Három szegedi diáklány Floridában várja az Irma nevű hurrikán érkeztét. Miamiból épp, hogy el tudtak szabadulni. A hazajutásuk sem lesz egyszerűbb, ugyanis Mexikóból repültek volna, ahol földrengés volt.

Három hónapot dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban az a három szegedi egyetemista lány, akik a pihenésüket töltötték volna Miamiban – ám az Irma nevű hurrikán alaposan keresztülhúzta a számításaikat. 

A delmagyar.hu elérte a lányokat – Nagyi Barbara, Bakó Krisztina, Boros Gyevi Lili –, akik elmondták, Miamiba kedden érkeztek, de már szerdán továbbálltak onnan, mivel Florida állam székhelye a hurrikán veszélyzónájába esik bele. 

A távozás nem volt egyszerű:

Próbáltunk konzervet és vizet venni, de a boltok polcai már üresek voltak, a legtöbb benzinkutat pedig lezárták. Abban, hogy elmeneküljünk onnan, senkitől nem kaptunk segítséget. Hívtuk a külügy-és a belügyminisztériumot, mindenhol azt mondták, maradjunk ott. Hatalmas szerencsénk volt, hogy egy barátnőm távoli rokonai tudtak nekünk segíteni. Ők Miamiban élnek, lefoglalták nekünk ezt a szállást, eljöttek értünk és elhoztak. Tovább viszont nem tudtunk utazni, mert az utakon hatalmas a dugó, jegyet pedig már se vonatra, se buszra nem lehet kapni.

A lányok a Miamitól három órára lévő Orlandóig jutottak el, de ez a település is belesik a hurrikán veszélyzónájába. 

Három magyar diáklány a hurrikán veszélyzónájában ragadt Floridában

Fotó: pixabay.com CCO

Itt is nagyon drága volt egy szoba és nehéz is volt helyet találni, de azt mondják, hurrikánbiztos, de így is hatalmas a pánik

- mondták el a lapnak, hozzátéve: a vasárnap délutánra várható és újra erőre kapó hurrikán érkezését az ablak nélküli fürdőszobában fogják átvészelni. 

Hogy miképp jutnak haza Magyarországra, az egyelőre még kérdéses számukra, ugyanis az eredeti terveik szerint Mexikóból repültek volna – ám ott a napokban óriási földrengés volt. 

Eredetileg másfél hét múlva repültünk volna Cancunból, ott viszont földrengés volt, és hurrikán várható. Úgyhogy csak remélni tudjuk, hogy addig át tudjuk foglalni a jegyünket máshova

- mondták el a delmagyar.hu-nak.

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
" Abban, hogy elmeneküljünk onnan, senkitől nem kaptunk segítséget. Hívtuk a külügy-és a belügyminisztériumot, mindenhol azt mondták, maradjunk ott. "
Most erre mit lehet mondani?
Inkább csak gondolom!
Manhattan
@elnyomott: Megérkezett Floridába az Irma hurrikán elõszele.
Kint élő rokonomtól: Eddig 6 millió embert kilakoltattak. Minimum 200 km/óra szelet kapnak sokáig, ami ma kezdődött. Nagy baj, hogy semmiféle segítség nem tud menni, miután odaér a vihar. Mindenki magára marad... Sem étel, sem ital, sem benzin nincs már napok óta. Be kellett spájzolni. Minden le van zárva. Ajtók-ablakok bedeszkázva! Tegnapelőtt a reptereket is lezárták. Se ki, se be! A partokon a víz emelkedése elérheti az 5-6 métert is. Senki nem tudja pontosan merre megy, hisz billeg, mint a részeg ember. Mindenkit érint, hisz olyan széles, hogy betakarja egész Floridát. Csúnya rombolás lesz! (
namihami
Kb. három hete még a vízcsapból is ez folyik odakint. Egyetemista (!!!) lányok, akik vagy nem tudnak amerikaiul vagy nem ismerik a hírközlő szerkezeteket. Mert egyébiránt mi a bánatos ...ért pont Miamiba kellett és pont akkor utazniuk?
Persze, kaptam már egy kommenttárstól olyan észrevételt, hogy gonosz vagyok. Lehet, sőt még az is, hogy nehéz felfogású. Ezért kérem azt, aki a fenti kérdéseimre értelmes magyarázatot tud adni, segítsen rajtam.
volvós
" Hívtuk a külügy-és a belügyminisztériumot, mindenhol
azt mondták, maradjunk ott.
Nos lányok , szargyártó külügyminiszterünket csak az érdekli,
hogy a főnöke se...ét jó fényesre kinyalja, és a házára
kapott kölcsönöket az összetarhált pénzből visszafizesse...
A belügyből meg jobb esetben egy SMS-t, menjenek másik lakásba :-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél