Megszavazták szombaton a Zöldek rendkívüli kongresszusukon az Osztrák Néppárttal (ÖVP) való kormánykoalíciót, így létrejöhet Ausztria első ilyen kormánykoalíciója nemzeti szinten.

"Eljött az osztrák Zöldek ideje"

- hangoztatta Werner Kogler a kongresszus nyilvános ülését megnyitó beszédében, amelyben arra buzdította párttársait, hogy szavazzanak igennel a néppárti-zöld kormánykoalícióra.

Kormányra kerültek a Zöldek Ausztriában

A koalíció megkötését a 276 küldött 93 százaléka hagyta jóvá a Salzburgban tartott tanácskozáson.

A szavazást megelőző vitában a küldöttek dicséreteket és bírálatokat is megfogalmaztak a kormányprogrammal kapcsolatban. Többen a kompromisszum szükségességét hangsúlyozták, mondván, a tárgyalássorozat nem "kívánságműsor" volt. Mások úgy vélték, hogy a kormányprogramban nem kaptak kellő hangsúlyt a Zöldek által támogatott elképzelések. Egyetértettek ugyanakkor abban, hogy bár a kormányprogram nem nevezhető "ideálisnak", támogatni kell a koalíció megkötését.

A Zöldeknél hagyomány, hogy a fontosabb kérdésekben csak a pártkongresszus megkérdezése után hoznak végleges döntést.

A Zöldek országos elnöksége pénteken egyhangúlag szavazta meg a néppárti-zöld kormánykoalíció létrehozását.

Az új kormányt az ÖVP vezetője, Sebastian Kurz fogja vezetni, és várhatóan kedden lép hivatalba. Az alkancellár a Zöldek vezetője, Werner Kogler lesz.

A Zöldek mostani szavazásával elhárult az utolsó akadály az elől, hogy megalakulhasson Ausztria első konzervatív-zöld kormánykoalíciója nemzeti szinten.

Sebastian Kurz leendő kancellár a szavazást követően gratulált Werner Koglernek az egyértelmű sikerhez.

"Örülök a közös kormányzati munkának"

- fogalmazott.

Az új kormánykoalíció célja, hogy Ausztria úttörő szerepet töltsön be Európában, nem utolsósorban az éghajlatváltozás terén: a kormánykoalíciós megállapodás értelmében az ország elkötelezte magát amellett, hogy

2040-re klímasemlegessé válik.

A tervek között szerepel továbbá a repülőjegyárak növelése, valamint – az arcot teljesen elfedő kendő – burka viselésének tilalma a 14 évesnél fiatalabb lányok számára.

Ausztriában tavaly szeptember végén előrehozott választásokat tartottak, miután a Kurz vezette ÖVP felmondta a koalíciót a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ), majd a bécsi parlament megvonta a bizalmat Kurz kormányától.

Az ÖVP-FPÖ koalíció azért jutott válságba, mert az FPÖ akkori vezetőjéről, Hans-Christian Strache akkori alkancellárról tavasszal napvilágot látott egy Ibizán titokban rögzített videofelvétel, amelyen Strache nyíltan korrupcióról beszélt, és támogatásért cserébe komoly haszonnal kecsegtető üzleti lehetőségeket ajánlott egy nőnek, aki egy orosz oligarcha rokonának adta ki magát.

Az előrehozott választásokon megerősödött és magabiztos győzelmet aratott az ÖVP, amely a voksok 37,5 százalékát kapta meg. A harmadik helyre befutó FPÖ támogatottsága csaknem 10 százalékponttal, 16,2 százalékra esett vissza, míg a negyedik helyet megszerző Zöldek több mint 10 százalékponttal növelték támogatottságukat, és a voksok 13,9 százalékát szerezték meg.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Gratulálok az osztrák Zöldeknek, örülök, hogy Európában ilyen gyors léptékben erősödnek a zöld pártok, s bízok benne, hogy Magyarországon is ők fogják a halál péniszére zavarni orbánt és a fityeszt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
Gratulálok az osztrák Zöldeknek, örülök, hogy Európában ilyen gyors léptékben erősödnek a zöld pártok, s bízok benne, hogy Magyarországon is ők fogják a halál péniszére zavarni orbánt és a fityeszt!
jesz
a megemelt repülőjegy-árból például hogy' lesz klímasemlegesség?
ómió
Kurz labanc befeküdt a kívül zöldek, belül vörösök ágyába.
csak úgy....
@ómió: mert van esze és ízlése és nem fekszik össze egy belül vörös kívül keresztény öszülö vadásszal! nem érzed magad hátrányos helyzetünek,mikor a töletek mérföldekkel elörébb járó ,osztrákokat kritizálod? Kurz...,ha bele feszül,sem tud annyi stadiont építettni,mint orbán...,szerintem nem is akar!a kora ellenére bölcsebb ,becsületesebb és érettebb mint viktor...
ómió
@csak úgy...: Nem fekszik össze a kívül zöld, belül vörösek gyülekezetével? De hiszen azt csinálja! Lemaradtál a nagy "haladásban" róla? Úgy azért könnyű "mérföldekkel előrébb járni", ha évszázadokig sanyargatom azt, aki előtt "mérföldekkel előrébb" járok, napláne, ha még 45 év kommunizmust is megúszom! Kurz-nak nincs is szüksége stadionépítésre, mert számukra nem volt túl sok idő, hogy "keleti kultúrát" kapjanak (a mindent lerohadni hagyni kultúráját), náluk a stadionokat képesek megfelelő állapotban fenntartani! A vörösökkel összefekvés meg mi más, ha nem "becsület, bölcsesség meg érettség" dolga!? Nálatok!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. February 20., 06:30
Ma kezdődik a mohácsi busójárás
Nagyvilág - 2020. February 20., 06:27
Lelőttek nyolc embert a Frankfurt melletti városban