Időbe, energiába és pénzbe kerül a menekültek ügyének megoldása, de Németország erős és megbirkózik a kihívással – mondta Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amelyet csütörtökön este sugároz majd a ZDF országos közszolgálati televízió.

A kancellári hivatal által előzetesen ismertetett beszédben Angela Merkel felidézte: egy évvel ezelőtti, 2014 szilveszter estéjén elmondott köszöntőjében felhívta a figyelmet, hogy a második világháború óta nem volt ilyen sok menekült a világon, és elmondta, hogy Németország magától értetődő módon segíti és fogadja be mindazokat, akik védelmet keresnek területén.

"Ma este megismétlem ezt a gondolatot, mert nemigen volt még olyan esztendő, amelynek során akkora kihívást jelentett volna a szavakat tettekre váltani", mint 2015-ben.

"Ezért a mai szilveszter estén főleg egy szót szeretnék mondani: köszönöm" – tette hozzá Angela Merkel.

Köszönet jár a spontán segítőkészség "lenyűgöző és megindító hullámáért, amelyet ebben az évben megéltünk", és köszönet jár a Németországban menedéket kereső embereket segítő önkénteseknek, a rendőröknek, a katonáknak és a tartományi és szövetségi hivatalok valamennyi közreműködő munkatársának. Az önkéntes és hivatásos segítők együtt "kiemelkedő teljesítményt" nyújtottak, és "nyújtanak most, ebben az órában is" – mondta Angela Merkel.

Vitán felül áll, hogy további erőfeszítésekre is szükség lesz. A Németországba menekült emberek ügyének rendezése "időbe, energiába és pénzbe kerül", tekintettel az "integráció oly fontos feladatára" is mindazok esetében, akik "tartósan itt maradnak" – tette hozzá a kancellár, hangsúlyozva, hogy tanulni kell a "múlt hibáiból".

"Értékeink, hagyományaink, jogfelfogásunk, nyelvünk, törvényeink, szabályaink tartják fenn társadalmunkat", és "ez érvényes mindenkire, aki itt akar élni" – húzta alá Angela Merkel. Megjegyezte: a "sikeres bevándorlásból" az érintett ország eddig még mindig "profitált, társadalmilag és gazdaságilag is".

Az is vitán felül áll, hogy Németország már nagyon nagy sok kihívással megbirkózott, és ezek révén mindig fejlődött. Ezt mutatja az újraegyesítés is, amelynek 25. évfordulóját az idén október 3-án ünnepelte az ország – mondta a német kancellár.

Kiemelte, hogy 25 év alatt a "nemzet összenőtt", és az újraegyesítés folyamatának eredményeit jelzi, hogy most a legalacsonyabb a munkanélküliség és a legmagasabb a foglalkoztatottság, a szövetségi államháztartás sorban a második évet zárja hiány nélkül, a reálbérek növekednek, a gazdaság pedig "erőteljes és újító szellemű".

Németország a sok ember beáramlásának és integrációjának "nagy feladatát" is a "holnap esélyévé" tudja tenni, hiszen megvan hozzá a "nagyszerű polgári elkötelezettség" és a politikai intézkedések "átfogó koncepciója" – mondta Angela Merkel.

Kifejtette, hogy a kormány törekszik az uniós külső határok védelmének fokozására, valamint arra, hogy az "illegális migráció legálissá" váljék, továbbá küzd a menekülést kiváltó okok megszüntetéséért, hogy mindennek révén a "menekültek száma fenntartható módon és tartósan, érezhetően csökkenjék".

Jövőre azonban a társadalom összetartásán is sok múlik – mondta a német kancellár. Nem szabad megengedni, hogy megosztottság alakuljon ki nemzedékek vagy társadalmi rétegek, vagy "az őshonos és az új polgárok között" – figyelmeztetett.

Óva intett a csatlakozástól mindazokhoz, akik a szívükben "hidegséggel vagy akár gyűlölettel" élnek, maguknak követelik a jogot a "németség" meghatározásához és ki akarnak rekeszteni másokat.

Sok múlik azon, hogy a "jövőben is olyan országot akarjunk, amelyben öntudatosan és szabadon, emberségesen és a világra nyitottan élünk, a siker felett érzett örömmel, azzal az örömmel, amelyet akkor érzünk, ha igazán mindent beleadunk" – tette hozzá.

