Kemény hangvételű közleményt adott ki a DK az MSZP mai évadnyitó választmányi ülése előtt. A Fidesz leváltásának egyetlen módja a demokratikus ellenzék együttműködése. A DK előfeltételek nélkül nyitott egy ilyen megállapodásra – írják közleményükben. Elvi okból nem tudják elfogadni, hogy az MSZP a DK-val való együttműködés feltételéül szabja, hogy beleszólhasson abba, ki képviselje pártjukat. Erről az elmúlt napokban pártszavazáson is döntöttek. A DK szerint az MSZP nem tudja elfogadni a párt függetlenségét, és ezzel lehetetlenné teszik, hogy közös listát hozzanak létre, mégsem mondanak le az együttműködésről. Arról írnak, ha az MSZP nem tudja elfogadni, hogy a közös lista csak egyenrangú felek kölcsönös elfogadásán alapulhat, akkor abban kell megállapodni, hogy egyes választókerületekben, melyik az az egyetlen demokratikus ellenzéki párt, amely jelöltet indít, a többi párt pedig azt az egyetlen jelöltet támogatja. Ma az MSZP a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt,...
DK: Botka fizeti meg a bukás árát
Forrás:
polgarportal.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Érzékeny veszteség az autótulajdonosoknak: betiltják az otthoni kocsimosást
- Perdöntő részlet került elő a bőnyi késelés ugyében, ez új irányba viheti azt amit az ügyről eddig gondoltunk
- Az életével játszik, aki nem mos fogat esténként, az egyik vezető halálok előzménye a lepedékes fogsor
- Ne csak az edények tisztítására használd a mosogatógép tablettát. El sem hiszed, mi mindenre jó még
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 7., 06:16
Őrület, hogy ma sem fogjuk látni a napot
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
41 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hogy az eredeti témához is hozzászóljak, Botka 1.000.000 új szavazót ígért. Azóta csak megy lefelé az MSZP népszerűsége. Gyurcsány nélküli DK-t? Milyen alapon diktál ő bármit, különösen azt, hogy felajánlja neki a XV. kerületet. Ez verte ki nálam igazán a biztosítékot. Majd Gyurcsány eldönti, ha önállóan akar indulni, akkor ezt hol teszi. Nehogy ezt is Botka mondja már meg. Botkának legalább annyira el van borulva az agya, mint Orbánnak. Nem véletlenül üdvözölték egymást olyan melegen Szegeden. A kavarásának ára az az 5 milliárd forint, amit Orbán ígért Szegednek. Ígéretért elárulni az egész ellenzéki tábort, azért elég durva. Akkor sem fogja megkapni, ha Orbánék maradnak. De remélem, hogy nem.
Új hozzászólás