A cég szerint helyesen járt el a miskolci buszvezető, mikor leszállította a buszról azt a családot, ahol a kislány vizet ivott. Mindenesetre a cég elnézést kért a nem megfelelő hangnemért a családtól, a buszvezetőt megrovásban részesítették.

Mint ismert, Miskolcon egy buszvezető egy családot szólított fel arra a napokban, hogy szálljanak le a járműről, mert a gyerek vizet ivott egy visszazárható palackból. Mikor ez nem történt meg, rendőrt hívott – a család végül leszállt.

Na, vajon ki járt el helyesen a miskolci buszról leszállíttatott család ügyében?

Fotó: pixabay.com CCO

A Blikk cikke szerint a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. szerint a sofőr helyesen járt el, ugyanis a

cég valamennyi járatán az utasok védelme, ruházatuk tisztaságának megóvása érdekében – a visszazárható PET-palackos kiszerelésű, nem alkoholos italok kivételével – szigorúan tilos az étel- és italfogyasztás

- olvasható a MVK Zrt. válasza a cikkben.

A cég hozzátette,

a járművezetők az utazási szabályokat megsértőket leszállíthatják – amennyiben azt megtagadják, rendőri intézkedést kérhetnek.

Az MVK Zrt. különcélú járatának vezetője 2018. augusztus 19-én, 18:10-kor azt észlelte, hogy a járművön tartózkodó gyermek ételt, italt fogyasztott. A jármű kamerája által készített felvétel tanúsága szerint a buszvezető felszólította a szülőket az evés, ivás befejezésére, amiből szóváltás kerekedett.

A cég szerint ugyanakkor a sofőr nem a megfelelő hangnemben járt el, amiért megrovásban részesítették.

Az MVK Zrt. a járművezető udvariatlan viselkedéséért az érintett családtól elnézést kér; ugyanakkor fenntartja, hogy a buszvezető az ide vonatkozó szabályzat előírásának megfelelően járt el, amikor az étkezés befejezésére szólította fel a családot, majd ennek megtagadását követően rendőri intézkedést kért

- olvasható a válasz a cikkben.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
@papa.49: Hála az éber buszsofőrnek, időben közbelépett. Már éppen a szalonnasütéshez készülődtek, de gyorsan és határozottan reagált.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@Shikari: Megnéztem egy videót az esetről...változatlanul nem látok enni senkit...viszont azt is frenntartom amit mindig is mondtam,a cigókra sehol nincs szükség...szegregáció!!!
Shikari
@Pálinkás Pál: A cigókkal kapcsolatban egyetértünk, de a cikket is elolvashatod. Abban szó van evésről!
Pálinkás Pál
@Shikari: Tökmindegy...de akkor a buszvállalat se úgy kommunikálja hogy az evésért történt az eset, inkább a cigó hőbörgés volt az ok...akkor miért nem írjátok le???
Shikari
@Pálinkás Pál: A cikket nem a kormányoldal írta! Szerinted maguk ellen írnak cikket?
Pálinkás Pál
@Shikari: Az igaz...de nem hallottam kormányoldalról sem az igazi kiváltó okot,hogy miért is jött ki a rendőrség...pedig sok média van a kezetekben!
Shikari
@Pálinkás Pál: Minden liberális agymenésre és hazudozásra nem fog ugrani a kormány oldali sajtó! Nem engedjük, hogy a libsik tematizálják a közbeszédet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél