Az elmúlt években a kormány a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógusbér-emelést hajtotta végre – hangoztatta Bódis József oktatási államtitkár szerdán Budapesten.

Az államtitkár sajtótájékoztatóján kifejtette:

a folyamat 2013-ban kezdődött, 34 százalékos emeléssel, majd ezt követően minden évben 3,5 százalékkal nőttek a bérek, és összesen 50 százalékkal bővültek a kerestek.

Hozzátette: egy egyetemi végzettséggel bíró, pályakezdő pedagógus az emelés előtti 130 ezer forinttal szemben 203 ezer forinttal számolhat. Egy szintén egyetemi végzettségű, 20 éve a pályán lévő pedagógus 173 ezer forint helyett 335 ezer forintot vihet haza. Főiskolai végzettségű, 20 éve a pályán lévő pedagógus bére 149 ezer forintról 301 ezer forintra nőtt.

Az oktatási államtitkár hozzátette:

a béremelés nemcsak a tanárokat, tanítókat érintette, hanem az óvónőket, óvodapedagógusokat is.

Kitért arra is, hogy a jövő évi költségvetésben 315 milliárd forint szerepel a megemelt pedagógus bérekre. Mint mondta: nem szeretnének megállni, a törekvésük, hogy ezen az úton tovább haladjanak és érezhető béremelést tudjanak biztosítani a jövőben is az érintettek számára.

Kérdésre azt mondta: a pedagógus életpályamodellről bizonyos érdekvédelmi szervezetekkel már tárgyaltak és abban maradtak, hogy a tapasztalatok alapján hozzányúlnak a minősítési rendszerhez. Jelenleg ugyanis vannak jól teljesítő pedagógusok, akik nem is kérik a minősítést, a rendszer tehát finomításra szorul.

Szerinte a minősítéshez kapcsolódva egy másfajta bérezéssel kellene a minőségi munkát elismerni. Most ebben gondolkodnak, de még a folyamat elején járnak, és szakmai szervezetek véleményét is mindenképpen szeretnék begyűjteni – mondta.

Bódis József úgy fogalmazott:

