Harmincnégy évet kellett rá várni, és sokáig senki sem merte biztosra venni, de megtörtént: a magyar film kapta a legrangosabb filmes elismerést. A Saul fia a legjobb idegen nyelvű díját kapta meg. A szobrot Nemes Jeles László vette át. Nemes Jeles László azt mondta beszédében: hogy "az emberiség legsötétebb óráiban is van egy hang bennünk, ami lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk, ezt a reményt fejezi ki ez a film". Nagyon hosszú utat tett meg a legnagyobb filmes elismerésig a Saul fia. A diadalmenet Cannes-ban a világpremieren kezdődött, ahol Nemes Jeles László filmje nyerte el a Zsűri Nagydíját. Miután a film észak-amerikai jogait a Sony Pictures Classics vette meg, kétség sem fért hozzá, hogy a cég az Oscarig akarja kísérni a magyar alkotást. Azóta nemcsak a világ legkülönbözőbb országaiban nyert fesztiváldíjakat a film, de a legrangosabb kritikai listákon is előkelő helyen végzett (a The Guardian például 2015 legjobb filmjének választotta), végül pedig történelmi tettet...
Oscar-díjat nyert a Saul fia
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás