Oroszország különleges jelentőséget tulajdonít az Izraellel folytatott biztonsági együttműködésnek, különösen a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtök este Szocsiban Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta.

Putyinnak nagyon fontos Izrael

Putyin szerint Netanjahu személyes erőfeszítéseinek jelentős szerepük volt abban, hogy a kétoldalú biztonsági és katonai együttműködés "új minőséget" ért el. Mint mondta, mind Oroszország, mind Izrael megtapasztalta, mi az a terrorizmus.

Netanjahu, aki a nap folyamán korábban az orosz védelmi minisztérium vezetésével találkozott, szintén méltatta az orosz és az izraeli katonák közötti együttműködés jelentőségét. Mint mondta, a Putyinnal kialakított személyes viszonya segített megakadályozni a két ország katonái közötti súrlódásokat és összeütközéseket.

"Felelősséggel kijelenthetem, hogy ez térségünk stabilitásának nagyon fontos eleme" – mondta az izraeli kormányfő, aki idén már harmadszor utazott el Oroszországba. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban radikálisan felerősödtek Irán arra irányuló kísérletei, hogy Szíria területét Izrael elleni támadásra használja fel. Rámutatott, hogy Izrael nem hajlandó megbékélni ezzel a fenyegetéssel.

A küszöbönálló izraeli választásokra kitérve Putyin rámutatott, hogy több mint másfél millió olyan ember él a közel-keleti országban, aki a volt Szovjetunióból származott el, ezért Moszkvának nem közömbös, hogy ki kerül be a kneszetbe. Kifejezte reményét, hogy Izraelben felelősségteljes politikusokat fognak megválasztani, akik minden körülmények között meg fogják őrizni azt, amit eddig sikerült elérni a kétoldalú viszonyban, és tovább fogják fejleszteni a kapcsolatokat.

Putyin bejelentette, hogy 2020 elején Izraelbe készül az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulója és a holokauszt emléknapja alkalmából, valamint a leningrádi blokád áldozatainak emelt emlékmű avatására. Szavai szerint a két országot egyesíti a második világháború problémáinak azonos megítélése.

"A zsidó nép úgy megszenvedett, mint talán senki más, ha az orosz népet nem számítjuk. 25 millió halottunk van, ez komoly veszteség" – mondta az orosz elnök.

"Sohasem felejtjük el az orosz nép és az orosz hadsereg hozzájárulását a náci Németország feletti győzelemhez" – válaszolt Netanjahu.

Forrás: MTI

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
@reagens: Már bocsánat, de a zsidóságnak Gyurcsány, sőt Horn idejében is lett adva.
Tehát aki Gyurcsányt, vagy Hornt szidja, az is antiszemita. :D
Nem tudom, sírjak, vagy röhögjek rajtad - inkább úgy vélem nem süllyedek le tovább a színvonaladra. :D
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eriksson
Okkos, naggyon okkos. Remélhetőleg Izrael ezentúl nem fogja bombázni Szíriát.
gzeevi
@Eriksson: Nem tudom, hogy vagy értesülve. Izrael eddig kb 200-szor bombázott Szíriában, mindig az oroszokkal való egyeztetéssel, azok meg udvariasan félreálltak ilyenkor. Semmi sem változott most sem.
reagens
A "haladó" liberális véleménydiktatúra elég sokat megbicsaklik mostanában.

Orbán, aki egymaga a patás ördög, a demokrácia ellensége és mégis erősödik a pozíciója az Eu-n belül. Ráadásul Izrael miniszterelnöke elismerően nyilatkozott a magyarországi zsidóság helyzetéről és Orbán erőfeszítéseiről ez ügyben. Most meg a főgonosz Putyinnál vendégeskedik Bibi és igen jó kapcsolatokat ápolnak! A szava elakad ettől a belpesti álértelmiségi huhogóknak! :-)))))))))))))))))))
gzeevi
@Foxley: Szervusz, én vagyok az idősebb.
Szeparepa2
Két törpe pávatáncos elmebeteg diktátor illetve tébolyult bandájuk tartják számukra legalábbis felfoghatatlan veszélyben a világot...
CsipkeRózsa
@reagens: Netanyahu nem itt él, nem illetékes eldönteni, hogy Magyarországon milyen a zsidóság helyzete.
reagens
@CsipkeRózsa: De azért megköszönheti Orbán erőfeszítését. Meg is tette. Szóval a hazai zsidóság is köszönetet mondhat Orbánnak. Bizony.
CsipkeRózsa
@reagens: Szerinted.

