December végén egy délelőtt egy földön fekvő idős férfira figyelt fel Dávid, aki családjával sétált Budapesten. A férfi egy gyerekorvosi rendelő bejáratától nem messze feküdt. Dávid a Borsnak azt mondta, próbált segíteni, stabil oldalfekvésbe helyezte az eszméletlen férfit, hívta a mentőket, majd a rendelőbe rohant segítségért. Itt az asszisztens azt mondta neki, hogy a mentők értesítésénél ők sem tudnak többet tenni.

„Rohantam vissza, addigra ott volt egy másik úr. Hamarosan kiderült róla, hogy a rendelőben dolgozik orvosként. Nem segített, mivel azt hitte, hogy részeg a férfi. Kérdem én: akkor nem kell segíteni!? A mentők szerencsére nagyon gyorsan, hét perc múlva kiértek, ők szintén kiakadtak az orvosra. Negyvenöt percig küzdöttek az életéért, én tartottam az infúziós tasakot, de sajnos elhunyt. Hamarosan jöttek a rendőrök is, és letakarták a halottat, amely sokáig ott hevert még”

 - mondta Dávid, aki panaszt is tett a gyerekorvosra az orvosi kamaránál.

A Bors megkereste az orvost is, aki azt állítja, szakmailag nem hibázott. Ezt mondta:

„Amikor megérkeztem a rendelőhöz, elismerem, észrevettem a földön fekvő férfit. Viszont ak­kor és ott nem tudtam volna semmit sem tenni az életéért. Van egy olyan orvosi kötelezettség, aminek értelmében nem veszélyeztethetem a beteg életét, máskülönben én viselem a következményeket. Szerencsére a mentők hamar kiérkeztek.”

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Gyermekorvos hiány van az országban,
Nos, ha ilyen gyermekorvos is van, akkor inkább legyen belőlük hiány.
Emberség emberek!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Az ilyen orvost örökre el kellene tiltani a praxisától !
papa.49
Kérdezem ha egy ,,nagykutya,, feküdt volna ott a pacák helyet a ,,doktornak,, akkor is ez lett volna a reakciója???
nevemnick
Gyermekorvos hiány van az országban,
Nos, ha ilyen gyermekorvos is van, akkor inkább legyen belőlük hiány.
Emberség emberek!
telegdilaci
Sajnos ilyen a magyar egészségügy! tegnap délelőtt,Anyósomat,mentő vitte be a Debreceni Kenézy kórház sürgősségi osztályára,10-órától este 3/4-5 kor derült ki hogy strokot kapott,5-évvel ezelőtt már volt,neki a nejem 4-óra várakozás után kérdezett egy Orvosnőt,hogy tud -e felvilágosítást adni,elég flegmán közölte hogy tőle súlyosabb betegek vannak,és nem ő a kezelő Orvosa mint később kiderült,közölte hogy hazudott,mert ő a kezelő Orvosa,Gratulálok,az ilyen Orvosokhoz! szeretném kérdezni,dupla fizetésért,lelki ismeretesebb,lenne kétlem lehet hogy rossz pályát választott,a kedves Doktornő!
aremy
ezek a megértő emberséges orvosok maradtak itthon elnézést attól a pár száz vagy ezer orvostól akik nem ilyenek de a TÖBBSÉG az sajnos ilyen.
quadrocopter
Érdekes, de főleg hazug az orvos magyarázata, nem erre tett esküt!
A magyarázat szerint az orvos ne vágjon bele a műtétbe se, mert hátha meghal a beteg!
Sziszifusz
Szerintem itt megvalósult a Btk. 166. §. (1) bek.-be ütköző segítségnyújtás elmulasztás vétség aminek a megítélését súlyosbítja, ha "az elkövető segítség nyújtásra egyébként is kötelezett lenne".
magyarbakancs
Kötelesség elmulasztása miatt belehetne perelni.
Én intenzíves ápoló vagyok.
27 éve mióta itt élek 4 embert élesztetem újra buszon utcán ,a falumban.
Aki Én
@nevemnick: Nem csupán emberség, neki valószínűleg kötelessége lett volna a segítségnyújtás. Ha jól tudom, még egy ,,B" kategóriás úrvezetőnek is kötelessége az elsősegélynyújtás az utakon.
glorianna
Vessetek a mókusok elé, de én ennyi információ alapján nem mondok ítéletet az orvos emberi minőségéről. Eszköztelenül, gyermekorvosként egy idős haldoklónál legfeljebb együttérzően tapizhatta volna a pulzust, míg kiérkezik a - vélhetően felszerelt - mentő. Nem ismerünk minden körülményt, így felesleges az orvos fejét követelni.
Sziszifusz
@glorianna: 12:03
Egy gyermekorvosnak is rendelkeznie kell és rendelkezik is olyan ismeretekkel melyek képessé teszik az ilyen esetekben is az életmentő beavatkozások megkezdésére ( Pl. mesterséges légzés, szív masszázs stb. ).
Lehet, hogy nem tudta volna megmenteni az érintett életét, de bűn, hogy meg sem próbálta.
glorianna
@Sziszifusz: Bizonyára félreérthetően fogalmaztam. Nekem azzal van problémám, hogy egy érthetően szubjektív beszámoló alapján, nulla további információ birtokában fogalmaztok meg sarkosan elítélő véleményt egy másik emberről, akiről mindösszesen annyit tudtok, amennyit a szubjektív beszámoló kivonatában olvastatok. Hogy mit tett / nem tett / kellett volna tennie / tehetett volna, az egy egészen más kérdés. Nem az orvost akarom mentegetni (egyáltalán, róla semmit sem akarok mondani), hanem arra kívántam rávilágítani, hogy az (egyébként akár jogos) érzelmek mennyire "elvihetik" az ember ítélőképességét.
Sziszifusz
@glorianna: 13:20
Igazad van, valóban keveset tudok erről az esetről, ezért nem rendelkezek információval az
összes körülményről. Annak, hogy mégis elítélően szólok erről az orvosról, annak az oka, az hogy sok személyes, negatív tapasztalatom van, más orvosokról. Ezért már reflex szerűen az orvos vétsége merül fel bennem. Tudom, hogy nem helyes általánosítani, mégis ez történt.
Mae culpa, mea maxima culpa.
Yoda69
Tehat azzal veszelyeztette volna a beteg eletet ha segit neki. Nem segitett, igy elhunyt. Logikus.
Szerintem sokkal egyszerubb a magyarazat: nem volt a betegnel halapenz.
GeoCravker
Van egy olyan elv, hogy "Primum non nocere" (semmiképpen se árts!) azonban ez baromira nem erre vonatkozik.
Egy haldoklónak a legnagyobb ártás lehet, ha életben hagyják? Furcsa. Ezt a dokit úgy vágnám ki az antarktiszi hómezőre pipacsot gyűjteni, mint a huzat
papa.49
@magyarbakancs: Csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz GRATULÁLOK, és köszönöm!!!
grincss
@Yoda69: Volt, csak már nem tudta odaadni!
Aki Én
@magyarbakancs: Akkor te nem intenzíves, hanem intenzív ápoló vagy :)
emerencia
@magyarbakancs: Anno a munkahelyemen egy kolléganőm leesett 2,5m magasból egy fal mögé. Egy jajveszékelést és tompa puffanást hallottam. Első reakcióm: teljes hangerővel segítségért kiáltottam. (telefonom nem volt) Gyorsan kiszabadítottuk.
Egy vadidegen hölgy messziről odarohant és segített a mentők megérkezéséig. Tenni nem sokat tudott de nem mozdult mellőle, beszélt hozzá, ébren tartotta és még közben minket is okított arról, hogy mit kell ilyenkor tenni. (Főápoló volt a helyi kórházban.) Pedig el is sétálhatott volna... Tudd, hogy nagyon nagyra becsülünk benneteket csak nem mindig tudjuk kimutatni.
magyarbakancs
@Aki Én: Mindig megtalál a baj.
Beleszaladok az ilyen dolgokba,szülés,újraélesztés,bokatörés és egyéb nyalánkságok.
magyarbakancs
@emerencia: Az ember fel esküdött arra akár orvos akár ápoló,hogy az életvédelme az első és minden körülmények között megvédem és teljes tudásommal segítek a rászorulókon..
Aki Én
@magyarbakancs: Téged nem a baj, hanem a sors talál meg. Az kicsit sem baj ha akarsz és tudsz is segíteni. Csak így tovább... :))
magyarbakancs
@papa.49: Én szeretem a szakmámat.
Tudod az a legszebb dolog mikkor egy ember a nézésével megköszöni ,hogy megpróbáltál segíteni.
Nem kell mondani semmit .
Meg érint és érzed ,hogy jól esett neki.
papa.49
@magyarbakancs: Sok ilyen kellene még mint te, én ugyan csak jót tudok mondani a kórházról ahol kezeltek, az orvosokról, és az ápolókról is, nem lehet eléggé megköszönni a munkájukat!!!
dr. prédikátor
@magyarbakancs: Csak gratulálni lehet neked, azért is mert LELKIISMERETES ápoló vagy és ilyen egészségügyi állapotok ellenére is ITTHON maradtál!!!
magyarbakancs
@dr. prédikátor: Soha nem hagynám el a hazámat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.