Nem maradt el a karácsonyi vásár betiltásának visszhangja. Mint ismeretes, a párizsi Champs-Élysées sugárúton tartott karácsonyi vásár megrendezését lemondta a fővárosi önkormányzat. Ez önmagában hatalmas érvágás volt a vásári árusoknak, ám a város kedélyeit a liberális főpolgármester egy másik meghökkentő döntéssel is borzolta: el akarja távolíttatni a 16 éve álló óriáskereket. Előző éjjel gyúlt volna fel a francia főváros karácsonyi kivilágítása, amit azonban rendőri villogók cseréltek fel. A párizsiakat ugyanis felháborították az önkormányzat fent említett döntései, és tüntetésbe kezdtek, ami hamar zavargássá fajult. A sugárúton több mint százan gyűltek össze, hogy felháborodásuknak adjanak hangot. A gyújtogatások miatt füst lepte el az utcát, számos tüntető pedig füttyszóval és dudálással tiltakozott.

Forrás: 888.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
,,A gyújtogatások miatt füst lepte el az utcát"
Külön köszönöm 888-nak, hogy ezt a két jelenséget összekötötte. Hiánypótló volt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Huuuuu, a Champs Elysee-n 100 ember osszeverodott! Ez aztan a tumultus!
Aki latta egyszer azt a helyet, rajon, hogy mit jelent ez a "neptomeg"... Lepkefing a vilagegyetemben...:o))))))
quadrocopter
Mi a hír? Kereskedelmi elégedetlenség? És?
RonaGyuri
@karma1: bocs nem láttam, hogy már helyretted! =))
Aki Én
@durbincs: Egészen elképesztő utcajelenetek. Döbbenten álltam és néztem, aztán mikor megtudtam szólalni, hívtam az ismerőseimet, hogy azonnal hozzák el gyerekeiket az óvodákból.
A kisgyermekes társadalom nevében szeretném megköszönni neked, hogy felhívtad figyelmünket erre a szörnyűségre, ami a mi földrészünkön játszódik ezekben a pillanatokban.
Nem is akarom elhinni, hogy ilyen van.
Már kezd az egész úgy kinézni, mint egy másodosztályú magyar meccs környezete.
Mégegyszer köszönöm, hogy ismét éber voltál és figyelmeztettél!!!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Nem...ebben az a hír hogy a koszos muszlimok miatt a libsi polgármester megszüntet egy Karácsonyi hagyományt...
Aki Én
,,A gyújtogatások miatt füst lepte el az utcát"
Külön köszönöm 888-nak, hogy ezt a két jelenséget összekötötte. Hiánypótló volt.
Aki Én
De ne feledkezzünk meg a borzalmak kirobbantójáról, magáról a terroristáról sem:

,,a liberális főpolgármester"
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Érdekes, hogy az emberek nem így látják!
Aki Én
,,számos tüntető pedig füttyszóval és dudálással tiltakozott"

De eddig a 888-on nem arról volt szó, hogy ez egy példátlanul vérlázító cselekedet?
Ilyen borzalmas agresszivitással nem is lehet tiltakozni, mert ez már egyenesen terror.
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Az emberek így látják,ti hülye libsik nem!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Aha, azért tüntetnek, mi? Ez a napod sem a logikáról szól...
szep napot
Egy muszlim tobbsegu varosban miert is akarnak karacsonyi vasart?? Tetszettek volna korabba gondolkodni. Remelem a Magyar Turizmus Zrt-nek leesik a tantusz. Tessek a Budapesti Karacsonyi Vasart kulfoldon hirdetni!!! Igen Jezuskaval, karacsonyfaval, BETLEHEMI csillaggal stb.
cikicakk55
Ennyi ember ott Párizsban már alapból is van,tüntetés nélkül is. Nem voltam soha Párizsban,de láttam filmet róla és egy kifejezetten forgalmas helyről van szó. 100 emberből 50 füttyügött,50 pedig gyújtogatott? Azért elég szomorú,hogy csak ennyi ember állt ki egy ilyen nyomoronc polgármester ellen.lehetett volna rendőrökkel,beton akadályokkal védekezni a terroristák ellen.Azok ha akarnak majd úgy is találnak más forgalmas helyet is.
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyöszörögni, debil?
Rajzold le!