Szerintem, Netanyahu majd akkor szólaljon meg elismerően, ha neki is azt mondja Orbán, hogy ő megvédi a zsidó honfitársait. Nem csak a "honfitárs" szó miatt, hanem a "megvédi" szó miatt is.
reagens
@CsipkeRózsa: Ne vetíts már. Mitől kell Magyarországon megvédeni a zsidókat?
csak úgy....
@reagens: pld. töled,te prosztó!...,te azokat üldözöd,akik ellen "fönröl" utasítanak.
te egy átok vagy az országon, ti mindíg az aktuális ellenségeket üldözitek,ellenség nélkül szarni sem tudtok...,szegény szerencsétlen magyarország...
CsipkeRózsa
@reagens: 16:06

Ezt inkább Orbántól kérdezd meg.
Ezért nem kellett volna Orbánnak ezt sem mondania, hiszen ő azt sugallta, hogy meg "kell" őket védeni.
reagens
@CsipkeRózsa: Orbán sugallta? Ma nagyon sejtelmes kedvedben vagy! :-)
Nekem nincs ilyen gondom. Nem kell senki megvédjen. Itthon vagyok így biztonságban is. Te nem így vagy ezzel? :-)))
CsipkeRózsa
@reagens: Orbán azzal sejteti, hogy azt mondja megvédi a zsidó honfitársait. Miért mondaná, ha ő nem úgy gondolja, hogy meg kell védeni? Nem én vagyok sejtelmes kedvemben, egyébként én senkitől, soha nem félek, mért kellene félnem, neked miért kellene félned? Én is itthon vagyok, és minkét értelemben.
reagens
@CsipkeRózsa: Akkor Orbán kijelentése gesztus értékű. Nincs senkinek félni valója és a zsidó reneszánsz miatt lehet Orbánnak köszönetet mondani. Ezt ismerte el Bibi is. Sőt Köves is komoly kormányszelet kap és a zsidóság hihetetlenül bőkezű támogatást. Így a hálás támogatottak bizony Fidesz szimpatizánsok.
CsipkeRózsa
@reagens: A reneszánsz túlzott kifejezés.

Köves Slomó nem képviseli a zsidóságot, csak egy kisebb felekezeti részt. Ezért kezdte őt Orbán jutalmazni, mert mint minden rétegben, szervezetben igyekezett megosztani az egységet, itt is kellett egy olyan kedvezményezett vezető, aki Orbán dicsőségét zengi. Ez is, mint a többi egymás ellen kijátszott szervezet, sokba kerül az adófizetőknek, csak Orbán erejét növeli.
reagens
@CsipkeRózsa: A kultúrális, felekezeti, infrastrukturális támogatásnak az egész zsidóság haszonélvezője. Nem szerencsés ilyen ügyben megosztásról beszélni. Csak azért mert értelmetlen.
reagens
@CsipkeRózsa: Valóban. Csak én érvelek is! :-))))
csak úgy....
@reagens: nálad nevetségesebben "érvelö" majmot ritkán látni, te imádod mikor hülye bírsz lenni és az agyament dógaidat, magas lóru közlöd a szerinted nem elhivatott bagázzsal,... sok agyalágyult hülyét tapasztaltam az évek során, de hozzád hasonló szerénységet? javaslom tibim ,hogy csinálj magadnak egy cigánykereket,na nem azért.
te érvelsz :) azért frankó,ha szomorú vagyok te meg tudsz nevettetni ,te egy született bohóc
csak úgy....
@CsipkeRózsa: egy félnóttással egyformán?
CsipkeRózsa
@reagens: Az érveid nem nagyon meggyőzőek, én is érveltem válaszaimmal.

Ki élvezi Köves Slomó kávézóját, vagy üzemét? Az ott fogyasztók, az ott dolgozók, és a haszon is kirárólag Kövesé. Semmi köze a zsidósághoz.
reagens
@CsipkeRózsa: A zsidóságra költött hatalmas összegeket nem a zsidóság élvezi? Akkor menjünk át antiszemitába is szidjuk Orbánt amiért zsidókat támogat? Nem akarsz te túl sokat?
CsipkeRózsa
@reagens: A személyes célra kiadott költségek nem a közösséget szolgálja. A hozzáfűzött magyarázatod azt jelenti, hogy a keresztény embereknek adott pénz, épület, versenytárgyalás megnyerése egy jól fizető munkára, stb., mind a kereszténységnek ment.
Ne essél túlzásba, a zsidóságot ért kitüntetett ellenszenved miatt.
görbetükör
@reagens: Milyen hatalmas összegeket költenek a zsidóságra?
És annak idején a zsidóságtól elkobzott hatalmas összegeket, vagyonokat ki is élvezte?
reagens
@CsipkeRózsa: Biztos nem megfelelően dekódolod a mondataimat, mert abból te nem hámozhatsz ki ellenszenvet. Miért kell neked a kereszttényeket említeni? Ellenszenvvel viseltetsz irányukba?
A zsidókra költött állami pénzek jó része nem egyházi, felekezeti jellegű. Az minden zsidó jólétét szolgálja és ezt Orbán Viktor és a kormány biztosítja a zsidóságnak. Nem kéne ezt a nagylelkű támogatót ilyen durván bírálni és azt a kormányt sem, amely a Közép- Európa legprosperálóbb zsidó diaszpóráját támogatja. Jó lenne ha a zsidóság elismerné a Fidesz erőfeszítéseit!
reagens
@görbetükör: Kulturális, infrastrukturális, alapítványi és felekezeti kiadásokra! Olvass hozzá a témához!
Nem kárpótolt mindenkit a Magyar Állam? A német megszállás alatti atrocitásokért és vagyonelkobzásokért azokat terheli a felelősség, aki elkövették. Orbán nem is élt akkor, így felelőssége sincs, mégis nagy támogatója a zsidóságnak! Várom a hálás zsidóság elismerő szavait!
CsipkeRózsa
@reagens: Nem kell hálásnak lennie a zsidóságnak, semmivel sem nagyobb arányban pénzt, mint a többi vallás.
A kárpótlás egy egyszeri juttatás volt, ami kb. a tizedrésze volt a kommunista üldözés miatt kifizetett személyi összegnek.

Az elvett vagyonokért nem volt kárpótlás, kizárólag a bizonyíthatóan elvett lakásokért, kárpótlási jegy formájában.

A Hitközség az elvett, vagy fölöslegessé vált épületei után kap egy összeget, amit éves törlesztéssel utalnak.

A keresztényeket azért említem, mert az általad soknak tartott összeget, amit Köves Slomó kap,
a zsidóság részére adott ,meghálálni való juttatásnak veszed. Abból kizárólag Köves S. részesült, aki azt meg is "hálálja" folyamatosan.
Ezzel az utalásoddal írtam, hogy a személyenként elnyert óriási összegeket is lehetne vallás szerint csoportosítani.
reagens
@CsipkeRózsa: Bizony, hogy a zsidóságnak hálásnak kellene lennie!
A Maccabi játékoknak mi köze van a felekezetekhez? Hát a kulturális programoknak? A TEV alapítványnak?
Az elhagyott zsidó temetők felújításának? Azt is mind Köves Slomo kapta?
Az elkobzott vagyonokért pedig megtörtént a kárpótlás, sőt kártérítések is kerülnek kifizetésre a nácizmus üldözöttjeinek. Rosszul emlékszem, hogy a MÁV-ot is perbe akarták fogni? :-)))))))))

