Gyurcsány Ferenc azt ajánlotta a következő demokratikus kabinetnek, hogy kormányzásuk kezdetén tegyenek javaslatokat az egészségügy átalakítására, javaslataikról indítsanak vitát, majd az első év vége felé tartsanak népszavazást a vita során kikristályosodott problémákról.

A DK elnöke erről az Egészségügy – működés – finanszírozás című pénteki, budapesti konferencián beszélt.

A volt miniszterelnök azt mondta, hogy

az utóbbi hat évben semmilyen közéleti, szakmai vita nem folyt a terület helyzetéről és rendbetételéről.

Hozzátette, hogy a 2008-as, "szociálisnak hazudott népszavazás" utat nyitott a 2006-ban elkezdett egészségügyi átalakítási folyamat megbuktatásához, azóta pedig a Fidesz "saját csapdájában vergődve nem mer semmit csinálni".

Gyurcsány szerint mérlegelni kell, hogy emberileg, szakmailag mi szolgálja az ország javát, miközben azt is fel kell mérni, hogy ebből mit tudnak elfogadni az emberek.

A pártelnök azzal összegzett, hogy sok finom innovatív apró megoldással lehet odáig eljutni, hogy a jelenlegi káoszból rendet, tisztességet teremtsenek.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nem tibi
Igaza van ! Ideje volna már valamit csinálni .
Első sorban a " te meg mi a faxnak jöttél ide " érzést kell eltüntetni .
2 , A román takarítóbrigádokat felszámolni , ( cukros teás törlővel mossák le az ablakpárkányt
és a beteg hozzáragad ) undorító !
3, A fekvő és járóbeteg rendelés helyszínét szétválasztani .
A többit a fekete nővér már közölte .
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nem tibi
Igaza van ! Ideje volna már valamit csinálni .
Első sorban a " te meg mi a faxnak jöttél ide " érzést kell eltüntetni .
2 , A román takarítóbrigádokat felszámolni , ( cukros teás törlővel mossák le az ablakpárkányt
és a beteg hozzáragad ) undorító !
3, A fekvő és járóbeteg rendelés helyszínét szétválasztani .
A többit a fekete nővér már közölte .
wagabund
a szándék tiszteletre méltó...csakhát...úgy alsó hangon is tizenöt éve lehetne jobbítani az eü dolgozók közérzetén, az intézmények állapotán, felszereltségén...ezen keresztül az emberek(szavazók) közérzetén...ami most enyhén szólva morózus.

A másik probléma, hogy Gyurcsányék totál súlytalanok...én már szégyellném, hogy ilyen semmitmondó ötletekkel álljak elő...ez már kezd fingreszelésre hajazni...

aszongya, a következő demokratikus kormánynak...és tessék mondani, az mikor is kezd üzemelni? mert azt Gyurcsány is tudja, hogy a következő (demokratikus)kormány pár hónapig fog létezni...
a fidesz folyamatosan helyezi el a taposóaknákat(aminek a pontos elhelyezési térképe Orbán zsebében van)

