A szerb parlament üléseinek bojkottját jelentette be hétfőn a Szövetség Szerbiáért elnevezésű ellenzéki tömörülés. A szerbiai képviselőház hétfőn kezdődött ülésén már nem is vettek részt az ellenzéki képviselők, és közleményük szerint mindaddig bojkottálják az üléseket, amíg az Egy az ötmillióból jelmondatú tüntetéseken elhangzott követelések nem teljesülnek.

A mintegy 30 ellenzéki pártból és szervezetből álló, a 250 fős parlamentben körülbelül ötven képviselővel rendelkező Szövetség Szerbiáért elnevezésű tömörülés szerint Aleksandar Vucic államfő már autokratikus eszközökkel irányítja az országot, pártja pedig korrupt, és a kormányzatéval ellentétes minden gondolatot elnyomna.

Szerbiában megcsinálták: bojkottálja a parlamentet az ellenzék a tüntetések miatt

Fotó: MTI

A hétfői közlemény szerint az ellenzéki pártok nem akarnak részt venni a "látszatdemokrácia" fenntartásában, és ezzel legitimálni azt "a totalitárius rendszert, amely elnyomja az ellenzéket, és az állam ellenségeinek tekinti a politikai ellenfeleket".

A tiltakozások már tíz hete tartanak Belgrádban, a tüntetők szombat esténként vonulnak az utcára Aleksandar Vucic elnök lemondását követelve. A tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Vucic által vezetett Szerb Haladó Párthoz köthetőek.

A tüntetések jelmondata az "Egy az ötmillióból" lett, ami arra utal, hogy az első tiltakozást követően Aleksandar Vucic kijelentette, hogy akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára. Mivel ez körülbelül Szerbia nagykorú, választásra jogosult lakosságának felel meg, a tiltakozók a kijelentést úgy értelmezték, hogy az elnök diktatúrát vezetne be.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
Példát mutatnak! De ott nyilván van ellenzék!
tudode
A szerbek kitartóbbak, mint a MINDEN CSODA HÁROM NAPIG tart országa!
.
Időnként kizörgik magukat, aztán DOLGA VÉGEZETÉÜL hazamennek a legények. miközben a "csuti" rendel egy cafet!
JAJMÁR
Példát mutatnak! De ott nyilván van ellenzék!
Commenter
Itt is ezt kellene. De mind a sztrájkokból, mind az ellenzéki tüntetésekből átmenetileg? kifogyott a lendület.A győri Audis sztrájk is hamar véget ért, ma a Teva sztrájkol. Itt csak országos tüntetések és sztrájkok segítenének.
Desischado
Irígylem őket a kitartásukért. Példát vehetnénk róluk, mert így csak orbán röhög a markába!
balos
Állítólag köhögött a héten!A szotyitól!Nem rágták meg neki jól!
Lepényleső
Ennyivel különbek mint mi,vagy őket eddig ettől is jobban sikerült elnyomni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.