Való igaz, hogy különösen embert próbáló idők járnak, de igaz az is, hogy a kihívások megoldása "sikerülni fog, mert Németország erős ország" – mondta Angela Merkel.

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Vizual
@1magyar: Bár marhasáég a,it beszélsz, de én ugy látom, hogy azok a terroristák akiket elfogtak már azok vagy saját állampolgárok voltak vagy Magyarországon keresztül jutottak be az Eu.-ba. Merkel bízott Orbánban, nem gondolhatta, hogy milyen amatőr. Ez a sokk oka. Amúgy látjuk ami nem működött Europában az mára már működik. Nálunk csak a kerítés szerénykedik, dicsőitve a kisszerűség és a Mekkmesterek tudását. Meg vezetőink előrelátását. ( sicc )
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
Mire akarsz figyelmeztetni? Mert vadatok es tenyek megint hianyoznak a sok altalanossagbol... A nyomort meg hagyjuk, a magyar kormany megszüntette a nyomort - papiron! De ha tenyt es adatot karsz, akkor itt a legfrissebb tegnaprol: NO-ban a tavalyi ev novemberehez kepest 82ezerrel kevesebb munkanelküli van! Mindez ugy, hogy a közmunka nem szamit munkanak, mint MO-on, ill. ilyen nincs is, .. Szoval NO azert egy kicsit erösebb, habar MO jobban teljesit - papiron! Es nem NO-bol ment el a dolgozokepes lakossag közel 10%-a 5 ev alatt külföldre, hanem forditva... Aztan a következö adatok: NO allamhaztartasa pozitiv, több a bevetel, mint a kiadas. MO-on Varga tegnapi közlemenye szerint azert nött a deficit, mert az EU kesedelmesen fizetett... Tehat ha az EU nem fizet (a GDP 6%-a EU-s penz!), akkor tönkremegy MO? Szoval kinek a nyomorarol beszelünk?
F_Viktor
@teuton: Írod:
"Szoval kinek a nyomorarol beszelünk?"

Nyomorról nem is érdemes beszélni, azzal még a magyar birkák is tisztában vannak, hogy ebből a szempontból nem érdemes összehasonlítani Magyarországot a civilizált EU-val. Mára csak Bulgáriát előzzük meg ebben.

Nálam a biztosítékot az veri ki, mikor válságról válságba bukdácsoló Németországgal példálóznak.
Mikor fogalmuk sincs mit jelent egy németnek a válság.
teuton
@F_Viktor: A valsag az azt jelentette NO-ban, hogy 2010-re a 2008 elöttire fejlödött ismet az orszag... Orbanc meg meg mindig arra hivatkozik, hogy 2008-ban valsag volt. Milyen? A bankszektor es az ingatlanpiac összeomlott a hitelek miatt mint az USA-ban? Most a legujabb adatok szerint 25 ev ota a legalacsonyabb a munkanelküliseg NO-ban. Pedig a statisztika nem olyan hazug, mint a magyar, pedig bevandorolt dolgozni több mint 1 millio EU-allampolgar, nincs közmunka (mert azok ugye nem szamitanak MO-on munkanelkülinek, söt az sem, aki hetente csak 1 orat dolgozik!), nem menekült el a munkakepes lakossag közel 10%-a külföldre a megelhetes miatt, stb. Szegeny hanyatlo Nyugat, mar evszazadok ota hanyatlik, de ebben a nagy nyomorban meg a Szovjetunio, a szocializmus, Varso Szerzödes es a KGST összeomlasat is tulelte... Ezert muszaj aztan populismussal es uszito nacionalizmussal bünbakot talalni az illiberalisoknak.
Ludas Matyi
@F_Viktor: En tudom Viktor, hogy mik lesznek a problemak de ezt nem szandekozom kifejteni, mert az mar nem vilaggazdasag , hanem Politika.
Ludas Matyi
@kukac50: emberseggel? a nagy szart! Mekmek csak ugy ugral ahogy az USA es az USrael diktal. Kis paprikajancsi semmi több a volt Stasi spiclije.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.