A szavazatok több mint háromnegyedét számolták már össze. Az eddigi eredmények alapján az Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött, és a legvalószínűbb, hogy Sebastian Kurz lesz az új kancellár. Sebastian Kurz kijelentette, hogy a győzelemmel járó felelősséget "nagy alázattal" felvállalja. Megismételte, hogy Ausztriának fontos reformokra, változásokra van szüksége, és pártja legnagyobb parlamenti erőként teljes egészében ezt a célt fogja szolgálni. A leköszönő kancellár, Christian Kern az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke szintén örömét fejezte ki, hogy pártja jobban szerepelt az előrejelzések alapján vártnál. Jelezte azt is, hogy a pártelnöki posztról nem kíván lemondani - ez a választás előtt gyenge eredmény esetére felmerült. Az SPÖ a szavazatok 27 százalékát szerezte meg, így valószínűleg ők lesznek a második erő a parlamentben. Az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) vezető Heinz-Christian Strache remek sikernek nevezte pártja szereplését, és megerősítette, hogy az FPÖ nyitott a...
Így reagált Sebastian Kurz a győzelemre
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...
- Halott kisbabára öntött szenteltvizet a pap, ájultan esett össze a család az azt követő másodpercektől
- Itt a kormány bejelentése a sorkatonaság bevezetéséről: Gulyás Gergely üzent a NATO-nak is
- Elszörnyedtek a rajongók Katalin hercegné új portréjától
Itthon
- 2024. May 23., 11:03
A Fideszt elképesztően hidegen hagyja az a botrány, ami miatt az ellenzék elüldözné Szijjártót
Itthon
- 2024. May 23., 11:51
Ha ezt hozza a postás, akkor tudni fogja, hogy sokat kell fizetnie
Itthon
- 2024. May 23., 09:47
Ez kőkemény: ismert ügyvédtől kapott súlyos kritikát Dobrev Klára
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 07:20
Halálos tragédia – Szörnyethalt a hegymászó a szlovén hegyekben
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Itthon
- 2024. May 22., 19:50
„Csak tátogni tudtam, még írni sem” – 3 nap alatt ronccsá változtatott a Covid egy fiatal nőt
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás