A fiatalok szinte minden problémájára a közösség a legjobb orvosság – jelentette ki Nagy-Vargha Zsófia ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár a felvidéki Martoson, ahol részt vett a Martosi szabadegyetem egyik fórumán csütörtökön.

Elárulta a fideszes államtitkár, ez a megoldás a fiatalok problémájára
Kép: YouTube

"A nemzet jövőjét a fiatal tehetségek jelentik" nevet viselő fórumon Nagy-Vargha Zsófia a magyar kormány családokat és fiatalokat célzó támogatásairól, tehetséggondozási intézkedéseiről és más, a magyar fiatalokat leginkább érintő időszerű kérdésekről is beszélt.

A helyettes államtitkár elmondta: 2010-től, mióta a magyar kormány nemzetben gondolkodik, a határon túl élő fiatalokra is gondol és ez az intézkedésekben is megvalósul, a fiatalokat és a családokat célzó támogatások és intézkedések, a felsőoktatásban jelen lévő lehetőségek az ő számukra is nyitottak.

Rámutatott: mivel mindennek az alapja a család és az ehhez hasonló fesztiválokon olyan huszonéves fiatalok is vannak, akik sok esetben már gondolkoznak ezen, fontos, hogy tudják, hogy családalapítás esetén milyen támogatásokra számíthatnak.

Hangsúlyozta: a magyar kormány ilyen irányú támogatásai kiszámíthatóak és a szándék az, hogy hosszú távon is kiszámíthatóak legyenek. Kifejtette: 2018-ban vezették be az úgynevezett köldökzsinór programot, amely azt jelenti, hogy az egyszeri anyasági támogatást a határon túl élő édesanyák is igénybe vehetik, illetve a babakötvényt is elindíthatják.

Hozzátette: a családtámogatási intézkedések mellett a tehetséggondozási támogatások is elérhetőek a határon túli fiatalok számára, ilyen gyakorlatilag az összes ösztöndíjforma, illetve még külön határon túli szervezetek számára is készülnek ilyen irányú célzott pályázatok.

Az eddigi eredményeket ismertetve elmondta: a köldökzsinór program tekintetében már több, mint 40 ezres elérésük van, amit nagyon szép számnak tartanak.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"az egyszeri anyasági támogatást a határon túl élő édesanyák is igénybe vehetik, illetve a babakötvényt is elindíthatják"

Aki meg határon belül rekedt, az meg le van szarva!...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
"az egyszeri anyasági támogatást a határon túl élő édesanyák is igénybe vehetik, illetve a babakötvényt is elindíthatják"

Aki meg határon belül rekedt, az meg le van szarva!...
Néro2
A fiatalok szinte minden problémájára a közösség a legjobb orvosság
De hogy nem a tiétek az biztos.
A közösség az nem egy trágyadomb trágyagilisztáinak közössége.
Közösség az embereké piciny szívem ha nem tudnád nem egy sárga sejtnyi amőbáké.
izéke
Bakker megijedtem ettől a halálpofától,amúgy a megoldás a fiatalság problémáira a megöregedés ;)))
Giovanni Alba
Propeller
access_time
Július 7., 05:00
comment
2 hozzászólás
A fiatalok szinte minden problémájára a közösség a legjobb orvosság – jelentette ki Nagy-Vargha Zsófia ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár a felvidéki Martoson, ahol részt vett a Martosi szabadegyetem egyik fórumán csütörtökön.
Deja vu érzésem van, mintha lett volna már ilyen, holnapi cikkhez írok hozzászólást.
Csak a jegyzőkönyv kedvéért 2023.07.06. 22:51
Dr. Proktor
A migráció a megoldás! Gyerekeim már gőzerővel tanulnak németül és angolul...
Menőmanó
A fiatalok problémáira az a megoldás, hogy alapítsanak családot, és csináljanak egy rakás gyereket? Mégis mire, bammeg? Az akkugyári munkás csodás jövőképre?
Ez a némber bolond.
nemkati
"...fontos, hogy tudják, hogy családalapítás esetén milyen támogatásokra számíthatnak. Hangsúlyozta: a magyar kormány ilyen irányú támogatásai kiszámíthatóak..."

Kiszámítható, hogy kiszámíthatatlan. Éppen most sikerült a jövö évi családtámogatásokat megnyírbálni: babaváró hitel csak 30 év alatti nőknek jár majd, a CSOK-ból csupán a falusi változat marad meg a jövőben. Ami kiszámíthatóan változatlan 15 éve, az a családi pótlék, na ez legalább egy biztos pont.
Dr. Proktor
@nemkati: ... valamint tervezik a 25 éven alattiak adókedvezményének a megvonását is!
nemkati
@Dr. Proktor: És ez csak az, amit nyíltan bevallanak. Szokás szerint valamilyen salátatörvényben van eldugva a többi elvonás.
Giovanni Alba
@Dr. Proktor: ma, 07:40
A jelenlegi kormány vezette be ezt az szja kedvezményt. Én laikusként -nem vagyok se Varga Misu, se Nagy Marci- nem értettem, mi alapozta ezt meg. Én azt láttam, hogy szánt szándékkal lemondanak az adóbevételek egy jelentős részéről, miközben az infláció csúcsokat dönt. Azt remélték talán, hogy így fel lehet pörgetni a fogyasztást, és ezzel az áfa bevételeket? Az szja mentesség 25 éves korig is több problémát generál, mint amennyit megold. A kedvezményes életkor betöltése után már fizetni kell szja-t, éppen úgy mint bárki másnak. Ezt a fiatal jövedelemcsökkenésként fogja megélni, mert egyetlen munkáltatót sem lehet kötelezni ennek kompenzálására. A másik furcsaság a megcélzott kedvezményezetti kör. Ha valaki magasan képzett diplomás, akkor örülhet ha 25 évesen már van munkája, tehát a "jogalkotó" nem rá gondolt.
Giovanni Alba
@nemkati: ma, 07:56
Mint alább fejtegetem, ez nem elvonás, hanem egy elhibázott, értelmetlen rendelkezés visszavonása. De hát mindig is így csinálták. Nagy hangon bejelentett kedvezmények, osztogatás, aztán az elsuttogott korrekciók.
Nekem az sem tetszik, hogy kedvezmények a pályakezdőknek, kedvezmények a fiatal családoknak, kedvezmények mindenkinek, csakhogy így az összes terhet a munkaképes korú (valamilyen okból) egyedülállókra lőcsölik.
Hol van itt az egyenlő teherviselés? Miért kellett megszüntetni a sávos adózást és vele a minimálbér adómentességét?
nemkati
@Giovanni Alba: A 25 év alattiak adókedvezményét egy céllal vezette be a kormány 2022. januárjától: ezek a szavazók a Fideszre szavazzanak a 2022-es választásokon. És sokan szavaztak is, függetlenül attól, hogy dolgoztak-e. Most nincs választás, vissza lehet vonni. De ezt majd tilos lesz emlegetni, nem úgy, mint a 13.havi nyugdíj leállítását, amit évtizedekig lehet felróni az MSZP-nek.
ómió
Szóval, akkor, nem a "haladó" efftársi migráncs internácizmus!?
Dr. Proktor
@nemkati: Csak halkan jegyzem meg, suttogva, hogy a balfék ellenzék nem rótta fel a fidesznek, hogy miért nem vezette rögtön vissza a 13. havi nyugdíjat...
nemkati
@Dr. Proktor: Rendszeresen felrótta. Az meg megszokott, hogy ezen a Fidesz mindig lazán átlép, lepereg róluk. Tudod, Boldog Karácsonyt, meg féknyúznak nem, meg szőrét hullató rossz, vidéki róka, stb.
jáger laszló
Akkor a probléma + van oldva vagy még azért marad 1 pár!!??
No de majd azt is +oldjuk idővel!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
csak úgy....
@m73: nicsak, oktatáson volt a rím -rémes büdösbence! gratuláljunk neki a megjegyzett rímek miatt !
drrotf
Ez a nő nem komplett!A lakáshiányra, az alacsony fizetésre, a gyenge oktatásra, a hosszú várólistás betegellátásra megoldás a közösség?Lakjanak a fiatalok kommunákban?
telegdilaci
@Qqberci: Demagóg agyhalottak,nem az Országban élő fiatalokat,kellene Támogatni kinek a Kormánya a Fidesz mert hogy nem az Országban élő Magyaroké mivel azt itt élőket próbálják el lehetetleníteni! a Babakötvényt már régen elindították,itthon viszont semmit nem számítanak az Országban élők ezeknek a hazug gátlástalan bűnözőknek,hogy megszorításokat vezetnek be,csak ők ezt nem annak hívják de a célja ugyanaz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.