A Magyar Nemzet információi szerint a kormányfő az alábbiakban sorolta fel, hogy aktuálisan kik az ország ellenségei.

Orbán Viktor nem fogta vissza magát megnevezte az ország ellenségeit: Kemény kirohanást intézett a Nyugat ellen
Kép: Facebook/Orbán Viktor 

A Telex szemléjében beszámolt arról, hogy Orbán szerint a háborúpárti nemzetközi érdekcsoportok Joe Biden amerikai elnök és az amerikai kormányzat, a háborúpárti brüsszeli bürokraták és háborúpárti politikusok is az ország ellenségei.

De a nemzetközi spekulánsok, akik a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni, közülük külön nevesítette Soros Györgyöt

aki már évekkel ezelőtt megírta, hogy a közép-európai országokat kell felhasználni egy proxy háborúra Oroszország ellen, mert a közép-európaiak jobban tűrik a háborúval együtt járó emberáldozatokat, mint a Nyugat, és a Gyurcsány vezette dollárbaloldalt.

A kormánylap beszámolója szerint a miniszterelnöki beszéd elsősorban a háborúról szólt, és a kiszivárgott információkból és úgy tűnik, hogy Orbán egyáltalán nem hibáztatta Oroszországot a kialakult helyzetért, így a háborúért és annak eszkalálódásáért, sem a gazdasági válsághelyzetért, az energiaárakét és az elszabadult inflációért, sem a szerinte meggyengült európai pozíciókért.

Orbán szerint az egyetlen erkölcsileg helyes pozíció a háborúban a Fidesz–KDNP békepárti állásfoglalása.

Forrás: Telex

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Olyan sebességgel gyártják az ellenségképeket Orbánék, hogy nem győzi a propaganda gépezet bele tuszkolni a választók fejébe.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Dr. Proktor: Látom, arra áll az efftársi szád, hogy ezt ráhazudd! Tényeket is tudnál hozzá hazudni?
Dr. Proktor
@ómió: A tények, mint látom, téged nem érdekelnek!
Az is vakhit mikor a bolond Napoleonnak képzeli magát...
Dr. Proktor
@Shikari: "Többé nem engedjül elfojtani a magyarok véleményét." - mint mondod...
Akkor húzz vissza Ploestibe!
ómió
@Dr. Proktor: Melyik efftársi hazugságfiókból való "tényekre" gondoltál?
Terminátor
@Shikari: "Többé nem engedjül elfojtani a magyarok véleményét."
Legyűrjük a királyi TV-t!
-----
Ha egyszer végra a saját véleményedet mondanád el?
Csak a mantra jön tőled, amire betanítottak.
A te helyed a királyi TV-ben van. Ott állandóan tiéd a tér!
Pálinkás Pál
te vagy az puhos...várom, gyuri bácsiék mikor adják ki rád a kilövési engedélyt...akkor megyek pezsgőért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.