozefina
Van egy közmondás:"bolond lukból, bolond szél fúj"
Szél Bernadett ki vehetné a kezét a biliből és felébredhetne, hogy Gyurcsánnyal együtt őt még csak egy napon említeni sem lehetne, oly ostoba!!!
Az LMP tovább tisztulna, ha Bernike szelet fogna és elhúzna SchIffer után!!! Mindenkinek jót tenne, de legjobban az LMP-nek.
Béla333
@Jozefina: 19.55
Mondja ezt egy szemmel láthatóan elvakult DK fanatikus.
Szerintem meg nagyon jól végzi a munkáját, még ha nem is lopott annyit a közösből, mint amennyit a Gyurcsány vezette MSZP tette a közelmúltban.
Így ha majd a rettentően okos Gyurcsány elszámol a magyarok felé az eltüntetett milliárdokkal, akkor szövegelj majd arról, hogy ki hová húzzon el.
Addig meg lássuk például, hogy miért állította le Gyurcsány Kókát az autópálya fővállalkozói árának a lefaragásában?:

nol.hu/belfold/20110905-gyurcsany_leintette_kokat
"Gyurcsány Ferenc: az akkori miniszterelnök arra utasította az akkori gazdasági és közlekedésügyi minisztert, hogy ne erőltesse tovább az autópálya-építések alkufolyamatai kapcsán az átláthatóságot – derül ki a budapesti amerikai nagykövetség 2006. novemberi táviratából.

A Wikileaksáltal nyilvánosságra hozott, titkos jelzettel ellátott nagyköveti levél szerint ezt Kóka mondta el bizalmas jelleggel April Foleynak, az akkori budapesti amerikai nagykövetnek. Kóka szerint Gyurcsánynak, illetve közvetve neki az MSZP tagságából érkező intenzív nyomás miatt kellett visszavonulót fújni az autópályaügyekben. Dacára annak, hogy Kóka szerint az autópálya-szerződések átláthatóságának az erősítésével addigra sikerült negyven százalékkal lejjebb tornásznia a kivitelezési árakat."

