Egy törvényjavaslat kerül a parlament elé, ami az adózás könnyítéséről szól.

Adókedvezményt is igényelhetnek a jövőben a vállalkozások a közép-magyarországi régióban megvalósított fejlesztéseik során, amennyiben a parlament megszavazza Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek Tuzson Bencével, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárával közösen benyújtott törvényjavaslatát.

Adókedvezményt jelentett be a gazdasági miniszter

Fotó és nyitókép: MTI/Vajda János

A nemzetgazdasági miniszter közölte: a lehetőséggel – a készpénztámogatásoknál alkalmazandó szabályokkal összhangban – azok a nagyvállalkozások élhetnek, amelyek új termékeket, illetve eljárásokat fejlesztenek – írja a Portfólió

A fejlesztési adókedvezményt az Európai Bizottság előzetes engedélye alapján, az abban foglaltaknak megfelelő összegben lehet majd igénybe venni – jelezte a szakminiszter.

A könnyítés igénybevételének kiemelt feltétele, hogy az érintett adózók a foglalkoztatottak számát vagy a bérköltségek összegét meghatározott mértékben növeljék. A rendelkezés a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozásai alapján hozzájárulhat a régió további fejlődéséhez, az innovációs újdonságok magyarországi fejlesztéséhez és a foglalkoztatottság, valamint a bérek növeléséhez – mutatott rá Varga Mihály.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
https://uploads.disquscdn.com/images/02827b6d...
https://uploads.disquscdn.com/images/426e060e...
Amikor Orbánék a magyar gazdaság száguldásával példálóznak, érdemes volna rápillantani Romániára. Jelenleg Románia az Európai Unió leggyorsabban, évi 6 százalékkal növekvő gazdasága, ahol az ipari termelés idén több mint 8 százalékkal bővült.
Eladott Ország
https://uploads.disquscdn.com/images/02827b6d...
https://uploads.disquscdn.com/images/426e060e...
Amikor Orbánék a magyar gazdaság száguldásával példálóznak, érdemes volna rápillantani Romániára. Jelenleg Románia az Európai Unió leggyorsabban, évi 6 százalékkal növekvő gazdasága, ahol az ipari termelés idén több mint 8 százalékkal bővült.
Eladott Ország
Készséggel belátom, hogy valamennyi adót még azért kell fizetni, hiába varázsoltak paradicsomot ide a lángeszű, adócsökkentő, gazdaságot talpra állító szakemberek, ezért nézzük is meg gyorsan, mennyire jó a helyzet:
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
Ez a csekély 60 darab adónem (márciusi tényállás) kétségtelenül bizonyítja, hogy van ok a derűre. Már csak egyetlen kínzó ellentmondást kellene tisztázni: nem úgy volt, hogy a magyarok 98%-a osztja a derűt, a bizakodást, az optimizmust? Nem úgy volt, hogy a magyarok forradalmi jókedve szabadította fel egész Kelet-Európát? Most és így kell megtudnunk, hogy szó nincs erről, hanem az van, hogy kishitűek, vesztesek és pesszimisták a népek? Mit jelent, hogy mostantól jó lesz, tisztelt zavaros tekintetű miniszterelnök úr? Hetedik éve folyamatosan mostantól-t írunk és változatlanul a nyugtalanító és cinikus feltételes módok között szlalomozunk. Nem is lehet ez másként, hiszen a teljes foglalkoztatás hegycsúcsainak ostromlására és a munkaalapú társadalom kiépítésére hat év ment el. Arra tudniillik, hogy egy olcsó, kiszolgáltatott, lehetőleg alul iskolázott és könnyen manipulálható munkaerőre épülő
összeszerelő országot varázsoljanak ide, amely mindannyiunk örömét szolgálja. Ennek a vergődésnek az lett az eredménye, hogy a képzett, tehetséges, kellően bátor fiatalok és középkorúak százezres tömegekben vándoroltak el az országból. Hat év után most beütött
a derű ideje: béremelés nélkül folytatódik a lecsúszás. Következésképpen a bérek emelésének szükségességét nem a stabil pénzügyi helyzet, vagy a páratlanul sikeres magyar modell, hanem az aggasztó munkaerőhiány kényszerítette ki. Hiába dübörög a gazdaság (a régió sereghajtójaként), a béremelés továbbra is egyszerű feltételes mód. Semmi nem változott.
Sámannus
A magyar gazdaság alsógatyája szaros lett az erőlködéstől, mert a focistáink nem hozzák az elvárt eredményeket. A gazdasági növekedés csak a maffiózó vállalkozások erősödésénél tapasztalható ami növekvő kábítószer fogások alapján pontosan követhető. Az úszó vébé is a veszteségek termelésére épül. lesz mit eltitkolni a választók elől jövő áprilisban. Ezért is mondja meg orbán mikor legyen a választás, nehogy korán betlizzen a Jegybank. Tudjuk, hogy trükkök 100-ai kellenek így is a lebukás elkerüléséhez. Így volt ez az öszödi gyóntatás óta, és előtt is. A baj csak az, hogy a gyónási titkot nem egyformán értelmezzük.
namihami
És ez a ""foglalkoztatottak száma"" és ""bérköltség összege"" dumák mennyi ideig lesznek szempontok? Mert még olyanról senki nem hallott széles e hazában, hogy ""Stratégiai szerződést kötött az állam ...-vel"" és a stratégiai partner úgy húzott el az országból (mikor az érdeke már azt kivánta), hogy még a kulcsot se húzta ki a kapuból. Csak az állami támogatás felvételéig vagy az adókedvezményig tartott a nagy stratégia.
Igaz, azt meg kell hegyni, hogy a családi, baráti cégek valahogy, valamiért sose képesek kiesni a pixisből. Ott nincs recesszió.
Inkább évi évi 100 milliárdot meghaladó osztalék. Még csak nem is forgalom, pedig már az is szép eredmény lenne.
Eladott Ország
http://m.blog.hu/sz/szeka/image/nepszava_2.jp...
A reformokkal az a baj, hogy sokba kerülnek, csökkentik a kormány támogatottságát, ugyanakkor csak hosszú idő után hozzák meg a várt eredményt. Orbán Viktor nem is pepecselt ilyenekkel két kormányzati ciklusa alatt, hanem inkább elterelte az emberek figyelmét az égető gondokról. A nemzeti konzultációnak csúfolt, közpénzből finanszírozott szemérmetlenül sokba kerülő kormányzati kampányok ma már egymásba érnek, az ország pedig a világűrből úgy néz ki, mint egy tenger, mert annyi kék alapszínű óriásplakátot ragasztottak ki baráti cégek hirdetőhelyeire, hogy az asztronauták csak a szemüket dörzsölik, amikor letekintenek a mi kis országunkra. Néha persze van egy-egy sziget ebben a nagy kékségben, de jobban megnézve azok csak épülő stadionok.
Lepényleső
Vaj-na kinek,egy fuzionálás alkalmával 1 700 milliót?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél