A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy vegyék el azoktól az ukrán és orosz állampolgároktól a magyar nyugdíjat, akik csak amiatt jelentkeztek be a határ menti magyar falvakba.

Gyurcsányék aláírásgyűjtést indítanak az Ukrajnából átjelentkezők magyar nyugdíja ellen
Fotó: Soós Lajos/MTI

Az aláírásgyűjtést Gyurcsány Ferenc pártelnök jelentette be a DK országos tanácsának kibővített évindító ülésén, amelyet egy fővárosi rendezvényteremben tartottak pénteken.

A párt kérdése így szól:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kaphassanak Magyarországon nyugdíjat olyan orosz, illetve ukrán állampolgárok, akik soha nem fizettek Magyarországon nyugdíjjárulékot".

A tízezres nagyságrendű ukrajnai bejelentkezőről beszélő Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem ritka a két-háromszázezer forintos nyugdíj sem, amelyhez elé egy végzettséget igazoló papír és egy korábbi ukrajnai munkaviszonyról szóló igazolás.

Megjegyezte, hogy az egyik településen talált olyan romos, lakhatatlan épületet, ahova 202 embert jelentettek be. A befogadók között vannak, aki ezt pénzért csinálják, de több településen is azt mondják az ott lakók, hogy a polgármester az, aki úgy gondolja, hogy így képes megvásárolni elegendő szavazatot ahhoz, hogy soha többé ne kelljen félnie kihívóitól – fogalmazott a politikus.

A "nyugdíjimport" mögött politikai haszonlesés áll, azé a hatalomé, amelyikről régóta köztudott, hogy "ha kell, akkor a magyar adófizetők pénzén (...) szavazókat vásárol magának"

- monda a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ha a Fidesz egyoldalúan előnyös választási rendszert fogad el, kiszorítja riválisait a nyilvánosságból, a saját uralma alá hajtja az állam intézményeit, börtönnel fenyegeti a vele szemben állókat, pénzügyi eszközökkel próbálja meg ellehetetleníteni az ellenzéket, akkor "bizony diktatúra van".

Nemcsak ott van diktatúra, ahol megölik a szemben állókat, hanem ott is, ahol megölik a demokráciát, a szabadságot – érvelt.

Orbán Viktor diktatúrát épített, ezért nincs miről megegyezni velük, "egy dolog van, a harc"

- fogalmazott.

Az ország békére vágyik, de békét az emberekkel és az emberek között kell teremteni, nem pedig a diktatúrával kell megkötni – közölte.

A diktatúrával egyetlen dolgot kell tenni, le kell győzni, ezért a választás igazi tétje az, hogy le tudják-e győzni "Orbán diktatúráját" – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A demokraták legfőbb parancsa a diktatúrával szembeni küzdelemben az, hogy nincs kompromisszum, együttműködés, kiegyezés – szögezte le a politikus.

Ezért nem lehet a diktatúrával általánosságban küzdeni, és közben helyben, városokban, falvakban, kerületekben a diktatúra képviselőivel együtt kormányozni – mondta.

Nem lehet a diktatúrával szembefordulni és eközben annak képviselőivel "kedélyesen parolázni", egyetértően mosolyogni. Nem lehet a diktatúra ellen hitelesen szólni és annak "embertelen hirdetéseit" egészen oldalon közölni

- tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

Ezek a magatartásformák, ez a mentalitás ahhoz segíti a diktatúrát, hogy szalonképessé váljon – érvelt a pártelnök.

Amíg nem vész el teljesen a hit és a remény, hogy választásokon is tudnak nyerni, addig választásokon kell megpróbálni legyőzni ezt a rendszert – fogalmazott.

A többség velük ért egyet, csak "nem merik kimondani"

Arról is beszélt, hogy sokan "felszisszentek", amikor a DK azt mondta, hogy ne szavazhasson Magyarországon, aki soha nem élt itt. Véleménye szerint a többség ebben az ügyben a DK-val ért egyet, de ezt sokan azért nem merik kimondani, mert félnek a diktatúra erejétől és megbélyegzésétől.

Kiemelte, hogy ez az ügy nem a magyarság kérdésről szól, mert az a magyar, aki annak vallja és érzi magát. Hangsúlyozta, nem bántani akarják a határon túli magyarokat, csak azt kérik tőlük, hogy ne kérdőjelezzék meg a Magyarországon élők önrendelkezéshez való jogát.

A kormány előszeretettel hivatkozik a kereszténységre – mondta, hozzátéve: a kereszténység lényege a felebaráti szeretet, a nyomorúság enyhítése, a fájdalomban való osztozás, a megértés, az irgalom és az alázat lenne.

A magyar keresztény egyházak egy része viszont nem ezekben az erényekben, hanem a hatalom szolgálatában jeleskedik – jelentette ki.

A DK az ilyen egyházakban nem a szabad Magyarország támogatóit, hanem az orbáni diktatúra cinkosait látja – közölte Gyurcsány Ferenc.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Nagyon helyes! Ezt várnám el az összes ellenzéki párttól.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Nagyon helyes! Ezt várnám el az összes ellenzéki párttól.
Macskaszem
Teljes mértékben egyetértek, sőt azt gondolom, hogy fel kell számolni ezt az idejétmúlt szerződést mindenestől, mert bazi nagy visszaélésekre ad lehetőséget. Itt a cukrospapírt is elfogadják igazolásként, hogy az illető vezérigazgató volt és egy kazal pénzt keresett, mi meg fizethetjük a többszázezres nyugdíjakat a szavazatukért. A hazai nyugdíjasok meg éheznek basszus.
advocat
Nem kellene ezt az 1963-as egyezményt felmondani? Milyen alapon??? Vagy ez is jár Putyinnak és társainak?
koszpeko
@advocat: Az egyezmény felmondását már a Bajnai-kormány előkészítette, az Orbán-kormánynak csak az okmányokat kellett volna kicserélnie, de ezt nem tette meg. Ehelyett arra hivatkoznak, hogy az ukrán fél halasztja a tárgyalásokat - mondta a politikus. Magyarország bármilyen jogi lépést megtehet az ellen, ami az érdekeit sérti - felelte arra a felvetésre, hogy egyoldalúan fel lehet-e mondani az egyezményt. A felelősségre vonás már a bíróság dolga lesz - mondta arra a kérdésre, hogy hogyan tudnak jogi lépéseket tenni olyan emberek ellen, akik soha nem is éltek Magyarországon.
Pálinkafőző Rézüst
@advocat: Potykának nem jár, ő egy orosz gennygóc itten, ezek ukránok. De ezek is szívják a vérünket rendesen. Ennek a vajdának mindegy, ha beledöglik a határon belüli, csak hatalomban maradjon, tovább lophasson, a többi csak (mármint mi határon belüliek) egy rakás szar számára...
advocat
Bocsánat. Az egyezményt még a Szovjetúnióval kötöttük (ha valakinek ez már távoli múlt).
1bitang
Nem vagyok jogász. Nem ismerem a szerződést. A mai "törvényhozás" már alkotott néhány visszamenőleges hatályú "törvényt". Olyant, ami nekik, a "kormányzó" elitnek volt szükséges (hasznos). Ez nekünk, a zembereknek lenne hasznos, hiszen mi fizetjük azokat a nyugdíjakat, a mi nyögdíjunk rovására. Mit is tettek azok a nyugdíjasok azért a -számunkra- mesés nyugdíjért? Vagy még semmit? Majd csak áprilisban kell "megdolgozni" érte? Ami ma itt, Orbániában történik, az az aljasság Guinness Csimborasszója. Megérdemeljük. Tudjuk:
MINDEN NÉPNEK OLYAN KORMÁNYA (KURMÁNYA) VAN, AMILYENT MEGÉRDEMEL!
cikicakk55
A magyar állam egyre több Ukránnak nyugdíjat és ugye okosodnak,így egyre több tanár,orvos,professzor meg tudós meg gyárigazgató,stb megy nyugdíjba,akik havi 300.000 ft körüli nyugdíjat kapnak. Mind ezt azért,hogy 4 évente egyetlen egy napon tegye tiszteletét a papír szerinti lakhelyén,tudja,hogy hová kell tenni az X-et és akkor 4 évig megint hawai.. Azt megértem,hogy a Fidesz ezt csinálja,hisz ők mindig is azért akartak hatalomra jutni,hogy feltöltsék a bankbetétjeiket amelyek szétszórva várják,hogy valaki elkezdje költeni ami benne van. Na de 8 évig volt az MSZP. Volt az MDF Volt az SZDSZ is,igaz koalícióban,de joguk lett volna bele ugatni,mert nem 2/3 volt mint most.Nem igaz,hogy 28 év alatt nem volt idő ezt a több mint 50 éves törvényt eltörölni. Ennyi idő alatt a gyilkosságok elavulnak.Már Kádárnak is fel kellett volna,hogy tűnjön a nyolcvanas évek vége felé.Nem tudom hány ember szavazatát jelenti ez a törvény,de hogy ebből a pénzből már rengeteg éhező és fagyoskodó gyereket jobb körülmények közé lehetett volna jutni,az biztos.Na meg jó lenne megtudni azt is,hogy ezeket a pénzeket felvevő emberek mennyi idősek? Mikor készült a törvény 1962-ben Minimum és ez a legkevesebb 74 évesnek kell lennie a legfiatalabb jogosultnak.Esetleg ott apáról fiúra szállhat a törvény? Akkor a náci koncentrációs táborban sínylődő emberek gyerekei,vagy unokái miért nem kapják a németektől tovább ra is a fájdalom díjat.Nem hiszem el,hogy olyan sok Ukrán állampolgár élne még,,hogy maximum 1000 szavazatért megérje a Fidesznek milliárdokat leperkálni.
Szeparepa2
Az utolsó fillérig mindent visszavenni a parazitáktól a felelősöket sok év börtönre!!!
szaboria1
Bezzeg nálunk az aki itt dolgozott nem kap ilyen magas nyugdíjat.
Yoda69
"A magyar keresztény egyházak egy része viszont nem ezekben az erényekben, hanem a hatalom szolgálatában jeleskedik – jelentette ki.
A DK az ilyen egyházakban nem a szabad Magyarország támogatóit, hanem az orbáni diktatúra cinkosait látja – közölte Gyurcsány Ferenc."

Tokeletesen igaza van Gyurcsanynak. Ezek az egyhazak a kommunsta idokben buzgon jelentettek a tagjaikrol. Nem veletlenul tudtak percre pontosan mikor es hol van illegalis disznovagas, amikor aztan jott is a fekete auto.
görbetükör
Ennek csak az a szépséghibája, hogy Gyurcsánynál is csak politikai manőver.
Ugyanis volt ő is miniszterelnök, akkor miért nem cselekedett?
Pálinkás Pál
Tökéletesen igaza van,kiterjesztheti az ideszavazó román újmagyarokra is!!!
Pálinkás Pál
@görbetükör: Talán ő volt az aki nem szavazta meg a könnyitett állampolgárságot sem...mi a bajod vele???Meg most már közel 1 millióval nőtt a herék száma,hála a fűrernek meg a hordájának!!
magyarbakancs
Hol lehet alá írni?
Azonnal elvenném minden határon túli állampolgárságát ,és csak akkor adnám meg ha itt él legalább 3 évig.Akkor kaphatna bármilyen ellátást.
görbetükör
@Pálinkás Pál: - meg még több tucat intézkedése volt, amivel messzemenően egyetértettem.
De ebben speciál semmit nem tett, amikor tehetett volna.
Egyébként ha lenne egy tökös ellenzék, szorgalmazná, hogy kettőnél többször senki ne lehessen miniszterelnök. És akkor választástól függetlenül a jelenlegi mehetne a levesbe.
Van ilyen, aki ez ügyben szorgalmaz népszavazást? Vagy mind csak a hatalmat akarja?
Pálinkás Pál
@görbetükör: Igazad van,egy szóval nem állítottam hogy épeszű az ellenzék...
Lepényleső
...is de a romániai és ha van a többi külhoni nyugdíjfolyósítás ellen is,ha a tag itt sohasem fizetett
nyugdíjjárulékot. Ezek után röhögve visszalehetne állítani a 60 évet betöltöttek nyugdíjazását.
Csizmás Kond
Ez is csak egy hülyegyerekvakítás, mivel ezt a megállapodást a zunió hozta és léptette érvénybe, és nem a Magyar kormánytól függ...szóval szavazni lehet ha lehet de csak parasztvakítás...és ami a legfontosabb aki ilyen marhasággal eteti a jövendőbeli szavazóit az nagyon nagy gazember lehet.
Amúgy ha mégis lesz szavazás és érvényes is lesz azt a zuniós izéknek kéne beadni...oda pedig gyurcsikáék biztos nem fogják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél