Az emberi jogi ügyvéd szerint Donald Trump negatív hatása több autokrata rezsimben, köztük Észak-Koreában és Magyarországban is érzékelhető.

Clooney felesége keményen beszólt a magyar kormánynak

Soha nem került börtönbe annyi újságíró, mint napjainkban – mondta az ENSZ egy csütörtöki rendezvényén Amal Clooney, a filmsztár George Clooney neje.

Az emberi jogi ügyvéd a Telegraph tudósítása szerint bírálta Donald Trumpot és politikáját, amiért az amerikai elnök korábban a sajtó munkatársait az emberek ellenségének nevezte. Clooney szerint Trump politikájának negatív hatása számos autokrata rezsimben érezhető, itt pedig példaként Észak-Koreát, Törökországot, valamint Magyarországot is megemlítette.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@KisGenyo2: Tény, hogy börtönbe még nincs, de munkája sincs, mint újságíró.
Érdekes, hogy aki negatív kritikát fogalmaz meg Orbánnal és a kormányával szembe, az biztos, hogy hülye, libsi, Soros bérenc, migráns simogató és a többi jelző, amit rögtön megkap.
Pedig a tények makacs dolgok NERtársak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@cikicakk55: Ilyen a bulvárújságírás. Ez esetben mintha azt sugallná a cikkíró, hogy nem kell komolyan venni ezt a dumát, mert csak egy színész felesége mondta. S ha véletlenül nem tudja az olvasó, hogy ki ez a nő, akkor az jön le, hogy ez egy akárki, aki csak úgy össze-vissza fecseg. Mellesleg szerintem is csak össze-vissza fecseg.
Yoda69
Teljesen igaza van Clooney asszonynak.
Eladott Ország
@KisGenyo2: Nagy genyó. Amelyik újságíró nem a fidesz szája íze szerint ír, vagy ahogy azt tollba mondják neki, azt kirúgják. Ilyen egyszerű. Amióta az ország összes megyei napilapját felvásárolta ez a rohadék kormány, azóta csak fideszhíradót lehet olvasni. Szennylap lett az ország összes országmegyei napilapja. A megyei napilapot azóta le is mondtam. A csúti cigány strómanjának nem fizetek egy kannyit sem.
cikicakk55
@Eriksson: tegnap 21:16
Szerintem nem fecseg össze-vissza. nagyon is okos és tanult nő. Érdemes rá úgy is figyelni,mint politikusra,nem csak úgy mint egy macsó színész feleségére.Természetesen ettől még lehet,hogy neked van igazad. Én a saját véleményem írom le mindig és van,hogy nem egyezik mindenkével. Na de ezért van a fórum,hogy mindenki elmondhassa a saját véleményét.
tudode
Ez az egész olyan morbid, mint a Dollár papa anno, mint a mi Európapánk AKI SOSEM VOLT GAZDAG és nem is lesz
.
---- Dollár papa
https://www.youtube.com/watch?v=oQwGRX6N9tA...
.
Bármerről fúj a szél, csak LÓVÉ for side szaga legyen!
Eriksson
@cikicakk55: Tökéletesen egyet értek veled abban, hogy egy fórum azért van, hogy mindenki elmondhassa a saját véleményét. Én kifejezetten élvezem ha egy-egy témát körbe lehet járni személyeskedés, trágár beszólások, és rosszindulatú okoskodások nélkül.
Ennek az Amal nevű hölgynek az esetéhez csupán azért szóltam hozzá, mert kifejezetten tahóságnak tartom, ha egy újságíró (vagy bárki) úgy emleget vaklakit, hogy valakinek a valakije, mert ebből igazán nem derül ki, hagy a szóban forgó személy kicsoda.

Ettől függetlenül ugrok, ha valaki, Isten tudja ki, úgy kritizál, vagy állít valamit, hogy fogalma sincs miről beszél.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél