Az ukrán tárcavezető meghívása a NATO külügyminiszteri tanácsülésére sérti a szövetségesek egységének elvét, és Magyarország csak akkor támogatja Ukrajna integrációs törekvéseit, ha visszaadják a kárpátaljai magyar kisebbség jogait – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden közösségi oldalán.

Szijjártó Péter totál kiakadt az ukrán tárcavezető meghívása miatt

Fotó: Szijjártó/Facebook

Szijjártó Péter a NATO másfél napos külügyminiszteri tanácsülésének kezdete előtti bejegyzésben azt írta: Magyarország azzal a reménnyel jött ide, hogy senki nem kérdőjelezi meg annak a korábbi közös döntésnek az érvényességét, amely szerint a NATO nem részese a szomszédunkban zajló háborúnak és mindent meg kell tenni egy közvetlen NATO-Oroszország konfliktus kialakulásának megelőzése érdekében.

A tárcavezető kiemelte: az ukrán külügyminiszter meghívása sérti a szövetségesek egységének elvét a NATO-n belül, de a konstruktivitás jegyében Magyarország részt vesz az ülésen.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: most is világossá fogja tenni, hogy Magyarország csak és kizárólag abban az esetben fogja támogatni Ukrajna bármilyen integrációs törekvéseit, ha az ukránok visszaadják a kárpátaljai magyaroknak azokat a jogokat, amelyekkel 2015 előtt már rendelkeztek.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Shikari: Hogy lehet valaki ilyen embertelen???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
TASzSz
Tegyék össze a két kezüket az ukránok, hogy nem Sztálin, Hruscsov, illetve Brezsnyev van most hatalmon!!!
Dr. Proktor
@ómió: Tessék a színmagyar terület: hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_nemzetis%C3%A9gei
Remélem képes vagy értelmezni amit látsz! Habár, lehet hogy a vakhit erősebb nálad mint a tények...
ómió
@Dr. Proktor: Nafene! Már a színmagyar területeket - Székelyföld, Csallóköz, Délvidék - mind "sikerrel" lehazudtátok! Hát, ez sztahanovista "efftársi munka" volt!
Dr. Proktor
@ómió: Gondoltam hogy nem fogod fel a lényeget!
Nem komcsitársaid csinálták a térképet hanem az Osztrák-Magyar Monarchia elfogulatlan térképészei...
ómió
@Dr. Proktor: Már a tetvesbolsi komcsitársaidat is másra hazudnád, idiótája!? Tán még akkor is, amikor a "szent bolsi zsoltár" Internacionálétokat együtt harsogod velük?! "Sajátos"! Térkép!? A lényeg a rablás volt - kit érdekelt a térkép meg a valóság(?) - Habsburg "innovációval", bolsi koprodukcióval, Antant "vezénylettel"!
kereső
Mennyire fogsz "kiakadni' toporzék, ha Zelenszkij elnök megjelenik a júniusi NATO csúcson? Bár csak már látnám, hogy kardodba dőlsz e miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.