A Közép-európai Egyetem (CEU) ügyéről közöl írást a The Observer című vasárnapi baloldali brit lap, megszólaltatva Kovács Zoltán kormányszóvivőt és Michael Ignatieffet, a CEU rektorát. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német konzervatív vasárnapi lap pedig Orbán játéka címmel közölt kommentárt hasonló témában.

Observer: Orbánékat váratlanul érte a reakció

A The Observer szerzője, Robert Tait szerint "az urbánus értelmiségi Ignatieff valószínűtlen jelölt arra, hogy Orbán Viktor, "Magyarország populista miniszterelnöke" szemében mumussá váljék". Kovács Zoltán ugyanakkor a lap idézete szerint kijelentette, hogy a CEU rektora, a "Kanadából jött, bukott liberális politikus" a nyilvánosság előtt félremagyarázza, a tanszabadság elleni támadásnak állítja be a felsőoktatási törvényt.

A szerző értelmezése szerint e nyilatkozatok arra vallanak, hogy a magyar kormányt váratlanul érte az ellenállás ereje a parlamentben néhány nap alatt gyorsított eljárásban elfogadott törvénnyel szemben.

A Lex CEU-nak nevezett törvénnyel a kormány újabb frontot nyitott a Soros Györggyel szembeni háborúban, amelyet a magyar kormány abban a hiszemben hirdetett meg, hogy csekély ellenállásba fog ütközni Donald Trump amerikai elnök részéről. A Soros elleni támadással egy időben Orbán Viktor újabb EU-ellenes rohamot is indított az "Állítsuk meg Brüsszelt" "provokatív" címmel ellátott kormányzati konzultáció formájában – írta a brit lap.

Vannak azonban arra utaló jelek, hogy Orbán tévesen mérte fel a hangulatot, és a CEU elleni támadással alkalmat adott az EU-nak a cselekvésre az egyre inkább autoriter vezetési módszereivel kapcsolatos, régóta fennálló aggályok ügyében is – áll a The Observer írásában.

Kovács Zoltán szerint ugyanakkor az EU fellépése a CEU-ügyben "összességében alapvetően az illegális migrációról szól". "Amit az idén érvényesíteni akarnak és át akarnak erőltetni, az a kvótarendszer, és az, hogy Európa befogadóbb legyen az illegális migrációval szemben" – idézi a brit lap a kormányszóvivőt.

Ignatieff erre a The Observernek úgy reagált: "Érti-e (Kovács Zoltán), hogy a szavai mire vallanak?" A CEU rektora szerint a kormányszóvivő kijelentéseiből az következtethető, hogy "a magyar kormány valamilyen politikai műveletet folytat", mert van valamilyen cselekvési terve a migrációval kapcsolatban, és "okos húzásnak tartja egy olyan intézmény megtámadását, amely 25 éve Magyarország életének részese".

Michael Ignatieff szerint mindez "tökéletesen egyértelművé" teszi, hogy "politikai támadásról van szó egy olyan ügy szolgálatában, amely engem nem érint".

A CEU rektora a The Observernek nyilatkozva a felsőoktatási törvény módosítását a tanszabadság elleni "olyan kirívó, diszkriminatív" támadásnak nevezte, amilyenre szavai szerint a második világháború óta nem volt példa Európa történetében.

Ignatieff szerint azonban a CEU semmilyen körülmények között nem zár be. Hozzátette: tárgyalások útján fogják megtalálni a megoldást. 

Orbán aljas játékot játszik

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung szerzője, Reinhard Veser kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt nem lehet antiszemitizmussal vádolni, és pártja, a Fidesz vezető politikusai ugyan nem tesznek antiszemita kijelentéseket, de "elnézik" hűséges támogatóik ilyen megnyilatkozásait. Így adódik az a kérdés, hogy mi a valódi meggyőződés és mi tekinthető taktikázásnak.

Hozzátette, hogy ez a kérdés a politika más területeire is érvényes, így a sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége, a demokrácia és az EU ügyére. Orbán kiáll mindezen ügyek mellett, és ugyan a nemzet vérségi kötelékéről és az "+illiberális demokráciáról+" beszél, de úgy fogalmaz, hogy szavaiba "bele kell interpretálni" egyet s mást ahhoz, hogy "Európa-ellenes és antidemokrata ördögként lehessen ábrázolni".

