Egységesen 120 ezer forintos 13. havi nyugdíj bevezetését javasolja Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke. Erről az MSZP szakpolitikusa az idősek világnapja alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatóján beszélt vasárnap.

Korózs Lajos elmondta, hogy az MSZP országos elnökségének hétfői ülésén fog javaslatot tenni az egységes 120 ezer forintos 13. havi nyugdíjra, figyelemmel arra is, hogy jelenleg a nyugdíjasok közel kétharmadának nyugdíja még a 120 ezer forintot sem éri el.

Az MSZP most egységes, 120 ezer forintos 13. havi nyugdíjat ígért

Az öregségi nyugdíj minimumát kétszeresére emelné az ellenzéki párt, miután mintegy 70 ezer embernek az öregségi nyugdíja, további 270 ezernek pedig a nyugdíjszerű ellátása kevesebb mint 50 ezer forint – fűzte hozzá.

Korózs Lajos elmondta azt is, hogy pártja visszatérne a nyugdíjak svájci indexálásához, és eltörölné a nyugdíj melletti munkavégzés korlátozását.

A nyugdíjasok 2013 óta csak úgy dolgozhatnak a közszférában, ha lemondanak nyugdíjukról pedig ők már megfizették ennek az árát, ráadásul az országos orvos, illetve tanárhiányt ismerve munkába állásukkal csak segítenek az országnak – jegyezte meg.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz megkárosítja a nyugdíjasokat és nyerészkedik rajtuk, hiszen a kormánypártban tudták, hogy nagyobb lesz az infláció a költségvetési törvényben rögzítettnél, mégsem adták oda a nyugdíjasoknak, ami járt, csak majd nyugdíjprémium formájában egy összegben novemberben. De ez nem nyugdíjprémium, ez már év elején megillette volna a nyugdíjasokat, mégis 10 hónapig használta a Fidesz – bírált Korózs Lajos, az inflációs különbözet kamatokkal együtt történő kifizetését sürgetve.

Hozzátette, Orbán Viktor megszüntette a korhatár alatti, a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjakat, de – mint mondta – Botka László kormánya jövőre ismét létrehozza.

Botka-kormány az adómentes szolgálati nyugdíjat is visszaállítja – mondta.

Az MSZP képviselője arra az újságírói kérdésre, hogy az ellenzéki párt nyugdíjasoknak szóló ígéretei mennyibe kerülnek, annyit mondott: "nem kell átcsoportosítani".

(MTI)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az ígéreteket olvasva a szem nem marad szárazon, csak meg kellene nyerni a választást.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...nincsen új vicc, csak van aki még nem hallotta...
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Próbáld ki, szavazz olyan pártra, és olyan politikusra, amelyik/aki az MSZP-vel megnyeri a választásokat.
elnyomott
Tele a hócipő az ígéretekkel. Egyetlen pártnak sem hiszek már.
Eladott Ország
Az ígéreteket olvasva a szem nem marad szárazon, csak meg kellene nyerni a választást.
elnyomott
@Csizmás Kond: - ja, ilyen jó soha többé nem lesz neked se , mint most, igaz csórikám?
wagabund
..."Az MSZP most egységes, 120 ezer forintos 13. havi nyugdíjat ígért"...

felmentem a padlásra...televan ígérettel...ez már fel sem fér, olyan nagy.
ágimami
Húha!! Ez a mai nap legjobb vicce!!!:DDD
wagabund
@Kookas: jó kérdés!...nem rossz az ötlet, csak ettől az ígérettől az összes borom megromlana..

marad a bánat, hogy kint marad a jó levegőn ez az ígéret.
Kookas
@wagabund: hát kár lenne a borikáért!
human
Populista húzás, dehát kard ellen fogpiszkálóval mégsem lehet menni.
quadrocopter
Emberek! A 13. havit gazdasági kényszerből vonták meg, mezt tudta a horda is, ennek ellenére nagy pofával javasolta a 14. havit is! Nem baj, ha szopnak az adózók, alapon!
kukac50
Ez nem elég ígéret annak aki 28500 forintot kap havonta.
Eladott Ország
@terlasz: Ma már feladta az osztályharcot. (Fel vörösök, proletárok, Csillagosok, katonák, le kellett a szőrt borotválni, hogy Sárika tudjon pisálni)
magyarbakancs
@Eladott Ország: "Az ígéreteket olvasva a szem nem marad szárazon, csak meg kellene nyerni a választást."
Kérdeznék valamit a szem azért nem marad szárazon mert röhögünk ,vagy a tehetetlenségükön sírunk?
Ezek az ígéretek olyan népmese szerű.
Eladott Ország
@magyarbakancs: Inkább a tehetetlenségünkön sírunk.
magyarbakancs
@Eladott Ország: Isten bizony ezt a bal oldalinak csúfolt pártot elzavarnám a náthás na oda.
Siralmasak, én mint szociálisan érzékeny embert igazán dühítenek ezek az álszent dumák amit el engednek.
Egy baloldali párt ha az ég a földel egybeszakad akkor sem vonok el javadalmakat ,ezek megtették.
wagabund
ajaj...lemondott Botka...mostakkor mi lesz az ígéretekkel?
az előbb mondta a rádijó, hogy Molnár nem is lát a párton belül további alkalmas jelöltet, ezért civilek közt keresgél az emeszpé...

tényleg ilyen ország vagyunk? tényleg ilyen az emeszpé:? tényleg ezt érdemeljük?
evacica
@Eladott Ország: És ha igy töketlenkednek ,akkor azt nem tudom, hogy hogy sikerül!
evacica
@wagabund: Botkát nem is kellett volna erre a posztra jelölni. Lehet hogy jó polgármester, de miniszterelnöknek nem alkalmas. Kompromisszum készsége nulla,sértődékeny,és öntelt. Egyébként is, ha egy választási szövetséget akarnak kötni, hogy ezt a korrupt bandát elzavarhassák, szerintem egy pártoktól független alkalmas személyt kéne erre a posztra jelölni!
Csizmás Kond
@elnyomott: ...belőled a korlátoltság szól...de az is lehet érintett vagy.
...és hogy megnyugtassalak soha nem éltem párttámogatásból, és ezután sem fogok.
wagabund
@evacica: nem illik döglött oroszlánba rúgni, de még annyit megjegyeznék, hogy néha olyan pózban állt Botka a pulpituson, mint Benito Mussolíni szónoklat közben(alatt,előtt, után)

Mindegy is, felejthető a pasi, nem hagy nyomot maga után...maximum Szegeden.
Cicamama55
Az MSZP-hez én nem fűzök semmit, mert nem érdemes velük foglalkozni sem! Olvasva a hozzászólásokat azért azzal legyünk már tisztában, hogy a 13. havi nyugdíjat 2002. decemberétől kezdte adni Gyurcsányék kormánya...Orbán Viktor 14. havit is ígért a választások előtt 2010-ben. Előtte 2009-ben szavazták meg a megszüntetését azzal az ígérettel, hogy ha a gazdasági helyzet stabilizálódik, újra bevezetik. Volt a Fidesznek 7.5 éve arra, hogy a 2010-es választási ígéretét teljesítse, még a töredékét sem adták a 13.havinak nyugdíjnak. Nem jött össze nekik, sőt a nyugdíjak emelése is mélyen alul maradt az előző 8 évi emeléshez képest. Kiben bízhatunk, kinek a szavának hihetünk?!
iluminati
@Cicamama55: Igazad van játék az egész...Szerintem a magyar embereknek nem erre van szükség...ne játszunk már a nyugdíjasokkal mikor össze omlik lassan a nyugdíj rendszer...Itt már az ország van bajban...Talpraesett összefogásra van szükség...ami soha nem lessz magyarországon...a munkahelyeken is köpködés, alázás, félrevezetés, ha sikert ér el a munkában koholnak egy vádat csak ne sikerüljön előrébb lépni...ez a mi vesztünk...
sokanvagyunk
Hétfőre már mással voltak elfoglalva... egységesen.
emerencia
@iluminati: A nyugdíjrendszer csak a lakosság pénzére sóvárgó pénzintézetek által íratott napi sokkoló újságcikkekben omolhat össze. Mivel a nyugdíjbefizetéseink adó és nem járulék formájában ömlenek be a költségvetésbe, Őfensége arra költi amire akarja. Osztogat, fosztogat, manipulál kedve szerint de azt jól tudja, hogy hiába vette bele az alaptörvénybe, hogy a tb. és a nyugdíj nem kötelező, a megszüntetésük vagyis szándékos bedőlésük kb. szíriai szintű helyzetet teremtene Magyarországon, amiben neki sem lenne kegyelem.
iluminati
@emerencia: Ebben nem vagyok teljesen tájékozott, igazad lehet...Régen az egészség ügy ha jól tudom teljesen külön kezelték..és a mindenkori aktív dolgozók fizették a meglévő nyugdíjasok részére...
Sok áruban van van olyan adó amit külön illene kezelni és az egészségügybe nyugdíjalapba vissza forgatni...ahelyet stadionok és külömböző játékszerekre fordítják...igaz arra is szükség van...Úgy tűnik a befizetett közpénzben szinte minden kormány ember közeli cégek durkálnak, miközben veszélyztetik emberek eészségét és a nyugdíjját a...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.