Szombat délután a miniszterelnök zárt körű beszédet tart Kötcsén. Orbán Viktor az itteni előadásaiban szokta ismertetni a kormány legfontosabb szándékait – írja a VG.
Szombaton, várhatóan a kora délutáni órákban Orbán Viktor szűk körben felvázolja az őszi politikai idény legfontosabb cselekvési pontjait. A miniszterelnöki beszéd ezúttal nem nyilvános, azonban a korábbi évek tapasztalata az volt, hogy a főbb pontok kiszivárognak a sajtóban.
A kötcsei beszéd különleges hangulatú, ugyanis Orbán Viktor itt egy belső mag előtt, bizalmas körben beszél olyan problémákról és kérdésekről, amelyek a kormányzat számára a legégetőbb teendőket jelentik.
Ezekből pedig jól lehet következtetni arra, milyen célokat tűzött ki az országvezetés a közvetlen jövőben.
Az idei kötcsei piknik mottója: „Ahol a haza, ott a szabadság”. Ebből nem különösebben nehéz levezetni, hogy a miniszterelnöki iránymutatás fókuszában a háborús helyzetben képviselt magyar álláspont áll majd. Kötcse mindig is kiemelt státuszt élvezett, a kormányfő a legmarkánsabb gondolatait sokszor itt osztotta meg. Tudni lehet, hogy
2021-es beszédében elemezte az EU esetleges szétesését, kijelentve, hogy amennyiben ez megtörténik, „mi ott leszünk az utolsók között, tartjuk az utolsó gerendát”.
Tavaly pedig a négy fő stratégiát fogalmazott meg, amelyekből nem enged:
mindent meg kell tenni a népességnövekedésért, meg kell őrizni a teljes foglalkoztatottságot és a jövedelmek értékét, folyamatosan modernizálni kell a gazdaságot, végezetül pedig folytatni kell a nemzetegyesítés folyamatát.
Kötcsén tradicionálisan számos kiemelt politikai és gazdasági probléma napirenden van. A kormányzati politika alakításának esetlegesen megváltozott keretfeltételei is kikerülnek az asztalra. A legfontosabb aktuális téma minden bizonnyal az ukrajnai háború és annak Magyarországra gyakorolt biztonsági és gazdasági hatásai lehetnek.
No ? Ahol kérdésekkel “provokálhatnak” a többségben lévő balliberális újságírók….
Nagy a kiváncsiság hogy vajjon mit hordanak össze az urizáló parasztok akik valakinek képzelik magukat. Elárulom. Semmi értelmeset. Faszméregetés, mások fikkantása na meg a nagy zabálás és vedelés. Gusztustalan és izléstelen senkik korcs bulija.Ők a kedvezményezett nertársak - mármint a stróman “nagyvállalkozókon” kívül. Minden lehetőséget meg kell ragadniuk a bólogatásra…Ez a dagatt fax már évek óta csak a szűk csicskakörben, kordonnal elzárva a mimagyaroktól tud megjelenni. Mekkora idol...