Mi van debil? Sikeresen sorvad a maradék agyad, a magyar nyelv még mindig nem menni, süt belőled a primitív, zagyva butaság!
Megoldás:
- Google fordító,
- tolmács,
- egy értelmes ember, ha van a közeledben,
- pszichiátriai kezelés - ha vállalnak,
- elmeosztály, hosszabb távú beköltözéssel!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Olvastam és te?

"A párizsiakat ugyanis felháborították az önkormányzat fent említett döntései, és tüntetésbe kezdtek, ami hamar zavargássá fajult. A sugárúton több mint százan gyűltek össze, hogy felháborodásuknak adjanak hangot. "
CsipkeRózsa
@Pálinkás Pál: Nem "a koszos muszlimok miatt" tüntettek.
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyöszörögni, debil?
Rajzold le!

Mi van debil? Sikeresen sorvad a maradék agyad, a magyar nyelv még mindig nem menni, süt belőled a primitív, zagyva butaság!
Megoldás:
- Google fordító,
- tolmács,
- egy értelmes ember, ha van a közeledben,
- pszichiátriai kezelés - ha vállalnak,
- elmeosztály, hosszabb távú beköltözéssel!
quadrocopter
@durbincs: Te ahhoz is debil vagy, hogy megnyisd a keresőt!

Mit akartál kinyöszörögni, debil?

@CsipkeRózsa: Képzeld ..tudom miért tüntettek...de te azt sejted ugye hogy kik miatt nem engedik a Karácsonyi vásárt???
Pálinkás Pál
@quadrocopter: És ..most ezzel mit akarsz mondani??? Kik miatt hozott szerinted ilyen döntést a libsi polgármesteri hivatal???
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Tök mindegy, a tüntetés a p.mesteri döntés ellen szól és nem hárman tüntettek!
Pálinkás Pál
@Pálinkás Pál: Szerinted mindegy...még jó hogy nem mindenki így gondolkodik...ismered azt a bonyolult fogalmat hogy ok-okozat???
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Szerinted mindegy...még jó hogy nem mindenki így gondolkodik...ismered azt a bonyolult fogalmat hogy ok-okozat???
quadrocopter
@Pálinkás Pál: B*szhatod az ok-okozatodat, ha a polgárok nem fogadják el a p.mester döntését!
Nehogy már attól függjön valami, hogy ki, mennyire beszarós, ráadásul úgy tűnik, hogy egyszemélyi döntésről van szó és nem testületiről!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: az okozat a döntés...az ok pedig a muszlim csőcselék,bárhogy is ragozod!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Bárhogy is ragozod a polgárok nem így látják! Pont!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyöszörögni, debil?
Rajzold le!

Mi van debil? Sikeresen sorvad a maradék agyad, a magyar nyelv még mindig nem menni, süt belőled a primitív, zagyva butaság!
Megoldás:
- Google fordító,
- tolmács,
- egy értelmes ember, ha van a közeledben,
- pszichiátriai kezelés - ha vállalnak,
- elmeosztály, hosszabb távú beköltözéssel!
F_Viktor
@Pálinkás Pál: Irod:
"Az emberek így látják,ti hülye libsik nem!!"

Elotte pedig szokasod szerint migrancsoztal!

