A Fidesz szerint az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat.

Az októberi önkormányzati választásnak azért is különösen nagy a tétje, mert az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Halász János a teljes ellenzéket bevándorláspártinak nevezte, úgy fogalmazott: Gyurcsányékkal az élen itthon és Brüsszelben is kiszolgálják a bevándorláspárti erőket.

A magyar emberek akaratával szembemenve lebontanák a kerítést, kiiktatnák a magyar határvédelmet, elfogadnák a betelepítési kvótát, és rábólintanának arra, hogy a magyar városokba is szétosszanak migránsokat

- mondta a frakciószóvivő, aki szerint mindezt az ellenzék polgármestereivel hajtanák végre.

Hozzátette:

ez Európa számos országában már megtörtént, a bevándorláspárti polgármesterek "önként szabadították rá" saját településeikre a migránsokat, nem törődve a helyi lakosok nyugalmával és biztonságával.

A bevándorláspárti ellenzék polgármesterjelöltjei is ezt tennék Magyarországon: a fővárosban Karácsony Gergely, Szegeden Botka László, Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter, továbbá Szombathely, Pécs, Salgótarján és a többi város ellenzéki polgármesterjelöltjei is betelepítenék a migránsokat – mondta Halász János, hangsúlyozva: "október 13-án erről is döntünk".

Forrás: MTI

Címlapkép: YouTube/Fidesz

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@CsipkeRózsa: ... és a 25 migráncs naponmta 25-öt verjen Halász seggére egy suhánggal.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Nem mindenhova, csak Halász János házába, de oda legalább 25 főt.
justhpeter
@CsipkeRózsa: ... és a 25 migráncs naponmta 25-öt verjen Halász seggére egy suhánggal.
Nessy
@CsipkeRózsa: Oda csak legalább 85 fő ukrán "szavazót " jelentenek be!
Azért néha érdekelne, hogy ezeket az értesüléseiket honnan szerzik a fidesz szónokai! Ugyanis egyetlen programban sincs róla szó! Vagy megbízási szerződésük van az óbudai javasasszonnyal?
namihami
Valóban kell egy ilyen a Fideszbe!
A gond az, hogy kizárólag csak ilyenekből áll.
CsipkeRózsa
@Nessy: A fideszesek fejében ez maradt meg az előző választás óta.
Clavigo
@justhpeter: 14.09. Lehet ,hogy még élvezné is ez a rottyantó.
tudode
Nézze hülyének a táncos nénikéjé
https://olkt.hu/kedves-magyar-allampolgarok/...
A gyermekeitek és az unokáitok nem a migránsok miatt menekülnek tömegével külföldre, hanem a korrupt fideszes politikusbűnözők miatt. A magyar gazdaság, egészségügy és az oktatási rendszer nem a migránsok miatt vannak romokban, hanem az aljas, korrupt Orbán-kormány miatt. A magyar nép nagyobbik fele, köztük gyermekek százezrei, nyugdíjasok, munkanélküliek és közmunkások sem a migránsok miatt nyomorognak, fáznak és éheznek, hanem a gyalázatos orbáni diktatúra miatt. A szerencsétlen menekültek tehát nem a magyar nép ellenségei, hanem a saját maffiakormányotok és az egyéb fideszes bűnözők azok.
Papp Henriett

.
lusta
Halász elvtárs, széklet, vizelet rendben van?
csak úgy....
@CsipkeRózsa: és mind a 25 nek 4 gyeröke legyen,mert az szükséges a boldogsághoz...
Aki Én
Eddig is voltak ellenzéki polgármesterek, de ezidáig ide csak orbán hozott idegeneket. TITOKBAN!!!
papa.49
Pumpáshalász megint napszúrást kaptál, ennyire nem lehetsz már hülye, ide ki akar jönni az égvilágon senki, csak a rablók, a csalók azok meg a csuti nagy haverjai !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok