Oroszország válaszlépéseket fog tenni az új amerikai szankciókra, amelyeket az Egyesült Államok a Magnyitszkij-törvényre hivatkozva hozott – áll a washingtoni orosz nagykövetség csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében.

Moszkva visszavág a Magnyitszkij-szankciók miatt

Washington újabb oroszellenes lépései az úgynevezett Magnyitszkij-törvényhez kapcsolódnak, ellentétesek a nemzetközi joggal, és nem tekinthetők az országok közötti civilizált érintkezés formájának

- olvasható a közleményben, amelyben a nagykövetség jelzi, hogy „e lépéseket válaszintézkedések követik majd”.

Az amerikai pénzügyminisztérium által csütörtökön kiadott közlemény szerint Washington egy csecsen csoportot és öt embert, köztük három orosz állampolgárt sújtott szankciókkal. A tárca indoklásként azt állította, hogy a büntetőintézkedésekkel sújtott csoport és személyek megsértették az emberi jogokat Oroszországban.

A büntetőintézkedések egy orosz nyomozónőt és az orosz belügyminisztérium egyik munkatársát érintik. Mindkettejüket azzal vádolják, hogy eltussolták Szergej Magnyitszkij ügyvéd fogvatartásának és halálának körülményeit. Egy harmadik orosz állampolgárt az orosz kormány illegális cselekedeteit feltárók meggyilkolásában, megkínzásában vagy ellenük elkövetett emberi jogi visszaélésekben talált felelősnek az amerikai kormányzat.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Feltételezhetően igazak az amerikai állítások, tehát a szankciók is!!!??
tulipan
Elgondolkoztató, de sajna valódi KGB-shez illő!!!
Csizmás Kond
...ezt most úgy kell értelmezni, hogy amerikában is eljátszották a törvényszéki procedúrákat ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.