Kinyílt az olló az MSZP és a Gyurcsány-párt között, ezért ráparancsoltak a pártelnökre: hívja fel Botkát. Ez maga Gyurcsány árulta el szombati beszédében, amit elvileg azért tartott volna, hogy ellopja a showt a Botkát miniszterelnök-jelöltté választó MSZP kongresszus elől, de se nóvum, se konkrétum nem volt benne azon kívül, hogy elmondta, az elnökségben minden héten megkérdezték tőle, felhívta-e már Botka. Nem hívta.

Forrás: index.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
@Béla333: Szóval te azért keresed meg és hozod ide a Gyurcsány cikkeket, mert szerelmes vagy bele! Kár, mert Feri a gyönyörű Klárikát imádja! Mást már nem tudok elképzelni...)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
"Ettől lettek idegesek a DK-ban: veszélyben a párt parlamenti bejutása, és a biztos képviselői mandátum. Vagy legalábbis kevesebbeknek jut belőle egy, a parlamenti küszöböt éppen csak átlépő pártban, mint amit esetleg ki tudnak csikarni maguknak az MSZP-ben teljhatalmat kapó Botkánál."

Fennállásuk során először mutasson már valamit a DK! Mutassa meg, hogy önállóan is képes bekerülni a Parlamentbe, nem csak úgy, mint 2018-ban, amikor bezsarolta magát az összeborulók közé!
Csizmás Kond
..naszóval most akkor azért idegesek mert nem jutnak be más által vagy azért mert nem tudnak olyan programmal előállni ami hozzuk vonzaná a szavazókat ?
Béla333
@Horizont: 12.36
Ahhoz hogy komolyan lehessen venni Gyurcsányt, először villantsa elő azt a bizonyítékot, amit belengetett itt heteken keresztül, bár csak a duma ment. És ezáltal a hasonló ügyön dolgozó ellenzéki újságírók, politikusok tevékenységének az ellehetetlenítése ezzel a komolytalan hozzáállással!
Ha nincs bizonyíték, nincs szavahihetőség sem, úgy pedig nehéz bizalmat kérni az elképzeléseikhez!
Szerintem!
sokanvagyunk
@Béla333: (12.15) ...mi volt 2018-ban? :)
Béla333
@sokanvagyunk: 13.17
Igazad van, eltévesztettem!
Természetesen 2014-ben volt!
Manhattan
@Béla333: Szóval te azért keresed meg és hozod ide a Gyurcsány cikkeket, mert szerelmes vagy bele! Kár, mert Feri a gyönyörű Klárikát imádja! Mást már nem tudok elképzelni...)
Eriksson
@Horizont: Eddig csak azt mutogatta, hogy hogy lehet bárkivel szemétkedni, aki éppen nem DK tag, vagy DK szimpatizáns.
bencemacska
@Eriksson: ma, 14:15
Nagyon sok törleszteni valója van OV felé, azért a sok mocsokért, amit 2004 és ma között rákent!
Kevés ember bírta volna ki!
Eriksson
@bencemacska: Így igaz. Csakhogy ő nemcsak O.V.-t támadja, hanem mindenkit aki él és mozog. Botkát is kikezdte, többek között.
Béla333
@Eriksson: 14.15
Pontosan így van! Ők fújják a passzát szelet is!
bencemacska
Apropó!
Éppen most érkezett meg - úgy látszik a kézbesítés /népetetés!!!/ vasárnap is gőzerővel folytatódik - a Fidelitas leporellója "A milliárdos embere" címmel.
Csak egy kis fejcsere történt, mert a Botka helyén 1986-1994 között, Vona helyén 1994 és 2014 között OV rángatózott sok - sok pénzzel feltöltve!
Teljesen hiányzik viszont a 3. kép, amelyiken OV-t Putyin rángatja (legalább hetenkénti jelentéstételi kötelezettség mellett!!!)
A negyedik kép még ismeretlen. Kinek lesz rá szüksége marionett figuraként is, ha kisöpörnek bennünket az EU-ból??? Jön a szemétdomb???
