Közösségi portálokon könyörögnek a lakosságnak az egészségügyben dolgozók, hogy akinek van védőmaszkja, adja át nekik.

Könyörögnek a védőeszközökért, válasz nincs, csak körlevél a speciális hullazsákokról

Etikai eljárás keretében az orvosi kamara is vizsgálja a szegedi rektor esetét, aki miután hazaérkezett olaszországi síeléséből a karantén helyett betegeket látott el, operált. A Magyar Hang írta meg, hogy Rovó Lászlót – aki egyébként a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója is –, csak jóval azt követően vetették alá vizsgálatoknak, hogy produkálta a koronavírus tüneteit. A professzor óvatlansága miatt a Rektori Hivatal munkatársainak is karanténba kellett vonulniuk.

A járvány eddigi tapasztalatai szerint az egészségügyi személyzet gyakran szuperterjesztője a fertőzésnek, ugyanakkor ők vannak a legnagyobb kockázatnak is kitéve.

Hogy nálunk mekkora lesz a veszteség az azon is múlik, hogy mennyire tudatosan védjük a frontvonalban állókat. Az ellátásból kivont 65 év felettiek miatt 11200 egészségügyi dolgozóval lett kevesebb a közvetlen betegellátásban. Húsz százalékuk orvos. Több tucatnyian vannak már karanténban is. Akik megmaradtak védőeszközökért könyörögnek.

Iványi József fogorvos a miniszterelnöknek írt levelet, hogy a kormányfő biztosítsa a fogászati alapellátásban a megfelelő maszkokat. Más egészségügyi dolgozók kórházi osztályokra, a mentőknek, a sürgősségi részlegekre kérnek maszkokat a lakosságtól a közösségi portálokon.

