Az ukrán miniszterelnök az Eurovíziós Dalfesztiváltól kapott kemény pofont, beszédet akart mondani a műsorban, azonban az EBU-nak más a véleménye a helyzetről – írta meg a ATV.hu.

Zelenszkij komoly elutasítást kapott, onnan ahonnan nem számított rá

Fotó: zelenskiy_offical/Instagram

Elutasította Volodimir Zelenszkij kérését az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), így nem mondhat beszédet az Eurovíziós Dalfesztivál hétvégi döntőjén.

A versenyt idén az Egyesült Királyságban rendezik meg a BBC közreműködésével, méghozzá Ukrajna helyett, ugyanis a tavalyi versenyen a háború sújtotta nemzet képviselője győzött Torinóban, ám a harcok miatt nem tudta a rendezés jogát az ország vállalni – írja a 24.hu. Ezért a versenynek Liverpool ad otthont.

Az Eurovíziós Dalfesztivál egy nemzetközi szórakoztató műsor, amelyet szigorú szabályok és elvek szabályoznak. Ezek részeként a verseny egyik sarokköve az esemény politikamentes jellege. Ez az elv tiltja, hogy a verseny részeként politikai kijelentéseket lehessen tenni

- közölte a szövetség, és hozzátették: ezért kellett az ukrán elnök kérését elutasítaniuk, ugyanis, ha beszédet tartana az a "rendezvény szabályaiba ütközne". Az ATV megírta, hogy végül elárulták azt is, hogy a döntőn 11 ukrán művész, köztük a verseny tavalyi győztese is fellép majd.

Forrás: ATV, 24.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Igazuk volt! Egy szórakoztató műsor nem politikai beszéd helye!
Mondjuk egy Táncpalota megnyitása Hitlerrel összekapcsolva "természetes"! A templomi szertartás közbeni politikusi előadás is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
surdilloFUJT
@Maccska: ...idióta ,agymosott,agyrágott,félkegyelmű fidesscsicska!!!A svábhegyi beteg szamárcsődör húzzon a himbilimbijére és pörgessen meg,hogy az agyad egy kicsit helyrerázódjon,mert így az agyrágó bogár is éhenhalna a fejedben!!!@Maccska: ...húzzon a retkes farkára a vadhajtások összes aljas ,mocsok irója és olvasója!!!
ómió
Pedig péniszvirtuóz efftárs még nem tartja eléggé átpolitizáltnak az Eurovíziót!
NKF
Ezt a genyót nem lehetne eltüntetni?Örökre!
SÍva
Gratulálok annak aki megválasztotta! Megnéztem a videó egy részét és sajnálatos ez a szellemi színvonal! Amíg ott van nem lesz béke!
Néro2
Putyin se szóhat ? Na majd jól lerakettázza üket .
Az olyan annak mindegy ki hal meg hol.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.