a pedagógusok bérviszonyai meghatározzák munkájuk minőségét, a gyermekekhez való viszonyukat, ezért nagyon fontos, hogy megfelelő megbecsülésben részesüljenek.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Úgy látszik, számháborúra fog berendezkedni a kormány. Biztosan sokan emlékeznek még erre a játékra. Aki nem emlékszik, vagy lemaradt róla, az majd most megtanulja szépen. Ennek az össznépi civódásnak már van néhány csapásiránya. Sőt, ha belegondolok, lényegében minden területen ez megy. Fideszhez nőtt kacsókban 500 médiaelem van, de balliberális médiatúlsúlyról jajveszékelnek. Alacsonyak a bérek, olyankor mindig az a válasz, hogy de a régióban itt nőttek a legdinamikusabban a fizetések az elmúlt évben. Azt elfelejtik hozzátenni, hogy előtte meg nem nőttek, olykor csökkentek és ez már az elmútnyócév, a fideszes elmútnyócév) és rohadtul le vagyunk maradva mindenkihez képest igen, már Romániához képest is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Úgy látszik, számháborúra fog berendezkedni a kormány. Biztosan sokan emlékeznek még erre a játékra. Aki nem emlékszik, vagy lemaradt róla, az majd most megtanulja szépen. Ennek az össznépi civódásnak már van néhány csapásiránya. Sőt, ha belegondolok, lényegében minden területen ez megy. Fideszhez nőtt kacsókban 500 médiaelem van, de balliberális médiatúlsúlyról jajveszékelnek. Alacsonyak a bérek, olyankor mindig az a válasz, hogy de a régióban itt nőttek a legdinamikusabban a fizetések az elmúlt évben. Azt elfelejtik hozzátenni, hogy előtte meg nem nőttek, olykor csökkentek és ez már az elmútnyócév, a fideszes elmútnyócév) és rohadtul le vagyunk maradva mindenkihez képest igen, már Romániához képest is.
Eladott Ország
@Shikari: Írod: "Hol is a probléma, pedagógusok?" Az a probléma, hogy felcsökkent a tanárok száma, mert a fidesz szerint, ami csökken az nő, és ami esik az emelkedik. Az Mfor hírlap végigböngészte a Közigállás portált, hogy kiderítse, jó 1 héttel az iskolakezdés előtt mégis hány betöltetlen tanári állás van. Emlékezetes ugyanis, hogy a Klebelsberg Intézet vezetője szerint nincs tanárhiány, csak nyári fluktuáció van. Nos az Mfor 949 betöltetlen tanári álláshelyet talált, ami nem annak a jele, hogy minden a legnagyobb rendben lenne. Na de majd biztosan egy hét múlva, akkor minden rendben lesz, hisz Hajnal Gabriella megmondta.
mfor.hu/cikkek/makro/3451-allast-ajanlanak-a-kozszferaban.html
Eladott Ország
@Shikari: De a kétszer elmúlt nyolc év után meg különösen nőtt a tanárhiány. Alacsonyak a bérek, olyankor mindig az a válasz, hogy de a régióban itt nőttek a legdinamikusabban a fizetések az elmúlt évben. Azt elfelejtik hozzátenni, hogy előtte meg nem nőttek, olykor csökkentek és ez már az elmútnyócév, a fideszes elmútnyócév és rohadtul le vagyunk maradva mindenkihez képest igen, már Romániához képest is.
Clavigo
@Shikari: Esetleg leszophatnád Bódis pajtást,,, mielőtt kérdéseket teszel fel pedagógusoknak,,, Te agyalágyult félkretén román buziqrva troll.
cikicakk55
Na ennek a zagyvaságnak az első fele hazugság és túl szép ahhoz,hogy igaz is legyen.Erre Csongrád Megyében nem nagyon van olyan pedagógus,aki ezt a pénzt tényleg megkapja. Esetleg bruttóban. A zagyvaság második fele,meg már a magyarázkodás,hogy miért is nem annyi az amennyit ők mondanak.Majd jön egy új törvény,amiben megint csak maximum az iskolaigazgatók,azok közül is csak a Fideszesek érik el ezt a fizetést.
Hipp-hopp
@Shikari: Tisztelt Shikari! Valószínűleg Ön nem pedagógus, én viszont igen. Így első kézből tudok tájékoztatást adni arról, hogy mi a probléma. Bódis úr sajnos összekeverte a nettó és a bruttó fogalmát: nem ennyit visz haza egy átlag tanár, mert ez a bruttó bér, amit említett.Az viszont igaz, hogy jelentősen emelték a béreket, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy az ALAPBÉRT, viszont ezzel párhuzamosan több pótlékot és a kafetériát megszüntettek. Remélem, sikerült egy kissé árnyaltabbá tennem a képet!
Eladott Ország
@Shikari: Elmész te a büdös picsába! Fejlődik az ország, anyáddal együtt.
Eladott Ország
@Shikari: A tény az, hogy a képzett munkaerő menekül az országból és Európa sereghajtói vagyunk. Csak Soros, megint megtámadtak, és a demokráciánkat védjük Európától. B@zdmeg ehhez hülyének kell lenni. Menjetek a 3,14csába!
kereső
@Shikari: hol a francban van itt ma még sajtója a liberálisoknak? Hülye.
Hellcat
@Hipp-hopp: Kár a csicskarival megpróbálni vitatkozni...nem hallgat semmire csak a saját hülyeségét fújja egyre hangosabban. Első kézből tapasztalt tényekre is csak a saját baromságát fújja..." De én úgy tudom..."
kereső
@Shikari: a többi 978%,az meg orbán sajtója.Bocsi,ha nem vagyok kiváncsi és főleg nem vagyok "veveő" ötöske "kultúrált" szösszenetire,meg a hazug propagandára.
Ludmilla
én 40 év tanítás után mentem 3 éve nyugdíjba,akkor 232.000 körül kaptam kézhez... testvérem lánya egyetemistaként Grazban 900 eurót kap napi 6 órás munkáért... ennyit erről,államtitkár bajtárs
kereső
@Shikari: az érveimet fentebb leirtam te meg kibujsz az érdemi válaszadás alól, hülye mellébeszéléssel,elterleve az eredeti inditéktól.És akkor te vádolsz engem ezzel.Mit ne mondjak,van ám bőr.
Hellcat
@kereső: Haggyad buta a csicskari mint a fasz...ugatja amit kell neki...egy korcs semmirekellő.
Ha felsorolnád neki a kormánypárti/ellenzéki média arányait a sugárzott/nyomtatott sajtóban, internetes portálokban, abból sem értene...
Eriksson
@Shikari: 08:24 Jó ha 20-24-et letud. Azt is már túlórában.
kereső
@Shikari: már megint dicsérsz.Nem szidtam a kormányt, a tények felsorakoztatása, a kritika nem szidalom.Te szitkozódsz.Teheted-tudod,lepereg.
Eladott Ország
@Ludmilla: Oktatási befektetések , játék a számokkal, csak úgy mint az egészségügyben.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/09/oktat%C3%A1s.png

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.