Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szerint a Momentum civiltörvény elleni aláírásgyűjtése csak a Soros-gárda újabb akciója. A sajtótájékoztatóra megérkezett a Momentum alelnöke is.

Hollik: Soros-gárda

A KDNP szerint a Momentum aláírásgyűjtése nem más, mint a "Soros-gárda" újabb akciója.

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő kedden, az ellenzéki tömörülés fővárosi aláírásgyűjtő-standjánál úgy fogalmazott: annak a Soros Györgynek kezdett a Momentum aláírást gyűjteni, aki migránsokkal akarja betelepíteni Európát. Kitért arra is: az előző napokban frontális támadást indítottak Magyarország ellen, amibe Soros György is beszállt.

A Momentum standjánál Soros-gárdázott a KDNP-s, aztán váratlan fordulat jött – videó

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Elekes Andor

A politikus szerint minden témát és eszközt megragadnak, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra. A mostani aláírásgyűjtéssel a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt támadják, ellene gyűjtenek aláírásokat. Ezzel nyíltan Soros-hálozatot építenek – jelentette ki.

Kitért arra, hogy a törvény értelmében 53 szervezet eleget tett a bejelentési kötelezettségnek, egy sem jelezte, hogy ezt vegzálásnak, működésük ellehetetlenítésének tartják.

Hollik István szerint aki azt mondja, a civil szervezeteket lehetetleníti el a törvény, nem mond igazat.

A választók 99 százaléka mondta a KDNP-s szerint, hogy kell a civiltörvény

Hollik István szerint az aláírásgyűjtéssel a "Soros-gárda" szembe megy a magyar emberek akaratával. Felidézte, hogy az előző nemzeti konzultáción azt kérdezték, hogy jónak tartják-e, ha külföldi támogatást a civil szervezeteknek be kell jelentenie. A válaszolók 99 százalékban azt mondták, egyetértenek ezzel. Akik ezt a törvényt támadják, az erre az álláspontra helyezkedő 1,7 millió embernek a véleményét is támadják – hangsúlyozta a kormánypárti képviselő, aki szerint egyértelmű a magyar emberek akarata, szeretnék tudni, hogy mely Magyarországon aktív civil szervezetek kapnak jelentős támogatást külföldről.

Csak akkor fontos az átláthatóság, ha nem a kormányról van szó

Hollik elmondta, az átláthatóságra szükség van, mert látni, hogy ezek a külföldről pénzelt szervezetek kulcsszerepet játszanak a migráció támogatásában, és a Magyarország elleni támadásban. A "Soros-szervezetek" itthon és külföldön is nyíltan segítik a bevándorlást – hangoztatta Hollik István, hozzátéve: mindig ott vannak, amikor Magyarország elleni támadásról van szó, folyamatosan feljelentik hazánkat. Brüsszelben a kerítést támadták, a jogi határzárat, a bevándorláspolitikát. A "Soros-szervezetek" ott ülnek és vádolnak Brüsszelben akkor is, amikor a Magyarország elleni meghallgatásokat tervezik – mondta, s emlékeztetett: a következő ilyen meghallgatás december 7-én lesz az EP-ben.

Kijelentette: érkezzen bármekkora nyomás is, a törvény mellett kitartanak, mert az átláthatóságra a korábbiaknál is nagyobb szükség van.

Hollik István kitért arra is: Soros György több mint 18 milliárd dollárt (több 4300 milliárd forintot) utalt át civil szervezeteihez, ezzel hosszú távon is megoldva finanszírozásukat.

A politikus a sajtótájékoztatón két pólót adott át a Momentum aktivistáinak, a pólón Soros gárda – aláírásgyűjtés: maradjon titokban, kit fizet Soros felirat szerepelt. A pólót az aktivisták végül visszaadták.

Momentum: ez felháborító

A kormánypárti politikus sajtótájékoztatóján megjelent a Momentum alelnöke is. Soproni Tamás fennhangon felháborítónak nevezte a történteket, hogy milliárdokból indít a kormány plakátkampányt. Azt kérdezte Hollik Istvántól, kiáll-e vitára vele, illetve választ vár arra is, ha összegyűjtenek 200 ezer aláírást, akkor kiírják-e népszavazást.

(Soproni Tamás megérkezését a beágyazott videón láthatják.)

(MTI)

(Címlapi kép: részlet a videóból)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
"Soros György több mint 18 milliárd dollárt (több 4300 milliárd forintot) utalt át civil szervezeteihez"

Hollik azt már nem teszi hozzá, hogy ez nem a magyarországi civileknek szóló összeg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Ez a sunyi seggnyaló csicska még vegetál?
cs.n.
Mondjad Pityuka, ahogy betanították. Ügyes vagy, kapsz egy mogyorót. A Viktor bácsi paksimogyoróját, bizony, szedd ki szájjal a farpofái közül, ahogy szoktad.
CsipkeRózsa
"Soros György több mint 18 milliárd dollárt (több 4300 milliárd forintot) utalt át civil szervezeteihez"

Hollik azt már nem teszi hozzá, hogy ez nem a magyarországi civileknek szóló összeg.
CsipkeRózsa
"A választók 99 százaléka mondta a KDNP-s szerint, hogy kell a civiltörvény"

Nem a választók, hanem a válaszadók 99 %-áról van szó.

És, kik válaszoltak erre a kérdésre, a Hollik féle szavazók?
nezelodo
Nagyon ideges ez a Hol a lik Pityuka! Nem rángatózott miközben előadta postásként a dakota üzenetet, és propellert sem játszott a nyelve? Akkor még gyakorolni kell kereszténykém, az igemondást, mert így nem vagy hiteles.
Kookas
@cs.n.: akkor az a mogyoró csokis vagy csak szaros?
Hellcat
Így kell ezt amíg lehet...odamenni aztán széttrollkodni az ilyen megmozdulásokat...csak előbb utóbb kopaszokkal fognak menni egy aluljáróba sajtótájékoztatót adni.
karma1
Azert ahhoz pofa kell, hogy valaki odamenjen egy alairasgyujto standhoz - ami valoszinuleg engedellyel van ott - es szettrollkodja az ottaniak munkajat, es meg neki all feljebb?!
Kocsog a fidesz, es allatira pitianer is, hogy belemegy mar a legkisebb csattokba is...
relatív
Ha vesztüket érzik a regnáló pribékjei, mindig elvesztik az eszüket, és a legnagyobb baromságokra IS képesek...

Szorul a hurok, és ezt érzik már így, mint a sarokba szorított patkány veszélyessé válnak !!!
nevemnick
Undorító, rohadt egy getzi banda.
Nagyon magas lóról beszélnek, de onnan lesz a legszebb a bukásuk.
nezelodo
Azért az igen vastag bőrre utal a képükön, hogy a saját nemzetinek gúnyolt konzultációjukra és a választók 99 %-nak támogatására hivatkozva söprik el a dakota seggét nem nyaló szervezeteket. Lassan meghaladják az áldott emlékű Hazafias Népfront támogatottságát. Persze ez nem meglepő, hiszen a Nemzet Orvosa volt a szocializmusban az egyik népfrontos kemény, elkötelezett komcsi vezető, és talán még a "kemény antikommunista Laca" sem tudta féken tartani.
kokopelli
@nemfideszes: viccesen mondtuk mint neveletlen kölkök hangosan:
"Nézd már! Az okos hajacska elhagyta a hülye kobakot!"- aztán futottunk! ;-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.