Hol van a pénz, amit akkor fizettünk ki, amikor még nem dolgozott Kóka?
Yoda69
Kedves Berni,
megis mi a szandeka? Azt hiszi Gyurcsany tamadasaval tobb szavazatot szerezhet a partjanak? Naiv gondolkodas.
Fel kellene vegre fogni minden demokratikusan gondolkodonak, hogy a cel az orban rezsim megbuktatasa. Ezt pedig nem lehet finnyaskodva megcsinalni, csakis egy szeleskoru osszefogassal lehet(ne) elerni, amelynek az LMP-nek es az Egyutt nek is reszeseve kellene valnia. orban megbuktatasa utan at kellene irni a valasztasi torvenyt, visszaalitani a demokratikus intezmenyeket es egy uj szakmai kormany kezebe adni a hatalmat. Majd az orszag stabilizalasa utan uj valasztasokat kiirni. EGy ilyen alaptetelben kellene megegyezni vegre, es elkezdeni felkeszulni a 18-as valasztasokra.
Minden ilyen Szel Bernadett fele beszolas csak gyengiti es rombolja az osszefogas lehetoseget.
quadrocopter
@Béla333: Te a múlton -merengésbe fogsz beleőrülni, mikor és hol sikerült már visszaszerezni az ellopott milliárdokat? Reménytelen! A linkrészletet már bemásoltad korábban és visszadták az ellopott cuccost? "Na ugye!"
Ezért nem mentek egyről a kettőre, mert a múlttal vagytok elfoglalva, gondolom unatkoztok!
Még mindig nem tudom, hogy páran miért léptek ki az Lmp-ből!
Béla333
@Horizont: 20.01
Azt kell támogatni, akinek az erkölcsi szintje nem ment le egy fehérgalléros bűnöző szintjére.
Ez pedig sokkal inkább az LMP, mint az MSZP/DK!
Ez lenne az országunk érdeke, nem a régiek újabb helyzetbe hozása.
Ez a meggyőződésem!
(Egyébként ha én hasonlítgattalak volna mondjuk Bringás szellemi, erkölcsi szintjéhez, biztos te is jót nevetgéltél volna a hasonlaton, igaz?)
Béla333
@quadrocopter: 20.05
Látom képtelen vagy felfogni, hogy én a saját véleményemet írom le, függetlenül az LMP véleményétől. Nem vagyok LMP, nem vagyok tag, csak szimpatizálok velük.
Ne aggódj, nem fogok semmi volt, ellopott adóforint miatt megőrülni, de elfelejteni sem fogom, abban biztos lehetsz!
És akinek egy csepp esze van, nem is hagyhatja figyelmen kívül, hogy ki és mit tett amikor kormányon volt! Ha loptak, vállalják a következményeit is! (Leginkább úgy vállalhatnák, hogy visszavonulnak, nem nyomulnak itt ilyen múlttal, ilyen erőszakosan!)
Megválaszolom neked, hogy ki és mikor lépett ki az LMP-ből, ha te is megválaszolod, hogy kinek a kormánya alatt szivattyúztak ki 242 MILLIÁRD DOLLÁR-nyi közpénzt, hol van az jelenleg, ki és mit tett az ország ilyen kifosztása ellen?
quadrocopter
@Béla333: Álomvilágban élsz Bélám, a kommunizmus még nem érkezett meg, csak a gázszerelőknek!
A bemásolásokból nem tűnik igaznak a saját vélemény hivatkozásod!
Béla333
@Yoda69: 20.03
Ha már így kioktatod Széll Bernadettet demokratikus viselkedésből, megengedsz egy kérdést:
Demokratikus viselkedés szerinted, ha valaki a rá bízott adóforintjainkat különböző manipulációkon keresztül megcsapolja?
Nem 1-2 Ft-ról van szó, hanem milliárdokról?!
Demokratikus viselkedés-e szerinted, hogy ezt az ellopott pénzt szétosztják a másik oldal pártjával azért, hogy ne kezdjék el az ügyet bolygatni?
Az-e a gond, és ezt nevezhetjük-e finnyáskodásnak, ha valaki ezt nem tudja elfogadni, ezt szóvá teszi, vagy inkább az, hogy egy ilyen múlt után sem vonul az ilyen vissza, inkább erőszakosan nyomul a politikai térfélen?
Úgyhogy ne az LMP-t ekézd szerintem, hanem tegyetek rendet az MSZP/DK háza táján, utána sokkal könnyebb lenne mindenkinek!
Béla333
@quadrocopter: 20.21
A rablók, a tolvajok, a korruptak, az embereket hülyének nézők világa ellenben már régen elérkezett, a te legnagyobb megelégedésére. Egészségedre!
Hiszed vagy nem hiszed hogy a beírásaim (a beidézett cikkekkel együtt is) a sajátom, nem érdekel.
quadrocopter
@Béla333: Magadtól idézel és másolsz be, Bélám?
Béla333
@quadrocopter: 20.35
Elfogytak az érvek, kezdjük egymást b@sztatni?
Yoda69
@Béla333: En nem tudok rola hogy a DK milliardokat rabolt volna el.
De nem is ez a lenyeg hanem hogy amit a fideSS tesz az nem csak az orszag lerablasa, de egyben a totalis erkolcsi szetverese is, amit csak tobb generacio tud maj rendbehozni.
Tedd fel magadnak a koltoi kerdest mi jobb:
Hagyni hogy orban szetduljak az orszagot? Vagy osszefogni akar az ordoggel is (ahogy azt Horozint is irta nagyon helyesen) annak erdekeben hogy elzavarjuk a maffiat.
Korabban irtam minden partnak be kellene tomorulnie az osszefogasba, es esetleges gyozelem utan szakmai kormanyt felallitani. Ha ebben meg tudnanak egyezni, akkor neked sem kellene annyira tartanod az MSZP-tol, vagy Gyurcsanytol.
Béla333
@Yoda69: 20.42
Nem is mondta senki, hogy a DK érintett! Gyurcsány MSZP pártelnöki és miniszterelnöki idejéből való a probléma!
Ha olyan fontos (mert igen az!) hogy leállítsuk a Fidesz dúlást, akkor fogjanak össze azon az erkölcsi érték alapján amit az LMP képvisel. Ök még csak nem is az ördög!
Miért olyan mércét kellene elfogadni amit az MSZP/Gyurcsényéktól láttunk az elmúlt évtizedekben?
Állítsunk már fel valami minimális erkölcsi szintet, ami alá nem megyünk!
(Te például a magánéletben összefognál olyan valakivel, aki korábban már becsapott téged, meglopott és még össze is játszott egy másik tolvajjal, miközben jól kiröhögtek? Ha nem, akkor miért gondolod, hogy a politikusoknál más mérce kellene?)
quadrocopter
@Béla333: Legaláébb arra emlékezz, amoit percekkel korábban írtál!

Segítek: "Hiszed vagy nem hiszed hogy a beírásaim (a beidézett cikkekkel együtt is) a sajátom, nem érdekel."

Milyen érvet vársz még?
Yoda69
@Béla333: Ehhez hogy sikeruljon meg kellene gyoznod 3-4 millio valasztot, mivel az LMP jelenleg a bejutasi kuszob alatt van. Ebredj fel vegre es probalj realisan gondolkodni. Az LMP 14-ben mar megtorpedozta az osszefogast. Ha 18-ban ismet ezt teszi senki sem mossa le rola hogy a fideSS szekeret tolja.
Szókrakész
@Manhattan: Itt bizonyítottad, hogy mennyire gyenge, önálló lépésekre, gondolkodásra képtelen átlag balos személy vagy.
Te még most is azokra bíznád magad, családod, és a hozzád hasonló elveszett, állami, párttámogatásra, alányúlása szoruló szocik, akik a nyomorukat ezeknek a Janus arcú, kaméleon politikusoknak köszönhetik?!?!?!
Hellcat
@Szókrakész: A tegnapi hozzám intézett kommented miatt...
Béla333
@Yoda69: 21.05
14-ben sem az LMP miatt bukta el a választást az összeborulók szövetsége, 18-ban sem az LMP lesz a gátja, hogy olyan programot, választékot, erkölcsi megtisztulást ajánljon az MSZP/DK szövetség, ami a választások megnyerését hozza számukra. Hajrá!
18-ban is az LMP önállóan fog indulni, ezt már bejelentették. Tudod miért? Mert semmiféle erkölcsi megtisztulás nincs az 1994 óta kormányzó pártok/politikusok részéről, e nélkül meg jobban is teszi az LMp, ha nem áll össze velük.
Mert miért olyan nehéz szembenézni az elkövetett dolgokkal, vagy szerinted nincs is mivel szembenézni?
Az meg hogy ki milyen szekeret tol, arra gondold már el, hogy 1994 óta váltogatta egymást kormányon a Fidesz és az MSZP elszámoltatás nélkül, a közös adóforintjainkat lopva és elosztva, az országot lerabolva.
Ezt miért nem tették az elmúlt években rendbe? Ki szavazott meg mutyi törvényt alig egy hete a Fidesznek?
Nem az LMP!
Béla333
@quadrocopter: 20.59
Eléggé le vagy már fáradva, hogy nem érted a beírásomat. Nos tehát a gyengébb elméjűek kedvéért mégegyszer:
Amit ide írok az mind a saját véleményem, hiszen nem vagyok LMP-s, még pártoló tag sem (ha van ilyen?), csak szimpatizálok az elképzeléseikkel.
Amit meg BEIDÉZEK a vélemény alátámasztására, azt MINDIG idézőjelbe teszem és megadom a honlat, a cikk elérhetőségét.
Ha így sem megy a szöveg megértése, az már nem az én problémám!
quadrocopter
@Béla333: Bélám! Nem vagyok pszichiáter, hogy mániás depresszióban szenvedő egyedekkel foglalkozzam!
A saját mondataidat nem én írtam, talán sikerült észrevenned, de ebben sem vagyok biztos.
Az utólagos magyarázkodásodra meg nem tartok igényt, Bélám!
A'dios!
Béla333
@quadrocopter: 21.41
Hát ha leírt szöveget nem tudsz értelmezni, az bizony a te problémád!
Nem kell magyaráznom a beírásom, sem utólag, sem máskor, neked kellene megérteni.
Talán ez nem haladja meg a képességedet, de a jelek szerint mégiscsak!
Ne aggódj: nem foglak keresni a beírásommal, de ha hazudozol, valótlant állítasz akkor azt szóvá fogom tenni!
Pihenjél, rád fér!
quadrocopter
@Béla333: "Hiszed vagy nem hiszed hogy a beírásaim (a beidézett cikkekkel együtt is) a sajátom, nem érdekel."

A'dios, kis konok.
Béla333
@quadrocopter: 21.53
"Amit meg BEIDÉZEK a vélemény alátámasztására, azt MINDIG idézőjelbe teszem és megadom a honlat, a cikk elérhetőségét."

Melyik szót nem érted?
quadrocopter
@Béla333: "Hiszed vagy nem hiszed hogy a beírásaim (a beidézett cikkekkel együtt is) a sajátom, nem érdekel."

(-:
quadrocopter
@Mirabilis: Egy normális van köztük, Hadházy, szerintem nem sokáig lesz abban a kis, világmegváltó cserkészcsapatban!
Yoda69
@Béla333: Oke, igy helyes: nem csak az LMP miatt nyert fideSS. De azzal hogy siffer ilyen valszeleseggel kiallt az osszefogas ellen, jo nagyot tolt orban szekeren. Es ugyanezt teszi Szel is.
Szerintem te meg mindig nem latod at hogy mi a tet.
Hagyni orban hogy veghezvigye nagy almat es kiepitse a totalis diktaturat, vagy visszaterni a demokratikus formahoz.
Ha az utobbit tamogatot, marpedig ugy erzem hogy azt, akkor be kellene latnod, hogy kulon kulon indolo partocskaknak nincs eselye a valasztasi rendszer fideSSre formalasa miatt. CSAK IS ES KIZAROLAG EGY SZELESKORU OSSZAFOGAS TUDJA LEVALTANI ORBANT ES SLEPPJET.
Tudom hogy az MSZP is csalt, lopott, mint tette azt az MDF vagy a fideSS elso regnalasa alatt. De az ami most van, az visszatolja Magyarorszagot a rendszervaltas elott idokbe. Mind mentalisan mind gazdasagilag. Ezt kell megakadalyozni eloszor. Utana lehet egy uj demokratikus valasztast is kiirni, amibel az LMP is megmutathatja magat mint egyeni part.
De ertsd meg amig a fideSS rendszeret nem bontjuk le, addig ezek a partkozti cicaharcok orbant erositik.
Béla333
@Yoda69: 05.43
Komolyan olyan vagy mint egy Fideszes! (Nem akartalak megbántani, de tényleg!)
Ezerszer lehetett arról olvasni, hogy Schiffer (megtanulhatnád rendesen leírni a nevét, nem olyan nehéz!) nem az összefogás ellen állt ki (ahogy te sulykolod), hanem annyit kért, mondott, hogy azokkal tud elképzelni bármiféle együttműködést, aki tisztázza az elmúlt évtizedekben betöltött szerepét, hogy hogyan lehetett így lerabolni az országot, ami a nyakunkra hozta a Fidesz 2010-es 2/3-ot?!
Ha olyan fontos az összefogás, akkor miért nem tett senki semmit?
Te összefognál olyan valakivel a magánéletedben, akiről tudható, hogy korábban már meglopott téged, aki összeállt más tolvajokkal, hogy téged leraboljanak?
Szerintem nem!
Akkor miért kellene a politikusokkal szemben más erkölcsi mérce?
Azt értsd meg, ha nincs semmilyen erkölcsi megtisztulás, megújulás "ezen" az oldalon, akkor bárhogyan görcsöltök az összefogással, nem lesz választói bizalom, nem lesz a Fidesz leváltva.
Ráadásul ezzel a görcsös erölködéssel, mások igazságtalan ekézésével elvadítotok magatok mellöl olyanokat is, akik eddig hittek bennetek.
Az LMP amennyit kapott pl. a DK fanatikusoktól, nem is várható semmiféle bizalom kiépülése.
Tudod: amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten is!
Yoda69
@Béla333: Nem bantottal meg mert nem vettem magamra. siffer nevet szandekosan irom igy, mert a szememben a fideSS szekertoloja egyenlo egy fideSSessel, akiknek nevet szinten ilyetten irok le.
Mint irtam korabban az ordoggel is osszefognek a nemes cel erdekeben.
Béla333
@Yoda69: 13.04
Akkor meg miért sértődsz meg, ha azt is a nevén nevezem, amit az MSZP/Gyurcsányék csináltak amikor a kormányon voltak?
Loptak, sikkasztottak és a lopott pénzt (hogy a Fidesz ne kezdje őket piszkálni) elosztották a Fidesszel.
Ez nem a Fidesz szekerének a tolása? Vagy Gyurcsánynak ez megbocsátható, mert ő a Gyurcsány?
Akkor az ő nevét is kisbetűvel kell írni? Ne légy már ilyen tuskó!
Yoda69
@Béla333: Nem tudom honnan szerzed ezeket az infokat ember. Jo lenne latni valamit rola.
Ez szerintem csak a te kepzeletedben szuletett meg, vagy tul sok LMP-es agymosast kaptal.
Gyurcsany-t tovabbra is nagybetuvel, mint ahogy Szel Bernadett nevet is azzal irtam. Csak azok lesznek kicsivel irva, akik lejaratodtak, vagy hazaarulova valtak.
X-ray
@Yoda69: Én csak egy valamire emlékszem, amikor az MSZP volt kormányon Gyurcsány miniszterelnöksége alatt. Annyira xar volt a helyzet, hogy mindenki várta már a szavazást, amikor le tudják váltani őket.
Peller Anikó
@béla: béluka told már fel magadnak az erkölcsi szintedet, hát nem vagy képes megérteni, hogy a politikában nem az erkölcsi szint számít hanem az, hogy ki kapja a több (legtöbb) szavazatot, he?