Ezért a vele szemben megfogalmazott kritika egy része a múltban néha "kissé hisztérikusnak" tűnt – írta Reinhard Veser, hozzátéve, hogy Magyarországon nem "lebontják" a demokratikus és jogállami normákat, hanem "egy hosszú folyamat révén lecsiszolják" őket. Azonban mindez a Közép-európai Egyetem és a civil szervezetek ügyével kapcsolatban "új minőséget" ért el.

Valószínűleg "nem véletlen", hogy ezzel együtt gyengülni látszik Orbán gátlása az antiszemita sztereotípiák használatával kapcsolatban. A kormányfő személyesen támadja "George Soros magyar származású zsidó pénzügyi befektetőt", és nem tárgyilagos kritikáról van szó, hanem Orbán szavai szerint a Soros-féle erők teljes kiszorításáról – fejtette ki a FAS szerzője.

Hozzáfűzte: bizonyos körökben Soros neve már egy ideje a "világuralomra törekvő zsidókat" jelképezi, és Orbán ugyan "természetesen nem mond ilyesmit, de nem is kell neki, elég, ha a Fideszhez közel álló hűséges média fonja tovább a szálat".

Hozzátette: Orbán Viktort a szavai alapján nem lehet antiszemitának vagy szélsőjobboldalinak nevezni, de "aljas a játék, amelyet játszik".

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
fb Hermon Mihranian: Teljesen elképzelhetetlen, hogy a mostani tüntetésekhez nem kell semmiféle soros-támogatás, inspiráció, egyszerűen soros nélkül is tele van a magyar nép nagyobbik részének hócipője a fidesz-kormány lassan 8 éve tartó teljesítményével?? Ez a sorosozás már agybetegség egyeseknél, de Orbánnál már gyógyíthatatlan!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
off
Ezt szeretem ebben a független és pártatlan médiában (andytv) 21. perce megy az adás, de a politikát még véletlenül se érintették. Ellenben megtudtam, hogy túl esszük magunkat ilyenkor sonkával és 3-4 kilót is hízunk. A legveszélyeztetebbek azok, akik a 40 napos böjtöt tartják és most elkezdik nyakló nélkül falni a sonkát. Na itt abbahagytam a csatorna nézését.
colibri
fb Hermon Mihranian: Teljesen elképzelhetetlen, hogy a mostani tüntetésekhez nem kell semmiféle soros-támogatás, inspiráció, egyszerűen soros nélkül is tele van a magyar nép nagyobbik részének hócipője a fidesz-kormány lassan 8 éve tartó teljesítményével?? Ez a sorosozás már agybetegség egyeseknél, de Orbánnál már gyógyíthatatlan!
Szókrakész
"A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung szerzője, Reinhard Veser kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt nem lehet antiszemitizmussal vádolni, és pártja, a Fidesz vezető politikusai ugyan nem tesznek antiszemita kijelentéseket, de "elnézik" hűséges támogatóik ilyen megnyilatkozásait."

