Megkérdeztük, hogy a kisebbségi jogokra máshol érzékeny Soros György alapítványa kiáll-a a kárpátaljai magyarok mellett. A választ nem tettük zsebre. Mivel az ukrán oktatási reform az utóbbi napokban régen nem tapasztalt nemzeti egységet teremtett, a szerkesztőségben azon kezdtünk viccelődni, hogy ha Soros György igazán borsot akarna törni az Orbán-kormány orra alá, akkor – lévén régóta befolyásos szereplője szomszédunk belpolitikájának – ő is kiállna a kárpátaljai magyarok nyelvhasználata mellett. Arra volna csak igazán nehéz gombot varrnia a kormányzati kommunikációnak! – mondtuk magunk között tréfásan. Aztán komolyra fordítottuk a szót, gondoltunk egyet, és megkerestük a milliárdos ukrajnai szervezetét, a Nemzetközi Reneszánsz Alapítványt (International Renaissance Foundation), hogy megkérdezzük véleményüket a jogszabályról. Arról a szervezetről van szó, mely olyannyira rajta tartja szemét az európai folyamatokon, hogy minapi hírében A Fidesz vezette kormány antiszemita...
Bevédte Soros alapítványának vezetője az ukrán nyelvtörvényt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 8., 16:16
Négyszáz fős delegációval érkezik ma hazánkba a kínai elnök, akinek kedvéért kiürítették a Hilton Hotelt – Orbán Viktor díszvacsorát ad
Itthon
- 2024. May 8., 15:41
Megszólalt a kormány a holokauszttagadó, zsidó- és kereszténygyűlölő iráni exelnök Budapestre hívása kapcsán – A Mazsihisz bocsánatkérést vár
Nagyvilág
- 2024. May 8., 15:39
Ebből még baj lehet! Lukasenka harci játékban nukleáris fegyverzettel gyakorlatozik – Belarusz atomhatalom lesz?
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
Itt is heves tiltakozás volt, hogy még itthon se szóljanak bele olyanok, akik esetleg értenek hozzá. Kintről meg pláne silentium!
Áder ad hoc aláírt mindent. A hívek meg zengték a zsolozsmát a nap 24 órájában. Itthon az kapott igazgatói állást, előléptetést, akinek minden nagyon jó így, ahogy van! Ukrajnában meg az ottani hívek gondolják ugyanezt!
Anno a Geci is kitüntettette Sorost! Még valami?