Az ukrán tárcavezető meghívása a NATO külügyminiszteri tanácsülésére sérti a szövetségesek egységének elvét, és Magyarország csak akkor támogatja Ukrajna integrációs törekvéseit, ha visszaadják a kárpátaljai magyar kisebbség jogait – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden közösségi oldalán.
Fotó: Szijjártó/Facebook
Szijjártó Péter a NATO másfél napos külügyminiszteri tanácsülésének kezdete előtti bejegyzésben azt írta: Magyarország azzal a reménnyel jött ide, hogy senki nem kérdőjelezi meg annak a korábbi közös döntésnek az érvényességét, amely szerint a NATO nem részese a szomszédunkban zajló háborúnak és mindent meg kell tenni egy közvetlen NATO-Oroszország konfliktus kialakulásának megelőzése érdekében.
A tárcavezető kiemelte: az ukrán külügyminiszter meghívása sérti a szövetségesek egységének elvét a NATO-n belül, de a konstruktivitás jegyében Magyarország részt vesz az ülésen.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: most is világossá fogja tenni, hogy Magyarország csak és kizárólag abban az esetben fogja támogatni Ukrajna bármilyen integrációs törekvéseit, ha az ukránok visszaadják a kárpátaljai magyaroknak azokat a jogokat, amelyekkel 2015 előtt már rendelkeztek.
42 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azt ugyan várhatod pötyi!!::
Ehhez te kevés vagy!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ó te hülyepeti, a NATO egysége veletek bukott meg!
És még, te ugatsz?
Vétójogot akkor az ellenzéknek is!
Ami meg az "egység" megbontását illeti- emlékezz pjotr: New York- az eu kérte, hogy senki ne találkozzon, és folytasson megbeszélést lavrovval(orosz külügyminiszter), de te rohantál-és meghosszabitottad Mosonmagyaróvárig. Azaz a kérés ellenére külön kétoldalú megbeszélést folytattál az oroszokkal, magyar érdekekre hivatkozva. Érdekes, hogy mindig ti vagytok azok akik szembe mennek az eu-ban 26 állammal, a natoban meg 30-al, és ők azok szerinteted, akik bontják az egységet. A hülye primitiv hiveitek meg beveszik, hogy mindez "magyar érdek"- holott ez kimondottan putyin érdek.
Nemzegti kisebbség - na pont ezért volt Trianon...
Nem a ruszki kezdték hanem az ukránok visszalőttek.
Remélem képes vagy értelmezni amit látsz! Habár, lehet hogy a vakhit erősebb nálad mint a tények...
Nem komcsitársaid csinálták a térképet hanem az Osztrák-Magyar Monarchia elfogulatlan térképészei...
Új hozzászólás