Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt folyik büntetőeljárás.

Miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden nem függesztette fel a 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással, valamint más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba mentelmi jogát, törvényi előírások miatt a Szegedi Törvényszék megszünteti vele szemben a büntetőeljárást.

Indulhat az európai parlamenti választáson Czeglédy Csaba, miután a Nemzeti Választási Bizottság nem függesztette fel a DK-s jelölt mentelmi jogát. A testület határozata szerint a döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye. A politikus a Demokratikus Koalíció listájának 36. helyén szerepel.

Megszüntetik a Czeglédy Csaba elleni eljárást

Czeglédy így az EP-választás eredményeinek jogerőre emelkedéséig elkerülheti a felelősségre vonást – emlékeztet a lap. Utána az ügyészségnek újra vádat kell emelnie ellene ahhoz, hogy ismét bíróság elé állíthassák.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik büntetőeljárás, amit azonban jelölté válása miatt felfüggesztettek.

Cikk- és címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

(magyarnemzet.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Arra szolgál az ügyészség ,hogy embereket be sározzon?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Miután hónapok óta nem tudta az ügyészség a bűnösségét bizonyítani egyébként is meg kellett volna szüntetni. Ez csak arra volt jó, hogy orbán fitoktassa mindenhatóságát!!! Ám ebben is bukta!!!
magyarbakancs
Arra szolgál az ügyészség ,hogy embereket be sározzon?
balos
Így van!A fideSSes rablók,meg röhögnek a képünkbe!Ez a foltpetrence sokat fog "imádkozni",mielőtt meg vagy fellógna!
papa.49
A Czeglédy Csaba bűne, hogy nem lett ,,MÓSZER ARANKA,, !!!
maci0427
Kéz kezet mos , egy biztos Gyurcsány Ferenc közeli barátja , nyilván a vádak nem álltak meg..., de nem is szabadott tovább menni ennél mert...!
Eladott Ország
A Czeglédy perről is elmondhatjuk "unokáink is látni fogják". ( Osskó Judit építészeti és várospolitikai műsora)
Desischado
Kiváncsian várom, ogy a vejkó ellen mikor fognak vádat emelni, hogy a többiekről ne is beszéljek!
Csizmás Kond
...és még csodálkozunk hogy a zunió tele van csaló gazemberekkel...
kereső
Nem ilyen egyszerű ez a dolog. A Humán Operátor-t 821 milliós ÁFA csalással vádolta meg a NAV. A NAV határozatának jogerőre emelkedése után zárolták a cég bankszámláját, és foglalták le a cég vagyonát- többek között a székházát- amit tavaly novemberben el is árvereztek/ ráaadásul olyan személy vette meg, aki a szombathelyi önkormányzathoz kötődik/-áron /értékén alul!!!Az ügyészség 2019.február 4-én emelt vádat Czeglédy Caba ellen. Az európai biróság 2019. február 15-én közölt döntése alapján a NAV jogtalanul!!!marasztalta el a céget, mert a 2015-évre kihirdetett ÁFA jogszabály is hibás volt. Na szóval ki adja vissza a cég székházát, ki a felelős akkor a ki nem fizetett diákokért? És ki a felelős azért, hogy a cég alkalmazottai elveszitették a munkahelyüket- milyen káruk származott ebből? Ki fog kártalanitani? Ha a többi vád is igy áll meg, akkor itt nagyon nagy a baj.
papa.49
@kereső: Ez volt a mai ,,TANÚ,, című film csak ez élőben !!!
Lepényleső
Ez a rendszer őt cselekvőképesen el mikor engedi,ha benne vannak Mandela génjei?
Peller Anikó
@kond: a fórum is tele van veletek. Nem baj ugye, ha (esetleg) ártatlanul van megvádolva.
terlasz
@Csizmás Kond: Dehogy csodálkozunk csak nem tudjuk elfogadni, hogy az európai csalók szabadon garázdálkodhatnak élén a fidesszel.
terlasz
A Czeglédy-ügyet még elnyújtják az őszi választásokig, azután majd szép csendesen megpróbálnak presztízsveszteség nélkül kihátrálni mögüle.
Csizmás Kond
Amúgy ez csak elnapolást jelent mert a dékából nem hiszem hogy harminchatan bejutnának...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.