Ez manapság azzal érhető el, hogy ki tud nagyobbat és hihetőbbet hazudni. A cibán ebben zseniális és te ezzel szembe mindenféle 1 %-os erkölcsi szintet akarsz hadrendbe állítani?
Béla333
@Yoda69: 15.17
Akkor nézd meg csak ezt az egy hírt és próbáld értelmezni, had lássuk a te agyadat átmosták-e a DK szemináriumán?:

nol.hu/belfold/20110905-gyurcsany_leintette_kokat
"Gyurcsány Ferenc: az akkori miniszterelnök arra utasította az akkori gazdasági és közlekedésügyi minisztert, hogy ne erőltesse tovább az autópálya-építések alkufolyamatai kapcsán az átláthatóságot – derül ki a budapesti amerikai nagykövetség 2006. novemberi táviratából.

A Wikileaksáltal nyilvánosságra hozott, titkos jelzettel ellátott nagyköveti levél szerint ezt Kóka mondta el bizalmas jelleggel April Foleynak, az akkori budapesti amerikai nagykövetnek. Kóka szerint Gyurcsánynak, illetve közvetve neki az MSZP tagságából érkező intenzív nyomás miatt kellett visszavonulót fújni az autópályaügyekben. Dacára annak, hogy Kóka szerint az autópálya-szerződések átláthatóságának az erősítésével addigra sikerült negyven százalékkal lejjebb tornásznia a kivitelezési árakat."

Nos! Lenne itt néhány kérdés azokhoz, akiknek nem mosták át az agyát!:
1./ Miért állította le Gyurcsány Kókát a fővállalkozói díjak lefaragásában?
2./ Ha 40%-ot sikerült lefaragni és még nem jutott a munka végére, akkor mennyi lehetett a reális ár?
3./ Hol van az a pénz amit az állam akkor fizetett ki, amikor még a "teljes" le nem faragott árat fizette ki a Gyurcsány kormány a Fővállalkozónak.
4./ Amikor észlelte Gyurcsány a felülszámlázást mit tett az állam kasszájából kilopott pénz visszaszerzése érdekében?
5./ Tett-e feljelentést? Ha nem tett miért nem tett?
6./ Az így kifizetett pénzeket még Gyurcsány nyilatkozata szerint is elosztották a Fidesszel.
Mekkora összeget kapott a Fidesz, hogy tartsa a száját?