A német portálokon söprögessetek!!!
Yoda69
@Szókrakész: bizonyos körökben Soros neve már egy ideje a "világuralomra törekvő zsidókat" jelképezi, és Orbán ugyan "természetesen nem mond ilyesmit, de nem is kell neki, elég, ha a Fideszhez közel álló hűséges média fonja tovább a szálat".
adolfhitler sem szemelyesen nyitotta meg a gazcsapot a halaltaborokban.
Lepényleső
Reakció az akciót követi,amit viszont mindig a kormány intézi?
Szókrakész
@Yoda69: Ráadásul az IG Farben mellett a Standard Oil(Rockefellerr), A Dupont és tsa amerikai cégek voltak a gázcsapok és Auswitz melletti gyárak tulajdonosai.
Yoda69
@Szókrakész: Ne mondd! A MAV pedig ingyen szallitotta a zsidokat a halaltaborokba.
Szókrakész
@Yoda69: Akiket Soros árult el, miután elszedte a pénzüket, értéktárgyaikat.
Aztán feladta a náciknak.
eugen4402
Aki Orbánt antiszemitának nevezi, az sürgősen forduljon orvosához, vagy látszerészéhez. Ő tiltakozik leghangosabban, ha valami ostoba alattvaló ezzel a jelzővel támadja. Nem, ő nem antiszemita, csak támogatja a tenyésztőket, és van néhány "embere", akik egy jelre kinyitják a fenevadak ketrecének ajtaját, ők tudják a dolgukat...
Yoda69
@Szókrakész: Igen, 3 eves koraban.
Neked mar agyadra ment az orbani sorosozas. Soros Gyorgy nevet nagybetuvel irdd, es a legnagyobb magyarok kozt tartsd szamon.
Eriksson
@Yoda69: Legnagyobb magyar? Hát igen. Benne van az ötvenben, de csak a nyolcadik helyen.
http://matula.hu/index.php?section=article&re...
kukac50
Fidesz a Magyar egyetemektől sok pénzt elvont,e ezért még a világ egyetemei között az 500 -tól is hátrább van teljesítményben, A CEU benne van az első 30-ban, Ez a baja a Fidesz kormánynak! Nem a jót kellene leépíteni ,ha Orbán tanácsadói esetleg nem tudnák,hanem a többi Magyar egyetemet főiskolát kellene olyan szintre emelni, hogy azok is az első 50-be beleférjenek. Adjanak pénzt hozzá és ne okoskodjanak bele az egyetemek munkájába!
Ne a holdudvart pénzeljék! Lenne rá pénz ha becsületesen osztanák!
Peller Anikó
@kukac: igen, de ez nem cél. Az cél az, hogy rohaggyon meg mindenféle iskola, a szavazóbirkák ne pofázzanak bele a politikámba, ott van nekik a magyar1 mega TV2 kultúra, azon okosodjanak.
Szókrakész
@Yoda69: Nálad tényleg teljesen kihipózták.
Amit tudnod kellett volna, ha nem hipózzák ki az agyad és nem sütik ki az összes pisi-kaki-liberóság neuronod!!!
Soros a vöröstáblások csicskája, A Black Nobility furkósbotja, leszékletel téged, engem, mindenkit.
A pénz az istene.
űNem érdekli melyik országot nullázza le, dönti polgárháborúba, hány halott a végeredmény.
A lényeg, hogy a kenyéradóinak megfeleljen és ezáltal ő is meggazdagodjon!!!
Szégyenkezhetsz, ha számodra ő az egyik egyik "legnagyobb" magyar.
Már csak azért is, mert zsidóból kikeresztelkedve, ígért fűt-fát a náci horror alatt bujkáló zsidóknak, "némi"(hatalmas vagyonokért) ellenszolgáltatásért és miután a pénzt, vagyont megkapta, ő maga adta fel a zsidó családokat a náciknak.
Így jött össze az indulótőkéje, mint "keresztény Londonba emigrált "magyarnak", aki aztán a Rothschild család védőszárnya alá került.
És aztán a csúcsokra katapultált, mivel volt elég gusztustalan, áruló, ...

De legyen ő az emberi példaképeds.

Ezzel Soros imádattal nekem bemutatkoztál, mindent elmondtál magadról.
Okádnom kell!!!
Szókrakész
@Yoda69: Ilyen sok"nemzetiségű" "embert", mint Soros György, keveset találni a Földön.

Ha valami gusztustalant csinál, akkor ő magyar.
Hogy minket ítéljenek meg általa.

Ebből a gusztustalan tettből nagyot kaszál, akkor ő zsidó, mert akkor a zsidók szemében egy faszagyerek, aki így át tud vágni egész nemzeteket, nemzeti bankokat tud padlózni.
Ha védelemre szorul, akkor viszont azonnal az amerikai zászló mögé bújik.
Ha filantróp "adakozik", akkor világpolgár, a "Globális Szeretetszolgálat" alias One World Government, diktatúra tagja.
De amikor az ilyen adakozásait, "investmentjeit" kamatoztatja, mert puszira semmit nem csinál, mert nem is az ő pénze (csak a judás pénz belőle, igaz ezek is milliárdok), hanem a fentebb leírt családoké, akkor az előbbi 3 nemzetiség jön szépen sorban.
karma1
@Szókrakész: Nyuszika, nyugodjal le, mert a vegen meg gutautest kapsz...
Ezt aztan kurvara beledprogramoztak: a Soros- es Gyurcsany fobiad mar vilagbajnoki cimeket dontoget, annyira belelendultel.
Vegyel egy kicsit vissza, mert nagyon egyedul fogsz maradni a hulyesegeiddel, az a par bertroll nem szamit, aki ezekert a kirohanasaidert lajkol...:o)))
Ennel Te sokkaol tobbet ersz, de idonkent elrugaszkodsz a valosagtol eleg emberesen...:o)
Yoda69
@Szókrakész: Ezt a sok baromsagot amit osszehordtal a fideSS iskolaban tanitjak nektek?
Szerintem is pihenj le egy kicsit, es ne olvass annyi bulvart, mert mar az agyad helyere ment.
szaboria1
Tegnap kellett vissza mennem a szegedi klinikára hiába volt még szünet már vissza ment sok egyetemista, hogy részt vegyenek a tüntetésen. Elég hangosan mondják már ki a véleményüket.
troll5
@colibri: Ha ez így van ahogy írod, akkor hogy tud nyerni választást?
karma1
@troll5: Nem O irta... Gorgess fel a cikk ala, ahol a feszbuk kommentek jelennek meg, es ott van ennek szep magyarnevu Mishirama vagy hogyhivjaknak a hulye hsz-e...
Szókrakész
@Yoda69: Ez a cáfolat?!?!?!
Ennyit tudsz?!?!
Szókrakész
@karma1: Nagyon szomorú, hogy te, aki tud angolul, akinek megadatik a lehetőség utánaszimatolni dolgoknak leülepedik az ilyen propis véleményformáló, azaz beledöngölő dimenzióban.
karma1
@Szókrakész: Elolvastam a cikket,... Koszi,...
karma1
@Szókrakész: Mivel Te sem vagy egy buta fiu, es asszem, Te is tudsz angolul, akkor a figyelmedbe ajanlom a kovetkezo cikkeket (Egyebkent az eredeti Observer cikkre akartam rakeresni, es ezek ugrottak fel elsonek:)
https://www.theguardian.com/world/2017/apr/15...
http://hungarianspectrum.org/2017/03/02/scand...
http://hungarianspectrum.org/tag/anti-governm...
Eladott Ország
https://kolozsvaros.com/2017/04/18/persze-hog...
A CEU nélkül is katasztrofális az ország hangulata. Egy olyan országban, amely versenyképességét már csak abban képes mérni, hogy Európa legbiztonságosabb sarkának nevezi magát (nem azért, mert valóban az, hanem mert a Nyugat-­Európát fenyegető veszélyekkel – a propaganda hazugságaival ellentétben – nem kell szembenéznie), amely az elmúlt években minden, nem a pártszékházban hamisított statisztika szerint gazdaságilag leküzdötte magát a magma alá, amelynek miniszterelnöke nem tekinti mércének az uniós béreket, ott egy évvel a választások előtt, nemigen lehet mást tenni, mint rablómesékkel kibújni a totális kudarc és felelősség alól. Most már nem a munkanélküli segélyes beismerő vallomások ideje van, nem a tömegesen visszatérők sikertörténetétől hangos az élet, maradt a csupasz, letaglózó irónia: itt jobb az élet, csak hát a sok hülye elmegy inkább rabszolgának. A kivándorló magyarok, az életükben soha a piacon egy percet nem dolgozó, sufnijogászokból és nagypályás gazemberekből álló kormánnyal szemben igenis mércének tekintik az uniós béreket és úgy gondolják, hogy az alamizsna, a közmunka, a megbecsülés hiánya nem biztosít élhető jövőt.
mariaberta
Amikor Soros György ösztöndíjával ő és b. társai tanulhattak, akkor nem voltak ilyen kényesek, megengedem azt a véleményemet is, ilyen aljasok. Na de mit várhatunk ezektől?
Sámannus
Csak azért írok, hogy orbánbasinak igazat adjak.
Ezek a sorosék már a honfoglaláskor sem fértek a bőrükbe.
Egymás fülével szemével orrával szórakoztatták a népet, majd egy Batu nevű egyént küldtek a nyakunkra, később parasztfelkelést hoztak össze bizonyos Dósával(Lajszló) majd lepaktáltak az igen keresztyén Szulejmánnal. Rákóczi és Kossuth is már igen soxor lepaktált a nyugattal ezek is mind Soros bérencei voltak.
Nem is lenne történelmünk, ha nem lennének ezek a bérencek. Kivált képen izgatja fantáziámat az 1848-as események utóélete, és akét világháború, amiben vissza köszönő vendégekként örülhettünk a muszka testvéreinknek, akinek igen megháláltuk bejövetelüket.
Bár 56-ban nem sikerült kiseprűzni őket, csak 89-ben sikerült egy nyalka szőrőspofájú suhancnak, de mind semmi, mert ezek Soros pénzen jönnek vissza, mert Brüsszelnek is Soros a főnöke, és ne csodálkozzunk azon, több csecsen függ rajtunk, mint pióca a mocsárban.Azok mind Soros pénzéé vannak itt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél