A Szentes-Csongrád Rotary Club meghívására tartott közéleti fórumot Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a szentesi megyeházán – számolt be a Délmagyar.

Nógrádi György nagyon egyetért a kormány álláspontjával
Fotó: Hír TV

Arra kérdésre, hogy "meddig tarthat ki a viszonylagos nyugalom a szerb–magyar határon", Nógrádi a magyar kormány narratíváját húzta elő.

Felidézte, először a németeknek volt szüksége vendégmunkásokra a szegényebb országokból. majd Afrika túlnépesedett, végül 2015-ben jöttek a migránsok. Nógrádi szerint rengeteg támadás érte a déli határainkat, de a kerítés megvéd bennünket.

Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban úgy vélekedett, állóháború zajlik, az utóbbiban nem látja a megoldást, a "két állam gyűlölködése" miatt. A béketárgyalásoktól egyelőre úgy tűnik, hogy az összes fél elzárkózik. Ebben a kérdésben Nógrádi György úgy fogalmazott, a világban a második világháború kitörése óta még egy békés nap nem volt, és nem is lesz.

 Meggyőződésem, hogy csak orosz–amerikai megállapodás vethet véget a háborúnak, Ukrajnát nem fogják megkérdezni

– szögezte le a szakértő.

Forrás: delmagyar.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jáger laszló
USA döntés előtt!
Bennünket senki nem fog +kérdezni!!
Csak ennyi
barátilag!!!
J.L.
jáger laszló
Én is 1etértek a kormány álláspontjával ami a szibériai medvepopuláció szigorúbb védelmét illet!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
RonaGyuri
Rotary Club és Nógrádi György s egyetértenek Orbánnal!!! és??? =))
Péter2
Na már megint előkerült ez a moszkovita jelentő szolgalelkű pribék ? Raguza !
Eladott Ország
"Raguza" elvtárs: Látszik rajtad. Megszívlelendő jótanács a miniszterelnök úrtól: Meg kell fogalmaznunk azt a történelmi tételt, hogy rendszert váltani mem lehet. Ha egy rendszer rossz, akkor meg kell dönteni, meg kell buktatni, és ha ezt megdötöttük, akkor kell alapítani helyette egy másikat. Azt gondolom Magyarország ezelőtt a feladat előtt áll.
twitter.com/i/status/1754498630919041212
Eladott Ország
A felcsúti torzülött patkány. Nekünk ( tolvaj- fasisztáknak) Magyarország az első, amit szájba szarunk! Pénzét vagyonát szétlopjuk, végsőkig ( EU, NATO) lejáratjuk!...
pbs.twimg.com/media/GFk3tFzXcAAn1jp?format=jpg&name=4096x4096

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.