James Foley és Steven Joel Sotloff után, lefejeztek egy harmadik civilt is a dzsihádisták, David Haines segélyszervezetnél dolgozó önkéntest. Ugyanott történt a lefejezés, ahol az előző két áldozatot is megölték, ugyanazzal a módszerrel, ugyanaz az a feltehetőleg brit származású elkövető tette.

A Mirrorban jelent meg a hír, miszerint David Cawthorne a harmadik nyugati túsz, akinek a kivégzését videóra vették. Őt 2013 márciusában rabolták el, Szíriában. A 44 éves segélymunkás 17 és 4 éves lányát hagyta hátra, Horvátországban. 

A mostani felvételen feltűnik egy újabb – feltehetőleg – angol származású – fogoly is, de az ő személyazonoságga még nem tisztázott. 

Egyes elemzők véleménye szerint, a dzsihádisták "be akarják húzni" a briteket is a háborúba, ezért most angol fejek következnek.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cukkini
Lám-lám az Iszlám önként, egyenként levadássza a világot?
Egyre több embertelen, kegyetlen késes lefejezés kiszivárog.
JAJMÁR
"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy... szabadíts meg a gonosztól"
Fradigege
Nem kell odamenni. Ezek soha nem fognak megbékélni. A gyilkolás tartja őket életben. Ha egytől egyig kiirtanák őket, az lenne a megoldás. Ehelyett megy itt a sírás, meg jaj milyen gonoszok. pfhe...
Vasárnapiiskolás
@Fradigege: Igaz! vánnyadtványatovicsvinyov ...
Vasárnapiiskolás
@Bástya Elvtárs: Lehet hogy olvassák a'tökünket'?!:)
pictor
Az ilyen, embernek nem nevezhető, barbár, kultúra nélküli, terrorista férgeket irtani kellene mint a legyet, vagy a parlagfüvet!- de még aki fel vegyverzi őket, azt is!---Mit akarnak ezzel elérni ezek a barmok, hiszen annyi az összes kultúrájuk, hogy milyen kecskére cseréljék asszonyaikat!
Dr. Felipe
Ezek úgy ölik az embereket mint más a csirkéket. Ezeket az állatokat fel kell kutatni és élve vagy halva de el kell fogni.
Cukkini
@Bástya Elvtárs: Hogy miért? Azért mert okuk van rá. Gondolják ők.
A bosszúállás, a lenullázás lázas hatással fejetlenül dolgozik?
Kis cirkusszal körbevéve eredményesen nem bolondozik?
szandokan
@Yoda69: Ebben egyetértünk. Remélhetőleg Obama nem csak ígérget.
szandokan
@Cukkini: Nem unod még fárasztó kín rímeidet? Nagyon gyengék.
levarosbukta
@Dr. Felipe: Inkább halva ha már választani lehet.
Desischado
Ezek a fanatikus gyilkosok isten/Allah nevében öldökölnek. Ismereteim szerint a Szent koránban egyetlen sor sincs arról, hogy isten nevében ártatlanokat lehet ölni. Ők gyalázzák ezzel a saját hitüket. Egy muzulmán, ha a hitéről van szó, semmivel nem törődik. De ez a fanatikus vallásosság, hogy mindenki pusztuljon, aki nem iszlám hiten van, ez már beteges, és nagyon veszélyes. Én kelet imádó vagyok, de azt mondom, ezeket a gyilkosokat fel kel kutatni, és írmagjuk se maradjon! Háborút szíthat ez a kegyetlen és fanatikus öldöklés, ha Nyugat és Európa nem vigyáz! Halál a gyilkosokra!
gödörben
Ő nem volt gyilkos, nem is állt ki érte a saját külügyminiszetere.
Szegény EMBER biztos nem gondolta, hogy segíteni megy és az aljasok áldozata lesz.
Rohadt rabló politikusok és fanatikusok. Mindet egy nagy szigetre és gyakoroljanak egymáson az embereket pedig hagyják élni, hagyják békén.
gödörben
@Fradigege: Van pár népcsoport aki a társadalom kárára (vagy természetes szelekciójára???) van. A gazdagok, politikusok mögéjük bújva, őket pénzelve és fegyverrel ellátva játszák kisded játékaikat.
dömdödöm
Be kéne menne óriási nagy erőkkel ,lezárni ellenőrizni a határokat ,a légteret ,kijárási tilalom , menni házról házra ,lefegyverezni mindenkit , robbanóanyagokat begyűjteni aki ellenáll likvidálni ,aki kijön likvidálni . Nincs más megoldás sajnos :-(
Strong
Úgy vélem, hogy ezt ember nem lesz képes megállítani, mert nem "emberek nevében", hanem "allah" nevében ölnek. Tehát lesz mindig túlélő köztük, aki előbb-utóbb mozdul...
Ne felejtsük el, hogy a török ugyanezt tette velünk. (a lakosság 2/3 -a elpusztult)
Ez a legdurvább iszlám törekvés, és ez országhatárokon is átível, tehát az nem megoldás, hogy nem megyek oda.
Ja igen: Nem véletlenül írom azt, hogy ölnek. Ugyanis ők nem harcolnak, mert a harc azonos felkészültségű erők között zajlik, nem fegyvertelen újságírók, segélyszervezeti munkások, vagy éppen buszon ülő civilek-és állig felfegyverkezett terroristák között.

Amúgy az iszlám mohamed "prófétától" ered...nos mohamed egy fosztogató -rablógyilkos volt, aki rabolt, ölt, erőszakolt...stb..
Lényegében ugyanazt mint az IÁ.
tivoli
Megkérdezhetem, úgy halkan, hogy melyik országban történtek ezek a kivégzések?
tivoli
@dömdödöm: ma, 07:47
És kik voltak otthon, és kik mentek provokálni az iszlámot?
Ha a "másvallásúak" nem akarnának minden áron elsöpörni az ők Allahjukat, ha otthon osztanák Isten békés igéjét, Jézus szeretetét, ilyesmire nem volna ok.
Pont olyan ez, hogy addig hadonászok valaki orra előtt, amíg az szájon nem vág, aztán síránkozok, hogy milyen durva alakok vannak a világon.
Ezt mondatja velem a békés természetem.
dömdödöm
@tivoli: Hát én nem tudom sok nézőpont van és vélemény ,annyi biztos hogy
az új világ és az új világrennd ellen idítottak terrorista háborút és ez nem feltétlen csak amerika .Azt még nem kérdezte meg tőlük senki mi a bajuk vele konkrétan .:-(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.