Honnan van ennyi pénze a Fidelitasnak???
Eriksson
@bencemacska: Teljesen mindegy, hogy melyik kezdte, mert a szitu csak azt bizonyítja, hogy egyik se különb a deákné vásznánál. Állítólag azonos a céljuk, akkor meg miért egymást basztatják?
karma1
botka nem fogja felhivni Gyurcsanyt, mert eleve kijelentette, hogy nem akar Gyurcsannyal egyezkedni semmiben sem. Pont.
Uj gondolat: botka most a vilagon semmi mast nem csinal, mint gorban legelso kampanyanak a celjait tuzi ki ujra, - es aminek ma ovi mar homlokegyenest ellene megy, -, vagyis botka felvette a josagos Mikulas piros palastjat, es mindenkinek mindent megiger, a jo gyerekeknek (akik majd ra meg az mszp-re szavaznak) csokit-cukit-diot hoz, Gyurcsanynak meg virgacsot.
Csakhogy mindenki nagyon jol tudja, a Mikulas nagyon szep piros zacsiba rakja azt a par olcso vackot, amit a gyerekeknek hoz, (viszont szep csomagolasban adja oda!), es bizony a virgacsa is aranyszinu. (pedig azt meg Gyurcsanynak szanja).
Azert rohadtul kivancsi lennek egy IGAZI statisztikara... Erdekes modon a valahogy az utobbi idoben a fidesz operett-civilhadserege se bekemenetel, pedig ok semmi mas, mint a hivatalos fidesz fanok gyulekezete (Fideszes Demenciasok es Szenilisek, vagyis FiDeSz)...:o)))
Valamint Robin Hood szerepere se igazan alkalmas: nem lesz eleg felhatalmazasa arra, hogy a hirtelen milliardosokka valo oligarchaknak a zsebebe beleturkalhasson...
Bar egyaltalan nem csipem trumpot, de azt az egyet tisztelem benne, hogy a kampanyigereteit megprobalja betartani: (csak Hillaryt nem kuldi bortonbe). Igaz, hogy nem fogja tudni vegrehajtani egyiket sem, mert a mexikoi keritest nem fogja tudni keresztulnyomni a szenatuson, az Obama Care-t mar visszavonta, a NATO-nak most kalapozza ossze a tobb hozzajarulast, es minden menekultet visszafordit.Teszi ezt a csontkovacsok modjara, akik csak ERZIK, hogy mit kell csinalniuk, de nem ERTIK, hogy mit miert kell ugy tenni, ahogy tesznek. trump ugyanennyire nem politikus, csak kapkod. botka meg igerget. (csak botka politikus, es egyaltalan nem fogja betartani, amit igerget.) Csak legyen mielobb a husosfazek es a hatalom kozeleben.
Lepényleső
...hát igen,benne és a bánban csak a nevük különbözik,egyébként a hatalomért akár az országot?
bencemacska
@Eriksson: A következtetéseddel egyetértek.
A Botka még nem tudja, hogy az MSZP-ben több Szili is van!?!?
Eriksson
@bencemacska: Majd megtudja, még időben.
bencemacska
@karma1: ma, 15:16
Tartok tőle, hogy Botkával 2018-ban úgy jár az MSZP, mint Szilivel 2005-ben!
Eriksson
@Horizont: Biztos kizárólag olyan cikkeket olvasol, ahol szegény gyurcsit csak bánccsák.
bencemacska
@Eriksson: ma, 15:16
Csak az a baj, hogy igaz a közmondás: "Más kárán tanul az okos, sajátján a hülye!"
Eriksson
@bencemacska: Az könnyen lehet. O.V nemrégen járt Szegeden. 15:16
Eriksson
@Horizont: Annyira azért nem drámai a helyzet. Az ország jól meg lesz Gy. nélkül is.
bencemacska
@Horizont: ma, 15:32
Botka most másolja a 2014-es Mesterházyt. Eredmény?
Másolja szilit, "azért is nekem kell KE-nek lenni"! Eredmény?
Gyurcsányt az MSZP kényszerítette az őszödi beszédre! A választás megnyerése után mindenki követelte a "jussát", nem értették meg, hogy nincs miből! Most lesz???

Tovább is van , mondjam még??? Inkább nem!
Eriksson
@Horizont: Ha csak azt olvasod ami neked tetszik, egyoldalú leszel a tájékozódásban.
Eriksson
@Horizont: Biztos meg lenne nélküle az ország, de most éppen ő a megválasztott Me. Ha tetszik, ha nem.
Béla333
@Horizont: 15.40
"...orbán nélkül is meglenne csak ki kéne tolni a hatalomból!
Van tipped kiknek hogyan, hogy sikeres is legyen? "

Elég lenne ha Gyurcsány bemutatná azokat a bizonyos dokumentumokat, amiről hetek óta beszél! Ő sikeres tudna lenni, Orbán meg mehetne a levesbe!
Tehát?!
bencemacska
@Horizont: ma, 15:41
"Feltette a kérdést, hogyan akarnak egy másik világot teremteni,
ha a politikus kollégáikkal szemben sem tudnak tiszteletet mutatni."

Ebben viszont igaza van még az Origónak is. Igaz, hogy nem tette idézőjelbe, pedig illett volna, mert nem az ő véleménye!
Manhattan
Most írta Gréczy Zsolt:

Sokan kérdezitek, hogy most mi lesz? Ha lehet, akkor mihamarabb tárgyalni fogunk. Mögöttünk a zuglói közös győzelem, a debreceni időközi közel 10 százalékos eredménye. Mi lettünk ott a legerősebb demokratikus ellenzéki párt. Csak nekünk van kész programunk (Sokak Magyarországa). Felvettünk 450 olyan új tagot, akik korábban soha más pártnak nem voltak tagjai. Mindenhol megtörtént vagy megtörténik a párton belüli tisztújítás.
Rajtunk nem múlik, hogy korrekt megállapodásokkal behozzuk a nem miattunk elvesztegetett fél évet.
A Demokratikus Koalíció megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen erő a rendszerváltáshoz. Nem vagyunk megvehetők, lecserélhetők, egymás ellen kijátszhatók.
Győzzük le a Fideszt 2018-ban! Nélkülünk múlna, de rajtunk nem fog múlni...
Ez a DK - az európai élet pártján!
bencemacska
@Horizont: ma, 16:45
Világosan megmondta, hogy mindent elkövet az iratok megszerzéséért és hitelesíttetéséért, de nincsenek nála, csak a másolatokat mutatták meg neki.
Aki ezt nem érti meg, csak szajkózza, hogy Ő AKARJA LÁTNI, arra nem érdemes szót vesztegetni!
Eriksson
@Horizont: Ezt akkor kellett volna mérlegelnie, mielőtt jégre lép.
bencemacska
Én várok egy árnyékkormány megnevezést. az sok mindent elárul!
Ha Botka azt is MSZP tagokból állítja össze, akkor már 110 %-kal is számolhat OV!!!
Mesterházy 2014-ben azt mondta - mikor erre rákérdeztek nála - van sok jelentkező, még több is, mint kéne!
Béla333
@Horizont: 16.45
Akkor lenne igazad, ha Gyurcsány nem a média szereplés miatt dobta volna be az egész bankszámla históriát.
Magyar ügyvéd már többször elmondta, hogy ha nem csak a ripacskodás lett volna Gyurcsány szándéka (nem ezt mondta szó szerint!), akkor Gyurcsány úgy védhette volna meg magát, ha feljelentést tesz a megfelelő szerveknél, kockáztatva azt is, hogy ha bebizonyosodna, hogy Gyurcsány kamuzott, akkor őt vehetnék elő hamis vád miatt.
Még akkor is, ha annak érdemi eredménye nem lett volna!
De nem ezt az utat választotta, hanem ezzel a cirkusszal a többi ugyanezen ügyön dolgozó újságíró, politikus munkáját tette így komolytalanná!
A szokásos böszmeség!
Béla333
@Horizont: 17.27
Micsoda mire jó?
A bankszámla történet?
Mert az valóban arra volt jó a jelek szerint, hogy Gyurcsány, Vadai, Molnár Csaba meg a Varjú 128-szor szerepelhessen az ATV-ben, a Kálmán Olgánál, stb, stb!
Eredmény? Ja az semmi!
Peller Anikó
@bella: itt kiscicám a böszme te vagy, akinek semmi más problémája nincs mint a gyurcsány piszkítása. Mondd csak fizet neked valaki ezért?
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/08/gyurcsany_gitar.jpg