Pedig ezzel a velmenynyilvanitassal azt kozvetitik a parizsiak, hogy nem felnek! Nem felnek a terrorizmustol!
Ok, akik egyutt elnek muszlimmal, afrikaival, arabbal, ahol tenylegesen terrorizmus veszely kozepette elnek, nem felnek, te pedig helyettuk is reszketsz?
Csak azert, mert orban ezt parancsolta neked?
Szanalmas vagy oreg!
RonaGyuri
úgy tűnik a kormányzati retardáció már ilyen lett, hogy egy baromság motoros ismételgetésért is megfizetik a birkákat! =))
Pálinkás Pál
@F_Viktor: Ti hülyék bebeszéltétek magatoknak hogy mi félünk,pedig ez csak szimpla undor...
Pálinkás Pál
@Pálinkás Pál: Látod ,egy önálló gondolatod nincs!!!
karma1
@RonaGyuri: Ja,hat ha a fel cikket - a fontosabbik reszt - lehagyjak a magyar "fuggetlen" hirkozlo szervek, akkor csak az a torzo marad a mondanivalobol, amit ez az idiota ide belinkelt...
Mert hat igen, bezarjak azt a tipusu vasart, ami eddig volt, mert meg akarjak valtoztatni a jelleget, es hat az oriaskerek is azert kell, hogy eltunjon, hogy jobban hangsulyozhassak a meglevo tortenelmi ertekeket...
Igaz viszont, hogy ez a budos halfarok magyarul se tud, akkor miert tudna barmilyen mas nyelven is?
karma1
@CsipkeRózsa: RonaGyuri belinkelte az EGESZ angolnyelvu cikket, elolvastam, es ugyebar a cikk masodik feleben ott a teljes es elfogadhato magyarazat, hogy MIERT akarja beszuntetni a karacsonyi vasart, es miert akarja elbontatni az oriaskereket, Ha csak felig adjak le a hireket a magyar "fuggetlen" mediakban, akkor ez lesz az eredmeny...
Pálinkás Pál
@karma1: És te komolyan elhiszed hogy ez az oka??? "mert meg akarjak valtoztatni a jelleget, es hat az oriaskerek is azert kell, hogy eltunjon, hogy jobban hangsulyozhassak a meglevo tortenelmi ertekeket..."
Ennyire nem lehetsz együgyű!!
karma1
@Pálinkás Pál: En jartam Parizsban ketszer, es a Champs Elysee-t NEM vidamparknak kell tekinteni, nem arra epitettek.
A Louvre melle a Pompidou center is mar nagy felhaborodast valtott ki, mert marhara nem illik oda, dehat annak legalabb komoly funkcioja van.
Londonba sem valo az oriaskerek, amit gyorsan a magyarok is megepitettek, az angolokat majmolva...
Az eredeti angolnyelvu cikket olvastam vegig, amit NEM magyar firkaszok bofogtek a Magyar Idokbe, hanem felelossegteljes ujsagirok irtak.
Ha megengeded nekik, hadd gondoljanak mar azt a sajat hazajukrol, amit akarnak, elvegre az ovek. Ha jol , ha rosszul kormanyozzak azt - ez az o belugyuk.
Ez csak a magyaroknak hir itt, mert volt benne rendori intezkedes.
orban az eletet adna egy budapesti terrorcselekmenyert, barmilyen kicsinek is orulne, hogy vegre bevezethesse a szuksegallapotot, es esetleg a jovo evi szavazas is elmaradjon, hogy o automatikusan, ellenvelemeny nelkul maradhasson a posztjan.
Szoval neki minden ilyen es hasonlo hir mennyei zene a fuleinek...
Pálinkás Pál
@karma1: Ez igaz...de valahol igaza van,amíg ilyen töketlen az ellenzék,bátran röhöghet a markába...már rég ,akár napi szinten utcára kéne vinni az embereket...hogy azért tudja ,nem teljesen az lesz amit ő akar..de bátran bízhat az ellenzékben...egy karizmatikus ember sincs köztük,aki miatt bárki is kivonulna tüntetni...az utolsó valamirevaló egmozdulás a netes volt,de annak is már vagy 3 éve!!!
karma1
@Pálinkás Pál: Sajnos, nagyon igazad van, de ha odafigyelsz, lathatod a trendet Amerikaban, vagyis hogy az internet nem lesz mar ingyenes, ugyhogy lehet, hogy megint az internetes szolgaltatasokert fognak az utcara menni? Ahelyett, hogy az egeszsegugyert, az oktatasert, a merhetetlen korrupcioert mennenek, es IGEN, MINDEN NAP!
Nagyon drukkolok, hogy a sajat falanksagaba pusztuljon el jovore a kisgomboc...
Tudom, Te is ezen drukkolsz...:o)))
Pálinkás Pál
@karma1: No látod,ebben egyetértünk..ha sok mindenben nem is..:)
karma1
@Pálinkás Pál: Hahaha, tevecc! Altalaban 99 %-ig egyetertunk, csak neha vagy pikirt, hahaha...:o)))) De az meg nem az en bajom am...:o)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.