A román kormányfő szerint országa hibázott, amikor Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a befogadási kvóták ellen szavazott az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek szeptemberi rendkívüli tanácskozásán.

Victor Ponta egy hétfő késő este közvetített televíziós interjúban nem vitatta a riporternek azt a kijelentését, hogy "hiba volt" Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával egy csoportba kerülni, és a rossz döntésért közösen viseli a felelősséget Klaus Iohannis államfővel.

Azt gondolom, hogy ez a fejezet véget ért, és megtanultuk belőle, hogy nem kell föltétlenül Magyarországgal lennünk a többiek ellen

- idézte a kormányfő szavait a Rador hírügynökség.

Victor Ponta hozzátette: azt kell mérlegelni, hogy mit lehet nyerni akkor, ha nem szegülnek szembe Európával.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
JAJMÁR
Egy közösségen belül közös döntések születnek, és ha még nincs is meggyőződve egy-egy tag, hogy a legjobb, akkor se futhatnak százfelé, hiszen az a legrosszabb. Aki nem tartja be a közös döntéseket, és a sajátjához támogatókat keres a közösségen belül, az bomlaszt!
Bomlaszt, majd kiabál, hogy a közösség bomlik!
Hát, ez bizony nem a jó út, innen vissza kellene fordulni mindenkinek. Pont a Viktor Ponta felismerte ezt!
bundi
szép lassan egyedül marad a viktor és a hű alattvalógárdája de semmi baj a nép az istenadta imádja...és követi őt a pokolba is...vagy van annyi esze az istenadtának, hogy ne vonuljon lipótra békemenetelve a viktorral?...ki tudja...
izo
@JAJMÁR: A KGST-ben betartották a közös döntéseket jó volt?
JAJMÁR
@izo: Hogy jön ide a KGST? De nem volt az annyira rossz, a fő baja az volt, hogy alapjaiban egy erős függésre épült, és a szovjet diktatúra hozta létre, nyilván nem a viták és a verseny irányította. (Gazdasági közösség volt.)

De tudok egy jobb, élesebb példát! A magyar parlamentet! Ahol a győztes párt a hatalommal rendszeresen visszaél, és nyomja el az ellenzék véleményét. Mégis, a meghozott döntések még itt is, ha ilyen agresszív ráerőltető körülmények között születtek is, mindenkire érvényesek.
Vagy úgy gondolod, nem kellene betartanunk? Ami azt illeti, rengeteg rossz törvény született.
izo
@JAJMÁR: Ez a demokrácia a többség dönt!
magyarbakancs
Románia mindig egy köpönyeg forgató nép volt.
Lásd 1,2. világ háború.
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Okos ez a Ponta...sőt az egész román vezetés...azért is nem csatolták még a schengenhez mert szokásukhoz híven mindig átváltanak ha az érdek úgy követeli.
bundi
@Csizmás Kond: meg a csehek...meg a lengyelek...
JAJMÁR
@izo: Nem, dehogy! A demokrácia=népuralom. Nálunk népképviseleti rendszerrel! De ott, ahol a nép egyik felének a véleménye, képviselete nem, vagy alig valósul meg, ahol a népszavazási kezdeményeket lesöprik, a tüntiket semmibe veszik, ez kérdőjeles!
Az eu-ban is népképviseleti rendszer van, hiszen oda szintén választjuk a képviselőket! Na, de, hát, ott is ezek képviselnek minket, ua. ezek :(
Pont azok, akik itt az önérdekű törvényeiket lenyomják az emberek torkán, ott, minden sz@rér", hőbörögnek! Nekem pedig csak annyi jogom maradt, hogy elmondjam, szégyenletes!
JAJMÁR
@Csizmás Kond: Ponta Viktor köpönyegforgatása nem érdekel, mivel a mienk olyan gyorsan pörög, hogy nem is látom!
izo
@JAJMÁR: Milyen másik felének véleménye?Ja aki nem volt szavazni az nem élt demokratikus lehetőségével.Csak azzal lehet számítani az pedig aki szavazott, a többség pedig erre szavazott és ezt neked is el kell fogadnod ha demokrata vagy, ha nem vagy akkor lehet hőbörögni!
JAJMÁR
@Csizmás Kond: Arra utaltam, hogy ne más szemében keresgéld a szálkát...
JAJMÁR
@izo: Az apró, jelenlegi behitt pici örömökön nem tudsz felülemelkedni, de ha majd rajtad ugrálnak, talán megérzed mi a probléma!
(Nyugi, képletesen írtam) De ne feledd, a kerék forog!
Csizmás Kond
@JAJMÁR: nekem meg az a véleményem, hogy nem mindenáron kell mindenkinek igazat adni csak azért mert valaki nem tetszik...
JAJMÁR
@Csizmás Kond: Értem, de gondolom úgy akartad írni, hogy "nem mindenáron kell mindenkinek ellent mondani csak azért, mert valaki nem tetszik" OK!
Meg azért sem, hogy valaki megmutassa, hogy "AKKKKOR ISSSS", az lesz, amit mond, mert ő az agresszív kismalac :)
mate03
@JAJMÁR: ! Gratulálok! Remek voltál!
izo
@JAJMÁR: Értem csak akkor van demokrácia amikor ti vagytok hatalmon!Ez nem lesz egyhamar!Nyugi mi is kibírtuk amikor ti kormányoztatok és csődbe vittétek az országot, ti is kibírjátok!
JAJMÁR
@izo: Összekeversz valakivel! Csupán a kocsikormányt tekergetem néha, az országét még nem volt alkalmam.
De milyen csődöt kell kibírnunk? (Mert ne hidd, hogy te kimaradhatsz belőle -:) )
izo
@JAJMÁR: Jaj már a csődöt ti okoztátok!
JAJMÁR
@izo: Lázad van? Netán a csőd fogalmát is magyarázzam mag? (Javaslom a tükröt!) Ne erőlködj, ma különösen gyengus vagy
izo
@JAJMÁR: Az IMF-hitel mi volt okostojás!
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Nem mondtam senkinek ellent csak figyelmeztettelek, hogy a Ponta-s vonzódásod nem szerencsés.
mate03
@izo: Orbán Viktor 2010-választások után! Kossuth rádió!Jó gazdasági kondícióvak vettem át az ország irányítását,Bajnai Gordontól! Akkor mikor hazudott? Akkor vagy most!?
nemkati
@izo: Link??? Ez nagyon enyhe szó 0rbánra. :D
izo
@nemkati: Nem érted bizonyítékot kértem ami úgy látszik nincs, csak a duma van!
nemkati
@izo: Történetesen értem, de ez most mellékes. Arról, amit mindenki tud, minek akarsz linket? Nagyon rövid és nagyon szelektív a memóriád.
izo
@nemkati: Én csak azt tudom majdnem csődbe vitték böszméék az országot IMF-hitellel éltük túl.Ezért csodálkoznék a jó állapoton! Nem véletlenül lettek elzavarva !
nemkati
@izo: Az még a majdnem csődtől is messze volt, és amikor a legnagyobb böszme, ez a hájas paprikajancsi most az ország élén átvette Bajnaitól a kormányt, akkor bezzeg kénytelen volt elismerni, remek állapotban van az ország. De majd nézd meg jövőre. Magyarország államadóssága már megint a 2010-es szinten van. És nincs több manyup pénz. Most fogják majd eladni az állami tulajdonú földeket, kiárusítják az országot. Védd csak őket, ha ez neked tetszik, csak gondold jól át, hogy ki az aki hazaáruló!
izo
@nemkati: Ez nem igaz "Az még a majdnem csődtől is messze volt".Miért kellett az IMF hitel mikor száguldott a pannon puma! Gondolkozz, ne csak a ballibsi szöveget nyomd amit eléd tettek!
nemkati
@izo: Már rég volt, de felelevenítem neked.
"2008. szeptember 15-én csődöt jelentett New York akkor már több mint 150 éve egyik legnagyobb befektetési bankja, a Lehman Brothers, és az amerikai állam nem segítette ki. Ez lett a globális pénzügyi válság „születésnapja” – noha már 2007 nyara, az amerikai
jelzálog-hitelezési piac összeomlása óta világos volt, hogy a nemzetközi valutáris-pénzügyi
rendszer súlyos rendszerhibákkal küzd. 2008. szeptember 15. után azonban villámgyorsan
súlyos likviditási válság alakult ki a nemzetközi pénzpiacokon, a tőzsdék zuhantak, a nemzetközi hitelezés befagyott. "

ASZ, Pénzügyi Szemle
izo
@nemkati: Ne terelj én az IMF hitelről írtam!
nemkati
@izo: Mi?? Pontosan arról beszélek. 2008 októberében kezdett tárgyalásokat a kormány az IMF-fel a hitel felvételéről. Mekkora szerencse, hogy nem az 0rbánod kormányzott akkor, mert még a bankbetétjeinket is elvette volna, csak hogy ne kelljen IMF hitelt felvenni. Inkább felvesz máshonnan drágábban.

Nesze a link
www.portfolio.hu/deviza_kotveny/gigantikus_magyar_hitelfelvetel_mik_a_kovetkezmenyek.179711.html
izo
@nemkati: Jó hogy az IMF hitelt a pénzügyi válságra foghatod, nem a böszme rossz kormányzására (amiben az államadósságot 50%-ról 80%-ra növelte!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.