szóval ébresztő! a kezecskéje belelóg az ágy melletti fajanszba...
rokker33
Mit dumálsz Ferike!Mikor Te voltál hatalmon már akkor is erősen romlásnak indult az egészségügyi állapot!Nem csináltatok mást csak egy szánalmas vizitdíjat vezettetek be amiért mindenkinek a TB mellé 300 ft ot kellett fizetni!!Megjegyzem már most 5-6-800 forint lenne vagy több és akkor se költöttek belőle egy forintot,se a kórházra hisz teljesen ellenőrizetlen pénz folyt be!Ez az egyetlen jó intézkedése a Fidesznek meg az hogy nem hagy Titeket meg az Mszp-t hatalomhoz jutni!
cikicakk55
Nem tudom miért,de nekem kezd Gyurcsány úgy kinézni,mint aki már eszelős.Az egész megjelenése, a beszéde, a hangsúlya,mind azt mutatja,hogy valami gond van nála.Na jó! Annyira még nem beteg,mint a csüngőhasú Döbrögink,de kezdi beérni.Már csak röhögni tudok(kínomban) mikor azt olvasom,hogy az ellenzék egymást marja.Nem a Fideszt kéne lekörözni? Nem az országot kellene megmenteni egy focirajongó őrült elmétől? Most per pillanat úgy néz ki a helyzet,hogy ha valamiért a Fidesz bebukna,Orbán lemondana,nincs a helyére senki. Még is kit merjen a nép nyugodt szívvel megbízni? Kinek merje a nép megszavazni a bizalmat,hogy a szinte teljesen üres államkincstár kulcsát megkapja? Mi a garancia arra,hogy akkor már nem egymást marják,hanem lépéseket tesznek értünk. Valamiért az az érzésem,hogy ellenzék hiányában 2018-ban is a Fidesz fog nyerni.
Lepényleső
A csapból is ez folyik,valami kirobbanó ha eszébe nem jut,és a nem létező koncon marakodik
a többivel,akkor megéljük,hogy örökölhető lesz a Magyar Királyi Korona,ha addig az MNB le
nem nyúlja.
rokker33
@cikicakk55: Én 99%-ig biztos vagyok,hogy a Fidesz nyer!!!2018 ban melyik párt lenen a legalkalmasabb a kormányzásra??A kiégett öregekből álló MSZP akiknek volt 8 évük rendet tenni de elbuktak meg csak loptak?!Vagy a Jobbik náci cigány gyűlölők még ha nem mondják ki akkor is azok??Ezekre bízzuk a vezetést?Vagy a DK a hazudtunk reggel délbe este Gyurcsánnyal? És jól gondolod ha véletlenül megbukik a Fidesz akkor szomorú ezt kimondani,de nem lesz olyan párt ami alkalmas lenne a leváltásra!MOST MÉG NINCS!A Fidesz,se alkalmas erre a posztra félre ne értsen senki nem vagyok a disznó rajongója,de nem lesz náluk jobb.És jól látod tényleg kezd hülyeségeket beszélni Feri!Lassan az agyára megy,hogy még mindig a legnagyobb ellensége a Fidesz kormányoz úgy mint annó 2002 ben meg 2006 ban Orbán!!Az is a sok bukástól hülyült meg!
simmering73
@rokker33: Ha ezt te igy komolyan gondolod elejétől a végéig és a többség is így gondolja, akkor én azt mondom, ennek a népnek nincs jövője, el kell tünnie -és el is fog tünni- Európa szinteréről.
kulabombaafityiszre
@rokker33: Te beszélsz kiégett öregekről,mikor rokkernek hívod magad?Öreg rokker szívatással indul.
Az is hülyeség volt amikor bevezette Feri a 300 forintos vizitdíjat,meg a 600 forintos kórházi ápolási díjat?Megbukott.Most már akár 2000 ezer forintot is fizetnének az emberek a rövidebb várakozásért.Megbukott a 6000 forintos tandíj,mert hülyeség volt?Most nincs tandíj,csak negyedévente száz-százötvenezer forintos oktatási hozzájárulás.Az igazság az,hogy ti eszetlen gondolkozás képtelen vezérseggétnyaló birkák vagytok hülyék.Nem kicsit,hanem nagyon.
verőce21
Volt ideje rá El-Qúrónak 7 évig, "de csak úgy tettek, mintha kormányoztak volna"
wagabund
a 300.-ft os vizitdíjat(is) népszavazáson a nép szavazta le, illetve buktatta meg...mekkora volt az öröm...

érdekes, most a zöme úgy emléxik, nem is volt szavazni...

ettől szép az élet. na, majd húsz év múlva.
Szókrakész
Egyet már elbuktatok.
Miért vagy ilyen kamikáze?!?!?!
Szókrakész
Ekkora rafko dákókat még nem láttam.
A problémák már most nyilvánvalóak.
Ti csak azt szeretnétek, hogy az evidens problémákról még népszavazzunk is, amivel ti is eltudtok pacsálni pár milliárdot.
Az idióta, agymosott birka tömeg meg azt hiszi, hogy van döntési joga.
Ennyire ne nézzél minket hülyének!!!
Ha a dákós pártszolgák szellemi nihiljük miatt megeszik, az egy dolog.
De nem mindenki idióta, bunkó, döngölt föld IQ dk-s.
Ferikém!!!
Ezt is mérlegelni kéne, mielőtt kiálltok valami baromsággal.
De inkább népszavazzunk a dk-ról.
Ez hogy esne nektek?
magyarbakancs
Ennek a népszavazásnak is annyi esélye van mint döglőt lónak a nyerítéshez.
El se menne senki, mert Gyurcsány kezdeményezte.
Gyurcsány úr el kellene húzni a csábba.
Talán akkor lenne esélye a baloldalnak valamilyen tisztességes eredményre.
Eladott Ország
Inkább a "Balaton-felvidék szőlészete és borászatáról" kellene népszavazást tartani. Mivel az 1984-es diplomamunkák közül egyedül az övé tűnt el. Arra, hogy ez miképpen történhetett meg, senki nem tud érdemi magyarázatot adni. Sem Gyurcsány Ferenc, sem pedig az egyetem.
papa.49
Sok olyan dolgot akart ami előre vitte volna az országot DE SEMMIT NEM TUDOTT MEGVALÓSÍTANI, miért hát az ismert okok miatt, a pártján belüli ellenségei miatt, akik nem akarták feladni az ingyenes jómódjukat!!!
Valamit elfeledett a Gyurcsány ő annyira ,,megosztó,, hogy a saját hívein kívül nem szavazna rá senki, neki háttérbe kéne vonulni végleg!!!
Eriksson
Érdekes módon Gy. me-sége alatt lett leginkább kiürítve az Eü. kassza, az SzDSz áldásos és hatékony közreműködésével. Mesélhetne szeretett Ferencünk, hogy hová lett a rendszerből a sok-sok milliárd.
nem tibi
Mit jelentenek a H betűk a korház közelében ?
Hozz pénzt
Hozz gyógyszert
Hozz orvost
cikicakk55
@kulabombaafityiszre: Arról már nem is beszélve,hogy mennyibe került az adófizetőknek az átállás, a 300ft-os vizitdíj és a 600ft-os kórházi kezelés bevezetéséhez.A rengeteg űrlap kinyomtatása, a külön helyiségek kialakítása,+ egy ember aki csak ezt csinálta,stb.Ugyan ez a tandíjjal megspékelve.Mind ezt pár hónapért,mert nem sokáig bírta a vizitdíj.Ez pont olyan,mint Tompika fizetős autópálya kapui.Azóta sem tudni hova lettek a kapuk és a pénz.Azért annyit megjegyeznék,hogy nem kellene úgy írnod,hogy "TI" Az itt írogatók legnagyobb része már kezdetektől tudta,hogy Orbánnal nagyon ráfázunk.Az is biztos volt,hogy az MSZP sem mardhat. Azt mondod birka seggnyalók vagyunk.Te kire szavaznál? Én egyetlen pártot sem látok alkalmasnak arra,hogy az országot kivezessék a gödörből,amibe a 27 év alatt az összes eddig hatalmon lévő párt belevezette.ha megnézed a pártokat,jó sok van most már,mindegyik nagyon régóta a politikai életben van,csak akkor valamelyik nagy pártban lopta a pénzt.Ezekre biztos nem szabad bízni az országot.Még is akkor kire? Szerinted kire voksoljunk ahhoz,hogy ne tartsanak bennünket birkának? Én 61 éves nő vagyok,aligha lennék képes fegyvert ragadni én kirobbantani egy forradalmat.,pedig nagyon úgy néz ki,hogy a Fideszt csak így lehet elzavarni.bebetonozták magukat a törvényeikkel,nincs jogos indokunk elzavarni őket.A zsebükben a rendőrség, a bíróság, az ügyészség,mindenki aki számít. 4 millió ember sok,de ha nincs aki vezesse őket akkor nagyon kevés.4 millió ember nem ért a politikához,csak azt tudja,hogy így nem jó.Mit tegyünk? Várom a javaslatot egy nem birkától,egy nem seggnyalótól.