A Népszavának egy dolgozó azt mesélte: általánossá vált kórházában a rettegés a vírustól. Sok nővér egyedül neveli a kisgyerekét és nehéz helyzetbe kerülne, ha karanténba kellene vonulnia, mert beteg, vagy mert hazaviszi a vírust. Mint mondta, naponta kérdezik, hogy mikor kapnak megfelelő eszközöket a betegellátáshoz, de válasz nincs. Néhány napja csak arról kaptak körlevelet, hogyan kell majd a koronavírusos halottakat a kettős hullazsákba csomagolni. Nem oldja a feszültséget az sem, hogy mind gyakrabban hallják, hogy olykor teljes műszakokat helyeztek karanténba.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
A genyó fidesz-bandának,és az összes pereputtyuknak megtiltanám,hogy magán egészségügyet vehessenek igénybe.Gond esetén menjenek az állami eü-be,és szívjanak velünk együtt.Rohadékok.Azt kommunikálják,hogy van minden,maszk,védőruha,fertőtlenítő.SEMMI SINCS! A menyem ápolónő,a fiam műtős.Ez a kormány a mi szégyenünk,hogy ez a genyó banda még mindig itt ül a nyakunkon.Már rég be kellett volna vezetni a lakhelyelhagyási tilalmat,hogy valamelyest visszaszorítsák a járványt,de akkor összeomlana a puhos törpe dübörgő gazdasága.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
3dwhite
Legalàbb tudjuk, mire szàmitsunk.
Nessy
@3dwhite: Mit gondolsz a Nézőpont válaszadói ezzel is nagyon meg vannak elégedve? Vagy ilyen részlet kérdéssel nem foglalkoznak ők sem, meg a kormány sem?
Mary
Magyarország Isten óvjon!
Már kb 100 szorosa lehet a fertőzöttek száma, nem tesztelnek még azokat sem' akik fertőzöttekkel érintkeztek.Az elhunyt 65 éves hölgyet sem látták el 1 hétig, pedig könyörgött a tesztért
Aki bekerül a Lászlóba az intenzívre, az nem.jön ki onnan
Pálinkás Pál
Nos patkány fideszesek...ez a valóság...remélem belebuktok,és a ti görény gárdátok lesz az első akit igen komolyan elszámoltatnak...olyan 10 év letöltendőtől felfelé!!!
Qqberci
Nem kell beszarni, emberek! Lesznek új óriásplakátok!...
csipetke
A genyó fidesz-bandának,és az összes pereputtyuknak megtiltanám,hogy magán egészségügyet vehessenek igénybe.Gond esetén menjenek az állami eü-be,és szívjanak velünk együtt.Rohadékok.Azt kommunikálják,hogy van minden,maszk,védőruha,fertőtlenítő.SEMMI SINCS! A menyem ápolónő,a fiam műtős.Ez a kormány a mi szégyenünk,hogy ez a genyó banda még mindig itt ül a nyakunkon.Már rég be kellett volna vezetni a lakhelyelhagyási tilalmat,hogy valamelyest visszaszorítsák a járványt,de akkor összeomlana a puhos törpe dübörgő gazdasága.
Sámannus
Nem jó helyre küldted te szerencsétlen a maffiának kell küldeni közvetlenül, mert élet halál urai.
Készítsünk magunknak maszkot ne várjuk másokra. Kultúráltabb országokban nem várnak mások segítségére. Már autógyárak versenyeznek a lélegeztető gyártásában is. Ha háborúban lehetett cigi helyett lőszert gyártani, most mért nem lehet maszkot, vagy kesztyűt is. Na ugye csak a maffiának kell a jövedéki adó azért maradnak a nagyobb haszon mellett. szarjuk le őket inkább tegyünk magunkért!
gazdag dezső
HÁT HOGYAN LEHET ENNYIRE HAZUDNI ???Nem szégyeli magát ??Nem kormányozni,és korlátlan hatalmat ,hanem börtönbe az ilyen emberrel !! Ilyen szinten hazudni ,és megcáfolni az egészségügyben dolgozókat !Szerbeknek rohant segíteni sokfelé adományok,a Magyar emberek meg pusztuljanak ??
Lepényleső
Ez engedtet arra következtetni,hogy a kormány nem a védőeszközökre költ hanem az eltüntetés eszközeire?
Innen nézve lehet rájátszás a vírus fertőzés adta lehetőségekre,ortodox módon legyen hatással a nyugdíj
kifizetésekre,billenjen vissza a mérleg nyelve,ami mérleget ők tettek tönkre?
szegfue
@csipetke: Ma beszéltem egy nagy e.ü. intézmény főnővérével... tényleg siralmas a helyzet!! Hazaküldött pár nővért, aki tud varrni, adtak nekik anyagot, ugyhogy egész nap varrniuk kell a fizetésükért, mert annyira nincs még az egyszerü sebészeti szájmaszk sem. Holnaptól már a bármilyen vizsgálatra megjelent betegekre is szájmaszkot kell adniuk... papirból készültet tudtak csak beszerezni. :(( Anyag még csak lenne, de pl. már a megfelelő "gumipertli" is nehezen fellelhető. :((
surdilloFUJT
LÁTOD orbánviktor???ENNYIRE LEHET A SZAVADRA ADNI!!!mA VÁGTAD A POFÁNKBA,HOGY AZ EÜBEN DOLGOZÓKNAK VAN MASZKJUK!!!mIÉTR NEM ADJÁTOK ODA???a TELJHATALOM NAGYON KELLENE,DE,HOGY ÉP ÉSSZEL TISZTESSÉGGEL,FELELŐSEN AZ ERŐN FELÜL DOLGOZÓ EÜSŐKÉRT MIÉRT NEM TESZEL MEG MINDEN???
HA CSAK ENNYIRE VAGYTOK KÉPESEK MENJETEK LEGELNI!!!
Giovanni Alba
@surdilloFUJT: Minden szavaddal messzemenőkig egyetértek, de a caps lock-ot jó lenne kikapcsolni. Köszi :-)
Sámannus
Az államkötvényes kínaiak a fülük botját se mozdítják?
szaboria1
Ez vezet ide amikor Orbán olyan emberekkel vette magát körbe a kormányba akiknek halvány fogalmuk sincs hogyan kell kezelni a helyzetet. Kásler is az onkológián a gazdasági igaugatónak köszönhette a sikerét.
adrenalink
@szegfue: márc.23. 18:44-re Szerencsére van + példa is. Nálunk 2 kórház működik. Ismerősünk 6 hétig naponta járt sugárkezelésre. Amint fokozódott a vírus helyzet, mindig kapott maszkot, kesztyűt.
Écsanyám 1 hétig feküdt a másik kórház baleseti sebészetén. Minden alkalmazott maszkot viselt.
szegfue
@adrenalink: Őszintén örülök, hogy ilyen is van!!!
Azért motoszkál ám a fejemben: vajon hogy-hogy náluk van, máshol meg nincs? Lehet, hogy ők időben "észbe kaptak" és jóval a hiány előtt megrendelték?...
Nessy
@szegfue: Vagy időben megérkezett egy hosszabb távra rendelt kontingens!
szegfue
@Nessy: Látod, ez is lehet! Valóban, én is tavaly novemberben, majd idén januárban rendeltem 100-100 pár gumikesztyüt, ami időben megérkezett és most már egyetlen db sincs belőle... Ha tudtam volna, hogy járvány lesz, akkor én is többet rendeltem volna.:((
Nessy
@szegfue: Ha az ember tudja hogy hasra esik, inkább leül. A megrendelések kiszállítása mindig is a csillagok konstellációjától függött. Legalább is anno az OMKER esetében.
szegfue
@Nessy: Na igen! Csak sajnos engem jelenleg nem vigasztal...
Nessy
@szegfue: Bocs! Tudod, én már öreg nyugger vagyok, de sajnos nem demens, így csak a guta kerülget Gulyás válaszaitól. Különösen Magyar Nemzet , pestisrácok politikai alákérdezéseitől, amire lehet Gyurcsányozni, "emúttnyócévezni". Tényleg, ki van kormányon immár tíz éve??
szegfue
@Nessy: Nekem is "kezeli" a vérnyomásomat!!!
Nessy
@szegfue: Nem csak neked! Ez az egész csak hypotoniás betegnek használ.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
A helyzet enyhén szólva is tragikus. Nekem nagyon furcsának tűnik, hogy amikor az egészségügyi dolgozók ISMÉT elmondhatatlanué rossz körülmények között kénytelenek helytállni, akkor a Kínából érkező szállítmányokat maszk nélkül, csoportosulva és röhögve fogadják a reptéren. Szijjártó pofájára sem kell maszk, nincs az az elvetemedett korona, ami ráugrana.
DE komolyan, most lefizették a virust is? Vagy hogy a kénköves bánatban van minden?
MIért karanténozunk, ha nincs járvány?
Ha járvány van, akkor miért nincs RÉGEN teljes karantén?
Hogy engedhetik meg, hogy az emberek elveszítsék a munkájukat? Miért nincs a mindenkori vezetésnek vészfogatókönyve hasonló esetekre?
Bármikor beüthet egy ilyen vészhelyzet. Nem tudom, miért gondolták, hogy a világ védett ilyesmi ellen, amikor mindenki ellenőrzás nélkül mehet mindenhová. Az lenne a minimum, hogy minden reptéren, nemzetközi vasútállomásokon, hajókikötőkben egészségügyi gyorstesztek legyenek legalább. Lehetne sorolni az ötleteket védekezésre, de mindez pénzbe kerülne.
Igaz a pénz így is kimegy az ablakon, a többszöröse ennek, de kit érdekel. Akkor meg minek a vezetők?
Ja tudom költői a kérdés, avagy a pusztába kiáltott szó és falrahányt borső esete.
1magyar
Szegény eü. dolgozók, orvosok, annyira sajnálom őket, ha csak annyit kellene tenni nekik, hogy a maszkokat hordják egész nap már az is több fájdalom de még emellett gyógyító, ill. csak tünetkezelést végeznek.
Csak a szájmaszkom alatt 10 percig beizzadok, de még a szemüvegem is párásodik. Igazi kín.
tudode
Lapkodunk, kapkodunk, és az egészségügy romokban, mert nem csak a lélegeztetőgép hiánycikk volt/van, minden ami a gyógyításhoz szükségeltetik.
.
Ez csak a keleti nyitás fitogtatásáról szól, miközben január óta maszatolnak a honpolgárok, a tiszti főorvos pedig a szakbarbárok ajánlására kénytelen lekezeltetni a koronavírust, miközben őfélesége szakbarbárként sertepertél, íratja a mondandóját!
Jozefina
Ezért kell a honvédség az utcákon, hogy ha kitör a pánik, akkor tegyék a dolgukat!!!??
Nem kellene megvárni!!!
Minden részvétem az eü dolgozókért, de nekem sincs maszkom.!!!
Ki tudja hol lehet kapni???
simmering73
Ismerősöm másodállásban hétvégeken egy kórházban dolgozik. A másodállásosokat akarták kötelezni arra, hogy a koronavírusos osztályra menjenek ügyelni. Védőfelszerelésük jelenleg hetente egy (!) maszk. Felmondott.
Shikari
Ugye ha ez nem igaz akkor az öt év? :-))))
Huhogjatok csak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.