Lássuk kedves agymosott DK-s szimpatizáns! Nem nehéz kérdések ezek!
Ha ezen átrágtad magad, megbeszélhetjük a többi hasonló ügyet is. (Gripen kenőpénz, Strabag "Virágok és Madarak" történet,
Alstom kenőpénz, Fidesz-MSZP közös parkolótársaságok ügyei, stb, stb, stb)
Van témán k bőven.
Yoda69
@X-ray: Persze, mert jol mukodott a fideSS karakter gyilkolo propagandaja. Ezt el kell ismernem ebben profik a fideSSesek.
bencemacska
@Béla333: Van valami bizonyítékod arra, ki mit lopott, és kivel osztozott rajta!?
Ha van, akkor állj elő a farbával, jelentsd be az ügyészségen! Hazafias kötelességed!
Ha nincs, akkor meg csak a szád jár, mint a bánáti bazsarózsa érdekében tüntetőknek.
Én fele ilyen keményet nem írtam anno a fidesz tevékenységéről, mégis feljelentettek!
Yoda69
@Béla333: Ne ulj fel mindennek. Szerinted eletszeru hogy Koka ezt kibeszelte volna az amerika nagykovetnek? Ne rohogtess.
Béla333
@Peller Anikó: 15.31
Először is nyugodtan szólíts lekicsinylően bélukának, de ha nem haragszol akkor én meg vén satrafának foglak becézni. OK?
Hogy az én erkölcsi szintembe belefér-e hogy a választott politikusaink meglopnak minket, az az én dolgom, de elárulom neked: nálam nem fér bele.
Ha neked ez nem okoz hasfájást, akkor nem tudom mi a fene bajod van most a Fideszes lopkodással?
Vagy az én tolvajom az lophat, neki az meg van bocsátva, a másik oldal ha lop, akkor az meg tolvaj hazaáruló gazember?
Nem lenne egyszerűbb egységesen mérni a politikusokat: ha lopnak, akkor ugyanúgy tolvajok, mint pl. Józsi bácsi hasonló esetben. Ami különbség kellene hogy legyen, az az, hogy politikusoknál az adóforintjaink lenyúlását súlyosbító körülményként kellene hogy a törvény kezelje. Mondjuk kétszeres büntetési tétellel!
Ha neked az én erkölcsi szintem nem megfelelő, akkor élj a sajátod szerint, de ne csodálkozz, csodálkozzatok, ha az ország lecsúszása nem fog megállni és Románia mellett majd már Bulgária is el fog húzni mellettünk.
De te csak erőltesd a kettős erkölcsi mértéket, mert te olyan jól látod a helyzetet...
Vén satrafa!
Béla333
@Yoda69: 15.40
Nyilván a wikileaks táviratoknak semmi igazságtartalmuk nincs. Az egész világon botrány-botrányt követ a táviratok kiszivárgása után, de nálunk (a kimosott agyad szerint) semmi alapja nincs!
Jó akkor menjünk a következő témára, melyik legyen?
Strabag ügy?:

"Az egyik olyan eset, amivel kapcsolatban több forrásunk is egybehangzóan állította: minden magyar párt érintett volt, ezért is ült el hamar a botrány idehaza. A "Strabag-ügy" nem is Magyarországon pattant ki: a 2006-os osztrák parlamenti választások idején számolt be a Profil osztrák magazin arról, hogy a Strabag üzleti előnyszerzés céljából magyar pártoknak adott adományokat eurómilliós nagyságrendben, egy PR-cégen keresztül. A lap szerint az Eurocontact nevű cég 2003-2005 között szisztematikusan kereste meg a magyar parlamenti pártokat, a dokumentumokban az M5-ös, M35-ös, M0-ás, M7-es autópályákról, a 4-es metróról és egy budapesti kórházról volt szó. A Strabag ebben az időben több ezekhez kapcsolódó közbeszerzésen nyert megbízást. A Profil azt írta, az akkor kormányzó MSZP-SZDSZ között egy 11 millió eurós adományt 8-3 arányban kellett elosztani (ez volt a híres Blumen, Vogel, azaz virágok és madarak minősítés), a kórházépítés kapcsán pedig a Fidesz budapesti szervezetének jutott állítólag pénz. A magyar pártok egyhangúlag minősítették "az osztrák politikai folklór részének" az ügyet."
hirszerzo.hu/hirek/2010/9/28/20100927_partok_korrupcio_kampanyfinanszirozas

Ez is csak légbőlkapott valami?
Yoda69
@Béla333: Ember az MSZP mar belebukott ezekbe az ugyekbe.
Valts lemezt, most a fideSSt kell megbuktatni de nem csak a lopas miatt, hanem leginkabb amiatt mert kivezeti az orszagot az Uniobol.
Béla333
@bencemacska: 15.37
Úgy gondolod, hogy indítsak nyomozást mondjuk az autópálya felülszámlázások miatt?
Ugye viccelsz!
Az elmúlt hetekben többször is beidéztem két Ez év nyarán készült Átlátszó cikket amiben az szerepel, hogy a Fidesz és a Gyurcsány vezette MSZP hogyan betonozta be Poltot a hatalmába. Tette ezt Gyurcsányék cserébe azért, hogy a K&H Kulcsár ügy 20 milliárdos ügye ne érjen el az MSZP-hez! (Illetve a Fideszhez se, de ezt Polt esetében alapnak lehet tekinteni). Ha érdekel itt olvashatod:
atlatszo.hu/2016/06/27/az-orban-rendszer-legfontosabb-pillere-polt-peter-legfobb-ugyesz-palyaive/
És
atlatszo.hu/2016/09/19/gyulnek-a-csontvazak-polt-peter-szekrenyeben-igy-zullott-az-ugyeszseg-a-politika-kiszolgalojava/

Had ne írjam le a történetet, ha tényleg érdekel, olvasd el.
Béla333
@Yoda69: 15.54
Az miért belebukás, hogy senkit ezekért nem csuktak le, vizsgálat nem indult és most ugyanazok nyomulnak újra a vályu felé?
Ráadásul az MSZP akkori vezetője és egyben miniszterelnök éppen a nagybetűs Gyurcsány volt, aki ugye nem a Fidesszel játszott össze a hátunk mögött, nem a Fidesz szekértolója. (Ahogy te nevezed azokat, akik szerinted összejátszanak a Fidesszel!)
bencemacska
@Béla333: Előbb nézd meg a dátumokat, hogy nem évült-e még el!!!
Utána se nyomozzál, mert az az ügyészség dolga, ha országgyűlési képviselő vagy kormánytag is érintett benne.
Ha ezeket megállapítottad, hogy csak sima mezei politikusok érintettek, fordulj a rendőrséghez!!!
Béla333
@bencemacska: 16.13
Ha elévült, akkor vegyük úgy, hogy ezt a játszmát a politikusi prostituáltak nyerték?
Vegyük úgy, hogy ezek a milliárdok dolgozó népünk ajándéka az ország boldogulásáért küzdő politikai "eli" részére? (haha)
Elolvastad a Poltról (és a politikusi disznóságokról) szóló cikkeket? Mi a véleményed?
bencemacska
@Béla333: Ha én elmondom Poltról a véleményemet, nem úszom meg feljelentés nélkül!
Hazudni meg nem érdemes!
Yoda69
@Béla333: Nos vegigragtam rajta magam. A lenyeg valahogy ez:
"Polt karrierje során nem csak valahai pártjának, a Fidesznek köszönhet sokat, de lendített rajta az MSZP-SZDSZ-koalíció is"
Tobbek kozott ezert is hagyta ott GYurcsany az MSZP-t.
Béla333
@Yoda69: 17.22
Tényleg örülök, hogy vetted a fáradságot és elolvastad a cikkeket.
Azt is vetted, hogy a Kulcsár féle K&H ügy ellaposítása volt az az ügy, amiért az MSZP hozzájárult Polt bebetonozásához? Hogy a vizsgálat nem ér el a politikusokhoz?

". Tény az is, a módosítás ellen sem a koalíciós partner, sem az MSZP-frakció nem lázadt fel, a parlament meg is szavazta. A Kulcsár-féle vádiratban pedig nem emlegettek politikus kedvezményezetteket – semmilyen színűeket egyébként.
A húszmilliárdos sikkasztási ügy, számos eljárási gubanc után a mai napig első fokon folyik a bíróságon, az eltűnt pénz nyomát nem is különösebben keresték a nyomozók."
atlatszo.hu/2016/06/27/az-orban-rendszer-legfontosabb-pillere-polt-peter-legfobb-ugyesz-palyaive/

Veszed, hogy mi az amit nem szeretném hogy visszajöjjön?
Yoda69
@Béla333: Szerintem itt zarjuk le ezt a vitat, mert kezd ertelmetlenne vallni. Te hajtod a magadet en a magamet, es sosem fogjuk meggyozni egymast.
Termeszetesen en sem akarom hogy a korrupcio barmilyen formaban is jelen legyen vagy visszajojjon.
DE, az ami most van az mar nem csak egyszeruen korrupcio. Ez szervezett allami bunozes es ALLAMSZINTU MAFFIA. Ilyen azert nem volt az MSZP idejeben.
Ezt pedig csak a fentebb leirtak szerint lehet megszuntetni (most nem akarom ujra ismetelni magamat). Az LMP onmagamat talan az 5%-ot se fogja elerni. A ra adott szavazatok mennek a levesbe. De ha elerik is az 5%-ot akkor mi van? Lesz 3-4 emberuk a parlamentben szemben a fideSSes/jobikkos 2/3-dal.
Legyszi lasd ezt be vegre, es tedd felre a rossz erzeseidet a multtal kapcsolatban, hogy egy tiszta jovot epithessunk.
VEGE
Béla333
@Yoda69: 18.35
Persze befejezhetjük!
csak annyit, te olyan szépen írsz, fogalmazol:
"...egy tiszta jovot epithessunk." - írod!

Ezt mire alapozod, a reményeiden kívül. Se terv, se program, se semmi csak a remény!
Legalább építsétek be az LMP program elemeit, ha ezt látnám, mondhatnám, hogy ez már valami!
De e nélkül csak a szép szöveg, minden alap nélkül!
Remélem érted a gondot!
Ha nem válaszolsz sem sértődök meg!
Yoda69
@Béla333: Ahhoz hogy az LMP programja is bekeruljon le kellene ulni Hadhazynak Gyurcsannyal es Tobiassal targyalni. Sajna erre per pillanat nem latok realis eselyt, hacsak az LMP tagsaga nem ismeri ezt fel es nyomast gyakorol a vezetosegre.
Béla333
@Yoda69: 19.21
Tudod mit? Szívből örülnék, ha "ellopnák" az LMP ötleteit pl. a korrupció visszaszorítására!
Tegyék!
De nehogy azért ne tegyen az MSZP/DK semmit mondjuk a korrupció ellen, mert az LMP nem áll be melléjük.
Nekem az a fontos, hogy azok a jó ötletek vagy az LMP-vel, vagy nélkülük de megvalósuljanak! (Egyébként időközben a Tóbiást leváltották az MSZP-nél, most Molnár ott a főnök)
egyvandor
@Béla333:
Sohasem hagynád ki az mszp/dk kifejezést.
Nem kéne beleszeretni egyik pártba sem. De ez legyen a te problémád.
Szerintem a 2/3 a shifferes LMP hathatós támogatásával jött létre.
Béla333
@egyvandor: 19.37
Ez nálatok DK-soknál bevett szokás, hogy mások nevét kisbetűvel írjátok le?
Elég perverz szokás!
A hozzászólásodra:
Akkor emlegetem együtt az MSZP-t és a DK/Gyurcsányt, amikor a múltban elkövetett bűncselekmények felelőseiről írok/írunk.
Az LMP nem gátolja és nem is gátolta meg sohasem, hogy bármelyik alakulat hiteles, becsületes korrekt ajánlatot tegyen le a választók elé.
Piti dolog ezen próbálkozás sikertelensége esetén ezt nem felvállalni, a sikertelenséget az LMP-re tolni!
Ismered?
Ha a tükörbe nézel és nem tetszik amit látsz, az nem biztos, hogy a tükör hibája!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.