De nagyon jó nekünk! Az MSZP és a DK értünk pofozkodik. Mi, keményen dolgozó kisemberek lebegünk honanyáink és honatyáink értelemtől csillámló tekintete előtt, értünk és miattunk feszülnek egymásnak a szellemi óriások. Meg is vagyok én hatva piszkosul és mint érintett, de soha meg nem kérdezett kisember. Meg ha a nagymamának töke lenne, ő lehetne a nagypapa.
Béla333
@Peller Anikó: 17.37
Biztos nem veszed észre, de neked nincs (szokás szerint) a témához tartozó beírásod, csak a másik ekézése, a személyeskedés az, ami neked megy!
Nem tudom pl. a Gyurcsány közelmúltbeli történetét Orbán banki papírjairól miért ne lehetne kibeszélni, megvitatni?
Azért, mert a jelek szerint a vezéred blöffölt egy nagyot?
Peller Anikó
De te mást se csinálsz. És észrevehetnéd, hogy itt te böffölsz. Böff, böff.
Béla333
@Peller Anikó: 17.56
Majdnem minden hírhez hozzászólok, nem csak a Gyurcsányról szólóhoz!
Csak a te beszűkült gondolkodásodban a többi beírásom, véleményem nem jut át, csak az, amikor éppen Gyurcsányról írok!
Nem nekem van Gyurcsány fóbiám, hanem a jelek szerint neked!
A blöffről:
Én állítottam az elmúlt 1 hónapban olyan dolgokat, amit semmivel nem tudok alátámasztani Orbánnal kapcsolatban, vagy a főnököd?
Tudom, nehéz neked tárgyilagosan gondolkodnod, ha Gyurcsányról van szó, de azért próbáld már meg!
adrenalink
Így van ez.:-) 3 hete azzal riogatta Ferkó /egyelőre még nagybetűvel.../ orbánt, hogy ő valamikor látott valami rá vonatkozó terhelő nemtudommit. A mai napig nem jött be. Akkor most ki kell állni egy újabb kamu nyilatkozattal, nehogy a feledés homályába zuttanjon...
verőce21
"Kinyílt az olló az MSZP és a Gyurcsány-párt között" - a bicska mikor nyílik ki közöttük? :)
karma1
@bencemacska: @Horizont: A magyar politikaban egyetlen onjelolt titan sem tanul a multbol:botka is bekepzelt, azt hiszi, hogy o fujja a passzatszelet, pedig csak ugyanaz fog tortenni, mint Mesterhazyval 4 eve... Na meg Gyurcsannyal 2007-ben: a sajat partja fog szepen ovatosan, lehetoleg eszrevetlenul kihatralni mogule. Molnar Gyula mar nem is elnoke csak papiron ennek a kocos tarsasagnak, hisz mindent botka akar kontrollalni, es mindent alarendel a 2018-as gyozelmenek. Mintha mar lett volna a tortenelemben egy borostas-hadaros-felhosszu haju, apolatlan kis forradalmar, aki mara szinten a partja - es a nepe - korlatlan ura probal lenni... (Szerencsere egyre jobban belezavarodva a sajat szerepebe...)
Peller Anikó
@karma1: az nem lenne baj ha mindent alárendelne a győzelem érdekében, csakhogy éppen nem ezt teszi. Öngyilkos lutrit játszik, a legszélesebb összefogás nélkül a fidesz megeszi reggelire. Kicsinálják, a Bajnaihoz sem kellett több mint néhány liba, a naiva Gyurcsányt könnyebb volt, mert feladott egy magas labdát és ezt a Szemét Katalin félék átütötték a narancsligetbe. A csekélyértelmű bélbalfékféle nép meg még mindig ezt fújja.

Mert a legutóbbi összefogás nem jött be (a 14-es). Persze, mert a keserves civakodás az legfeljebb összefosás. A végletekig húzták, valójában senki nem akart összefogni.

Mint ahogy most sem.
papa.49
Száz szónak is egy a vége, ADDIG AMÍG FELTÉTELEKET SZABNAK, HOGY KI KIVEL NEM FOG ÖSSZE, ADDIG A HAZUGOVICSNAK ÁLL A ZÁSZLÓ!!!
Ki is fogja használni ezt a balfasz ellenzéket!!!
Olyan egyszerűen megoldható ez a probléma az a párt aki a legtöbb szavazatot szerzi az adja a ME. oszt. jónapot. a közös jelölésnél is meg lehet jelölni kinek a jelöltje volt...
bencemacska
@papa.49: ma, 17:22
Nem akarásnak nyögés a vége!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.