Szóval nem vagy meggyőző és főleg a zsidóság ennek a fényében kimondottan hálátlannak tűnik. Bibi hamarabb észreveszi, mennyit tesz Orbán a zsidókért, mint itthon a támogatott és a javakat, biztonságot, kulturális identitást élvező zsidóság? Ez itt már nem is érvelés technika, hanem a tények kérdése!
kokopelli
@gzeevi: ne vitatkozz velük,ha már Putyin 1,5millió "ELSZÁRMAZOTT" honfitársakról beszél! ELMENEKÜL-
TEK,mindent hátrahagyva! Kárpátalja a legközelebbi példa! A keresztény lakósság meg az orosz felszabadítók
mindent széthordtak,ill. tulajdonba vettek! Az öreg ungváriak mesélték!A zsidók kis batyúkkal nekiindultak dél
felé...! Az utókor maga között eldönti a történetüket! ...a család meg maga között elmeséli amit látott!
CsipkeRózsa
Én a Köves Slomó által elnyert pénzekről mondtam, hogy az magánpénznek ment.

A többi felekezet is kap alapítványra, kultúrára, sportra, stb.

Miért kellene kizárólag a zsidó felekezetnek hálásnak lennie?

A többi felekezet is biztonságban érezheti magát.

Bibi semmit nem vesz észre, barátkoznia kell, mert az az érdeke, akár Orbánnak.

AMÁV-ot az amerikai zsidóság fogta perbe, nem a magyar zsidóság, nem itt találták ki.

Orbánnak ne legyenek hálásak a zsidók, hiszen akkor azt is mondhatod, hogy az ország minden lakója legyen hálás neki, hiszen mindenki a magyar költségvetésből részesül a közös javakból.

Ezek is tények, nem technika.
görbetükör
@reagens: úgy látom, te támadod a zsidóságot - és mivel te kormánypárti vagy, ezért a kormány tényleges szándéka éppen nem a zsidóság védelme.
Vagy valamit félreértek és te ellenzékben vagy?
reagens
@görbetükör: Te azt gondolsz, amit akarsz. Az biztos, hogy Orbán Viktor és a kormány nagyságrendekkel nagyobb összegekkel támogatja a zsidóságot, mint mást felekezetet, vagy népcsoportot. Aki ezek után nem támogatja Orbán Viktort az csak antiszemita lehet!
reagens
@CsipkeRózsa: - Slomo! Talán elszámolt veled, hogy tudod, az ő szervezetének nyújtott támogatások magánzsebbe mentek?
- A többi felekezet nem kap ennyi pénzt és még amit nem felekezeti alapon adnak, az sem kevés. A Maccabi játékok mikor is felekezeti jellegűek?
- A zsidók lényegesen több támogatást kapnak, mint mások, így minimum hálásnak kell lenniük!
- Bibi nem ezt mondta! :-)))
- MÁV. A per ellen tiltakozott a hazai zsidóság? Hangjukat nem hallottam! Akkor egyetértettek!
- Mondom, hogy a zsidók hálásak is az Orbán teremtette állapotokért, de van egy kisebbség, amelyik folytonosan a kormányt szapuja, pedig a jólétből ők is részesülnek! Ez minimum erkölcstelenség!
CsipkeRózsa
@reagens: Köves Slomónak készült el az üzeme, Köves Slomó tudott kávézót nyitni, egyértelmű, hogy az ő zsebét gyarapította.

A Maccabi Játékokat Orbán elvállalta, mint minden sporttal kapcsolatos egyéb versenyt is, akár felekezeti, akár országos magvalósítás volt. Nem a zsidók pénztárába ment a haszna vagy a dicsőség.
A többi felekezet még sportlétesítményt is kap, ne sajnáld őket.

Nem kell hálásnak lenniük, Bibivel kapcsolatban már megírtam, miért nem.

A MÁV témában olvasd el:

https://www.szombat.org/hirek-lapszemle/1991-...

Tudom, amikor a kisebbségről írsz, mindig a zsidóságra gondolsz. Az ország állampolgárainak legalább a fele szapulja a kormányt, szerinted mindegyikük zsidó? A kormányt szapuló emberek nem vallási indíttatásból vélekednek a kormány ellen.

A lényeg, hogy nem kell hálásnak lenniük Orbánnak, mert akkor minden egyes magyarországi lakosnak hálásnak kellene lenniük.
Azt is túlzásnak tartom, hogy a hála kifejezés miért vonatkozna vallási csoportra, egyenrangú minden állampolgár.
görbetükör
@reagens: Már bocsánat, de a zsidóságnak Gyurcsány, sőt Horn idejében is lett adva.
Tehát aki Gyurcsányt, vagy Hornt szidja, az is antiszemita. :D
Nem tudom, sírjak, vagy röhögjek rajtad - inkább úgy vélem nem süllyedek le tovább a színvonaladra. :D
reagens
@görbetükör: Az említett két politikus lényegesen kevesebbet adott. Aki ezeket a támogatásokat bírálja ott merül fel a kérdés.
görbetükör
@reagens: Csakhogy az említett két politikusnál még nem ömlött annyi euro, mint most a kerti törpének. :D
És kíváncsi lennék egy hiteles forrásra, hogy ki mikor mennyit adott erre és mennyit adott egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra.
De nem tőled, hanem hiteles forrásra gondoltam. :D
csak úgy....
@görbetükör: Minden tiszteletem Néked,csodálom a türelmedet , @CsipkeRózsa: a Sziszifusz, Önhöz képest egy ócska kezdö! Likas vederbe töltögettek...
csak úgy....
@reagens: tibim,nálad ott merül föl az elsö kérdés,hogy te a tudatod józan birtokában vagy-vagy csak úgy,mint egy széllel bélelet!? elöfordulhat,hogy én vagyok figyelmetlen és te meggyözö? :)
reagens
@görbetükör: Írj a miniszterelnökségnek, ők biztos tudják! :-)
reagens
@CsipkeRózsa: Az alapvető probléma ott adódik, hogy gondolhatunk vallási csoportra, etnitásra és identitásra. Érdekes módon ez olyan szépen összemosódik, hogy igazából nem is tudjuk szétválasztani.
És ha kap valaki valamit, azért illik hálásnak lennie!
CsipkeRózsa
@reagens: Ezt igazán nem gondolhatod komolyan, akkor minden ember, akármilyen vallású kap valamit, mégsem hálálkodnak, nem járulnak kézcsókra jutalmul, Orbán politikája és pénzügyi elosztását köszöngetve. Ráadásul azt nem Orbán adja a saját pénzéből, ez az elosztás.
A többség felhasználja a szegénységben tartott emberekre jutó összeget is.

Te minden nap köszönd meg, amit kapsz, amiért jólétben élhetsz.

Miért kellene szétválasztani a különféle embereket, csoportokat ebből a szempontból?
reagens
@CsipkeRózsa: Amit a cigányokra költenek, azt te köszönöd meg?
CsipkeRózsa
@reagens: A cigányokra nem költenek, inkább a gazdag Orbán-közeliekre, méghozzá gátlástalanul, köszönjék meg ők. Másoknak semmit nem kell megköszönniük.
reagens
@CsipkeRózsa: Biztos elmondod akkor, hogyan élnek egyesek munka nélkül, ha nem az államból.
A kapott javakért köszönet jár! Ezt tudja minden gyerek!
CsipkeRózsa
@reagens: Ez a téma nagyobb részletezést kívánna, most ne folytassuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. October 18., 16:35
Végre kiderült! Ez lett Tóth Gabi neve esküvője után
Szórakozás - 2019. October 18., 15:38
Gáspár Laci pont úgy néz ki, mint 15 éve – fotó