rokker33
@simmering73: " ennek a népnek nincs jövője, el kell tünnie -és el is fog tünni"
Így van!A magyar nép az vesztes és vesznie kell!Sose voltunk győztesek mindig elbuktunk!Törökök ellen az egri csatában 1-2 VHnak is csak a vesztes oldalán álltunk 1956 okt 23,rendszerváltás stb stb!!Most is ahelyett,hogy fellázadnánk a rendszer ellen és nem Orbán/Gyurcsány ellen hanem az egész rendszer ellen akkor jobb Magyarországot lehetne teremteni!De inkább bégetünk Én is az összes propeller olvasója is kivétel nélkül és csak panaszkodunk,hogy minden sz.r!
rokker33
@kulabombaafityiszre: 1 attól hogy a nevem rokker még nem jelenti azt hogy öreg vagyok bár ezt a felhasználónevet 10 éve használom az interneten,de mind1 ez most nem lényeg!
2"Az is hülyeség volt amikor bevezette Feri a 300 forintos vizitdíjat,meg a 600 forintos kórházi ápolási díjat?Megbukott.Most már akár 2000 ezer forintot is fizetnének az emberek a rövidebb várakozásért"
Csak tudd az emberek évente több mint 80.000 ft ot fizetnek be fejenként TB re+hálapénz és sz.rt se kapnak érte!Az orvosi ellátás szánalmas a nővérek lekezelőek bunkók a legtöbb kórházba gyógyszert eü csomagot meg ÉTELT kell vinni ha nem akarsz megdögleni!
És még elvárnád,hogy plusz pénz fizessenek!Látszik,hogy nálad nagyobb birka nincs!És nem vagyok fideszes utálom ezeket a patkányokat de Gyurcsányt is szívesen szemen köpném!
prime777
@magyarbakancs: Esélye itt a baloldalnak semmire sincsen.
Kivel szerinted?
Gyurcsány még a legértelmesebb ,és szerintem az a személy aki a legjobban átlát mindent.
Ha nem lenne akkor az Mszp többre vinné Molnárral az élen?
Kötve hiszem.
Ennek az országnak nincsen már jövője.
Van itt 2-2.5 millió magyar aki ugyanolyan aljas mint a kormány.
Ezeknek sem lelkiismerete ,sem józan ítélőképessége nincsen.
De gyűlölni azt tudnak ,hiszen megtanították rá őket.
Ők azok akik senkihez nem szolidárisak csak magukhoz.
Akik nem fújnak egy követ velük azokat kirekesztik,megbélyegzik.
Ahogy ők mondják magukról, ők "a többség".
Meggyőzni őket,hogy lássák azt mit művel a regnáló hatalom - nem lehet.
Évek hosszú sora,és a fideszes szellemiség által tökéletesen idomított "állatok" ők.
Ha kell mennek a hívó szóra és elsöpörnek mindent és mindenkit.
Semmi de semmi nem foglalkoztatja őket csak a Gyurcsány, vagy az elmúlt 8 év.
Látni nem akarják mit tesz a mostani rezsim ,és igazából lenyelnek tőlük mindent,mert már akkor a baloldal fóbiájuk.
Az pedig nem elhanyagolható a dologban ,hogy rengeteg emberke tőlük függ anyagilag.
Zseniálisan fel van ez építve kérem.
Az emberi ostobaságra és szervilizmusra épült szuper-rendszer.
A fidesznél odafigyelnek az utolsó kis "csavarra" is.
Így aztán kölcsönös a szimpátia - ha kell, a kis csavar bármikor segít,de a rendszer ezt meg is hálálja neki addig még életben van.
Ha pedig a maradék 7.5 millió magyar annyira ostoba,hogy ezeknek a hitvány mutyista, álnemzeti disznóknak behódol, akkor az az ország meg is érdemli a sorsát.
Gyurcsány,kismiska volt ezekhez.
Amit ma a fidesz tesz azért jobb országokban már akasztana a nép.
De igazából mindenhol a világon az efféle eszmék nyernek teret mostanság.
Ez a nemzeti diktatúra.
Viszont ha valaki még nem tapasztalat elég brutalitást,érzéketlenséget,közönyt,elnyomást és nyomort - na majd akkor ezekkel az eszmékkel és a vele járó urakkal megfogja ismerni a magyarok Istenét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.